Pesti Hírlap, 1887. november (9. évfolyam, 300-329. szám)

1887-11-08 / 307. szám

Budapest, 1887. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 írt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre .. . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest nádor-utca 7. sz. földszint, hová az előfizetések és a lap Szétküldésére vonatkozó felszó­­lamlások intézendő'. ___________________IX. évf. 307. (3185.) szám.____________ Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Kedd, november 8. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sz. 1. emelet, hová a lap szellemi részét illető' minden közlemény intézendő'. Bérmentetlen levelek­ csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre, Andrássy és Kálnoky. A magyar delegáció külügyi bizottságának szombati ülése sokkal nagyobb jelentőségű, mint a minőknek a delegációk üléseit rendesen meg­szokták. Olyan nyíltsággal, mint ez ülésben történt, ritkán váltanak egymással szót a sze­repet vivő diplomaták s úgy látszik, Bismarck egyenes modora, annak nyersesége nélkül, át kezd immár szállani a többi áll­am­férfiakra is, a­kiknek rég be kellett volna látniuk, hogy az őszinteségnél igazán nincs jobb politika. A delegációnak ellenzéki tagjai is készsé­gesen járultak hozzá annak elismeréséhez,­­hogy Kálnoky a mi külpolitikánkat helyesen, speciali­­ter a keleti politikát pedig, mely most egész külügyi vonatkozásainknak a tengelye, teljesen hivatalbeli elődje és e politika kezdeményezője szellemében vezeti. S a mi visszhang Kálnoky expozíciójára a külföldről immár megérkezett, az mind elismerést szavaz Kálnokynak, úgy az olasz kormány félhivatalosa, mely külügyminisz­terünk kijelentéseit a szerencsésnek mondott külügyi helyzet megerősítésének nevezi, mint az angol sajtó nyilatkozatai, melyek az angolok ve­lünk azonos céljainak hangsúlyozását rokonszen­vesen regisztrálják. De a­mi a legörvendetesebb a dologban, az, hogy az orosz sajtó egész zavarba jött et­től az expozíciótól, mely úgy látszik, nem egy illúzióját rontotta le. Az oroszok, úgy látszik, azt remélték, hogy a mi külpolitikánk a domi­náló bolgár kérdésben egészen egy húron pen­­dül az övékkel s most látniok kell, hogy abból, mert monarchiánk Koburg Ferdinand herceget a bolgár trónon még nem ismerte el, egyátalán nem következik, hogy monarchiánk a megvá­lasztott fejedelmet uzurpátornak tekinti, a kit Bulgáriából el kellene űzni s újra kitenni az or­szágot azoknak a zaklatásoknak, melyek végül bizonyosan Oroszország karjaiba döntenek. A­mikor tehát a szentpétervári lap figyel­meztet a Kálnoky és Andrássy fölfogása kö­zötti lényeges eltérésre, megfeledkezik arról, hogy mennyivel nagyobb az eltérés a Kál­­noky fölfogása és az orosz fölfogás között. Miben különbözik a Kálnoky fölfogása az Andrássyétól ? Különbözik először is abban, hogy And­rássy szerint a berlini szerződés, melynek pe­dig ő egyik leghivatottabb interpretátora, nem köti meg a Balkán félsziget népeinek önrendelke­zési jogát annyira, mint azt Kálnoky véli. And­rássy szerint az, a­kit a bolgár nagy szobranje fejedelméül választ, valósággal már fejedelem is. Igaz, hogy az így megválasztott fejedelem vá­lasztását ugyanazon szerződés szerint a portá­nak meg kell erősítenie, a hatalmasságoknak el kell ismerniük. De az sehol a berlini szerződés­ben megírva nincs s bele nem is magyarázható, hogy a porta megerősítésének a hatalmak elis­merését meg kell előznie. Jöhet a porta meg­erősítése a hatalmak elismerése után is, sőt akkor bizonyos is, hogy el nem marad. Andrássy szerint az sincs benne a szerző­désben, hogy a hatalmak beleegyezésének együt­tesen kell megtörténni. Minden hatalomnak tel­jes joga van beleegyezését külön is megadni vagy megtagadni, mint a­hogy az más kelet­kező államokkal is történik, pl. Romániával, me­lyet szintén nem egyszerre ismertek el a hatal­mak. Egy hatalomnak sincsen joga a többiét illuzóriussá tenni az elismerés megadása körül. Oroszország megvonhatja a maga elismerését, de az nem gátolhatja a többit, hogy Ferdinán­­dot el ne ismerjék, mely esetben ez de jure is fejedelem lehet, elismertetve valamennyi hata­lom által, kivéve Oroszországot, melynek vétő­jogát nem lehet beleerőszakolni a berlini szer­ződésbe. Andrássy tehát csak határozottabb politi­kát óhajt Bulgária és Ferdinand javára, mint a­mely gyorsabban eredményezné a viszonyok konszolidálását s nem bátorítaná Bulgária füg­getlenségének ellenségeit ; míg Kálnoky azt hi­szi, hogy jobb a csomó megoldását magukra a tűzpróbán már keresztül ment bolgárokra bízni, beavatkozással nem bonyolítani a dolgot, hasonló beavatkozásra senkit nem bátorítani, hanem igen­is, előmozdítani a bolgárok ügyét s rokonszenvvel várni, míg fejedelmük állása annyira megszilárdul, hogy elismerését megta­gadni senkinek oka többé ne legyen. Nincsen benne kétség, hogy előttünk And­rássy fölfogása sokkal rokonszenvesebb, mint a Kálnokyé. Azonban azt sem tagadhatjuk, hogy Kálnokynak mint tényleg a külügyek élén álló államférfinak az azoktól évek óta távol álló Andrássynál jobban kell tudni megítélnie a di­plomáciai kulisszák mögött működő tényezőket. Hátha ő neki tudomása van arról, hogy az Andrássy által javalt határozottabb föllépés koc­káztatná a bolgároknak — mint látjuk — szé­pen fejlődő ügyét s bennünket szükség nélkül bonyodalmakba keverhetne? Hátha Kálnoky tudja, hogy az általa követett politika is vég­eredményében ugyan oda vezet, a­hová And­rássy akarja? Mindezekről bajos tájékozni magát a vi­szilaj kedvtől és tomboló szenvedélyektől a sa­ját bőréből majdnem kiugró. Ott kitör belőle hang és indulat, mint Münchhausen befagyott trombitájából a kiolvadt szusz. S ilyenkor nincs lármásabb teremtménye az úristennek nálánál. Fekete da­rát bikavér, vagy gyantás görög bor, gyömbéres brandy vagy gőzölgő grog mellett a kikötővárosok csapszékeiben vadul üvölt és tom­bol, ölbe kapva a spelunkák pirosított arcú cir­­ceit és szórva nehezen keresett csengő ezüstjét. A miénk, azaz a dalmát és isztriai part­vidékről való, még a legkevésbé. Angolnál, orosznál, északnémetnél italban mértéktartóbb, franciánál és olasznál vérmérsékletre nézve hi­degebb. Pompás tengerésztípus, tropikus hősé­get és sarkvidéki, higanyt fagyasztó hideget egy­aránt biró. Nehéz munkához hozzátörődött, fe­gyelemnek pántjai közé könnyen szorítható. Kis tőkét sokan gyűjtenek közülök, de ész nélkül legfölebb egy-egy halászfalu rossza fecsérli el keservesen szerzett pénzét. Zeneszó­s dal mel­lett szívesen elmulat, de a sárga földig le nem iszsza magát, mint az északi népek tengerész­salakja . . . Megy a gőzös, megy a gőzös, de a sötét, rejtélyes éjbe, annál is feketébb füstöt eregetve, mely hosszan elnyúló gyászfátyolként lebeg és kavarodik magasan a kémény nyomában. Ott ülünk a fedélzeten, beburkolva plaidbe, kockás havelockba, kiki húzódva társaságának összetartó köréhez. Arcokat nem látsz, csak pi­ros tű­zkarikáit a sötétben meg-megcsillámló szi­varoknak. Keresztbe rakott vagy póznaként el­nyújtott lábaknak barrikádjai között óvatosan tapogatózva keres magának utat és pihenő he­lyet egy-egy boldogtalan maradeus, ki elől az A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. három világrészben. 3 — A ..P­­sti Hírlap“ eredeti tárcája. — Lissától Korfuig.. Megy a gőzös, megy a gőzös... délnek, délkeletnek, szélességi foktól szélességi fokig, babérnak s olajfának hazájától pálmának és Lotusz-virágnak a fata morgana csalfa légvá­raitól káprázatos földéig. S izzóbban tűz le a nap és verítéket facsarón sugározzák ki a hő­séget az „Achilles“ érclemezei és kátrányozott pallói, hogy a negyvenharmadik szélességi fok alatt megpillantjuk Lissát, a nagy Tegethoff vak­merő támadásáról és fényes győzelméről híreset. Halvány körvonalai gyér növényzettől itt­okt zöldes ormainak lassanként kidomborodnak, hogy megközelítjük utazásunknak első huszon­négy órájában. Előbb északi partját tárja elénk s csak azután az öblös nyugotit, a Buzzi mere­dek szirtfalaira áttekintet. Fehéren csillognak az öböl hátterében Comisa elszórtan fekvő épületei. Hamar tovatűnő kép utazásunknak „laterna ma­­gika“-jában, mely ezentúl fogja csak kínálgatni csodáinak halmazát. Még látjuk messze keleten ködszerű con­­tourjait a hajdan Velence hadi gályáitól sűrűn érintett Lesinának és Curzolának, két keskeny hosszú szigetnek, melyek sziklás ormokkal emel­kednek ki az Adria rengeteg medencéjéből. Azután eltűnik a partoknak kékesszürke pára­függönytől árnyalt képe is. Néhány sirálynak és delfinnek a sík tenger félelmesen szép egyhan­gúságát megzavaró föltűnése nélkül minden élettől megfosztottnak látszanék az alkony ho­mályába vesző vízfelület. De mi csillog és ragyog ott alant, a rej­télyes sötétségbe zakatolva rohanó hajó két oldalán ? A tengernek is vannak-e a hullámok fölött elcikázó Szent­ János bogarai ? Vagy pajzán koboldok vékaszámra hoztak-e csiszolt gyémán­tokat ajándékba az Adria nymfáinak, hogy tele­hintsék velük a fölkavart tajtékot? Millió apró tűzszikra csillog a hullámok­ban. A hajó által vont széles barázdában ol­vasztott ezüstként ragyog a tajték. Olykor egész sugárkévék cikáznak föl az éj hollószárnyaitól takart fekete víztömegből. Ha pedig kihajolsz a hajó fara fölé, ott, hol a roppant a botrányt szabályos lökéseivel meg-megremegtető csavar kavarja zuhataggá a habokat, csupa gyöngygyé látszik átalakulni az alálocscsanó tajték. Ez a tenger tűzijátéka, a villamos erőnek egyik legelbűvölőbb jelentkezése, sokat magasz­talt foszforenciája a hullámoknak. Mikroskopi­­kus szalagok, a „noctiluca miliaris“, a „nereis noctiluca“, a „medusa pelagica“ s egy szabad szemmel meg nem különböztethető növény, az „oscillatoria phosphorea“ idézik elő e csodás látványt. Alig tudunk betelni vele, midőn karszé­keinket a fedélzet korlátjához tolva, a késő ebé­det követő fiestát élvezzük az epedre várt hűs légáramlatot meghozó éjben. A födélzetre sötétség borul. Csak a sza­lonból csillámlik föl néhány fénysugár s a kony­hákból szűrődik ki halvány világ a korlát mel­lett guggoló s edényeket mosogató tengerészekre. Halkan társalognak, zsivajt és danát tilt a fe­gyelem. A matróz csak a szárazföldön lármás.

Next