Pesti Hírlap, 1887. június (9. évfolyam, 149-178. szám)

1887-06-21 / 169. szám

13____________________________________ Gö­the drámái közül „Iphigenia Taurisban“, „A test­vérek“, „Csavargó“, „Egmont“, „Torquato Tasso“, „Götz v. Berlichingen“ és „Faust“ mindkét része. * (R­ub­i­ns­te­in P­étervárott.) A kon­zervatórium kebelében keletkezett meghasonlás, mely Menter Zsófia asszony kilépését előidézte, arra bírta Rubinstein Antalt, hogy Menőinek ultimátumot nyújt­son be. Szokásos fesztelen modorában kijelentette az összegyűlt tanártestület előtt, hogy a tanároktól teljes alárendeltséget kíván s ha azt akarják, hogy továbbra is igazgató maradjon, akkor adják meg neki azt a jogot, hogy a tanárokat saját belátása szerint hívhassa meg és bocsáthassa el. „Határozza­nak s aztán hivassanak!” — e szavakkal hagyta el a zenészeket, kik különben rövid tanácskozás után elhatározták, hogy Rubinstein szigorú régime-je még mindig jobb a visszalépésénél. Mikor visszatért a terembe, viharos ovációkban részesítették őt és a művész láthatólag meg volt indulva a föltétlen biza­lom e spontán nyilvánulásától . (A budai színkörben) előadásra ki van tűzve a „Nanon“ új operett s „Bébé“ francia bohózat. Mindkettő szerepei már ki vannak osztva. * (A népszínházi karszemélyzet) részéről a következő nyilatkozatot vettük: A nép­színházi karszemélyzet, a­mely a részére rendezett két előadásból 1400 irtot, (szétosztva egyenként há­romnegyed résznél nagyobb gázsit) kapott, köszöne­tét nyilvánítja első­sorban Evva Lajos népszínházi igazgató úrnak, a­ki ügyünket melegen fölkarolva, többrendbeli szívességével és áldozatával, lekötele­zett bennünket; továbbá a légszesztársulatnak, a­mely mindkét este ingyen szolgáltatta a világítást, a nyomdának a szinlapok ingyenes kiállításáért; Feleki Miklós urnak, a ki a Batyárkendője s Hegyi Béla és Bátor Sándor uraknak, a kik az Uff király írói tiszteletdijairól teljesen lemondtak; a népszínház dij nélkül közreműködő összes művészeinek és jegy­­szedőinek s végül Egri Géza és Tirnovai Gyula kar­dalos uraknak, a kik mind e sok nyert szívességet és áldozatot kieszközölni szívesek voltak. Fogadják mindnyájan hálás köszönetünket. Budapest, 1887. junius 20-ikán, a karszemélyzet nevében Ferenczy József s. k. ügyelő. A paksi hullámsir. — Újabb részletek. — Ki az oka? A szombati katasztrófa az egész országban mély fájdalmat, részvétet, borzalmat szült. A paksi „jaj“ túlkiáltja az országszerte hangzó kortes „él­jent.“ Szüntelenül érkeznek hozzánk tudakozódások és a felháborodás általános. Addig, míg nincs kide­rítve, hogy mi volt a szerencsétlenség közvetlen oka, tartózkodunk a határozott véleménynyilvánítástól. Paksi levelezőnk, mint tényt említi, hogy a révé­szek i­tt a s­o­k voltak, kellő rendőri felügyelet hiányára vall az a körülmény, hogy nagy vihar idején, az emberekkel, kocsikkal, lovakkal túlterhelt dereg­lye útnak indulhatott S a legnagyobb megütközést kelti Spiesz apát-plébános, ki mint lelkipásztor és értelmes ember kétszeresen kötelességének tarthatta volna, a könnyelmű átkelést meggátolni. A katasztrófa bekövetkezése után is. Csak saját magára gondolt. Megmenekülve, a révházban száraz, paraszt ruhát , párnák között melengette magát és midőn finn a kétségbeesés tetőpontját érte el, azt ki­­.t, hogy első­sorban őt vigyék a városba. Müller Istvánt, az elsülyedt dereglye tulajdon l­­etartóztatták és a vizsgálatot többek ellen meg­­tták. Daróczy szolgabiró a szerencsétlenség zajairól ma is jelentéseket küldött a bemilügg­­eriumnak és a tolnamegyei alispánnak. Semmi­­ sem lehet az iránt, hogy a kompnak már az ulás előtt volt baja, mert a víz oldalvást és­ról egyszerre hatolt be. Bokor István, a kor­os, már a veszedelem első pillanatában ott­­a helyét és a vízbe ugorva kiúszott. Azóta a veszett. Zsandárok keresik most mindenütt. A vizsgálat Lutzenbacher Pál „Pontius“ nevű és gőzöse ellen is irányítandó, mely a rég­ibb veszedelem pillanatában arra haladt, az ázó jajveszéklést okvetlenül meg kellett halja- és még­sem siettek a vízbefulással vívódók leütésére. Az áldozatok. Eddig hivatalosan 122 megmentett emberélet van megállapítva. A kifogott holttestek száma 203, a hiányzóké 82. A lakosság egész nap a parton van és lesi a partra vetett holttesteket. Az alsóbb vidéki városokba sürgönyöztek, hogy mindent kövessenek el a halottak kifogására. A szerencsétlenül jártak legna­gyobbrészt paksiak, csak körülbelül negy­ven doroghi, dömsödi és uszodi volt köztük. A vízbe fúltak a m­i­n­i­st­r­á­n­s f­i­u­k, W­ei­­g­e­r­d­i­n­g István pataji molnár 1­1 éves leánya, Haas János, a pestvidéki takarékpénztár pénztár­noka két leányát siratja, Weier Márton egyetlen leányát és unokáját vesztette el. Az elveszettek nagyobbára jómódú emberek voltak, majdnem vala­mennyien paksi bucsusok, a­kik, mint minden év­ben, a kalocsai búcsúra készültek. Volt a bucsusok­­kal 10 doroghi kereskedő is, a­kik több ezer fo­rinttal a halasi vásárra voltak menendők; ezek közül hat elveszett. Az áldozatok közt Rosenzweig Leó budapesti utazó is volt. Fetter Ádám vendéglőst távirat útján értesítették arról, hogy sógornője, Osztermayer Má­ria, négy viruló szép leányával, kik Paksról Kalo­csára akartak jutni, a hullámokban lelték sírjukat. Schuster Győző paksi polgár nem kevesebb, mint tizenegy halott rokonára akadt a holttestek közt. Pitti Antal bognármester szintén odaveszett, továbbá Them István, a paksi községi jegyző fia, H­old Já­nos molnármester négy leányával, Lekcsek József, Bende apátkanonok unpanceccse. A halottak közt ott van még Kern Tamás paksi polgár feleségével. Ti­zenhárom éves Kálmán nevű fia úszás által megme­nekült, de mikor megtudta szülei halálát, megtébo­­lyodott. A kiúszott komp­tulajdonos két fia életét vesztette. Halász Zsigmondné meghalt, egy asszony holttestét úgy fogták ki, a­­fint egyéves gyermekét melléhez szorítva, agyonnyomta. Weisz István sek­restyés holttestét is kifogták. A bucsusok társaságában voltak Varga és Kom­­lóssy tanítók is, kik szintén életükkel adóztak a kata­sztrófának Mikor a dereglye elhagyni kászült a par­tot, még vagy húsz ember állt kivül, a­ki nem me­részkedett magát a túltömött kompra rábízni. Egy Schmidt Ferenc és egy Tumpek Ferenc nevű parasztlegény pár pillanattal az el­ndulás előtt visszajött a dereglyéről, mert nem bíztak a gyenge jármű fjordképességében. Egyikük figyelmeztette is a révészeket, hogy a komp nem fogja elbírni a nagy terhet, mire azt a választ kapta: magának ahoz semmi köze. Az apátot is rá akarták bírni, hogy két csoportban külön dereglyén szállíttassa a bucsuso­­kat, de ő megmaradt a tömeges szállításnál, azt ál­lítva, hogy a híveknek együtt kell maradniok. Két lutheránus hajadon, jó barátnők, ismerő­seiket kísérve együtt szálltak a kompba, a kata­sztrófa pillanatában összefogództak, átölelték egy­mást, úgy haltak meg. Ölelkező holttestüket fogták ki a Dunából. Lejebb egymásba kapaszkodott asszo­nyokat húszat fogtak ki egy csomóban. Némelyik olvasóját szorosan tartja a kezében, imádkozott utolsó percében, a másik küzdött a halállal, bele­kapaszkodott társnője hajába, ruhája le van szak­­gatva, arca összetépve, karmolva. Mások összeha­­rapdálták magukat vagy másokat; mikor kifogták, még fogai erősen tartották a társnője karját A vá­rosháza udvarán nagy garmadákban hevernek a ci­pők, ruhák, összehanogatott szoknyák. A női fésűk kosárszámra vannak, másik halomban a holtaknál talált pénzes tárcák hevernek, mik­et hajdúk őriznek. Tegnap délután tompán megkondultak a ha­rangok, s megkezdték a temetéseket. Hosszú sorban vitték ki a hatottakat egymásután. Az elveszettek a két lutheránus leány kivételével, mindannyian katho­­likusok. A temetőben sokan állják körül a sírokat, melyek mindegyikébe két halott kerül. A pap be­­szenteli, a nép halk imát rebeg, a sirt gyorsan be­­hantolják s aztán mennek egy sorral odébb. Teg­napig hatvanat temettek el s még mindegyre hord­ják ki az egyszerű deszkakoporsókat, mikben azon­ban nagy a hiány, nincs annyi deszka, hogy vala­mennyinek koporsó kerüljön, nincs annyi ember, a ki mindnek sirt ásson. A szomszéd városokból kér­nek munkásokat, koporsókat. A városban roppant nagy az izgatottság, a le­vertség. Az eltorzult halottak látványa, a szörnyű katasztrófa megrendítő részletei még a legkeményebb szívűeket is meghatják, a szemekbe könyeket csal­nak. A menekülteket, a­kik rongyos ruhákban, na­­gyobbára összekarcolt arccal, merev tekintettel tén­­feregnek az utcán, csoportosan körülfogják, vigasz­talják, étellel-itallal jól tartják. A hallott részleteket egyik a másiknak adja tovább s alig akad szem, mely e szomorú elbeszélések hall­tára száraz ma­radjon. Az életmentés. A mentés munkáját nagyon megnehezítette, hogy az alsó rév, a­hol a katasztrófa történt, a vá­rostól egy órányira fekszik. A dereglyén mindössze 400-an jóval felül vol­tak. A bucsusokat Spiesz apát-kanonok vezette s ezek a szűz Mária zászló alatt szent zsolozsmákat énekelve, értek a komphoz. A rozoga komppal, az erős szélvészben féltek neki menni az itt nagyon széles Dunának, melynek hullámait a szél magasra korbácsolta. De a kompbérlő biztatta őket, hogy csak szádjanak be bátran, nem lesz baj, járt ő már na­gyobb viharban is a Dunán. A biztatásra a legna­gyobb rész hajlott, hanem sokan azért mégis visz­­szamaradtak. Összesen 413-an szálltak a kompba, a­melyen ezeken kivül még az apát kocsija is volt két lóval. Ennyi terhet a komp nem bitt meg. Alig, hogy a parttól eltávozott, megmerült s közel a paksi part­hoz sülyedni kezdett. Rettenetes zavar támadt erre a kompon. A összezsúfolt embertömeg, mely mo­zogni is alig tudott a szűk helyen, szorongott, to­longott. Az asszonyok, a gyermekek ijedt sikolto­zása, a férfiak hangos kiáltozása, a megrémült lo­vak nyerítése túlharaogta a zúgó vihart s kilomé­terekre elhallatszott A komp pedig mindegyre sülyedt, már a szé­leit nyaldosták a hatalmas szél által felkorbácsolt hullámok, a fenekén pedig a viz beszivárgott s ijesztő gyorsasággal emelkedett. A kik úszni tudtak, egymás után vetették ma­gukat a felkorbácsolt hullámokba s a part felé tar­tottak. Több ember, ki jól tudott úszni, rémültében a­helyett, hogy a part felé tartott volna, a Duna közepe felé úszott s nyomtalanul elmerült. Az asz­­szonyok kivétel nélkül ott vesztek, hasonlókép a gyermekek is. Az irtózatos látványt sokan nézték a partról, de a fuldoklókon, a vihar következtében, se­gíteni nem lehetett. A vihar az aszódi zátonyra vetette a dereg­lyét és a mentők onnan szedték elő a halottak leg­nagyobb részét A mentés munkájához első­sorban siettek az emberbaráti szeretetéről jól ismert Szeniczey Ferenc nagybirtokos (Szeniczey Ferenc képviselő atyja,) Daróczy Tamás főszolgabíró Freund Ignác és Ármin, kik rögtön minden kocsiju­kat a Dunához küldték és Schwarcz Salamon ki ladikokat bocsájtott rendelkezésre. Weigerding István pattai molnár (ki­nek leánya vizbe fúlt) harminc embert mentett ki a hullámok közül. Ackermann Józsefné az egyik vizbe- 100 bérkocsis-lóra kapaszkodott fel és Link bog­nár feleségét hajánál fogva tartotta a víz fölött. Mind­kettő megmenekült Deákné, a járásbirósági börtönőr felesége, hóna alá véve egy-egy gyermeket, úgy menekült velük együtt. Kocsis Imréné a dereglye karc­sájába kapaszkodott és saját élete veszélyeztetésére megmentett egy asszonyt és egy gyermeket. Mindenekelőtt Daróczy Tamás főszolga­bíró érdemel azonban föltétlen elismerést, és oly erélyes, mint tapintatos intézkedéseiért. A partra szállítottak közül sokan átázva, a vihar által lehűlt jégen bizonyosan meghaltak volna, ha Daróczy nem gondoskodik orvosi, s melegítő szerekről, száraz ru­hákról. Derekasan támogatta emberbaráti működésé­ben C­s­á­k­­­y segédszolgabíró, Dömötör városi el­lenőr és dr. Singer L­i­p­ó­t városi orvos. A paksi halászok is kitettek magukért. Egy­mással vetélkedtek, hogy ki tud több eredményt fel­mutatni. Ezek között Wachtler József valódi heroizmust fejtett ki. Ladikkal ment a vész színhe­lyére, de a ladikba annyian kapaszkodtak, hogy fel­borult. Wachtler menye, ki szintén a bucsusok közt volt, átkarolta apósa nyakát és vele együtt akart meghalni. Alámerültek. De az erőteljes halász néhány lökéssel ismét felszínre jutott, megmentette övéit és aztán folytatta az életmentést, harmincöt embert ra­gadva ki a halál torkából. Fiatal fehér ruhás leányok kezeiket tördelve megmentésért könyörögtek a férfiaknak, kikbe izga­lom nélkül belekapaszkodtak és lehúzták a mély­ségbe. Serdülő fiuk görcsösen befogaztak az asszo­nyok ruháiba, meggátolva, hogy esetleg kievickélhes­­senek. Mindenki a saját életéért fejtett ki őrült kitz­ _______PESTI HÍRLAP__________ 11887. június 21.

Next