Pesti Hírlap, 1887. április (9. évfolyam, 90-117. szám)

1887-04-20 / 108. szám

1887. április 20. PESTI HÍRLAP Krebs és Renard urakat, a francia léghajó feltalálóit a francia hadügyminisztérium valósággal üldözi, kí­sérleteikre nem ad nekik pénzt, sőt a léghajó szá­mára szint sem építtetett. Az a hir, hogy a nevezett feltalálók két millió frank szubvenciót kaptak, egé­szen valótlan: mindössze 30,000 frankot utalványoz­tak ki nekik nagy nehezen, holott az új léghajó 94,000 frankba kerülne. — (Kraszewszki ünnepélyes temetése) tegnap ment végbe Krakóban óriási részvét mellett. A bebalzsamozott holttest a kegyesrendiek templo­mának sírboltjában nyugodott egy érckoporsóban és a közönséget már a három előző napon is bebocsá­­tották a kriptába, mely ünnepélyesen ki volt díszítve és körül volt rakva vagy kétszáz koszorúval. A ko­szorúkat Gallicia minden részéből küldték be, to­vábbá Bécs, Prága, Budapest, Pétervár, Moszkva, Posen, Boroszló, Varsó, Odessza stb. városokból Tudvalevőleg Jókai is küldött koszorút. Tegnap reggel 9 órakor a koporsót kiemelték a sír­boltból és dr. Majer, a krakói akadémia el­nöke, megható beszédben ecsetelte Kraszevszky érdemeit az irodalom és a tudomány különféle ágaiban. Ezután megindult a gyászmenet­ elől egy csapat tűzoltó; azután jöttek az összes céhek fátyolos zászlókkal, az összes egyesületek, több gácsországi város tanács tagjai, a kereskedelmi ka­raara tagjai, írók, hírlapírók, küldöttségek, a kopor­sót városi tanácsosok vitték; ezt követték a család tagjai, a gácsországi tartományi választmány képvi­selője, a tudományos akadémia tagjai, a krakói vá­rosi tanács. A város összes harangjainak zúgása közben haladt a menet a Mária-templom felé, ahol Dunajevski püspök tartotta a gyászmisét. Chotkovski páter hitszónoklata után a menet, mely a nézőkkel együtt közel 50,000 főnyire volt becsülhető, a Skalka­­templom felé vonult. Az utcákban a gázlámpák meg voltak gyújtva és lefátyolozva. Sok házról gyász­lobogó lengett és minden bolt be volt zárva. A Skalka-templom sírboltja előtt dr. Slachtovszky krakói polgármester és dr. Roskovszki tartottak beszédeket. A Salve Regina eléneklése után a nagy költő tete­meit örök nyugalomra helyezték a sírboltba és ezzel a gyászszertartás d. u. 2 órakor véget ért. — (Lattenberg Sándor herceg) incognitó Nápolyba érkezett.­­ (Arisztokrata-esküvő Bécsben.) A skót bencések templomában ma d. e. 10 órakor volt es­küvője Wrbna és Freudenthal Rudolf gróf­nak Chorinszky Teréz grófnővel, Chorinszky Viktor gróf leányával. A szertartást Bubics Zsigmond nevű­ püspök és nagyváradi kanonok végezte. Ta­nukként szerepeltek Trauttmansdorf Károly herceg és Chorinszky Miklós gróf, Nemeskéri Kiss és Inkey Nándor báró. Vőfélyek voltak az ifjú menyasszony fivérei: Chorinszky Frigyes és Nándor grófok, koszorúlányok: Trauttmansdorff Teréz, Schön­­born Eliz s Chorinszky Matild és Fanny gróf­nők. A nászmenetben a rokonokon kívül részt­­vettek Eszterházy Pál herceg és neje, Berzeviczy al­ezredes, Arenberg­hy és hercegné, Berchtold Zsig­mond gróf s a magyar és osztrák arisztokrácia szá­mos más tagja. A fiatal pár esküvő után Olaszor­szágba utazott. — (Hymen) Dr. K­a­­­d­r­o­v­i­c­s Géza fővá­rosi ügyvéd ma d. u. vezette oltárhoz a kapucinus atyák vízivárosi templomában Varga Vilma kis­asszonyt, dr. Varga Ferenc tanár leányát. — Ba­láz­s­y Árpád birtokos ma délben tartotta esküvő­jét az egyetemi templomban revizsnyei Reviczky Ella kisasszonynyal. Az esketést K. Hornig c. püspök végezte; örömapák: Balázsy Antal kir. kúriai biró és Reviczky Ambró kir. törv. biró. Tanuk voltak gr. Gyürky Ábrahám főispán és Jekelfalusy Lajos min. tanácsos. — Szegeden Keller Izsó dévai királyi mérnök jegyet váltott B­a­r­a­c­s Leontina kisasszonynyal, néhai Baracs fővárosi ügyvéd leányával. — Rimaszomba­ton Kemenczky Kálmán miskolci polgári isko­lai tanár Szabó Erzsike kisasszonynyal, dr. Szabó Mihály orvos leányával. — Pankolán Lilienberg Sándor kereskedő, Aradmegye törvényhatósági bi­zottságának tagja, Deutsch Katinka kisasszony­nyal, Deutsch Simon fővárosi lakos és fehérmegyei földbirtokos leányával. — Balassagyarmaton H­é­­n­e­l Béla ocsovai erdész eljegyezte Márkus Anna kisasszonyt. — B­a­r­c­z­a Ábel birtokos a napokban tartata eljegyzését Török Mariska kisasszonynyal, Török Péter mácsai birtokos leányával. — Psenyi­­czei Nagy Jenő, néhai Nagy Sándor debreceni ta­nár fia tegnap vezette oltárhoz az erzsébetvárosi plébánia templomban Nagy Lujza kisasszonyt. Es­küvő után a fiatal pár Erdélybe utazott. — (Rablógyilkosság.) Prágából sürgönyzik, hogy Kuttenbergben Selikowsky Lipót nagykereskedőt tegnap délelőtt egy ismeretlen, t­sz­egesen öltözött férfi elcsalta egy félszerbe s ott e irányzott kalapácsütésekkel leverte, azután olta. Selikowskynál állítólag nagy pénzösszeg Ájultan hevert a földön, midőn reá akadtak, de 51.­­ (Kraszewszky emlék ünnepélyt) rende­n este a budapesti lengyel egylet a nemrég elhunyt nagy költő és publicista emlékére, a fővárosi iparoskor nagytermében. A terem közepén felállított díszes emelvény felett, óriási koszorúval körítve volt elhelyezve Kraszewszky arcképe. Koritnyuski K. len­gyel és francia nyelven mondott megnyitó beszédet, mely után Szomjas Lajos egyetemi olvasó­köri elnök olvasta fel rövid bevezetés után Jókai Mórnak a lengyel egylet elnökéhez intézett következő megem­lékező levelét. „Ha családi gyászom vissza nem tar­tana attól, hogy nyilvános ünnepélyekben részt ve­gyek, kötelességemnek tartottam volna, hogy a bu­dapesti lengyel honfitársak által a halhatatlan költő, Kraszewszky végtiszteletére rendezett em­lékünnepélyen — önök szíves felhívására — közreműködjem. Engedje meg, hogy kötelességemnek néma betűk útján tegyek eleget, melyek hívatlanul és önként keletkező érzéseimet tolmácsolják. — Mint pályatárs, érzem a nagy veszteséget, mely nemcsak a lengyel, de az általános irodalmat érte egy oly ki­tűnő lángszellem­ elhunytával, minő Kraszewszky volt, mint hazafi, osztom a bánatot, mely egy egész nemzetet érte, midőn ama láng kialudt, mely népére annyi fényt vetett. A költő a nemzet szívverése; a mig egy nemzetnek nagy szellemű költői vannak, addig tudja a világ, hogy az a nemzet él, s midőn az ily magas lélek elköltözik, saját halhatatlanságát örökül hagyja édes anyjára, a nemzetére. Kí­vánom Istentől, hogy ez a láng soha ki ne aludjék a lengyel nemzetnél s Kraszewszky dia­­dalútját folytassa az újabb lengyel költői nem­zedék. Engedjék meg, hogy mint­­pályatársa az elhunyt nagy költőnek, tiszteletem és bá­natom kifejezéséül én is le­tegyem annak ravatalára babérkoszorúmat. Diplomaták, politikusok parancsol­hatnak ajkaiknak hallgatást, érzelmeiket palástoló óvatos beszédet, de a költőt semmi sem tarthatja vissza attól, hogy el ne mondja azoknak, kiket sze­ret : a ti örömölök, rám nézve is öröm, a ti bánato­tok, nékem is bánatom." Ugyanezen levelet M­i­e­­­­n­i­c­k­i A. lengyel nyelven olvasta fel. Az ezt követő zajos éljenzés lecsillapultával dr. G­ö­r­ö­n­d­h­a­y F. olvasott fel hosszabb értekezést Kraszewszky 60 évi irodalmi tevékenységéről s végül báró Lesse­r Szaniszló, a német színház igazgatója mondott nagy­hatású gyászbeszédet. Ezzel a szépszámú hallgatóság élénk érdeklődése mellett lefolyt szép ünnepély vé­get ért.­­ (A haza megbeszulója.) B­a­z­a­­­n­e francia tábornagy ellen, ki a legutóbbi francia-német háború alkalmával feladta Metz várát, melyet 200.000 főből álló francia hadsereg védett, mint már jelentettük, merényletet követtek el tegnap. A merényletről a párisi „Intransigeant" a következő részleteket közli: Folyó hó 18-ikán délután fél 4 órakor egy 30 év körüli francia jelentkezett Bazaine tábornok­nál. Fabernek nevezte magát s névjegyén az állott, hogy a larocheile-i lap tudósitója, Bazaine gyanútla­nul fogadta őt. Az idegen mintegy negyedóráig idő­zött a tábornagynál s a távozás előtt tőrt vont elő, melyet Bazaine mellébe akart döfni. Bazaine e döfés elől még kitérhetett, de a második döfés fejét találta, mire a tábornagy vértől borítva összerogyott. Bazaine egyik szolgája „gyilkos­t“ kiabált, mire a helyszí­nen termett rendőrök üldözőbe fogták a már az utcán tovafutó merénylőt, ki egyre azt kiabálta: „Megboszultam hazámat." A rendőrség el­fogta a merénylőt, ki nem igen tanúsított ellenállást. Bazaine sebe az első pillanatra nem látszott veszé­lyesnek, de mert a merénylő azt állítja, hogy tőre meg volt mérgezve, az orvosok aggódnak ál­lapota felett, Bazame azt beszéli, hogy Faber több­ször megkísértette már vele beszélni, de csak tegnap fogadta őt. Faber eleinte udvarias volt, de egyre szenvedélyesebb len , utóbb tőréhez nyúlva, szur­­kált, majd megugrott. A rendőrségnél egyre azt is­mételte, hogy csak a francia konzul jelenlétében akar beszélni s igy kiáltott fel: „Megboszul­tam az idgeneknek elárult Franciaor­szág­o­t." — Mint távirataink jelentik, a merénylőt Hillabrand Lajosnak hívják, a Larochelle deper­­tamente-ben született s kereskedelmi utazó. Fogsá­gában nyugodtan viseli magát s csak azt hangoz­tatja, hogy őt isten küldte, hogy Franciaország áru­lóit megölje. Az éj folyamán a következőket sürgönyzik ne­künk Madridból: Bazaine állapota igen rosszra fordult. A betegen agyrázkódás tüne­tei mutatkoznak.­­ (Halálozások.) Tegnapelőtt, f. hó 16-ikán halt meg 78 éves korában Damitsa Ignác, kir. ta­nácsos, volt pesti vagyonos nagykereskedő s a hitel­bank egykori igazgatója. Az elhunyt apja volt néhai Gozsdu Manó egykori hírneves ügyvédnek, később krassómegyei főispánnak s kúriai bírónak s özvegy Gozsduné másodszori férjhezmenetele folytán ipja Nemeshegyi Józsefnek, a volt szentendrei országos képviselőnek. Sógora volt az egykori horvát bánnak Mazuranicsnak, sógora néhai Dumtsa Demeter va­gyonos nagykereskedőnek, ki a negyvenes években Kossuth-fal a „Magyar kereskedelmi társaság" meg­alkotója volt. Dumtsa Jenő, a szentendrei polgármes­ter nagybátyját vesztette el benne. Az elhunyt hült tetemei f. hó 18-án a kerepesi temetőben a Dumtsa-Gozsdu-féle sírboltban lépettek le örök nyugalomra; számos rokonai, köztük egy közös hadseregbeli tá­bornok is gyászolja az elhunytat.­­ A pesti izr. hit­községi elemi fiu­iskola tantestülete szomorodott szív­vel adja hírül, hogy Reich Ignác ezen iskolának 37 éven át volt tanítója és a felekezeti irodalom egyik hit ápolója, hazafias és áldásdús működése után, életének 71-ik évében folyó hó 18-án hosszabb szenvedés után jobb létre szenderült. A boldogult hült tetemei folyó hó 20-ikán délután 4 órakor fog­nak lakásából (sip­ utca 22. szám) örök nyugalomra kisértetni.­­ (Árverés a zálogházban.) A budapesti kir. zálogházak igazgatósága közhírré teszi, hogy a belvárosi intézetben mindama tárgyak, a­melyeket múlt év ápril havában elzálogosítottak és az árverés napjáig kiváltás vagy átiratás által rendbe nem ho­zattak , nevezetesen a ruhaneműek 1887. május 5-én és a következő napokon, az ékszerek pedig ugyan­­ama hó 23-án és a következő napokon elárverez­­tetnek.­­ (A tímár­munkások sztrájkja) A Mach­lup féle bőrgyár munkásai a mai nap folyamán is folytatják a tegnap kezdett munkaszünetet. A mun­kások mereven ragaszkodnak az egy órai munkaidő leszállításhoz, míg a gyár igazgatósága nem hajlandó fél óránál többet engedélyezni. A gyárban ma egész nap néma csend uralkodott, de annál zajosabb jele­netek folytak a soroksári­ uton lévő Hofbauer-féle korcsmában, a­hol a munkások tanyát ütöttek. Az egész napot tanácskozással és ivással töltötték el s a végeredmény az, hogy a sztrájkot tovább is foly­tatják. A sztrájk második napjáról a következőket írja tudósítónk: A Machlup-féle bőrgyár munkásai a tegnapi elhatározás szerint ma délelőtt 9 órakor a sorok­sári úti Hofbauer-féle korcsmában jöttek össze, hogy a további teendők fölött tanácskozzanak. Nemsokára megjelent közöttük egy polgári biztos és fölhívta őket, hogy küldöttséget küldjenek a gyár igazgatóságához, a­hol Ambrus Kamill rendőrkapitány is várja megjelenésüket. Hat tagú küldöttség ment erre a gyárba, a­hol a rendőrkapitány fölszólította a sztráj­kotókat, hogy a munkát folytassák s tartsák meg a nyolc napi felmondási időt. A munkások küldöttsége előadta, hogy a munkát csak a kért idő leszállítás engedélyezése esetén hajlandók folytatni. Ehez képest a délelőtti alkudozások eredménytelenek maradtak. A küldöttek visszatértek a tanyára s beszámolván eljárá­sukról, az összegyűlt munkások egyhangúlag e hatá­rozták, hogy a munkát nem folytat­ják, a­míg a leszállítás nem en­gedélyeztetik. E határozatot délután­­,3 órakor közölte a IX. ker. kapitányságnál egy öttagú (Pozsár Lajos, Csáky János, Klein Pali, Podgorsek Jakab és Tari József munkásokból álló) küldöttség. Azonkívül a délután folyamán négy tagú előmunkás küldöttség egy magyar­ utcai ügyvédnél járt, a továb­biakra nézve tanácsot kérendő. Visszatérve rá akar­­ták bírni az összegyűlteket, hogy a munkát szombatig folytassák, de ezek mit sem akartak hallani erről. Erő­sen hangoztatták némelyek, hogy a rendőrség karhata­lommal fogja a sztrájkolókat a gyárba kényszeríteni, de a fenyegetés dacára is megmaradtak a munkások szilárdul elhatározásuk mellett. Szóba került, hogy a reggel folyamán legalább a rendőrség által följegy­zett 30 munkás menjen munkába, de ez ellen is általában tiltakoztak. Az esti órákban még mindig folyt a tanácskozás, de a viszony igazgatóság és munkások között ugyanaz maradt, mint volt reggel. A mun­káso­k te­há­t ho­l­nap sem fognak dolgozni. A gyárnak összesen mintegy 240—250 mun­kása van; ezek közt 170—180 képzett timár­­segéd, 40—50 napszámos, nyolc előmunkás és négy oly munkás, a­ki darabszámra dolgozik. Legbajosabb a darabszámra dolgozók helyzete, a­kik csupán társaik kedvéért s a fenyegetések által megrémítve, maradnak távol a munkától. A mai nap egyébként a legnagyobb rendben folyt le s a rendőrség közbelépése nem vált szükségessé. „A béke, meg a rend a mi célunk", mondogatták a jó­zanabb munkások, „s csak a mi jogos, azt kíván­juk." A gyárat a sztrájk esetleges elhúzódása nagy veszteségekkel sújtja, mert csak nem­régiben is az államtól nagymérvű megrendelést kapott s most is 140000 bakancsot és 60.000 csizmát, tömérdek nyerget és fegyverszijat készít a hadsereg számára. Épen azért a mai nap folyamán már több­felé sür­­gönyöztek munkások után, a­mit a sztrájkolók meg­tudván, szintén több­felé sürgönyöztek, hogy társaikat az ideutazásról lebeszéljék. Többen a munkások közül a mai nap folya­mán már el is akarták hagyni a fővárost, de mun­­kakönyveiket a gyár igazgatósága visszatartja. A sztrájkolók között nagy az elkeseredés a Wolfner­­féle újpesti gyár munkásai ellen, a­kik a mozgalom­ban nem akarnak részt venni, hanem várakozó ál­lást foglalnak el, holott a viszony köztük s a gyár tulajdonosa között ugyanaz s ők is tizenegy órát dolgoznak naponkint. A sztrájkolók fővezetője 7

Next