Pesti Hírlap, 1885. december (7. évfolyam, 330-359. szám)
1885-12-06 / 335. szám
Budapest, 1885._____________________________ Vil. évf. 335. (2493) szám.__________________________Vasárnap, december 6. Tinikotogi árak- Szerkesztési iroda: Egész évre. .. 14 nekr. SA fi IS Budapesten, nádor-utca 7. sz., L emelet, Kiadóhivatal: --------- a kiadóhivatalban vétetnek fel. Budapest, nádor-utca 7- SZ., földszint,p. AT TmTT/ l T ht l tiTT a TV Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap P| j I I 1 I r\ A I N A r A r vfcT : ) egyedül: RUDOLF MOSSE-nél szétküldésére vonatkozó felszó A JjX X UViVf f ’ xVX X J—i xV X ■ taV / Párisban, 40, Rue Notredame tanulások intézendők. V-*ptAP des Victoires. A vármegyék. A közigazgatási reformról és a főispáni hivatal hatásköréről szóló törvényjavaslatok végképen megszüntetik a megye azon autonómiáját, melyre 1848 előtt oly büszkék voltunk s abban a szabadság és nemzetiség védbástyáját láttuk. A megyék autonómiája azon időkből ered, midőn a központi hatalom Bécsben az ország határain kivül székelt s a rossz közlekedési eszközök mellett sokkal távolabb volt, semhogy a közigazgatást ellenőrizhesse ; oly időkből, midőn a törökök szomszédsága folyton fenyegette a közbiztonságot s gyakran szükségessé tette a védelemre való rögtöni készülődést. Az erdélyi fejedelmek magyar hadjáratai szintén lazították az összeköttetést a központ és a megyék közt s az országgyűlés gyakori elmaradása arra indította a megyéket, hogy a törvényeket megyei határozatokkal pótolják s egészítsék ki. Így fejlődött ki a megyei autonómia Magyarországban, holott Erdélyben, ahol a fejedelem mindig jelen volt s az országgyűlések rendesebben működtek, a megye sohasem nyert oly nagy jelentékenységet, mint Magyarországon. A megyék fénykora azonban nem oly régi s leginkább 1823-tól 1848-ig terjed. A század kezdetén s különösen mióta az országgyűlések szüneteltek, a megyei életben is általános lankadtság uralkodott. A tisztújítások nem tartottak meg a törvényes három évi időszakok szerint s a nemesség nem gondolt sokat a politikával. Midőn azonban 1823-ban az adó, mely egyébiránt csak a nemnemest terhelte, az országgyűlésen kivül királyi rendelet által váltópénzből pengőre emeltetett s ujonc-állitás a megyéktől követeltetett, ezek egyhangúan felírtak a törvénytelen parancs ellen, panaszkodtak az alkotmány megsértése miatt, s megtagadták a parancs végrehajtását. Királyi biztosok küldettek ekkor a megyékbe, melyeknek nagy többsége megadta magát, néhány megyegyűlés azonban megmaradt tiltakozása mellett s csak a karhatalomnak engedett, ami az egész országban nagy izgatottságot szült. Az általános ingerültség lecsillapítására hivatott össze az 1825—27-iki országgyűlés, azóta a törvényhozás rendesen működött s a megyékben a politikai élet újra felébredett, mert az országgyűlési követet a megye utasítása kötötte s az utasítások és pótutasítások készítésénél minden politikai kérdés a megyegyűlés elébe került s megvittatatott, sőt 1843 után, midőn a törvényhozás nem volt képes a szükséges reformokat keresztül vinni, a megyei gyűlések autonomikus hatalmuknál fogva megyei statútumok által pótolták a törvények hiányait. Az 1848-as események gyökeresen megváltoztatták ezen állapotot. A parlamentarizmus nem fér össze a megyék statutárius rendelkezési jogával. Az utasítások eltörlése levette az országos politikát a megyegyűlések napirendjéről, azon körülmény pedig, hogy nem többé megye, hanem a választókerületek küldik képviselőiket az országgyűlésre, megszüntette a közvetlen kapcsolatot a megye és országgyűlés közt. A német időkben minden politika szünetelt. A megyegyűlések reaktiválása a provizórium alatt sikertelen maradt, a kiegyezés után tehát szükséges volt közigazgatási szempontból is a megyék reorganizálása s a politikai jogegyenlőség elve szerint a képviseleti rendszernek a megyéknél való behozatala. A virilisták intézménye hozatott ekkor be s miután az adóbeszedés közvetlenül az államhivatalnokok által történik s a megyének ehhez semmi köze többé, sőt a megye választott tisztviselőinek fizetésére s a megyei szükségekre is a központból utalványoztatik az átalány: a megyék önmegadóztatási joga is a korlátok közé szoríttatott. A forradalom előtt a megyék csaknem államok voltak az államban s hasonlítottak az északamerikai státusokhoz. Midőn tehát a kormány a megyékben lakó s minden megyegyűlésen elnöklő adminisztrátorok által akarta gyakorolni ellenőrzési jogát, általános volt az indignáció az egész országban, hogy a megyei autonómia ily módon korlátoltatik és befolyásoltatik. Most a főispánság megszűnt mint méltóság és kizárólag hivatallá vált. A megyegyűlések számára senki sem kívánja többé a politikai atribuciókat, melyek kizárólag az országgyűlést illetik ; a megye tehát nézeteit és kívánságait csak kérvény alakban juttathatja az országgyűlés elé, feladata kizárólag a közigazgatás ellenőrzése és az időnkénti tisztválasztás révén. ■ A főispán hatalma már most túlnyomó , a jelenlegi törvényjavaslatok által azonban még inkább kiterjesztetik. Ily körülmények közt a megyei hivatalnokok választása tarthatatlanná válik s a meggyőződés mindinkább terjed, hogy a megyei közigazgatás a rend érdekében államosittassék. Pulszky Ferenc, Tisza Kálmán miniszterelnök, ki Bécsből ma este ismét a fővárosba érkezett, a király ő felsége által ma délelőtt hosszabb kihallgatáson fogadtatott s a nap folyamában ismételve konferált gr. Kálnoky közös külügyminiszterrel ; ezenkívül gr. Taaffe miniszterelnökkel is volt ma miniszterelnökünknek rövid konferenciája. Tisza miniszterelnök Bécsben a külügyi A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Európa és a magyar tudomány. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Kezdenek ismerni bennünket európaszerte. Emlegetnek is már itt-ott nagyban. Elragadtatással szólnak az alföldi térségen száguldó vad paripák és csikósaik mellett menyecskéink perzselő szemtüzéről. Jelentőségteljes fohászszal fűszerezgetik visszaemlékezéseiket a magyar konyhára, magyar pincére, magyar lakomákra teutonok, kelták, latinok egyaránt. Sőt már félteni kezdik némely kulturnemzetek fővárosaik rangját Budapest emelkedésétől és sápadozva kénytelenek kritikusaik az elfogulatlanság pillanatában bevallani, hogy Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai költészetéért, Kossuth Lajos szónoklatáért, Munkácsy, Zichy Mihály, Benczúr festői remekeiért, Liszt, Erkel Ferenc zenéjéért odaadnák az ő legnagyobb élő költőik, festőik, zeneszerzőik minden dicsőségét. Nem is említve az ő szónokaikat, akikről ők maguk is jól tudják, hogy Kossuth Lajos világraszóló nagy szónoki alakja mellett teljességgel eltörpülnek, sem Tisza Kálmánnal a polemikus, sem Szilágyi Dezsővel, Kerkápollyval a dialektikai, sem Ghyczy Kálmánnal, Pauker Tivadarral, Hódossy Imrével az elemző, sem Horváth Boldizsárral, b. Senynyey Pállal, gr. Apponyi Alberttel és Irányi Dániellel a pathetikus szónoklat terén távolról sem versenyezhetnek. Mindezt beismerik azok, akik Nyugat- és Középst-Európából, magasabb, korszerű ismeretkörrel fölszerelve 1867 óta hazánk fővárosába ellátogattak, itt a helyszínen nyitott szemmel észleltek, vagy pedig a külföldön tanulmányaik közben a magyar költészet, szónoklat, festészet vagy zene remekeire valamikép rábukkantak. Ez is szép eredmény. Fölér egy egész tömeg diadalmas hadjárattal. De ne higyük, hogy manap egy nemzet rangját az európai kulturéletben már azon elismerés megszabhatná, amely annak a szépművészetek és irodalom címén jutott. Igaz, hogy e nélkül nem számítana a magyar nemzet földrészünk szellemvilágában még csak annyit sem, mint a vlam, a finn vagy a 1 e 11 kultúra népei. Ámde még a költészet, szónoklat, festészet és zene terén kivívott fényes sikereink be tudtával sem ismerhetik fel a magyar nemzet valódi rangját az európai kulturéletben azok, akik a magyar nemzet legújabb haladását a tudományos irodalom terén tudomásul nem vehetik. Manap a tudományos érték szabja meg egy nemzet helyét a szellemvilágban. Azt minden ismerője beismeri, hogy Petőfi egy óriási lángszellem , de azért végelemzésben, ott, hol a magyar szellemélet legmagasabb színvonaláról vagyon szó, Petőfi neve hasonlíthatlanul kevesebbet nyom Nyugateurópa szemében, mint azon Kőrösi Csoma Sándoré, aki magyar létére első szerkesztett az árva kultúra népei számára tibeti grammatikát vagy mint a Bolyai Farkasé, aki magyar létére évtizedekkel előzte meg a maga mathematikai fölfedezéseivel a párisi Académie des Sciences és a londoni „Royal Society“ leghírnevesebb szaktudósait. Ez tény: annyira kérlelhetetlen egy tény, hogy az a nemzet, amelynek vezénylő értelmisége ezt be nem látta még, az ily nemzet önmaga konstatálja akaratlanul is önmaga felől, Európa kultúrnemzeteinek irodalomtörténelmileg körültekintő kritikusai előtt, hogy szellemi művelődése, bármennyire örvendetesen haladott is a múlthoz, saját múltjához képest, a dolog lényegére nézve mégis tulajdonkép Nyűgat kultúrnemzeteihez viszonyítva, az értelmi munka hierarchiájának még mindig meglehetősen alantas fokán vesztegel. Ez a rideg való. Ezzel kell leszámolnunk. Megtehetjük. Nincs mit szégyenkednünk a tudomány terén sem. Bátran rámutathatunk nemcsak fénytelt Akadémia-palotánkra, de megleckéztethetjük azon külföldi kritikusokat is, akik gúnyos mosolylyal tekintenek e palota ragyogó márványaira , mert a maguk tájékozatlanságában szentül megvannak afelől győződve, hogy a fényes akadémia palotájú magyar nemzetnek egyátalán nincs még komolyan számbavehető tudományos irodalma. Igen, megleckéztethetjük azokat, kik kicsinylőleg tekintettek eddig elé nemzetünknek tudományos osztályrészére. Megmutathatjuk nekik a magyarság eddigi tudományos vívmányait a tudományos irodalom minden egyes ágában. És kimutathatjuk e vívmányok egybehasonlító kritikai méltatásából, hogy ha nem is álmodozhatunk az első helyről Európa szellemvilágában , dacára nemzetünk csekély számerejének és százados élethalálküzdelmeinek, a magyar tudományos irodalom a XIX. század utolsó negyedében oly sokra bírta magát már is