Pesti Hírlap, 1887. június (9. évfolyam, 149-178. szám)
1887-06-03 / 151. szám
Budapest, 1887. IX. évf. 151. (3029.) szám. ■ ill.im■ film—m.arrír ' Előfizetési ár als: Egész évre . . . 14 írt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Bírajíst nátor-utca 7. S2„ földsmtr hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendő. POLITIKAI NAPILAP.(ÍR)I: Péntek, Junius 3 czartceeziesi iroda: Elvaíssica, Itádor utca 7. sz. 1. előtt, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen leveles csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Az árvíz. Rettenetes következetességgel áll be Magyarországon az elemi csapások pusztítása minden évben. Tűzzel árvíz szövetkezik, hogy nagyobbá tegye a nyomort. Hol falánk lángoknak esnek áldozatul virágos városok és népes falvak, hol rengeteg területek gazdag termést ígérő mezői fölött csapnak össze gátat szakító folyók hullámai. Hol vérvörössé válik az égboltozat nagy tűzvészek viszfényétől, hol tenger támad a síkságon a szétömlő árvíztől. Alig van nagyobb városa Magyarországnak, mely egy fél század leforgása alatt tűzvésztől vagy árvíztől óriási károkat ne szenvedett volna. Budapest, Szeged, Komárom, Esztergom, Miskolc, Eperjes, Nagy-Károly s hosszú sorú kisebb helyeknek a katasztrófák egész láncolatának emlékét idézik föl. A közrészvét még csak most enyhít a legutóbbi tűzvészek áldozatainak nyomorán, s a Duna és Tisza közötti termékeny síkságokról már is egymásután érkeznek újabb elemi csapások lesújtó hírei. Megdagadt folyók hullámai Temes megyében nagy területeket helyeznek víz alá. Két héten keresztül a hatóságilag kirendelt közmunkaerő kétségbeesett tusát vívott a Temes s a Bega árvizeivel. Éjjel-nappal sok ezren dolgoztak a töltések megerősítésén anélkül, hogy megmenthették volna a fenyegetett vidékek nagyobb részét. Az árvíz ellenállhatlan hatalommal foglalta el a már tavaly — mi több évek sora óta tavaszszal — elöntött területeket. S váratlanul, mint derült égből cikázó villám, hozza hírül a táviró a Tápé és Algyő közötti tiszai védgát zsilipjének átszakítását. Az árvíz száguldozva ömlik Hód-Mezővásárhely felé, már nyaldosva e gazdag alföldi város védtöltéseit. A Tiszának iszapos hullámai megint kedvükre terjeszkednek az alföld egyik legtermékenyebb vidékén, melyet méltán hittünk biztosítva Szeged katasztrófája óta. Megmásíthatlan végzettel áll váljon szemben Délmagyarország lakossága, hogy minden év meghozza a maga árvízcsapásait ? Oly legyőzhetően váljon a természet, hogy kárba kell vesznie a vízszabályozásokra fordított millióknak ? Nincs lehetőség biztosítani száz- meg százezer hold első minőségű termőföldet az árvíz ellen ? Csakugyan ezt kellene hinnünk, ha tapasztaljuk hosszú sorát a majdnem mindig ugyanazon helyen bekövetkező katasztrófáknak. De nem a természet legyőzhetlen, csak az emberi munka gyarló, felületes és nyomorúságos. A vízszabályozó társulatok egységes, egyöntetű terv nélkül fogtak egyes folyórészek szabályozásához. Lelkiismeretlen vállalkozók silány munkát végeztek, kevés anyagot építve be a védgátakba, hogy többet nyerjenek. A felügyelettel megbízott állami közegek hanyagul teljesítették ellenőrző kötelességüket. Nem légből kapott vádakat sorolunk itt elő. Temes megye közgyűlésén ismételve szellőztették a bűnös visszaéléseket, melyek a temesbegavölgyi vízszabályozó társulat működéséhez tapadnak- Mi több, a megye az imént határozta el, hogy újra fölterjesztést intéz a közlekedési miniszterhez a vízszabályozás körüli mulasztások tárgyában. Hasonló panaszokat, Csongrád megyéből is gyakran hallottunk már. Most pedig egyenesen azt jelentik, hogy a Tápé és Algyő között történt zsilip-átszakításnak oka a hiányos felügyeletben s a hanyagul teljesített munkálatokban rejlik. Lehetetlen felháborodás nélkül nem szólni azon lelkiismeretlenségről, melylyel nálunk kivált a középitkezések terén találkozunk. Az árvíz elleni védekezésekre fordított millióknak, mintha csak az volna egyedüli rendeltetésük, hogy meggazdagítsanak egy csomó vállalkozót és szétfolyjanak „provízió“ és borravaló alakjában különböző urak mindig tátongó zsebeibe. Az érdekelt birtokosok s az állam ellenben, mintha csak az ablakon dobnák ki a pénzt. Egy nagyon közepes felduzzadása a Tiszának széttépi a zsilipet és 20—30.000 holdat néhány óra alatt víz alá helyez. Jó gondolat ily körülmények között Boróss Gábor közlekedésügyi minisztertől, hogy személyesen akarja szemügyre venni a temesmegyei árvízkatasztrófa színhelyét. Aki annyi erélynek, önállóságnak és tárcája ügyeiben való jártasságnak adta jelét, mint a közlekedésügyi minisztérium jelenlegi vezetője, attól joggal remélhető, hogy a helyzetet nem fogja azon hamis világításban látni, mely az érdekelt műszaki közegek jelentéseiből sugárzik elő. Nagy ideje, hogy a kormány a legtüzetesebben foglalkozzék a vízszabályozási bajokkal és megmentsen sok ezer birtokost és jó adófizetőt a tönkremenéstől. Ne hivatkozzék senki a természeti nehézségekre. A vízszabályozás terén más államokban a mérnöki tudomány sokkal nagyobb nehézségeket győzött le. Ott van Hollandia, mely a tengertől hóditá el a szárazföldet; ott Olaszország, mely a Pó árvizétől meg tudja menteni gazdag síkságait. De nem szabad kontárokra bízni a „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A nemzeti színház 1886/7. évi működése. — A „Pes ti Hir land“ eredeti tárcája. — A nemzeti színház kéthavi szünideje tegnap vette kezdetét. Az igazgatónak és a tagoknak módjukban lesz a lefolyt év fáradalmait kipihenni, hogy őszszel ujult erővel láthassanak munkához. Reméljük, hogy úgy a darabok megválasztásában, mint azok előadásában több változatosságot fognak az új évadban nyújtani. Mert sajnos, a lefolyt színházi év vajmi kevéssé nyugtatott meg abban az irányban, hogy a nemzeti színháznak eddigi magas színvonala továbbra is csorbítatlanul fentartható lesz. Az igazgatóság azon igyekezetét, hogy minél több újdonságot iparkodott színre hozni, el nem tagadhatni , de mindennek dacára az elért eredményt nagyon meddőnek kell mondanunk, mivel a színre került tizenkét újdonság közül csak 1—2 aratott teljes sikert, a többi pedig bukás és félbukás közt osztozkodva, a műsorról előbbutóbb letűnt. Nem hallgathatjuk el itt sem, mint már más alkalommal is hangsúlyoztuk, hogy a drámabíráló bizottságnak a darabok megbírálásánál és kiválasztásánál nagyobb szigorral kellene eljárnia. Különösen a külföldi darabok elfogadásánál nagyobb elővigyázatot kellene tanúsítania és nem szabadna magát az esetleg külföldön aratott nagy siker által befolyásoltatnia. Mert tudvalevő, hogy elég néhány hazafias tiráda, hogy pl. a könnyű- és hevesvérű francia vagy a „Grossdeutschthum“ dicsőségétől mámoros német határtalan lelkesedésbe törjön ki és a különben gyarló darab fényes külső sikert és számtalan előadást érjen el, holott nálunk ugyan a darab a közönséget hidegen hagyja. Példája ennek „Antoinette Rigaud“, „Ghamillac“, „Sarah grófnő“, „Aranyhalak“, mely utóbbi Berlinben eddig egymásután ötvenszer került színre. Igaz ugyan, hogy nagyobb becsű ma ez évben ritkaság volt mindenütt és a külföldi színházak sem dicsekedhetnek jó vagy éppen irodalmi becsű újdonsággal, sőt mennyiségileg a nálunk előadott újdonságok számát meg se közelítik. (Példa erre a bécsi Burgszínház.) De a nemzeti színház igazgatósága is, az újdonságok rossz voltát látva, inkább kevesebb újdonságot hozhatott volna színre és annál nagyobb gondot fordíthatott volna a régi jó darabokra és különösen a klasszikus művekre. A klasszikus műsorra a nemzeti színház érdemdús igazgatója eddig némely súlyt fektetett, sőt igyekezett is azt minden évben legalább 12 darabbal gyarapítani. Annál feltűnőbb tehát az igazgatóságnak ez évben tanúsított közönye a klasszikus darabok színrehozatala iránt, bár tapasztalhatta, hogy ép az ily estéken telt házak voltak. Bízvást állíthatjuk, hogy a nemzeti színház fennállása óta oly gyönge műsor, oly kevés klasszikus est, mint ebben az évben, még alig volt. És így nem csodálhatni, ha a közönség nincs megelégedve a nemzeti színházzal, viszont ennek következtében a nemzeti színház nincs megelégedve a közönséggel. De beszéljena statisztika : Augusztus hóban volt két klasszikus est, színre került a „Szentivánéji álom“ kétszer. Szeptemberben egyszer adták elő Hugo Viktor „Lucretia Borgiáját.“ Októberben két eredeti történeti szomorújátékot adtak: Csiky Gergely „Spartacusát“ és Bartók Lajos „Kendi Margitját“. Novemberben három eredeti szomorújátékot: „Endre és Johannát“ Rákosi Jenőtől, Katona „Bánk-bánját“ és Vörösmarty Mihály emlékére „Az áldozat“-ot, és három klasszikus est: „Hamlet“, „Romeo és Julia“ és „Phaedra“. December hóban „III. Richard“, „Cimbe- Iine", „IV. Henrik“, „Sganarelle és Tartufe“, „Julius Caesar“ és „Coriolanus“ került szinre. Január hóban „Othello-t“, „Essex gróf“-ot, „Antonius és Cleopatra“-t és „Ármány és szerelmet“ adták elő. Február hóban „Endre és Johanna“ és „Vízkereszt“ került szinre. Március hóban „Borgia és Lucretia“, „Phaedra“ és „A velencei kalmár“. Április hóban „Iskarióth“ és Faust“. Május hóban: egy sem. Tehát 10 hóban kürülbelül 280 előadásból — „Faustot“ kivéve — volt összesen huszonhat olyan est, amidőn magasabb stílű dráma, szomorújáték vagy klasszikus darab került színre. Ebből novemberre és decemberre jut tizenkét est, a többi 8 hóra összesen tizennégy maradt. Nem érdektelen itt az összehasonlítás a nemzeti színház és bécsi Burg-színház közt. Amíg nálunk 28 ilyest volt, ott ugyanezen idő Lapunk mai száma IS oldalt tartalmaz.