Pesti Hírlap, 1888. június (10. évfolyam, 151-180. szám)

1888-06-03 / 153. szám

Budapest, 1888. X. évf. 153. (3390.) szánti Vasárnap, Junius 3­ Előfizetési árai:: Egész évre . , , 14 frt — kr. Félévre : "!JS 1­7 » — » Negyedévre EV • 3 * 60 » Egy hóra. ? . . 1 » 20 * Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 6 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Bidapest utói­ utca 7. si„ fardsdit, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó félszó­zámlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. jjglgJMSg Szerkesztési irodát Budapesten, nádor­ utca 7. sz., L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény. intézendő. ' ’ w Bérmentetlen levelet csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párá­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A francia kérdés. Goblet francia külügyminiszter kívánsága gyorsan teljesedni fog. Részben teljesedett már ma is. Tisza miniszterelnököt ma egyszerre há­rom ellenzéki helyről interpellálták meg azon célból hogy módjában legyen azon barátságos nyilatkozatot megtenni, melyet a franciák mél­tán várhatnak tőle. Az interpellációk a fölmerült francia in­termezzo egész területét érintik. Pázmándy Dénes a Magyarországon tényleg létező francia rokonszenv szempontját tolta előtérbe. A­p­p­o­n­y­i Albert gróf a külpolitikai szempontokat precizirozta, megvalljuk, kiváló szerencsével. Ugrón Gábor végül az 1789. évszám súlyát mérte le, sikeresebben, mint a saját egész pártja, ő különben az államjogi kérdést is behozta a parlamentbe s ez sem volt hely­telen. Tiszának mindenesetre munkát fog adni, hogy a hozzá intézett kérdésekre minden irány­ban kielégítő feleletet adjon, a nélkül, hogy a franciák felébresztett érzékenységét újból érin­tené. Őt azonban nem kell félteni. Az ellenté­tek kiegyeztetésének régi nagymestere a ma­gyar miniszterelnök s ha nem csalódunk, még többet is fog mondani, mint a­mit tőle kér­deztek. Pártjában azt várják, hogy a válasz külpolitikai tájékoztatást is fog tartal­mazni. A képviselőház ellenzékének mai föllépé­séért mindenesetre kijár az elismerés. Hogy a kormányelnöknek egy ily kérdésben módot nyúj­tottak arra, hogy az ország érzelmeit és poli­tikai álláspontját kifejtse , egyben Goblet mél­tányos kívánságának is eleget tegyen, ez nem csak lovadé, de politikai tekintetben is józan és korrekt cselekedet volt. Tisza mai rövid előleges reflexióiban sie­tett kihúzni legalább a legfájóbb töviseket a francia szívekből. Maga a magyar parlament is szívesen hallotta azon kijelentést, hogy Francia­­országgal nem csak békében élünk, de jövőre is békében akarunk élni s hogy a miniszter­­elnöknek nem volt szándékában a francia nem­zeten sértést ejteni. Kálnoky grófnak azon nyilatkozata, hogy ő a monarchia külügyeinek egyedüli ve­zetője, majd a kormányelnök végleges vála­szában nyeri meg magyarázatát. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy Kálnoky gróf hivatalos­kodása ideje alatt mindig respektálta a törvényt. Az idevágó törvény pedig az 1867. XII. t.-c. 8. szakasza, mely a közös külü­gyek veze­tését a külügyminisztériumra bízza, de mégis azzal a korlátozással, hogy a szükséges külügyi intézkedések mindkét fél (Magyarország és Ausztria) minisztériumával egyetértésben és azok beleegyezésével intézendők. A magyar törvénynek ezen szakaszával szemben az osztrák törvényben mi sem áll. Az osztrákoknál az 1367-iki törvényből ezen alkotmányos biztosíték, az akkori centralisztikus számítások mellett kimaradt. Ez idők folytán ellenük is fordult. Tény azonban, hogy a ma­gyar minisztérium­nak a külügyekben nemcsak vétő­joga, de egyszersmind közvetlen ingeren­­ciája is van. Valami nagyon fölróni Kálnokynak sem lehet ez esetben, ha az „egyedüli“ szót használta is. Ha tette, nagy szorultságban tette. Fődolog a jelzett jog valóságos érvényesülése. E részben pedig hiszszük, de várjuk is, hogy a kormányelnök nemcsak tiszta kifejezésre jut­tatja ezen igen fontos állami jogot, de annak gyakorlása felől is megnyugtató nyilatko­zatot ad. Az intermezzo azonban már ezen epilog nélkül is befejezettnek tekinthető. A francia külügyminiszter ez alkalommal mindenesetre oly kitűnő és szép magatartást tanúsított, mely lényegileg és formailag is egy­aránt méltó ama nagy és művelt nemzethez, melynek képviseletében szólott saját kamarája előtt. Goblet válasza valóságos mestermű volt a parlamentáris miniszteri nyilatkozatok sorá­ban. S ha a verseny lehetséges az ilyenekben, Tiszának bizonyára ambíciója lesz, hogy Gob­­let-nak méltóan és ugyanazon magas színvona­lon válaszoljon. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A nagy utazók. I. Amerikai erkölcsök. Épen az Adorján Sándor keleti útjáról irt tárcáit olvasgattam nagy élvezettel, mert kötetben összegyűjtve még alkalmasabbak a han­gulatkeltésre ; bizonyos irigykedéssel gondoltam végig az általa látott sok tarka képen s azok­nak eleven leírásán s engem is meglepett az utazás utáni epekedés, midőn levelet hoz a pos­tás, melyben Szobra hívnak meg egy ebédre. Postscriptum a levélben : „Vámbéry is jön“. Utazás ! Hogy ne mennék ? Utazás pláne egy nagy utazó társaságában, akiről már Deák Ferenc azt mondta : „Szeretem ezt a Vámbé­­ryt, mert többet járt másfél lábbal, mint a többi ember két lábbal.“ Hanem akármennyit sántikált is a nagy Vámbéry, azért még Szobon ő sem volt soha s bizonyos feszült várakozásban találtam az indó­­házi váróteremben, egy öreges, rövidre nyírott fejű úrral társalogva, kihez egy napbarnított szőke ifjonc simult szeretetteljesen. Mihelyt meglátott, hozzám jött, ott hagyva az öreg urat. — Hát együtt megyünk — szólt a kezeit dörzsölgetve. Teringette, szinte jól esik az em­bernek, ha egy kicsit hátat fordíthat e poros kőtömegeknek. Hánykor indul a vonat? — Félóra múlva. — Csak. Akkor még nagyon ráérünk. — Az az Öreg úr is velünk jön ? — Egy darabon. Lássa öcsém, az egy igen érdekes ember. — Kicsoda micsoda? úgy néz ki mint egy sertéskereskedő. — Pedig polgármester, azelőtt az igaz asztalos volt. Régi jó ismerősöm. — És honnan való polgármester ? — Izé... innen ... Chicagóból. (Azt hit­tem Vácot fogja mondani.) De jöjjön bemuta­tom önt. S mielőtt időm lett volna tiltakozni, ké­zen fogott s erővel vitt mr. Todey felé. Eleven emberke volt, mint a halcsik, a ki kézzel-lábbal beszélt s mennyre-földre eskü­­dözött, hogy szebb város Budapestnél az egész világon nincs. — Mióta tetszik utazni ? — Csak az imént indultam el otthonról — szólt kicsiny­lő hangon — még tán egy éve sincs. Ugye Bob ? — Tizenegy hónapja papa — szólt az amerikai siheder. — Pedig nem szeretek megmozdulni — folytató mr. Todey vidáman, fürgén — hanem hát ez a kölyök az oka. Képzelje mr. Vámbéry, mit tett velem ez a fiú. Azt ígértem neki ta­valy, hogy ha jól leteszi a vizsgákat, én is jó leszek hozzá s szívesen teljesítem valamely kívánságát. — Nos és jól tette le a vizsgákat Bob urfi ? — Megvallom jól, teljesen meg voltam vele elégedve s igy szóltam hozzá: „Bob, te örömet okoztál nekem, most már én is kész vagyok nek­id örömet okozni. Mondd meg, mit kívánsz? " Azt hittem egy ezüst órát fog mondani, egy pennyt, vagy efélét, de Bob azt felelte : „Egy vitát akarok papa, a­ földteke körül.“ „Micsoda ? Egy utat a világ körül ? És mikor, Bob?“ * „Holnap.“ * — Nos hát mondd meg az anyádnak Bob, hogy csomagoljon be. Mrs Todey becsomagolt, mi elindultunk és folyton megyünk mendegélünk, csak abból lá­tom, hogy már régóta, mert Bob jócskán meg­nőtt útközben. 11. A tatár gentleman. A harmadikat csengették. Sietve berohan­tunk a coupéba s szivemet büszkeség fogta el, hogy én is utazó vagyok. A menetjegyemet ka­lapom pántlikája mellé tűztem s bizonyos tou­­ristai bágyadtsággal nézegettem a beszállókat, majd a vidéket. A kupéban átkozott forróság volt, Arábia homoksivatagjain sem különb. — Eső lesz — jósolta Vámbéry. — Pedig nem hoztam magammal esernyőt. — Elég hiba. Egy utazónak elkerülhetlen szerszám. — De mikor olyan szépnek látszik az idő. — Hja, azt mondja az angol egészségügyi tanácsadás: „Szép időben vígy magaddal eser­nyőt, esős időben tehetsz, a­mit akarsz.“ — Hát bátyám is esernyővel utazott Kö­­zép-Ázsiában ? Lapunk mai száma 20 oldalt tartalmaz. A dal. A monarchia két államának fővárosai kö­zött fennálló , szívélyes viszonyt bizonyítja a bécsi férfi-dalegyesület kirándulása Budapestre. A lelkesült fogadtatás, melyben vendégeink ma­gyar földön és kivált fővárosunkban részesül­tek, ezúttal azonban egyszersmind a hála kife­jezése is azok iránt, kik idegen létükre habo­zás nélkül jöttek körünkbe, hogy művészetükkel pénzt gyűjtsenek árvízkárosultjaink javára. Üd­vözöljük őket a háromszinű lobogó birodalmá­ban baráti kézszorítással, magyar vendégszere­tettel. Üdvözöljük őket nemcsak mint a férfi kardainak leghivatottabb előadóit, hanem mint

Next