Pesti Hírlap, 1885. november (7. évfolyam, 300-328. szám)

1885-11-22 / 321. szám

B Htpect, 1886._________________________________311. DVf. 321. (247B) tzto__________________Vasárnap, november 22. .. . .„v. Szerkesztési Iroda: Előfizetési arsuK. hrk H M Budapesten, nádor-utca 7. zz., L emzl^ PrCTI Umi in ^ a fpX 11 niKLfK EAa* Százalék nem adatik. ■ HH B ■ ■ B ■ fl ■ BBSBi D Hirdetések Kiadóhivatal: * Adóhivatalban vétetnek IA Budmit, nádor utca 7. sz. földszint, T'n/'M TT'TTT' AT MA TTTT A H Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap P(J I ] [ I j\Al lNArlLAl . Egyedül: RUDOLF MOSSON átküldésére vonatkozó jelszó A lim lum ■ Párisban, 40, Rue Notre dam ramlások intézendők. des Victoires, a költségvetés alkalmából. Szegény nemzet vagyunk és szegénységünk érzete még fájdalmasabb az által, hogy igen jól tudjuk mi mindenre volna még szükségünk, hogy a civilizált nyűget teljes színvonalára emelkedjünk. Költségvetésünkben nagyobb megtakarítás alig lehetséges. A mai európai viszonyok közt a hadsereg létszámának lejebb szállításáról még csak álmodni sem szabad, de másrészről az adót sem lehet felemelni s mégis kénytelenek vagyunk oly vasutat építeni, mely még az üzletköltségeket sem fogja behozni; a deficites idők nem szűnnek meg, államadósságunk évről évre szaporodik, már a jövő reményét is elzálogosítjuk előre. Szükségeink minden tekintetben nagyok. Ázsiai állapotoknak nevezte dr. Sennyey megyei közigazgatásunkat, mindinkább érezzük államosításának szükségét, de ennek keresztülvitele elmarad, mert a kinevezett hivatalnok drágább, mint a választott s a mellett nyugdíjképes. Igazságügyi állapotaink tarthatatlanok, a személyzet nem győzi a munkát, a hátralékok évről évre szaporodnak, de panaszainkra szerepül a felelet: az ország szorult állapotánál fogva lehetetlen a kiadások emelése. Hát még a közoktatási minisztérium budgetjében, mily nagy a szükség s mily csekélyek az eszközök ! Szerencsénk, hogy Moltke, a nagy hadvezér, egyszer említette, miként a német győzelmek a német iskolamestereknek köszönhetők, s a népiskolának ez által hadászati nevezetességet is tulajdonított, mert a tudományt, mint ilyet még mindig nem tudtják nálunk elegendően megbecsülni; a társadalom e tekintetben nem felel meg feladatának; a pénzügyminiszter pedig az ország financiális állapotainak szorultságában, a minisztertanácsban, főleg a közoktatási budget fejlesztését célzó tételeket törli legkönnyebben; nem látja át, hogy a nevelés terjesztése jobb befektetés, mint azon összegek, melyek évenként a diósgyőri gyárra pazaroltatnak, hogy egy nagy iparvállalat váljék életképessé ott, hol sem használható kőszén, sem vaskő nem találtatik s mind a kettőt távolabb vidékről kell oda szállítani. Népnevelésünk állapota még most is csak kezdetleges, pedig tapasztalásból tudjuk már, hogy az iskola a magyarosítás leghathatósabb eszközévé válhatik, hogy az elemi iskola magyarosította meg a fővárost. De ilyenre most még nem gondolhatunk. Másfélezer községben még mindig nincsen semmi iskola, a tanítók pedig csak kivételkép felelnek meg a kultúrára nézve oly nevezetes feladatuknak. A mi középosztályunkat illeti, ez a miniszter tanúsága szerint is, hibásan fogja föl gyermekeinek nevelését. Gimnáziumba küldi azokat, mert urat akar belőlük nevelni ahelyett, hogy mesterségre vagy kereskedésre adná, pedig a kiállításnál megtanulhatta, hogy az iparos, ha nem is tette le az érettségi vizsgát, részesülhet kitüntetésben, szerezhet hírt és vagyont , de a közvélemény árja más irányt vett, mindenütt csak gimnáziumot kívánnak, nem reáliskolát s ahol ilyen létezik, annak alig vannak egyéb mint sémita tanulói. Még a hivatalszolga sem akarja fiát mesterségre adni, ha látja, hogy az élénk és tanulékony, inkább tandíjmentességet és stipendiumot keres számára, gimnáziumba küldi, urat akar belőle nevelni, pedig legjobban tudja, hogy csak cifra nyomorúság az alsóbb hivatal Szükséges volna egy oly tanárképezde, mely internátussal volna összekötve, hogy tanárjelöltjeink nem csak a tudománynyal, hanem a társadalmi formákkal is megismerkedjenek járni, ülni, enni, társalogni úgy tanuljanak, mint az a művelt világban szokás, ezt pedig sem az iskolában sem a kávéházban nem tanulják meg. Másrészről szükséges volna nálunk is oly intézet, mint a Tereziánum Bécsben, neveld intézet az arisztokrácia, a gazdagok fiainak részére. A jezsuiták ebben is kimutatták okosságukat, midőn ily célból szervezték a kalocsai és kalksburgi intézetet; a magasabb úri osztály nevelését akarják kezükbe kapni; világi intézet, mely ezen célnak felelne meg, nem létezik még az országban, azt pedig az államtól mégsem lehet megkívánni, hogy az ő költségén alapíttassék ilyen intézet. Semmi sem mutatja jobban, mint a mi arisztokráciánk, mint az, hogy eddig nem akadt közülök senki, aki ily intézetre alapítványt tenne, s e mellett felbuzdítaná a társadalmat. A kolozsvári egyetem kifejlesztése lassan halad s jellemzi állapotainkat, hogy a harmadik egyetem felállítása napirendre kerül, mielőtt a második tökéletesen fölszereltetett volna. Hát még közművelődési intézeteink szükségletei ! Mennyi itt a hiány s mily csekélyek az eszközök, melyeket az állam e tekintetben ad ! „A műveltség pénzbe kerül,“ — ezt ismételte nekem mindig egyik szabolcsi barátom; mi pedig azt igényeljük, hogy a művelt nemzetek sorába tartozzunk, holott koldus nemzet vagyunk, Pulszky Ferenc.