Pesti Hírlap, 1887. november (9. évfolyam, 300-329. szám)
1887-11-08 / 307. szám
Budapest, 1887. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 írt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre .. . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest nádor-utca 7. sz. földszint, hová az előfizetések és a lap Szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendő'. ___________________IX. évf. 307. (3185.) szám.____________ Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Kedd, november 8. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz. 1. emelet, hová a lap szellemi részét illető' minden közlemény intézendő'. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre, Andrássy és Kálnoky. A magyar delegáció külügyi bizottságának szombati ülése sokkal nagyobb jelentőségű, mint a minőknek a delegációk üléseit rendesen megszokták. Olyan nyíltsággal, mint ez ülésben történt, ritkán váltanak egymással szót a szerepet vivő diplomaták s úgy látszik, Bismarck egyenes modora, annak nyersesége nélkül, át kezd immár szállani a többi államférfiakra is, akiknek rég be kellett volna látniuk, hogy az őszinteségnél igazán nincs jobb politika. A delegációnak ellenzéki tagjai is készségesen járultak hozzá annak elismeréséhez,hogy Kálnoky a mi külpolitikánkat helyesen, specialiter a keleti politikát pedig, mely most egész külügyi vonatkozásainknak a tengelye, teljesen hivatalbeli elődje és e politika kezdeményezője szellemében vezeti. S a mi visszhang Kálnoky expozíciójára a külföldről immár megérkezett, az mind elismerést szavaz Kálnokynak, úgy az olasz kormány félhivatalosa, mely külügyminiszterünk kijelentéseit a szerencsésnek mondott külügyi helyzet megerősítésének nevezi, mint az angol sajtó nyilatkozatai, melyek az angolok velünk azonos céljainak hangsúlyozását rokonszenvesen regisztrálják. De ami a legörvendetesebb a dologban, az, hogy az orosz sajtó egész zavarba jött ettől az expozíciótól, mely úgy látszik, nem egy illúzióját rontotta le. Az oroszok, úgy látszik, azt remélték, hogy a mi külpolitikánk a domináló bolgár kérdésben egészen egy húron pendül az övékkel s most látniok kell, hogy abból, mert monarchiánk Koburg Ferdinand herceget a bolgár trónon még nem ismerte el, egyátalán nem következik, hogy monarchiánk a megválasztott fejedelmet uzurpátornak tekinti, a kit Bulgáriából el kellene űzni s újra kitenni az országot azoknak a zaklatásoknak, melyek végül bizonyosan Oroszország karjaiba döntenek. Amikor tehát a szentpétervári lap figyelmeztet a Kálnoky és Andrássy fölfogása közötti lényeges eltérésre, megfeledkezik arról, hogy mennyivel nagyobb az eltérés a Kálnoky fölfogása és az orosz fölfogás között. Miben különbözik a Kálnoky fölfogása az Andrássyétól ? Különbözik először is abban, hogy Andrássy szerint a berlini szerződés, melynek pedig ő egyik leghivatottabb interpretátora, nem köti meg a Balkán félsziget népeinek önrendelkezési jogát annyira, mint azt Kálnoky véli. Andrássy szerint az, akit a bolgár nagy szobranje fejedelméül választ, valósággal már fejedelem is. Igaz, hogy az így megválasztott fejedelem választását ugyanazon szerződés szerint a portának meg kell erősítenie, a hatalmasságoknak el kell ismerniük. De az sehol a berlini szerződésben megírva nincs s bele nem is magyarázható, hogy a porta megerősítésének a hatalmak elismerését meg kell előznie. Jöhet a porta megerősítése a hatalmak elismerése után is, sőt akkor bizonyos is, hogy el nem marad. Andrássy szerint az sincs benne a szerződésben, hogy a hatalmak beleegyezésének együttesen kell megtörténni. Minden hatalomnak teljes joga van beleegyezését külön is megadni vagy megtagadni, mint ahogy az más keletkező államokkal is történik, pl. Romániával, melyet szintén nem egyszerre ismertek el a hatalmak. Egy hatalomnak sincsen joga a többiét illuzóriussá tenni az elismerés megadása körül. Oroszország megvonhatja a maga elismerését, de az nem gátolhatja a többit, hogy Ferdinándot el ne ismerjék, mely esetben ez de jure is fejedelem lehet, elismertetve valamennyi hatalom által, kivéve Oroszországot, melynek vétőjogát nem lehet beleerőszakolni a berlini szerződésbe. Andrássy tehát csak határozottabb politikát óhajt Bulgária és Ferdinand javára, mint amely gyorsabban eredményezné a viszonyok konszolidálását s nem bátorítaná Bulgária függetlenségének ellenségeit ; míg Kálnoky azt hiszi, hogy jobb a csomó megoldását magukra a tűzpróbán már keresztül ment bolgárokra bízni, beavatkozással nem bonyolítani a dolgot, hasonló beavatkozásra senkit nem bátorítani, hanem igenis, előmozdítani a bolgárok ügyét s rokonszenvvel várni, míg fejedelmük állása annyira megszilárdul, hogy elismerését megtagadni senkinek oka többé ne legyen. Nincsen benne kétség, hogy előttünk Andrássy fölfogása sokkal rokonszenvesebb, mint a Kálnokyé. Azonban azt sem tagadhatjuk, hogy Kálnokynak mint tényleg a külügyek élén álló államférfinak az azoktól évek óta távol álló Andrássynál jobban kell tudni megítélnie a diplomáciai kulisszák mögött működő tényezőket. Hátha ő neki tudomása van arról, hogy az Andrássy által javalt határozottabb föllépés kockáztatná a bolgároknak — mint látjuk — szépen fejlődő ügyét s bennünket szükség nélkül bonyodalmakba keverhetne? Hátha Kálnoky tudja, hogy az általa követett politika is végeredményében ugyan oda vezet, ahová Andrássy akarja? Mindezekről bajos tájékozni magát a viszilaj kedvtől és tomboló szenvedélyektől a saját bőréből majdnem kiugró. Ott kitör belőle hang és indulat, mint Münchhausen befagyott trombitájából a kiolvadt szusz. S ilyenkor nincs lármásabb teremtménye az úristennek nálánál. Fekete darát bikavér, vagy gyantás görög bor, gyömbéres brandy vagy gőzölgő grog mellett a kikötővárosok csapszékeiben vadul üvölt és tombol, ölbe kapva a spelunkák pirosított arcú circeit és szórva nehezen keresett csengő ezüstjét. A miénk, azaz a dalmát és isztriai partvidékről való, még a legkevésbé. Angolnál, orosznál, északnémetnél italban mértéktartóbb, franciánál és olasznál vérmérsékletre nézve hidegebb. Pompás tengerésztípus, tropikus hőséget és sarkvidéki, higanyt fagyasztó hideget egyaránt biró. Nehéz munkához hozzátörődött, fegyelemnek pántjai közé könnyen szorítható. Kis tőkét sokan gyűjtenek közülök, de ész nélkül legfölebb egy-egy halászfalu rossza fecsérli el keservesen szerzett pénzét. Zeneszós dal mellett szívesen elmulat, de a sárga földig le nem iszsza magát, mint az északi népek tengerészsalakja . . . Megy a gőzös, megy a gőzös, de a sötét, rejtélyes éjbe, annál is feketébb füstöt eregetve, mely hosszan elnyúló gyászfátyolként lebeg és kavarodik magasan a kémény nyomában. Ott ülünk a fedélzeten, beburkolva plaidbe, kockás havelockba, kiki húzódva társaságának összetartó köréhez. Arcokat nem látsz, csak piros tűzkarikáit a sötétben meg-megcsillámló szivaroknak. Keresztbe rakott vagy póznaként elnyújtott lábaknak barrikádjai között óvatosan tapogatózva keres magának utat és pihenő helyet egy-egy boldogtalan maradeus, ki elől az A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. három világrészben. 3 — A ..Psti Hírlap“ eredeti tárcája. — Lissától Korfuig.. Megy a gőzös, megy a gőzös... délnek, délkeletnek, szélességi foktól szélességi fokig, babérnak s olajfának hazájától pálmának és Lotusz-virágnak a fata morgana csalfa légváraitól káprázatos földéig. S izzóbban tűz le a nap és verítéket facsarón sugározzák ki a hőséget az „Achilles“ érclemezei és kátrányozott pallói, hogy a negyvenharmadik szélességi fok alatt megpillantjuk Lissát, a nagy Tegethoff vakmerő támadásáról és fényes győzelméről híreset. Halvány körvonalai gyér növényzettől ittokt zöldes ormainak lassanként kidomborodnak, hogy megközelítjük utazásunknak első huszonnégy órájában. Előbb északi partját tárja elénk s csak azután az öblös nyugotit, a Buzzi meredek szirtfalaira áttekintet. Fehéren csillognak az öböl hátterében Comisa elszórtan fekvő épületei. Hamar tovatűnő kép utazásunknak „laterna magika“-jában, mely ezentúl fogja csak kínálgatni csodáinak halmazát. Még látjuk messze keleten ködszerű contourjait a hajdan Velence hadi gályáitól sűrűn érintett Lesinának és Curzolának, két keskeny hosszú szigetnek, melyek sziklás ormokkal emelkednek ki az Adria rengeteg medencéjéből. Azután eltűnik a partoknak kékesszürke párafüggönytől árnyalt képe is. Néhány sirálynak és delfinnek a sík tenger félelmesen szép egyhangúságát megzavaró föltűnése nélkül minden élettől megfosztottnak látszanék az alkony homályába vesző vízfelület. De mi csillog és ragyog ott alant, a rejtélyes sötétségbe zakatolva rohanó hajó két oldalán ? A tengernek is vannak-e a hullámok fölött elcikázó Szent János bogarai ? Vagy pajzán koboldok vékaszámra hoztak-e csiszolt gyémántokat ajándékba az Adria nymfáinak, hogy telehintsék velük a fölkavart tajtékot? Millió apró tűzszikra csillog a hullámokban. A hajó által vont széles barázdában olvasztott ezüstként ragyog a tajték. Olykor egész sugárkévék cikáznak föl az éj hollószárnyaitól takart fekete víztömegből. Ha pedig kihajolsz a hajó fara fölé, ott, hol a roppant a botrányt szabályos lökéseivel meg-megremegtető csavar kavarja zuhataggá a habokat, csupa gyöngygyé látszik átalakulni az alálocscsanó tajték. Ez a tenger tűzijátéka, a villamos erőnek egyik legelbűvölőbb jelentkezése, sokat magasztalt foszforenciája a hullámoknak. Mikroskopikus szalagok, a „noctiluca miliaris“, a „nereis noctiluca“, a „medusa pelagica“ s egy szabad szemmel meg nem különböztethető növény, az „oscillatoria phosphorea“ idézik elő e csodás látványt. Alig tudunk betelni vele, midőn karszékeinket a fedélzet korlátjához tolva, a késő ebédet követő fiestát élvezzük az epedre várt hűs légáramlatot meghozó éjben. A födélzetre sötétség borul. Csak a szalonból csillámlik föl néhány fénysugár s a konyhákból szűrődik ki halvány világ a korlát mellett guggoló s edényeket mosogató tengerészekre. Halkan társalognak, zsivajt és danát tilt a fegyelem. A matróz csak a szárazföldön lármás.