Pesti Hírlap, 1887. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)
1887-09-18 / 256. szám
1887. szeptember 18. PESTI HÍRLAP Holub embereivel, nejével, Leebbel, az európai kísérővel, valamint tíz fekete podgyászvivővel északra Galulagától kilenc kilométernyire hatolt, a Masu-Kulumbes földre, mintegy 40 kilométernyire északra Luengetől, a Zambesinek Livingstone által Kafvenek nevezett mellékfolyójától. A masu-kulumbesek egy külön, a szomszéd törzsektől került népet képeznek, melyet a kultúra csak annyiban érintett, hogy méter magas, csúcsosan végződő chignont viselnek. Különben az által vélik szépíteni magukat, hogy fiatalságukban kiütik az első fogaikat és ez által beesett ajkukkal, a vén asszonyok benyomását teszik. Egyébként erőteljes és arányos testalkatuak, de nagyon kegyetlenek és ki nem állhatják a műveltség magasabb fokán álló néger törzseknek oly kedves dalokat és harcias táncokat. Vallásos igényeik megfelelnek a nagyon is alacsony kulturális állapotuknak. Midőn utazóink e törzs földére léptek, egyetlen egynek kivételével minden fekete szolga megszökött, mert attól féltek, hogy a masukulumbesek mindnyájukat, feketéket, fehéreket egyaránt agyonütik. Több napig tartott, míg a podgyászvivő csoportot újra tíz emberre, köztük két bennszülöttre, egészíthették ki. Így vonult a kis csoport, mely Holubnéval tizenöt személyből állt, észak felé Nikola Dinove, Niambo és Galulaga falvakon át a belső afrikai nagy tavak felé s szerencsésen a Masu-Kulumbes ország északi határa közelébe ért. Odaát azt remélték, hogy egy portugál elefántcsont kereskedőt és mindenek fölött békésebb néptörzseket találnak, melyek közül többen már cserekereskedésben álltak dr. Holubbal. Galulaga mellett, 150 méternyire a falutól, felütötték sátorfáikat, két európai szolga, Fekete I és Söliner felvigyázatára bízták táborukat s elmentek a portugál kereskedő felkeresésére. A bennszülöttek már több nap óta gyanús nyájasságot tanúsítottak. Egyik főnökük eleinte azt állította, hogy a keresett kereskedő a halárukat jelző domblánc mögött van, aztán Galulagából valami hírt kapva, mást gondolt 0s élénken iparkodott az expedíció irányát egy pont felé terelni, melyhez egy kiszáradt mocsáron keresztül vitt az út. Minthogy saját bennszülött vezetőik is ezen irány mellett szóltak, arrafelé folytatták útjukat. A mocsaras talajon az uralkodó szárazságnál férfi magasságú náderdő emelkedett, melyet számos szénaboglya magasságú hangyahalom szakított félbe. Még nem mentek messzire ezen irányban, midőn dr. Holub előbb is ébredező gyanúját több körülmény még inkább megerősíti. Egy előérzet azt súgta neki, hogy a vadak rászedik és valószínűleg tőrbe csalják. Megállást parancsolt tehát és még egyszer kikérdezte a bennszülött vezetőket, de oly nyelven, melyhez nem kellett tolmács sem. Egy pár puskacsövet szegeztetett mellüknek és fenyegette őket, hogy felszabadítja a villámot, mely őket összezúzza, ha elhallgatják az igazat. Ez az ékesszólás megoldotta a gazemberek nyelvét. Beismerték, hogy a portugál kereskedő se ezen, se az azelőtt mondott elérhető irányban nincsen. Ezzel nyilvánvaló lett az árulás. Mielőtt azonban a kis csapat még megfordulhatott volna, a köröskörül levő hangyadombokon már hemzsegett az ellenség és a mast kulumbesek chignonja baljóslatúan mozgott a halmokat borító pálmacserjék fölött. Az a gyorsaság, melylyel az expedíció Galulaga és a tábor felé sietett, elejét vette az összeütközésnek e helyen, de újabb veszély fenyegette a visszavonuló kis csapatot. A táborban visszamaradt Fekete vértől mocskos, összetépett ruhában szaladt eléjök e rémhírrel: „A tábort megtámadták, kifosztották, Söllner súlyosan sebesülve száz lépésnyire fekszik a nádasban, ahova én vonszoltam. Mindnyájan el vagyunk veszve.“ Itt mindenekfölött merész és gyors elhatározásra volt szükség. Dr. Holub nem is habozott s a sürü nádas szélén előre lopózva, a táborban gazdálkodó vadakat akarta megtámadni, Söllnert magukkal vinni és szerelvényeikből amit lehetett megmenteni. Mindenekelőtt mérnöki és csillagászati eszközeikre, a pénztárra és utinaplóikra gondolt. A támadás várakozáson felül sikerült. A vadak a zsákmány elosztása fölött összevesztek és midőn a fehéreket és puskáikat megpillantották, úgy szélrebbentek, mint szélben a polyva. Csakhogy Holub naplóit szétszórták, úgy hogy utóbbi kénytelen volt a Galulaga közelében újra összetömörülő ellenségtől, élete veszélyeztetésével, elhozni. Még ezzel volt elfoglalva, midőn a táborból kiáltották neki, hogy körülfogják. Tényleg sűrű tömegekben vonultak a feketék a falu két oldalán a tábor felé és el akarták vágni Holub visszavonulási vonalát, egyidejűleg az egyik tömeg az expedíciót elvágta a sebesült Söllnertől. Ha nem akartak a túlsúlyban levő ellenségnek áldozatul esni, kénytelenek voltak rögtön folytatni a visszavonulást dél felé, mielőtt az ellenség elfoglalná a mögöttük Fővárosi ügyek.1 . A körúti villamos vasút ügyében ma erélyes hangú leirat érkezett a közlekedési minisztertől a fővárosi tanácshoz. A tanácsnak, úgymond a miniszter, már ismételten tudtára jön adva, hogy a törvény rendeleténél fogva a mozdonyerejű közúti vasutak engedélyezése — ez alatt az ideiglenes vasutak is értendők — a közlekedési minisztérium illetékességi köréhez tartozik és ezen az alapon ismét t körökben méltó csodálatot keltett. Majd közzétette „Hét év Dél-Afrikában“ című érdekes útleírását, mely három nyelvre lön lefordítva s rendkívüli kelendőségnek örvendett; irt azonkívül számos tudományos röpiratot Dél-Afrika növény- és állatvilágáról, Ausztria és Németország nagyobb városaiban előadásokat tartott élményeiről és megfigyeléseiről, szóval, rövid idő múlva minden művelt ember ismerte az osztrák kutatót. De Holub nem elégedett meg ezekkel a babérokkal. Elhatározta, hogy egy második utazást tesz Afrikában, mely nagyszerűségében felülmúlja az elsőt. Két évet arra fordított, hogy magát a természetrajz külön ágaiban teljesen kiképezze és a kutatásaira szükséges minden eszközzel ellátta magát a legapróbb részletekig. A szükséges előkészületek csakhamar be voltak fejezve és Holub 1883. novemberében kelt második afrikai útjára. Kevéssel ezelőtt nőül vett egy bécsi nőt, Hof Rózát és dacára barátjai lebeszélésének, bátor feleségét, aki minden áron követni akarta őt, magával vitte a veszélyes útra. Többi útitársai ezek voltak : Bukacs Károly, Fekete János, Leeb Ignác, Haluska József, Söllner Oswald és Spiral József, csupa jóravaló kézműves. Tegnapi megérkezéséig azonban, fájdalom, jelentékenyen csökkent Holub kísérőinek száma. Három útitársa meghalt. Spiral és Bukacs a láznak estek áldozatul, Söllnert pedig agyonütötték a vadak. Haluska annyira megbetegedett, hogy dr. Holub, életét megmentendő, már egy év előtt visszaküldte hazájába, úgy hogy csak Fekete és Leeb tették meg az egész utat a kutatóval és nejével. Az expedíció valamennyi tagja közt, vezetőjét is ideszámítva, legjobban állta ki a fáradalmakat és veszélyeket a fiatalasszony, aki jelenleg csak huszonkét éves. A nyilvánosság elé került eddigi jelentések szerint Holub expedíciójának akkora sikere volt, aminőt maga a kutató se remélt. Négy probléma megoldását tűzte ki magának Holub négy év előtt feladatul s ezek: 1. A legfontosabb kereskedelmi és ipari cikkeket osztrák gyártmányok kiállítása által a Fokföldön ismertté tenni s ott az osztrák iparnak ily módon bemenetet szerezni. 2. Dél-Afrikából a nagy tavakig hatolni. (Eredetileg ugyan az volt a terve, hogy megpróbálja Egyiptomig előrehatolni, de a későbbi tragikus események Szudánban e terv végrehajtását minden kilátást nélkülözőnek tüntették fel). 3. Az északi matoka- és a masukulumbe-törzsek teljesen ismeretlen területeit kikutatni. 4. Az egész után lehetőleg fontos földrajzi, meteorológiai és természettudományi kutatásokat megvalósítani. És Holub, amennyire lehetséges volt, mind a négy pontot realizálta. Fokvárosban kiállítást rendezett ostrák iparcikkekből, melyeket gyárosok adtak neki az útra. A nagy tavakhoz való utazást Holub ugyan nem hajtotta végre teljesen, minthogy a Masukulumbék földjén közbejött ismert támadás megakadályozta őt a továbbutazásban, de a tervezett útnak mégis több mint kétharmadát megtette s csak 140 angolföld hiányzott még a nagy tavakig. A legfontosabb és legnehezebb feladatot, az eddig teljesen ismeretlen északi maioka- és a masukulumbe-törzs kikutatását megoldotta. Ha nem speciálisan ezt a feladatot tűzte volna maga elé Holub, a nagy tavak elérése más után nem járt volna különös nehézséggel. Ami utazása tudományos megfigyelését illeti, azok száma igen nagy. A magával hozott értékes természetrajzi gyűjtemények 154 nagy ládát foglalnak el. Holub 32 naplóban jegyezte föl utazása tudományos eredményeit; ezek közül azonban 18, fájdalom, elveszett a mastikulumbék támadása alkalmával. Ehez járulnak a sok meteorológiai megfigyelés, a földrajzi helymeghatározások, miáltal Holub Dél-Afrika kartográfiáját jelentékenyen megjavította. Mint röviden már jelentettük volt, Holub tegnap este 8 óra tájban érkezett Bécsbe az északnyugati vasút pályaudvarába, ahol ezrekre menő néptömeg várakozott rá. A perronra csak a fogadó küldöttségeket és a Holub párnak, úgyszintén az expedíció többi tagjainak barátait és ismerőseit bocsátották. Itt, úgyszintén a fogadó termek egyikében, az u. n. kék teremben mintegy 300 személy gyűlt egybe, köztük a Holub-bizottság elnöke, Wilhelm Ferenc az egész bizottsággal; Heffert báró, a földrajzi társaság elnöke és főtitkára, Lemonnier, Kalmár sorhajókapitány, mint a katonai földrajzi intézet képviselője stb. Ott volt a maszkulumbék által megölt Söffner szolga két nővére, úgyszintén Leeb menyasszonya és a már néhány hónap előtt visszaérkezett Haluska szolga, továbbá számos nő pompás virágcsokrokkal. A prateri rotunda igazgatója, Hof, Holubné atyja, idősb leánya és ennek férje kíséretében Iglauig elibe ment leányának és vejének. Holubot megérkeztekor a kék teremben először a Holub-bizottság elnöke, Wilhelm Ferenc, azután Hefer J. báró, a földrajzi társaság nevében üdvözölte. Holub a következőleg válaszolt: „Én és nem köszönetet mondunk önöknek a nagy tisztességért, melyben minket itt részesítettek. Ez a legnagyobb tisztesség, amelyben életemben eddig részesültem azáltal, hogy önök oly számosan jelentek meg, engem Ő felsége a császár székvárosában üdvözlendők. Igaz, hogy nehéz órákon mentünk keresztül, sőt mondhatom, e négy év alatt egy emberéltet éltünk át. Senkinek se kívánom, hogy átessék azon, amit mi elszenvedtünk. (Kiáltások : Igaz !) Biztosíthatom önöket, hogy a mi minket szorongatott helyzetünkből ismét fölemelt, az a hazai segítség volt! Stanley, a legjelentékenyebb Afrika-utazó nagyobb utakat tett, de nem hiszem, hogy annyit kellett volna szenvednie, mint nekünk. Expedícióm nem egyszer közel állt ahhoz, hogy meghiúsuljon, de a legnagyobb veszély pillanataiban mindig fentartott minket a haza rokonszenvének gondolata. S midőn ama vidékekre értem, amelyeket eddig elé nem érintett fehér ember lába és fekete kalauzaim vonakodtak előrehatolni, azt állítván, hogy a bizonyos halálnak megyek eléje, én mégis folytattam utamat, mert rám nézve csak egy gondolat létezett: ama kötelesség teljesítésének gondolata, melyet magamra vállaltam. Talán elveszthettük életünket, de ha már egyszer a kutatásnak szenteltük azt, magától értetődött, hogy a tudományért és hazánk anyagi hasznáért kockáztatni kellett életünket ... S midőn fekete kalauzaink által cserben hagyva, egészen egyedül, négy fehér ember és egy asszony, a mastkulumbék vad népével állottunk szemben, hazánk és barátaink gondolata akkor 13 új bátorsággal töltött el a nehéz harcra, melyet ki kellett állanunk. Sohase fogom elfelejteni, mennyire vett pártfogásába hazám; az ő segítsége nélkül nem tértem volna vissza. Különös köszönettel tartozom a Holub-bizottságnak. Gyűjteményeket hozok magammal. Remélem, hogy azokból 1889-ben a rotundában nagy kiállítást rendezhetek s akkor önök meg fogják ítélhetni, elértünk-e valamit és mit. Akkor meg fogják ítélhetni, teljesítettem-e azt, amit négy év előtt ígértem, eleget tettem-e kötelességemnek.“ Ezután még ment kamarai tanácsos és a bécsi egyetemi földrajzi társaság egy képviselője üdvözölték Holubot s ezzel a hivatalos fogadtatás véget ért. Holub nagyon lesoványodott és napbarnított arca is meglehetősen beesett; neje, akin egyáltalán nem látszik meg a négy évi utazás a fekete világrészben, kissé gyöngélkedik. Olykor még lázrohamai vannak, melyek dr. Holubot se kímélik meg. Fekete és Leeb a legjobb egészségnek örvendenek. Dr. Holubnak a küldött segélypénzekből még maradt annyija, hogy két szolgájának, Feketének és Leebnek kifizetheti az előre megállapított 1600 márkát fejenként. Holub magával hozta a tizenhat éves Jensen Ferdinándot is, egy tranzváli hittérítő fiát, aki Európába jött, hogy tanulmányait Hannoverben befejezze. Tizenkét kalitka ritka eleven állatokkal, melyeket Holub Afrikában szerzett meg, e napokban érkezik Bécsbe.