Pesti Hírlap, 1885. június (7. évfolyam, 149-176. szám)

1885-06-01 / 149. szám

Eíí-issl, cádol-utca 7. sí., li-WssSit, i»rá az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. 0­ Budapest, 1885. Vit. évi­­49. (2337* szám. Hétfő, junius I. Előfizetési árak: egész évre . . . 14 frt — kr. Fí-ievre .... 7 » — » negyedévre . . 3 » 50 » Egy hór­á. ... 1­9 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sz., L­emei, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. ’■érmentetlen levelek csak ismét kezektől fogadtatnak el Kézir­e vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nál Párisban. 40, Rue Notredame des Victoires. Az akadémia A mai nagygyűlés befejezte az akadémia nagy hetét. Az idén ez a nagy hét minden jelentékenyebb baleset és izgalom nélkül múlt el. A sajtó sem pálmát nem hintett eléje, sem feszítsd meg-ez nem kiáltott, sem haláluját nem zengedezett. Kevés tudomást vett az akadémia felől. Csak egy jelentékeny momentuma volt az egész akadémiai nagyhétnek: Trefort el­nökké választása. Ezért sokat megbocsátott úgy a sajtó, mint a közvélemény az akadémiának. Ezért maradtak el nagy részt az évenként meg­újulni szokott támadások. A közoktatás minisz­tere ez alkalommal annyi dicséretet kapott, hogy nem akarjuk az édességet émelygőssé, a töm­­jénfüstöt már fálasztóvá tenni rá nézve. Nem is magasztaljuk érdemeit még rész­letesebben. Csak röviden érintjük megválasztá­sának kettős jelentőségét. Az egyik az, hogy az akadémia nem mágnást választott elnökévé, amire pedig nagy hajlama leendett A tiszteleti helyeket nemcsak a mágnások szeretik elfoglalni, hanem társadalmunk átalános iránya szereti azokat oda helyezni. Pedig ha valahol, úgy a tudományban van helye az igazi demokráciának, vagyis a személyes érdemnek. A tudomány köztársaságának nem volna szabad családi hagyományokat elismerni. A vagyon, cím, rang öröklő, de a szellem nem. Uradal­makba bele lehet születni, de nem a felvilágo­sodást, a kultúrát hirdető kathedrába. És mégis nagyrészt annak köszönhető a helyesen történt elnökválasztás, hogy a sajtó idején állást foglalt. Különben alkalmasint vala­mely mágnás ült volna bele az akadémia elnö­ki székébe is, mint annyi más székbe, a mi­niszteri székektől kezdve a bankigazgatók és fő­ispánok székeiig. Másik jelentősége Trefort megválasztásá­nak, hogy a modern szellem, mely a munka és mozgékonyság szelleme, legyőzte a vaskala­pot, vagyis a maradiságot és mozdulatlanságot. A világon minden akadémia hajlamot mutat arra, hogy bezárkózzék palotájába, becsukja aj­tóit és ablakait, kizárja az élet friss szellőjét, csendes monomániába sülyedjen a doh- és penészszag közepett, s a tudomány múmiájává alakuljon át. A magyar akadémiának tagadhatlanul vol­tak időszakai, midőn egész közvetlenül érintke­zett a nemzet élő szellemével. Akkor, midőn tu­lajdonkép kevesbbé tudományos, mint inkább politikai intézet volt. Mikor a nemzet jelesei, annélkül, hogy sokan közülök a tudomány fej­lesztésére hatottak volna, az akadémiában ta­lálkoztak, érintkeztek egymással, s mikor a nem­zeti életnek alig volt másutt alkalma a nyil­­vánulásra. Az alkotmány helyre­állta óta azonban az akadémia megszűnt politikai intézetnek lenni , de még ekkor is több feladata maradt, mint más akadémiáknak. Neki csak tudo­mányos, hanem egyszersmind azon misszióval is bír, hogy a magyar kultúrát terjeszsze, tehát a nemzeti kultúrmozgalmak központja és rugója legyen. E feladatának is iparkodott megfelelni az akadémia De az újabb időben az elzárkózás és mozdulatlanság szelleme hatalmasodott el benne. Azon akadémiák példáját kezdte utánozni, me­lyeknek célja csak a tudomány művelése, s nem egyszersmind a nemzeti élő kultúra terjesztése. Szintén becsukta ablakait. Illatosnak találta a penészszagot. Trefort nyugtalan, ideges keze sietve fogja felnyitani a bezárt ablakokat, átalános szellőztetést fog végezni, s így visszavezeti az akadémiát valódi hivatásának útjára. E hivatás világos kijelöléséhez kell majd szabni az aka­démiai tagválasztásokat, melyek is minden évben a legtöbb rekriminációra szolgáltattak alkalmat. Egyenletes mértéket kell megállapítani, és azt ál­landóan követni. A magyar akadémia nem a francia Insti­tut, amely mellett annyi más tudományos inté­zet működik, mely tehát korlátozott számmal csak a halhatatlanokat fogadja be. Ha a mi akadémiánk ilyen akarna lenni, aligha tarthatna nem csak közgyűlést, hanem még ülést is : nem volna erre elég tagja. Mértéke tehát szükségkép kisebb, de nem annyira kicsiny, mint több alkalommal volt, midőn boldogot-boldogtalant beválasztott tagjai­nak sorába. Az írástudás már elégséges volt qualifikációnak az akadémiai tagságra, feltéve, hogy az illető jó protekcióval bírt valamelyik­küknél, vagy osztálynál. Akárhány tagja van az akadémiának, aki nem csak a legkisebb szolgálatot nem tette a tudománynak műveivel, hanem még műveket sem irt. Néhány könyv­­ismertetés, felületes kompiláció valamely folyó­irat hasábjain, vagy fordítás (nem is műfordí­tás) az akadémia által elégségesnek tekintetett az akadémiai mérték elérésree. Vagyis az akadé­mia barátságból, protekcióból lealázta magát a vidéki önképzőkörök színvonalára. A »PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A Hunyadiak földférfia. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Körülbelöl ötszáz kilométernyi vasúti rá­rásba került, hogy kincses Kolozsvár városának érintésével beroboghattunk a piskii állomásra. Más halandó ember Aradon keresztül veszi az útját, mert az a rövidebb, azonban a hírlapírói lélek nem tűri a járt ösvényt s ha egyszer út­nak ered, cifra vargabetűben kutat és keres, hogy van-e még valami fölfedezni való a világegye­temben ? Van elég, hála istennek. S ha szorosan veszszük a dolgot, voltaképen E­rd­é­ly­t is még csak ezután kellene igazán fölfedezni. * Amerre átrobogtunk, ethnográfiai rétegek váltogatták egymást. A nagy síkság színmagyar alluviójsiból Nagy-Váradon túl belenyargaltunk a vulkanikus oláh képződményekbe. A bájos és elragadó tájakkal egyszerre jelent meg a nyomor. A Körös üde völgyében, ahol iparos ke­fék a kitűnő erdélyi dacyt köveket fejtik, állat­nak való szalmakunyhóban tengenek Traján utó­dai. Kutyával, macskával, tehénnel, malaccal egy szobában laknak s a kéményt még nem fedez­­ték föl eleddig. Nyomorultabbak és lustábbak, mint a bosnyák rájad a Vepar között. S ezt, ha van szemed, megláthatod a kupé ablakából minden fáradság nélkül. Hát még milyen lehet — ahol Plegyasza havas csúcsai fehérlenek. Kolozsváron túl a Mezőségben a székely­dik. Egy hosszú és tömör nemzetiségi ré­­ely a Királyhágótól kezdve át fekszik a ■rszágrész közepén. Maros-Vásárhelynél a legvastagabb, de legerősebb talán az Olt völ­gyében, ahol a pezsgő borviz s az álmos ma­­m­eluk terem. A nép maga virgonc, élelmes, gyorsbeszédü és kálomista. Lejebb a szászok földje. Kemény kovaré­­teg az Erdély ethnográfiai alkatában. Nem fér hozzá a bányászkodó állam s legfölebb ha egy­­egy igaz magyar artézi kutat bir keresztülfurni rajta. De olyan drága ez is, hogy szinte nem is érdemes arra költekezni. Ezentúl következik csak a „Hunyadiak földje.“ Az a bájoló terület, melyet sebes fo­lyású patakok szelnek keresztül s melynek egy­formán vagyon viruló mezősége, erdős domb­rendszere s egekbe törő hegy óriása a havas Retyezát, a maga testvéreivel. Ha nem a nép, az istenadta nép, az mé­lyen elsülyedt, mióta itten idegenek uralkodtak. Hát ide iparkodtunk, hogy fölfedezzünk egy-kettőt a hatalmas oroszlán-nyomokból, mely a Hunyadiak idejéből maradt itten. Mert befút­ták azt azóta a viharos idők homokkal és min­denféle törmelékkel. A nagy nemzeti család vármegyéjét ma 250.000 ember lakja. Oláh közötte 218.000, a magyar pedig csak 18.000. A többit különféle szelek hozták erre. Nagy dolog, ha valaki még egyszer gálickövet bír csinálni ebből a népes­ségből. Pedig iparkodnak rajta mindenféleképen. Tanítók, tanárok, vasutas emberek, bányászok, vasolvasztók, járásbirák, szolgabirák s derék erdé­lyi gentry emberek (hej de más ottan ez is !) dol­goznak rajta éjjel-nappal, könyvvel, tornával, újsággal, csákánynyal, kalapácscsal, drótonjáró vasúttal és­­ kitartással, hogy megint magyar legyen az ottan, a­mi magyar volt 400 eszten­dők előtt. Csak azért jártunk arra, hogy számot ve­gyünk röptében a munka haladásáról. Csak olyan közérdekű „rovancsolás“ volt az egész, mint ahogy a vasúti urak nevezik. Hát hiszen van ott már csakugyan, amit rovancsolni lehessen. Főképen azon a két helyen, ahol a magyarság műhelye van. A híres Piski melletti vasúti telepen s odaát a szárnyvonal végén Vajda-Hunyadon, ahol a nagy Hunyadiak vára áll, félig-meddig újracsinálva. Ott ahol Bem apó székely katonái 37 esztendeje Erdély kulcsát megvédelmezték, s ahol az elesett hősök sírjai apró csoportokban tarkítják a mezőt, ott most egy egészen új al­kotás emelkedik: a piskii vasúti telep, vagy ahogy ezután fogják hívni: Piskitelep községe. Oláh, cseh, tót és német munkásokat hozott ide együvé az alkotó ipar. A terjedelmes javító műhelyekben keresetet kapott aki akart. Sajna, hogy magyar ember minél kevesebb iparkodott bele. Tanító, tisztviselő és nemes ember együtt dolgozik, hogy magyarrá gyúrja a soknyelvű népcsomót s már már addig van a dolog, ho­l az apa és gyermek nem tud beszélni az egymás nyelvén. Elvégre is az apa lesz kénytelen el­tanulni a fia nyelvét. Az oláh, cseh, tót és német szülőknek azután olyan gyermekeik lettek, amilyenek épen ők maguk. Hanem hogy a műhely mellé odaál­lították azonnal az iskolát is. Az iskola pedig magyar. A derék tanítók megszavaltatták előlünk az ifjú nemzedéket; beszéltünk a sokféle fela­­lakulású süvölvényekkel, szégyenlős kis leányokkal Lapunk mai szám­a 12 oldalt s előfizetőink számára külön zenemellékletet tartalmaz.

Next