Pesti Hírlap, 1888. március (10. évfolyam, 61-91. szám)

1888-03-01 / 61. szám

Budapest, 1888. X. évf. 61. (3298.) szám. Csütörtök, március 1. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre V . k 7 » — » Negyedévre V. . 3 » 50 « Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest i Maritca 7. n„ fúldsztit, hová az előfizetések és a lan szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz., 1. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Duna-Szerdahely. Ma megint a közmorált reparálták az országgyűlésen. Ez az a mesebeli üng, amelyet ha mosnak, szennyesebb lesz tőle; ha megfoltoznak, rongyosabb. Ha most már csak épen Duna-Szerdahelyről, vagy annak reménybeli képviselőjéről, Krausz Lajosról volna szó, csakugyan nem volna érdemes az embernek egy vezércikk erejéig föllelkesedni vagy fölháborodnia miattuk. Mindazáltal a dunaszerdahelyi választási vonaglások oly éktelen mennyiségű szennyet kevertek föl, hogy e látványosság fölött a közmegundorodást ki nem fejezni csakugyan a legnagyobb megerőltetések egyike volna. Mert mily dolgok történtek és történnek folyton Duna-Szerdahelyen? Előbb egy nyomatékos név és minden nyilvános érdemtől távol álló képviselőjelölt boldogította ezen u. n. jóhiszemű, de mindenesetre könnyen elbolondítható és nem kevésbé könnyen megvásárolható népet. S az első jelölt valóban meg is volt áldva a természettől az elbolondításhoz szükséges minden adományokkal. A szent nép, — mint ahogy jobb időben nevezték, — ráment a horogra, melyen a világ legolcsóbb csalétke fickándozott. Pénzt ugyan nem igen kapott becsületes szavazatáért, de annál több fertőző politikai szólamhoz jutott jelöltje ajkairól, aki a hatóság és értelmiség szemei előtt hintette szét a zsidók, papok, urak s általában a nadrággal többé-kevésbé megáldott vagy megvert osztályok és egyének elleni gyűlölet magvait. Hogy a zsidókat elsősorban fojtották volna meg, ha rászabadítják őket, az magától értetődik. Szabó Lajost mindenesetre a „nép akarata“ juttatta egy múlékony mandátumhoz. De nem a józan és jóindulatú népé, hanem azé a népé, melynek gonosz indulatai a legveszedelmesebb izgatás lángjai által a lázadási pontig fölhevíttettek. Szabó Lajos mandátumát ezen okok miatt meg is semmisítette a képviselőház. Nem maradt utána egyéb, mint a saját érdekében szított politikai gyűlölet sodrából lerakodott morális iszap. S mint mondják, jelentékeny összegekre rugó kortes-számla is, melynek kifizetését — a mi alkotmányos szokásaink szerint — a megválasztandó képviselőtől várták, sőt várják még most is a „becsületes“ szavazók. Ez volt az első áradat, mely, mint látjuk, a nép politikai moralitását rombolta össze. S erre következett a második. Itt már a pénz dolgozott. A sok és ravasz pénz, mely beférkőzik az emberi lélek legszentebb helyeire — ha beeresztik — s ott nem egypár évre, de évtizedek hosszú sorára, csaknem egész nemzedékekre kiható és kiszámíthatlan hatású erkölcsi károkat idéz elő. Irtózatos mértékben nagyobbakat, mint amekkora gazdasági hasznot vagy átfutó örömet okoz az ilyen célra adott vagy elfogadott pénzmennyiség pillanatnyi birtoka. Duna-Szerdahelyt ellepték a jelöltek. Legtöbb neve és joga lett volna a mandátumhoz Kegevich István grófnak, aki parlamentileg kész, művelt, kifogástalan jellemű s a mellett mandátumot és magas közhivatalt viselt férfiú. Név, jellem, közhivatás és műveltség szerint utána következett volna Bartal Aurél, aki a környék szülötte s azonfelül tanulmányokkal és tehetséggel is bir. Végül Krausz Lajos budapesti lakos, a kinek köztudomás szerint pénzén kívül mije sincsen arra, hogy képviselővé választassák, hacsak a szentendrei mandátum szégyenletes emlékezete nem s azon herostratusi hírnév, mely akkori igazolásához csatlakozik. S a dunaszerdahelyi kerület népe febr. 23-án Krausznak adta meg a legtöbb szavazatot, ugyanazon okból, a miért Keglevich gróf legkevesebb szavazatot kapott. Megtörtént tehát az a csodálatos s a népre, valamint vezetőire mélyen lealázó fordulat, hogy egy kerület, mely pár hónappal ezelőtt a zsidógyűlölet jogán választott meg egy jelöltet, most egy zsidó hitfelekezethez tartozó jelöltnek a szó szoros értelmében eladta magát. Ha ennél is mélyebb demoralizációt akar valaki látni, mielőtt a közmorál sülyedését kimondaná, annak valóban nem tudnók, hogy mit ajánljunk! Most tehát Keglevich gróf hazament egy vereséggel és Krausz Lajos mint első champion tömérdek megvett és megveendő szavazattal maradt a küzdtéren, hogy második kormánypárti nézettársát, Bartal Aurélt is agyonverje, — nem! — agyonvásárolja a márciusi ütközetnél. A februáriusi választás tehát sokkal kizlöbb és undorítóbb piszkot hagyott a kerületben maga után mint az első. A pénz piszkát, mely minden piszok közt a legnagyobb piszok. A piszkok piszka, melyből nem egyes emberekre, hanem családokra és községekre árad ki az immoralitás tartós ragálya s fájdalom, nem ritkán a bűntettek ragálya is, amelyek sehol sem teremnek oly bőven, mint ott, ahol vesztegetéssel van megfertőztetve a közlelkiismeret. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Egy előkelő házasság. (Regény az életből.) Egy tegnap érkezett római hir a legsajátságosabb történetek egyikének végéről értesít, amelynél érdekesebbet, meghatóbbat a legleleményesebb regényíró sem gondolna ki. A szent kongregáció Zamoyski János grófnak Pelissier marsal (Malakof herceg) leányával kötött házasságát érvénytelennek mondta ki. E házasság története a legapróbb részletekig előttünk fekszik. Zamoyski gróf maga írta meg, keserű lelki fájdalmában, midőn az őrülésig szeretett neje és jó hírnevének visszaszerzéséért küzdött. A Zamoyski gróf által kiadott emlékiratok sok tanulságot nyújtanak az emberiség tanulmányozására általánosságban és az úgynevezett „társaságiéra különösen. Mindenekelőtt, hogy „csinálódik“ a házasság 1881. október 27-én, az akkor harminc éves fiatal Zamoyski két földije ajánlkozott, hogy bevezetik Malakof hercegnőnél, Pelissier herceg özvegyénél, kinek férje a malakofi roham után kapta nevét és hercegi rangját s az arabok elleni kegyetlenségeinek köszönheti hírhedtségét, — ő volt az, a ki az ellenség elől barlangokba menekülő nyomorultak „kifüstölését“ a harcászatban divatba hozta. A bemutatás, mint Zamoyski gróf utólag megtudta, a nyájas házasságközvetítő azon föltevése alapján jött létre, hogy 200,000 frank évi jövedelme van. Tüstént meghívták dinerre, két ízben az operába, a hercegnő leánya maga a megtestesült szeretetreméltóság volt és néhány nap múlva már házasságról beszéltek. Zamoyski kötelességének tartotta az anyát felvilágosítani, hogy neki csak 40,000 frank jövedelme van. E kijelentésre feleletül egy levél szolgált, melyet miss Casey — választottjának angol nevelőnője — mutatott neki. Pelissier kisasszony abban kijelente, hogy meghal,, ha nem lehet a gróf neje. Még aznap megkérdezte a leányt, akar-e nejévé lenni. Emez így felelt: „Ön örök időktől nekem volt rendeltetve.“ Másnap Czartoryski György herceg, unokatestvére Zamoyski János gróf részére megkérte a hercegnőtől leánya kezét, elmondva a legnyiltabban a gróf vagyoni körülményeit. A marsalné el volt ragadtatva, mert leánya hallani sem akart más házasságról. Az eljegyzés napján ebéd után gróf Zamoyski egyedül volt menyasszonyával ennek dolgozó szobájában. A leány tőrt vesz ki egy fiókból, s így szól: „Az nap, a melyen ön meghal, ezt a tőrt a szivembe mártom.“ Ez olyan fellengzős volt, melyet a gróf szívesen elnézett, de aztán olyan dolgok következtek, a mikért szelíd figyelmeztetéseket kellett kockáztatnia. Legkellemetlenebbül érintett menyasszonyának összeköttetése oly férjes nőkkel, kik a vőlegényt az ő halálos ellenségüknek tekintették. A többek közt bizonyos Massonné ezt a házasságot, melyről előzőleg nem értesült, barátnője részéről irányában elkövetett hitszegésnek tekintette. A grófról a leghihetetlenebb vádak kezdtek járásban terjedni , hogy játékos, iszákos, nyavalyatörős, tönkrement tékozló, ki menyasszonya pénzével akarja magát rendezni. Most az anya fellép panaszával vagyontalansága miatt (csak 40,000 frankja volt évenként) és azt kívánja leányától, hogy szakítson vele. Zamoyski értesülvén ezekről, visszaadja jegyese szavát. Már elutazásra készen volt, midőn hivatták. „Atyám lelövette volna!“ kiáltja menyasszonya eléje — és ő maradt, és csak rövid ideig. A marsalné néhány nap múlva elhozta neki az ajándékokat, a miket a gróf leányának adott és így szól: „Utazzék el, ő már nem szereti önt többé.“ Ő elutazik és a marsalné azzal vádolja őt Parisban, hogy felültette leányát . . . Az újbóli egyesülés elég sajátságos. Zamoyski gróf január végén Párisba visszatérvén, egy bizonyos Lambertnéhez utasítják, hol elhagyott menyasszonya fogadja és többé nem bocsátja szabadon. Hat hét múlva megesküsznek és az uj pár Bécsbe utazik, hol a gróf Schwwarzenberg-téri lakására költöznek Az emlékiratok következő leírásai nem valók hírlapi közlésre. Gróf Zamoyski rendkívül hű és nyílt a leírásban és bármennyire iparkodik a kifejezéseket megválogatni, a tények sokkal inkább orvostudományi, mint társadalmi érdekességűek. Azon szomorú fölfedezést teszi, hogy neje hysterikus; a válságos napokon egyetlen cseléd sem, de ő maga sincs biztonságban előtte. Mindent összezúz a házban, tőrt dobál komornál után, aztán ismét maga a megtestesült szelídség, szeretet és gyöngédség. Az első súlyos összeütközést gróf Crenneville ud- Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.