Pesti Hírlap, 1886. április (8. évfolyam, 91-119. szám)

1886-04-01 / 91. szám

10 előre várták. Előbb Haenel polemizált meglehetős szenvedélyes hangon Stöcker ellen, a­kit „a vallási türelmetlenség és állam-szocializmus Rebeljének“ ne­vezett s bebizonyítani igyekezett, hogy a szocialista törvény a szocialistákat titkos működésre kénysze­ríti s előmozdítja Németország demoralizálását az osztálygyűlölet szitása által,­­ majd Hertling szólt a centrumpárt részéről, a szocialistákat athe­­istáknak nevezve. (Bebel közbekiáltott: Hát az bűn?) Hertling beszéde további folyamán azt mondta, hogy a szocialista agitátorok egy látszólagos tudomány hitvány rongyaival aggatják be magukat, mire Bebel azt kiáltotta neki: Ön egy rágalmazó! (Az el­nök rendre utasítá Bebelt.) Hertling azzal végezte, hogy esetleg a gyülekezési jog és a sajtószabadság megszo­rítása is kényszerű szükséggé válhatik. — Marquarissen (nemzeti szabadelvű) a szocialista törvénynek csupán két évre leendő meghosszabbítása mellett emelt szót. Bebel tiltakozott az ellen, hogy Haenel őt Stöcker­­rel hasonlította össze, mert — úgymond — ő (Be­bel) még soha sem esküdött hamisan. (Nagy zaj.) Labor (szocialista) azt mondja, hogy Stöcker minden keresztényi jellegből kivetkezett ember, a jelenkor legmeg­­vetendőbb alakjainak egyike. (Viharos tetszés balról.) Elnök rendreutasitja Labort. Erre Windthorst m­ó­d­o­s­i­t­á­s­a­i (L. Politikai szemle. A s­z­e­r­k.) 164 szóval 142 e­1-­­­e­n elfogadtattak. A szavazás alatt, közmeglepetésre, Bismarck is megjelent. Berlin, márc. 31. (Saját tudósí­tónk távirata.) A vita Bismarck és Bebel heves szóharca után a politikai gyilkosság felől, a szocialista törvénynek — bár csak két évre — de különben változatlan elfogadásával ért vé­get, úgy hogy Windthorstnak előbb már elfo­gadott módosításai ismét elesnek. Bismarck kijelentette, hogy ez eredménynyel meg van elégedve. A kiegyezési tárgyalások: Bécs, márc. 31. Gr. Szapáry pénzügymi­niszter, gr. Széchenyi kereskedelmi miniszter, továbbá Köffinger államtitkár, Ludwig miniszteri tanácsos és Mihálovics osztálytanácsos a kiegye­zési tárgyalások folytatására ma reggel ideér­keztek. Szapáry gr. pénzügyminiszter huzamo­sabb megbeszélést tartott Dunajewski pénzügy­­miniszterrel, gr. Széchenyi kereskedelmi minisz­ter pedig Taaffe miniszterelnökkel. A magyar miniszterek azonkívül ma délután még Puss­­wald és Szögyény osztályfőnökökkel értekeztek. Baumgartner osztályfőnök és Ludwig miniszteri tanácsos több órán át konferáltak egymással a petróleumvámra vonatkozólag. A külügyminisz­tériumban ma előértekezlet tartatott a holnap vagy holnapután kezdődő román szerződési tár­gyalásokra vonatkozólag.­­ Ma este Triesztből, a­hova néhány nap előtt jött Abbazziából, Mat­­lekovics államtitkár is ideérkezik, hogy a hol­nap folytatandó tárgyalásokon részt vegyen. A keleti kérdés: London, márc. 31. A Reuter-ügynökség a következőket jelenti: Tekintettel arra a kö­rülményre, hogy Oroszország az olasz kor­mánynak Bulgáriára vonatkozó indítványát mellőzte, a hatalmak áthatva azon meggyő­ződéstől, hogy Oroszország nem fogja meg­változtatni szándékát, utasították Sófiában szé­kelő képviselőiket, hogy értesítsék a bolgár fejedelmet, hogy a hatalmak köte­lezve érzik magukat a portának az öt évi kinevezésre vonatkozó ere­deti indítványát elfogadni. Más esz­közzel a hatalmak nem gyakoroltak nyomást a bolgár fejedelemre; lehetséges azonban, hogy a hatalmak e tárgyalást a befejezéshez közelebb juttatandó, azon egyetlen módhoz fognak folya­modni, hogy a konferencia tanácsko­zásairól szóló jegyzőkönyvet alá­írják és a bolgár fejedelem tiltakozását, ha ahoz továbbra is ragaszkodnék, tudomásul fog­ják venni. Konstantinápoly, márc. 30. A szultán és a nagyvezér ma fogadták a Szófiából visszajött Gad­­ban efendit, ki hír szerint új javaslatot hozott Sán­dor bolgár fejedelemtől. A fejedelem állítólag kész a függő kérdésben engedni, ha a berlini szerződést aláirt hatalmak többsége garanciát ad neki arra nézve, hogy a kormányzói kérdés végleg az ő jó­ Közgazdaság. Táviratok. Bécs, márc 31. (Esti magánforgalom.) Osztr. hitelr. 1.— után 297.30. Magy. 44/D ar. jár. 102 37. Bágyadt. Frankfurt, márc. 31. (Abendsocietaet.) Osztr. hitelr. 236.25. Fázis, márc. 31. (Esti zárlat.) Francia 40/a°/o jár. 10865. Magy. 4°/0 ar. jár. 82.62. Berlin, márc. 31. Búza ápr.—máj. 155.50, május—júniusra 158.—, június—júliusra 160.50, szeptember—októberre 165.—. — Rozs április— májusra 135.50, május—júniusra 136.25, szept— októberre 140 50. — Zab április—májusra 124 75. — Szesz április—májusra 37.—. — Olaj ápril— máj. 43.90. Berlin, márc. 31. (Utótőzsde.) Osztr. hitelt 497.—. Osztr. magy. államvasut 415.—. Magy. 4 m­ar. jár. 82 75. Javul. New-York, márc. 30. Búza márciusra 93.50, áprilisra 93.05, májusra 94.50, júniusra 95.—, jú­liusra 95.—, augusztusra 95.—, októberre 98.—, decemberre 100.—. — Tengeri márciusra 46.25 áp­rilisra 46.50—, májusra 47.25 — Zab márciusra 36.25, áprilisra 36.50, májusra 36.50. — Disznó­zsír áprilisra 6.22­5, májusra 6.25, júniusra 6.30, júliusra 6.35, augusztusra 6.42­5, szeptemberre 6.50. — Kávé áprilisra 7.—, májusra 7.—, júniusra 6.95, júliusra 6.95, augusztusra 6.95, szeptemberre 6.95. — Gyapot áprilisra 9.03, augusztusra 9.41. Chicago, márc. 30. Búza márciusra 76.25 áprilisra 7. 25, májusra 81.25 — Tengeri má­jusra 38.50, júliusra 39.50. Disznózsír áprilisra 5.90, májusra 5 95. Bécs, márc. 31. (M­agyar értékek zárlata.) Magy. földteherm. kötvény 105.—­ Erdélyi föld­­teherm. kötvény 105.— — 5 1,0­0 magyar föld­­h.­int. zálogl. 101.25. — Erdélyi vasúti rész­vény 191 75.— 1876. m. k. v. áll. els. kötv. 115.50. — Magy. nyer. k. sorsjegy 121.— — Szőlődézsma­­válts. kötv. 100.—. — G'., arany­járadék —.—. — Tisza és szeg. köles. sorsj. 123.75—4% aranyjáradék 102 62 —M. országos Bk.-részvény —.—.— Magyar vasúti kölcsön 152.75. — Magy. hitelb.-részvény 295.50 Alföldi vasut-részvény 192.50 — Magy. é.-kel vasút 177.75. — 1869. m. k.v. áll. els. kötv. 99.80. Tiszav. vasut-részvény 251.50. — Magyar lesz.- és hitelb. részvény 91.75 — Kassa-Oderb. v.-részvény 153.-------5°/0 papir-járadék 94.62 —M. jelzál.-hitelb. részv. —.-------Temes-Béga —.—. Bécs,márc.31. (Osztrák értékek zárlata.) Osztr. hitel-részvény 298.20. — Déli vasut-részvény 122.25. — 40­0 osztr. ar.-j­áradék if 114.40 Londoni váltóár 125.75. — Károly­ Lajos vasut-részv. 208.—. — 1864. sorsjegy 170.75. — 42% ezüstjáradék 84.70. — 1860. sorsjegy 139.70. — Török sorsjegy 18.25 — Dunagőzhaj. társ. részvény. 465.—. — An­­gol-osztr. bank-részv. —.—. — Oszt. államv. részv. 255.10. — 20 frankos 10.—. — 4‘2°/0 papir-jára­dék 84.60.— Osztr. hitelsorsjegy 179.50. — Osztr.­­nagy bank-részv. 875. — Cs. k. arany (vert) 5.91. — Német bankváltók 61.60 — Elbevölgyi vasut­­részvény 160.50 —Wiener-Bankverein-részv. 109.—­. — Javul. Bécs,márc. 31. (Árutőzsde.) Búza őszre 8.78 —8.83 frt, 1886. tavaszra 8.63—8.68 frt, máj.—jun. 8.60—8.65. — Rozs őszre 7.03—7.08, tavaszra 6.50.—6.55, máj.—jun . 6.60—6.65. — Zab őszre 6­80—6.85, 1886. tavaszra 7.03—7.08, máj.—jun.-ra 7.06—7.11 — Tengeri 1886. máj.—jun. 6.05 600 jun.—jul.-ra 6.08—6.13, jul.—aug. 6.15—6.20. — R e p c e o­l­aj kész —.------.— , szept.—dec. — —.—, 1886. jan.—ápr. —.------.—, 1886. ápr.—máj. —.—.—. — Szesz kész 25,75------.—■ frt, dec.— máj. —.------.— máj.—aug. —.------.—. Kereskedelem és pénzügy. Tömeges fizetésképtelenségek a fővárosban. A rettegett ultimo bekövetkezett, szomorú meglepetéseket hozván a budapesti és bécsi pi­acoknak. Nem kevesebb, mint öt nagyobb cég bukásáról kaptunk eddig elé hírt csupán helyből, melyeknek passzívái összevéve messze meg­haladják a fél millió forintot s meg­közelítik a 600.000 forintot. E tömeges buká­sok minden fejtegetésnél élénkebben illusztrál­ják egyre sivárabbá alakuló üzleti viszonyainkat. Hol egy nagykereskedőház (legutóbb a Stern örökösei cég), hol egy jelentékeny iparvállalat (az utóbbi napokban a Friedmann-féle szesz­gyár) omlik össze s a hitelezők áldhatják sorsu­kat, ha megkapják követeléseik 15—20 száza­lékát. Nem akarjuk félreismerni, hogy az egyre sűrűbbé váló bukások oka sok esetben a meg­gondolatlanul alapított üzletek túlszaporodásában rejlik. Utóbb főleg a di­vat­ár­u-üz­­­e­t tün­teti föl ezt a túltengést. Ha valamelyik élénkebb forgalmú utcában egy divatáru-üzlet ugyahogy prosperál, rögtön kap a szomszédságban ver­senytársat, olykor kettőt is. Üzletembereink félre­ismerik a helyzetet s a fogyasztáshoz olyan vá­rakozásokat fűznek, melyek a tényleges viszo­nyoknak épen nem felelnek meg. Sokkal ked­vezőbb gazdasági viszonyokra és kivált az ide­genek nagyobb forgalmára lenne szükségünk, hogy a divatáru-üzlet föl­virágozzék. Nem csoda hát, hogy a legutóbbi bukások kivált ezen s a rokon üzletágak köréből kerülnek ki. De másrészről a fizetésképtelenségek meg­döbbentő szaporodása mégis kétségtelenné teszi, hogy a gazdasági válság hullámai elmosnak nem egy törekvő és lelkiismeretesen iparkodó céget is. A pénzzavarok, mikkel a földbirtokososztály küzd, mely régebben a legszívesebben látott vá­sárló közönséget képezte, egyre erősebben hat­nak vissza kereskedőinkre. A társadalmi szer­vezet s annak gazdasági organizmusa olyan mint az emberi test, melynek bármelyik tagjá­ban támadjon is baj, rögtön megérzi az egész szervezet. Az ultimo által felszínre hozott fizetésképte­lenségi esetek közül legjelentékenyebb a S­o­m­m­e­r Gyula és társa rövidáru-nagykereskedőcégé. E cégnek, mely közel harminc év óta áll már fönn Bu­dapesten, tartozásai nem kevesebb mint 446,000 frtra rúgnak. Áruk után 335,000 frttal tartozik a cég, míg váltókötelezettségei 111,000 frtot tesznek. Az áruhitelezők jobbára bécsi cégek és csehországi gyá­rosok, a bankok követelései ellenben jó részben fö­­dözték. A cég, melynek aktíváiról mostanig nem kaptunk hírt, bíróságon kívü­li megegyezésre törek­szik, a­mely hihetőleg létre is fog jönni, tekintve hogy rokonszenves hangulat áll fönn iránta. A Wittmann és Glückst­ha 1-cég, mely mintegy másfél évvel ezelőtt nyitott divatáru-üzletet az Andrássy­ úton, szintén fizetésképtelenné lett. Tar­tozásait 15—20,000 frtra teszik. Hasonló sors érte az Altmann Lipót rövidáru- és divatárucéget is (vácikörút.) Passzívái 45,000 frtra rúgnak. A Glücks­thal cégnél a budapesti piac, az Altmann-cégnél job­b adóra az osztrák piac van érdekelve. Ugyancsak beszüntette fizetéseit a Deák­ utcában levő R­e­i­s­z és Lévai posztókereskedő-cég is, mely csak rövid idő óta áll fönn. Tartozásai egyik verzió szerint 20 ezer, másik szerint 60,000 frtra rúgnak. Fizetéskép­telenné lett a Herz Mór-cég is,közel 150,000 frtnyi passzívákkal. Egy hatodik fizetésképtelenségről is beszélnek, mely ugyan az esti órákig hivatalosan nincs még ki­jelentve. Ez egy v­ác­i­­ u­t­c­a­i első rangú vá­szon- és fehérnemű cég, melynek egyik fő­nöke a tőzsdén vesztett tetemes összegeket.­­ Az értéktőzsdén az ultimo csak egy fizetésképtelen­séget eredményezett, egy Springer nevű coulis­­sier-ét, kinek differenciái azonban csak 5000 frtra rúgnak, úgy hogy az ügy barátságos uton lesz elin­tézhető. * Az osztrák hitelintézet tegnap tartotta 30-ik évi rendes közgyűlését Bécsben, Wiener Ede elnöklete alatt összesen 35 részvényes volt je­len, kik 1311 szavazatot képviseltek. Az igazgatósági jelentés szerint a kereskedelem és ipar majd minden ágában uralgó korlátolt üzleti tevékenység, a pénz­piacokon tapasztalható túlságos pénzbőség s az en­nek következtében szokatlanul alacsonyra nyomott­­ kamatláb kedvezőtlen befolyást gyakoroltak az intézet működésére. Nemcsak a banküzlet terje­delme lett kisebb, de a kamatok és províziók utáni jövedelem is. Ennek dacára — mondja a jelentés — a múlt évihez hasonló nagyságú osz­talékot fizethettünk volna ki, ha nem lettünk volna kényszerítve arra, hogy az elért nyere­ség egy jelentékeny részét azon veszteségek födözésére fordítsuk, melyeket a török do­­hányjövedék-üzletben való részvételünk PESTI HÍRLAP 1886. április 1. vára fog elintéztetni öt év múlva, ha ő addig Kelet- Ruméliát jól kormányozza. A szerb kormányválság. Belgrád, márc. 31. A király elfogadta a Garasa­ni­n-k­ormány lemondását. A miniszterek az új kabinet megalakításáig hivatalban maradnak. Belgrád, márc. 31. (A P. H. eredeti táv­irata.) Milán király elfogadván a Garaasanin-kabinet összes tagjainak lemondását, a radikálisok vezé­rét, Risztics Jánost bízta meg az új kabinet alakításával.

Next