Pesti Hírlap, 1887. december (9. évfolyam, 330-359. szám)

1887-12-01 / 330. szám

, megkérdezzük az iránt, váljon valaki ezen dolgok? De, te­hát, közszájon forog az is, hogy a t. miniszter úr, a­ki ezekről állítólag már napok előtt értesült, felelősségének tudatában már vizsgálat tár­gyává is tette volna ezen állítólagos üzelmeket. Meg is nevezik az egyént, Szalay Imre osztálytaná­csos úr személyében, a­ki megbízást nyert volna arra, hogy puhatolásokat eszközöljön. Nem tudom, te hát, megfelel-e ez a valóságnak, vagy nem; de még egyszer ismétlem: őszintén óhajtom, hogy valótlannak bizonyuljanak e dolgok. De a­mennyire óhajtom ezt, úgy másrészt az esetre, ha legcsekélyebb részben valóknak bizonyul­nának ezen állítások, azt hiszem, velem egyetértő­ig az ország törvényhozása sem kívánhat keve­sebbet, mint azt, hogy bárki legyen is az, a­kit a bűn terhe nyom, kérlelhetlenül érje utól az igazság­szolgáltatás sújtó keze. (Helyeslés balfelől.) Ezen intenciók által vezéreltetve, de másrészt azon reményben, hogy a miniszter úr éppen az ügy kínos és feltűnően kényes voltánál fogva sietni fog a választ megadni, a következő három kérdést va­gyok bátor a t: vallás- és közoktatásügyi minisz­ter úrhoz intézni. (Olvassa.) Interpelláció a vallás- és közoktatásügyi mi­niszter úrhoz: 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a nemzeti múzeumban különféle régiségek és megőrzés céljából letett értéktárgyak, az Esterházy­­képtárból pedig műbecscsel bíró képek és képrajzok részben nyomtalanul eltűntek — részben pedig ér­téktelen másolatokkal kicseréltettek ? 2. Való-e, hogy az első kérdésben jelzett ok­ból már több nap óta a nemzeti múzeumban és az Eszterházy-képtárban bíróságon kívül vizsgálat tar­­tatik ? 3. Azon esetre, ha az első és második kér­désben jelzett tények valók: mivel indokolja a mi­niszter úr a bírói vizsgálatnak mellőzését ? benyújtja Polónyi Géza. Most pedig, t. képviselőház, interpellációm ke­retén kívül engedtessék meg nekem, hogy ez alka­lommal röviden annyit jelezhessek, hogy nem hi­szem, hogy a kormány és a törvényhozás felfogásá­val találkozzék azon eljárás, hogy ily drága műkin­csek úgyszólván a család legszűkebb keretében, az apa, fiú, és a nő által kezeltessenek, mert — min­den gyanúsítást kizárva, — ez az ellenőrzésnek leg­lazább voltát engedi feltételezni. Ezért, te­hát, mi­dőn kérdésemet megtettem, azt hiszem, hogy a f. miniszter úr ezen irányban is fog legalább annyi orvoslást szerezni, hogy jövőben az ily drága mű­kincsek hatályosabb ellenőrzés alatt kezeltessenek. (Helyeslés a szélsőbalon.) Trefort Ágoston vallás-és közoktatásügyi mi­niszter : T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Nem akarok az interpellációra érdemleges választ adni, de mégis meg fogja engedni a t. ház, hogy pár szót szólhas­sak. (Halljuk!) Én erősen hiszem, hogy a felhozott vádak és felmerült hírek alaptalanok, mert erkölcsi lehetet­lenségnek tartom, hogy efféle dolgok, a­miket előadni méltóztatott, történhettek volna. Egyébiránt tájékozni fogom magamat és a­mennyiben szükséges lesz, az állapotokat meg fogom vizsgálni és akkor lesz sze­rencsém az interpellációra válaszolni, illetőleg a t. háznak jelentést tenni. Bátran merem állítani, hogy nekem mindezen dolgokról tudomásom nem volt, mert ha lett volna, már megindítottam volna valami eljárást, de azt mondhatom, hogy —eltekintve ezen hírektől, a­me­lyekről nekem hetek előtt sejtelmem sem lehetett — én, a­mint azt már többször tettem, most is bizott­ságot rendeltem ki, hogy különösen az országos kép­tárt megnézze és nekem a kezelés módjáról jelentést tegyen, hogy azon alapon, a­mennyiben szükséges lesz a kezelésben módosításokat tenni, módom is legyen azokat megterhelni. Egyébiránt ismétlem, hogy tájékoztatni fogom magam, az állapotokat meg fogom vizsgáltatni és azután fogok a t. képviselő úrnak interpellációjára válaszolni. (Helyeslés.) Polónyi Géza a válaszban egyelőre meg­nyugszik. Komlóssy Ferenc ugyane tárgyban óhajtván interpellálni, pusztán az interpelláció felolvasására szorítkozik, fentartván magának a jogot, hogy a mi­niszter érdemleges válaszára ő is reflektálhasson. In­terpellációja így hangzik: Interpelláció a vallás- és közoktatási minisz­ter úrhoz: 1. Van-e tudomása a t. miniszter úrnak azon több mai napilap által hozott megdöbbentő hírről, hogy a nemzeti múzeum régiségtárában és az Es­­terházy-képtárban a magyar nemzet által nagylel­kűen adományozott régi műkincsek elsikkasztatván, külföldi kufároknak bűnös módon eladattak? 2. Tett-e már a miniszter úr ezen ügyben kellő intézkedéseket, vagy ha nem tett, mit szándé­kozik tenni? A kaposvári választás. Eötvös Károly: Az interpellációknak nem nagy barátja és egész országgyűlések teltek el, hogy az interpellációnak alkotmányos és parlamentáris eszközét nem használta fel nézetei kifejezésére. Ha most mégis beterjeszt két interpellációt, ez azt je­lenti, hogy a tárgy, mely őt arra kényszeríti, igen fontos. Interpellációja, melyet az összes minisztérium­hoz intéz, Széchenyi Pál dr. képviselő mandátumára és a kaposvári választásra vonatkozik. Utal a ka­posvári választás ellen beadott kérvényre, melyre a bíráló bizottság már ítéletet hozott, ítéletében a meg­támadott választás érvényességét kimondta. Hogy a bíráló bizottságot minő indokok vezérelték, a felett­e itt nem mond véleményt, hanem azon tárgyalás köz­ben, a­melynek következése volt a megtámadott vá­lasztás igazolása, oly tényekre jött rá a bíráló bi­zottság, a­melyeket szó nélkül hagyni, a­melyekről a házat külön is nem értesíteni teljes lehetetlenség, még­pedig erkölcsi lehetetlenség. A bíráló bizottság kisebbsége külön véleményt terjesztett a képviselő­ház elé, a különvélemény fel is olvastatott, de nem hallotta senki, mert nem hallgatta senki. E különvé­leményben oly dolgok soroltattak fel, melyek speciá­lis tárgyát képezik az ő interpellációjának és a­me­lyekből azt kell következtetnie, hogy maga a kor­mány vagy legalább a minisztériumnak néhány tagja tán mulasztásokat követett el, melyeket elkövetni épen a választás kényességénél fogva, nem volt szabad. Abban a különvéleményben, mely a képvi­selőház elé terjesztetett, ki van fejtve és indokolva, hogy a választásnál működött hivatalos közegek szabálytalanul jártak el, az iratokat össze-vissza ig­­tatták, a számokat helytelenül vezették be, a szava­zatok végleges összeszámítását meghamisították. Szóló szerint el van mondva és igazolva az, hogy Széchenyi Pál gróf képviselőnek ezen választásnál többsége nem volt, sőt nyíltan és világosan minden ember által első pillanatra felismerhető, hogy ellen­jelöltjének volt 28 szótöbbsége, és mindamellett Széchenyi miniszternek adatott ki a többség, még­pedig 20 szótöbbség. De nyíltan és világosan felis­merheti mindenki az iratokból, hogy ez nem történ­hetett másként, mint oly bűntény által és segélyé­vel, melyet a büntetőtörvénykönyv szavazathamisí­­tásnak mond. A szavazathamisítás pedig elkövette­tett okirathamisítás módjával és eszközeivel és azon okiratokban, melyek a bíráló bizottság elé terjesztet­tek, még arra is igen súlyos bizonyító erővel bíró symptomák vannak, hogy ezen hamisítás, szavazat- és okirathamisítás bűntényét ki vagy kik követték el. A kisebbségi különvéleményt sem ismertetni, sem részletezni, sem ismételni, nem akarja, hanem várja a minisztérium egyes tagjaitól a feleletet s majd a feleletre tartja föl észrevételeit. Ezután felolvassa interpellációját. Miután a legutóbbi kaposvári képviselőválasz­tásnál a választást vezető közegek egy része a vá­lasztási iratokat helytelenül vezette s azokban tör­léseket és igazításokat tett s a szavazók számának végleges összeszámításánál valótlan eredményt mu­tatott ki s ezzel oly tényeket követett el, melyek a törvény szerinti fegyelmi eljárás alá tartoznak , miután az itt érintett tényekre s ezek miatt a fegyelmi eljárás szükségességére a központi választ­mány a belügyminisztert határozatilag figyelmeztette, a belügyminiszter pedig e határozatot megsemmisíté s a fegyelmi eljárást sem maga el nem rendelte, sem az illetékes megyei hatóságot annak elrendelé­sére és foganatosítására nem utasította, miután a képviselőválasztásnál minden objek­tív bizonyíték szerint szavazathamisítás bűnténye látszik szándékosan elkövetettek és pedig okirat­­hamisítás segélyével s ily bűntényre a törvény sú­lyos büntetést bíróilag alkalmazni világosan paran­csol ; miután a szavazathamisitás bűnténye által a megválasztottnak kijelentett képviselő gróf Széchenyi Pál oly választó polgárok szavazata alapján nyerte állítólagos többségét, a kik nem rá, hanem épen el­lene szavaztak s ezzel a választó polgárok alkot­mányos közjoga kijátszatott s igy súlyosan megsér­tetett; miután gróf Széchenyi Pál képviselő, mint miniszter nemcsak az ország kormányzója, de egy­úttal a koronának is tanácsadója és képviselője s végre miután a törvényhozói jog megszerzésében és megtartásában nemcsak a törvény külső formáit, de a becsületet és tisztességet, mint az erkölcsi nemes önérzet parancsát is meg kell tartani, ezen okoknál fogva kérdem­­. a belügyminiszter urat: vájjon a választás ama közegei ellen, kik a törvényt sokszorosan megsértették, mert nem ren­delte el eddig s vájjon szándékozik-e ezután és mi­nél előbb a fegyelmi eljárást elrendelni ? Kérdem: 2. az igazságügyminiszter urat: várjon a megtette-e s ha nem, szándékozik-e megtenni a szükséges intézkedéseket, hogy a szava­­zathamisítás és okirat-hamisítás bűntényének tettese, vagy tettesei az ország rendes büntető bírósága elé állíttassanak. Kérdem : 3. gróf Széchenyi Pál földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter urat, várjon a birtokában levő szavazói névjegyzé­ket, melyen a szavazathamisítás és okirathamisítás jelensége nyilvánvaló, az illetékes büntető bíróság­­hoz benyujtotta-e és (Hosszúan tartó zajos de­­rülség.) váljon ily viszonyok közt eddig csorbi­tatlan egyéni nemes önérzetével és képviselői és miniszteri állásával összeegyeztethetőnek tartja-e oly mandátu­mot megtartani, mely minden tárgyi jelenség szerint közbüntény segélyével szereztetett, (Élénk helyeslés a szélső­baloldalon.) s oly kerületet képviselni, mely­nek valósággal leszavazott választó­polgárai kétség­telen többséggel ellene szavaztak ? Végre kérdem : 4. A miniszterelnök urat: várjon miként véli ama választópolgárok al­kotmányos jogsérelmét megorvosolni, kiknek szava­zata bűnös után épen azon képviselőjelölt javára számíttatott, a kire nem szavaztak, sőt a kinek épen ellenjelöltjére szavaztak? És vájjon látja-e szükségesnek és indokoltnak ő felségét a királyt értesíteni arról, hogy a korona egyik tanácsosa mily módon jutott képviselői man­dátumhoz ? (Élénk helyeslés balfelől.) Miután ez az ügy mindenki által ismert rész­leteinél fogva nemcsak közjogilag fontos, hanem egy­általában ama magasabb erkölcsiség szempontjából, (Helyeslés szélső balfelöl.) melyet ily nagy és művelt ország kormányának különösen szem elől téveszteni soha sem szabad (Helyeslés szélső balfelől), az egész ország komoly érdeklődését felkeltette, sőt méltán ezen ügy sajátságánál fogva, talán az ország határán kívül is feltűnt már, kéri a minisztériumot és annak minden érintett miniszterét és tagját, hogy ezen kér­désre a választ ne sokáig halogassák, mert minél tovább halasztatik a válasz, a gyanú és gyanúsítás, a­mely az ország kormányának és parlamentjének erkölcsi életét élheti, annál bujábban, bővebben és szomorúbban fog tenyészni. És ha mégis halasztat­­nék, legalább el ne halaszszák életben levő törvé­nyeink mindazon rendelkezéseinek foganatosítását, melyek ily üzelmek megbüntetésére vonatkoznak. Mert ha egyik is, másik is megtörténik, akkor aztán el fog veszni ez országban az, a­mit a nemzet köl­tője, Berzsenyi, az ország támaszának és talpkövé­nek mond. (Helyeslés szélső­balon.) Elnök kimondja, hogy az interpelláció kiada­­tik az összes kormánynak. A holnap 10 órakor tar­tandó ülésben első­sorban az indemnity javaslat fog tárgyaltatni, azután a ma elfogadott javaslat részle­tes tárgyalása következik. Az ülés a 12 órakor véget ért. PESTI HÍRLAP 1887 december 1. A muzeum régiségei. — A legújabb ,,eset.“ — Lapunk múlt számában, minden személyes cél­zás nélkül, említést tettünk arról a kószálóh­írről, mely a múzeumi régiségek s az országos képtárbeli ké­pek némely darabjainak titkos eladogatásáról beszélt. Miután közszájon forgó hír volt s köztudo­másra jutott az is, hogy interpelláció tárgyává fog létetni a mai ülésen, mint hitt föl kellett említenünk. Más lapok azonban megtették azt is, hogy személyes vonatkozásokat kevertek bele a kósza híresztelésbe. Ma e tárgyban P­u­­­s­z­k­y Ferenctől, a nem­­zeti múzeum igazgatójától a következő levelet vesz­­szük: * Tisztelt szerkesztőség! Hazánkban, tudtomra, én vagyok a legré­gibb hírlapíró. Ötven év előtt s azóta folyvást, 1848-ig, én védtem nyílt sisakkal a magyar becsületet a külföldön báró Zedlitz, gróf Thun és herceg Püchler-Muskau támadásai ellen. Számkivetésem alatt tizenöt hírlapban és folyóiratban igyekeztem Angolországban — mi­dőn Kossuth még Kiutahiában belebbezve volt — a bécsi rágalmakkal szemben kimutatni ha­zánk szent ügyét és rokonszenvet ébreszteni el­nyomott s hallgatásra kényszeritett nemze­tünkért. Írtam azóta angolul, franciául, németül külföldi lapokba és folyóiratokba számos cikket s mióta visszakerültem a hazába, szorgalmas napszámosa maradtam a hírlapirodalomnak. Múltam és jelenem zárva állanak a világ előtt s nincs bennök semmi, a mit szégyenle­­nék, vagy a titok fátyolával akarnék borítani. Ugyanazért kínosan lepett meg, midőn ma s négy s talán több lapban is, a vádak és inszi­­­­nuációk egész halmazát olvastam, melyek sze­­­­mélyem és becsületem ellen irányozzák. Hírlapíró kartársaimtól megvártam volna, hogy mielőtt nevemet meghurcolják, megkérdez­nek, miben állnak a múzeum és képtár dolgai s mielőtt tájékozták volna magukat, nem adnak hitelt holmi kósza híreknek, kávéházi pletykák­nak és egy feladó szavainak, ,,a­kinek nevét ez idő szerint a legmélyebb diszkréció takarja.“" Elhiszem, hogy nevét titkolja. Ezt teszik .

Next