Pesti Hírlap, 1888. január (10. évfolyam, 1-31. szám)
1888-01-01 / 1. szám
1888. január 1. PESTI HÍRLAP ját páratlan művészettel játszotta, leírhatatlan hatást keltve. Úgy nyílt jelenésekben, mint felvonások végével szűnni nem akaró taps jutalmazta a kitűnő művésznőt, ki a többi közt az irod. és művészeti körtől is kapott egy gyönyörű bokrétát s egy nagy babérkoszorút. A közönségben az az általános sajnálkozás nyert kifejezést, hogy a kitűnő művésznő csak kétszer játszhatott, mivel 30-án már a német társulat vette át a színházat. Somogyi társulatának utolsó előadása oly kifogástalan volt, hogy hasonlóban a „Cigánybáró“ még soha sem került színre a soproni színpadon. Az előadás végeztével szép bucsu-tableau volt, mely után zajosan hívták Somogyit, kinek háromszor kellett megjelennie. Somogyi társulata tehát jó emlékekkel távozik Sopronból s a közönség azon óhajtása kiséri, hogy jövőre új erőkkel fölfrissítve jöjjön vissza. A társulat általában jó volt, a dráma teljesen megfelelt, az operetteken voltak némi hiányok, de ami a fő: az előadások mindig összevágóak, szabatosak valának. A dráma kiváló tagjai: Laczkó Aranka, Somogyiné, Závodszky Teréz, Somogyi, Balassa, Komjáthy, Szepessi, Szép Aladár voltak. Az operetteben tettszettek: Aranyosiné, Serfőzy Etel, Krecsányi Sarota, Mikes, Kiss Ferkó, Balogh Árpád, Kozma, kinek szép hangja a „Cigánybáródban is feltűnést keltett, s kiből, ha szorgalmasan tanul, kiváló énekes lehet. Dicsérettel kell még megemlékeznünk Barna Izsóról, a derék karmesterről, k nek „Kiss hadnagy“ című operetteje nagy tetszésben részesült. Szóval, Somogyi társulata jó ajánló levéllel megy Győrbe, a soproni évadot becsülettel fejezte be. Az erkölcsi siker nagy s az anyagi is meglehetős. A szinpártoló egyesület, melynek élén a lelkes báró Augustinetz áll, a három hó lefolyása alatt 2100 forinttal segélyezte a társulatot, mely ezt meg is érdemelte. Most magyar színház csak 1889. jan. havától azon év húsvétjéig lesz Sopronban; addig Somogyi (mert kétségkívül ismét ő kapja meg a sopron-győri színházakat), remélhetőleg még jobb társulatot szervez, kivált ami az operettet illeti. * (..Pázmány lovagbról), Dóczy és Strausz vig operájáról azt úja egy bécsi lap, — elkeresztelve Pázmány lovagot „Ritter Paschman“-nak, — hogy Strausz még nem kapta meg a librettót és hogy az nem egy, hanem három felvonásos lesz, úgy, hogy egy egész estét be fog tölteni. * (Verdi ,,Otello“-jának) előadási jogát a bécsi udvari operaszínház mégis megszerezte, dacára annak, hogy — mint említettük — sokalta érte a Ricordi-cég által követelt árt: a 8 ezer írt benyújtási díjat és 8 százalék tankémet. A művet még ebben az évadban színre akarják hozni és ezért a próbákat azonnal megkezdik. * (Sarah Bernhardt fiának,) Móricnak esküvője Jablonovszka Terka hercegnővel tegnapelőtt déli 12 órakor folyt le a „Saint-Honoré d’Eylau“ templomában. Sarah Bernhardinsk erre az alkalomra is volt eredeti gondolata. Minden áron azt akarta, hogy éjfélkor tartsák meg az esküvőt a „ Tosca“ Reguly, Jernays aki szent meggyőződéssel hirdette a sarokasztalnál, hogy a finn-magyar rokonság kétségen felül álló voltát csak a legnagyobb mérvű rosszakarat vagy tudatlanság képes eltagadni. Gummi szőnyegein a könyvtáraknak, az asztali lámpák derült világánál, egyre a rokon- s családbeli nyelvek analógiáján törte a fejét, s meg nem törő buzgalommal rótta egymás mellé elméjében a finn, osztják, vogul, cseremisz, mordvin, csuvasz, zarjén, volják, lapp, észt s a többi nyelvek szókincsét, melyeknek mindegyikén megfogalmazott egyelmást, s fúrta, faragta, illeszthette egymás oldalához a különböző nyelvek kifejezéseit, hogy szinte szent megilletődéssel vetegettük magunkra a kereszteket. „Úristen, hát csakugyan vannak emberek, a kik ugatnak?“ mondogatták haragító gúnyossággal s vékony szellemmel a sarokasztal bohémesei, s iszonyodva kiáltottak a hajthatatlan nyelvcsavaró felé: „Szent Suometarra, irgalom, künyörület!‘ De Eichwald Benjamin e tekintetben valóságos Eichvald Benjamin volt: vaskalapos, konok és pedáns. Ő az egész világot két részre osztotta fel: arra, mely bizonyítékot képez a mellett, hogy a magyar nyelv a finntől származott s arra, melyből mit sem lehet bizonyítani. Ez az utóbbi egyáltalában nem létezett számára. S gyűlölte Vámbéry Ármint a ki a balzsiros atyafiságot megveti s gyűlölte a törököket, a kikhez egyáltalában nem hasonlítunk, ha csak abban nem, hogy a bort mi is szívesen megiszszuk. Ellenben imádta Budenzet és a finneket s bírókra állt volna avval, ki a rokonságot tagadni merte volna. „Eit az szakasztott a mi édes tulajdon nyelvünk, monda az egyik festő gúnyolódva. Például mocsár annyit tesz Annusul , suo. A siketnémáknak is észre kell venni, hogy egy nyelvtörzsből származnak“. előadása után. A „Gaulois“ azt is tudja, hogy a párisi érseket még a szegények számára felajánlott 4000 ére sem bírhatta arra, hogy a művésznő kívánságát teljesítse, így hát a két anyós belenyugodott abba, hogy mindketten még elés fiatalok arra, hogy nappal is mutathassák magukat. Sarah Bernhardt állítólag 60,000 fre-ot érő ékszert adott menyének. A menyasszony egyszerű csipkedíszszel készült, fehér atlaszruhája az idézett lap szerint 25,000 fre-ba került. A „Figaro“ ma érkezett száma vezércikket szentel ennek az „eseménynek“, mely szerinte győztes forradalmat jelent a francia társadalmi szokásokban. Azzal a ténynyel, hogy egy színésznő fia egy hercegnőt vesz el, a színészvilág elégtételt vesz magának a sokáig szenvedett megaláztatásokért és a cikkíró most csak azt kívánja, hogy a színészek szerényen fogadják győzelmüket és ne akarjanak azért, mert valamikor páriák voltak, ezentúl kiváltságoltak lenni. * („Az eredeti magyar daltár“) című magyar dal- és zenemű-gyűjtemény XI—XII. füzete az imént jelent meg Déván, Hoós János dévai állami tanítóképezdei zenetanár szerkesztésében. A füzet Angyal Armand, Bertha Sándor, Szabados Géza, Hazslinszky Gusztáv, Ábrányi Kornél, Gaál Ferenc, Gsekő Gusztáv, Krick Jenő, Kovács Mihály, Kelemen Lajosné, Kecskés Ernő és Szőlőssy Attila szerzeményeit tartalmazza. * (Bolondok grófja.) Jókai kacagtató bohósága, dacára Szylveszter estéjének mai második előadásán is nagy számú közönséget vonzott a népszínházba s kivált az előkelő világ volt erősen képviselve. A töménytelen nóta s a humorisztikus ötletek ma sem tévesztették el hatásukat s a felsőbb régiókból szenvedélyesen hívták a szerzőt, aki azonban nem volt jelen. Helyette Pálmay Ilka aratta le a dicsőség java részét, akinek ma is bőven kijutott a tapsból. A klaszin nénikék drasztikus megláncoltatása a mai előadásban már lehetőleg enyhített formában történt. * (Dűvészet* rövid hírek.) Hubay Jenő tanár, ki e héten Kolozsvárra akart utazni, hogy az ottani színházban hangversenyezzen, elutazását a jövő hétre halasztotta. — Az aradi állandó színház kibérlésére vonatkozólag . Arad sz. kir. város szinügyi bizottsága pályázatot hirdet. A bérlet 1988. okt. 1-től három évre terjed. A pályázati kérvényeket legkésőbb 1888 jan. 10-ig kell beküldeni az aradi polgármesteri hivatalhoz. — Bárkány Mária le. a., a nálunk is ismeretes magyar születésű német színésznő, jelenleg Kölnben vendégszerepel. — A párisi „Opera Comique“ igazgatójává Paravoyt, a nantesi színház eddigi igazgatóját nevezték ki. — Triesztben december 26 án nyílt meg a farsang böjti évad a városi színházban, melynek a város 25,000 frt szubvenciót szavazott meg. Megnyitóul a „Hugenották“-at adták, fényes sikerrel. Ha az ottani lapoknak hitelt adhatunk, csupa első rangú művész és művésznő működött közre, akikről csak a legnagyobb lelkesedés hangján lehet szólni. Valois Margilot Ca a téren Mahomet úr e gúnyolódásra szó nélkül eregette tovább a füstöt, oly bodor fellegekben, mint a csauszok és a muftik a Jókai regényeiben s jóságos, álmos szemeivel olyan pillantást vetett a szentségtörő piktorra, amilyet egy kedélyes, ügyetlen, ragaszkodó teve szokott a hajcsárára. Mintha azt mondta volna: „La illah, il allah, a próféta útjai nagyon különbözők ... Allah fényesítse be az ábrázatodat, de te akkora csacsi vagy fiam, mint egy őskori mammuth !“ Imigyen gyűlölé Mahomet a mozlimeket minden török külseje dacára s szereté vala a finneket, lappokat, észteket s egyéb fókákat; s ábrándjai között tulajdonképen nem is élt Budapesten, hanem messze, a Baltitenger mellett, halászkunyhóiban a vendégszerető finneknek, s gyötré magát mindenféle lehetetlen nyelvekkel, a minőket igaz ember nem vesz józanul az ajkaira.* * v Egy nap, hogy hosszú távollét után ismét Budapestre kerültem, egyszer csak eszembe jutott az emberséges Mahomet ábrázata s szokatlan vágy fogott el, hogy ismét megszoríthassam a hallgatag „lakótárs“ kezét, mely egyszer — gyermekkori betegségem idején — oly enyhítő gyöngédséggel nyugodott a homlokomon. De a „nemzeti ódondászat“ legnagyobb bámulatomra már nem volt ott az Andrássy-út mögötti utcasorban ; helyében álmosan virrasztott portékája fölött az élelmes Kohn Ignác, a ki valamikor az utca túlsó végén lakott s ó-zsidó nyelven irt bibliákat és zsoltárokat árusított el a hitsorsosok között, mig maga a paprikás szalonnát is megette s akár a nazarénus vallásu cselédeket is átölelte, ha alkalma volt a „rosszalkodásra“. Napi hírek; — (1888.) A fehér karácsony, a nagy hóviharok után csöndes, derült, holdvilágos hideg téli időjárással köszöntött be az újév. Szökő év lesz, de talán nem ez lesz a főnevezetessége, bár még nem tudni, olajágat vagy szuronyt hoz-e ajándékul. Három nyolcas van benne, s adná Isten, hogy annyit érne, a mennyit a ferbliben ér a három nyolcas. Most még sűrű fátyol fedi ifjú arcát s reméljük, hogy, ha majd lehull fátyla, se lesz okunk tőle megijedni. Ebben a reményben üdvözöljük 1888-at s kivánunk minden olvasónknak boldog újévet. — (Személyi hír.) A szabadelvű párt elnöke, Vizsoly Gusztáv, a mostani országgyűlési szünidőt családja körében, falun tölti. — (A trónörökös pár) tegnap Koburg Fülöp hercegnél és vejénél, Lujza hercegnőnél ebédelt. — (A királyné anyjáról, a 79 éves Ludovika bajor hercegnőről Münchenben az a hír volt elterjedve, hogy súlyosan megbetegedett. E hír azonban minden alapot nélkülöz. (A walesi herceg ezüst menyegzője.) A walesi herceg és hercegné a jövő év március lvikén ünnepük ezüst menyegzőjüket. Az angol trónörökös 1863. március 10-ikén kelt egybe Alexandra hercegnővel, a dán királylánynyal. Londonban, hol a trónörököspár általános rokonszenvnek örvend, nagy előkészületeket tesznek az ezüstmenyegző méltó megünneplésére. (A nemz. múzeum és az orsz. képtár) ügyében Trefoil közoktatásügyi miniszter által kiküldött vizsgálóbizottság Berzeviczy Albert államtitkár elnöklete alatt január 4 én, szerdán ismét megkezdi ülésezéseit. A bizottság tagjai a karácsonyi szünidők alatt tnulmányozták a nemzeti múzeum és az orsz. képtár eddigi ügykezelési szabályzatait, melyeket sokszorosítva osztottak ki köztük. A kulturminisztérium gondoskodott arról is, hogy a leghíresebb e nemű műintézetek a londoni, párisi, berlini, müncheni és florenci múzeumok és képtárak alap- és ügykezelési szabályzatai a bizottsági tagok rendelkezésére álljanak. E végett már érintkezésbe lépett az illető közintézetek igazgatóságaival. A most kezdődő újabb tanácskozásokban a bizottság tagjain kívül a szakértők is részt vesznek. Ezenkívül meg lesz híva Radvánszky Béla báró zólyomi főispán és még egy másik müértő faur. Ez üléseiben elsősorban a még át nem vizsgált múzeumi osztályok ügy— Nem tudja Kohn úr, merre költözködött el innen Ecwald Benjamin , kérdeztem tőle kíváncsian. — Az a könyvmoly, az a sajtkukac! förmedt föl idegesen. Hiszen az bolond! A zsebébe tette a könyveit és azzal elutazott valahová a Kongó mellé. Azt az embert még úgyis elviszik a Lipótmezőre. A következő percben már ismét elmerült Kohn úr az estilapjába s betűzte nagy buzgalommal az országgyűlést, ahol ma épen Istóczy tartott nagy antiszemita beszédet. Más egyéb többé nem érdekelte e pillanatban. Eichwald Benjamin felől nem igen lehetett hallani többet. A régi lakásunkon csak anynyit tudott mondani felőle a vén házi kisaszszony, hogy a lakótárs egy szép őszi reggelen felmondta a lakását, minden könyvét, holmiját becsomagolta s egy este, érzékeny blemzás után, elköltözött valamerre; valószínűleg valami nagy utazásba, vállalatba fogott, mivel azóta nem került többé napvilágra. A türelmes vén Mahometet, ezt a ragaszkodó hűséges „old boy“-t, egyszer csak elnyelte a nagy város örvénye, mely személyeket, tárgyakat gyakran elsodor a maga sötét, kavargó mélyébe, ahonnan nem igen akad menekülés. Egy-egy ismerős alak elzüllik, elvadul egyszer-egyszer, egy emberi lény leveti magáról a civilizáció köntösét s a szunnyadó durvább hajlamok fölébredtével, belerohan a kritika nélkül való élet sivatagába, s aztán ki sem tud többé felőle, mintha a világon sem lett volna. A szelíd, gyámoltalan Mahomet felől — ki magától, a régi, poros könyvek olvasásán kivül, mire sem volt képes s a kit jóformán még öltöztetni kellett volna — ezt a szomorú sorsot sejtettem. Ebben az elegáns illattal telített, derőt fővárosi életben, kb 3 0 szer, Valentinát Leroux asszony, az apródot Condé Sola k. a., Raoult Cavaliere Cardinale (egy „fenomenális“ fiatal tenorista) énekelte. Csak Ercolani (Marcell), a bassista, nem eléghette ki a közönséget.