Pesti Hírlap, 1888. augusztus (10. évfolyam, 212-241. szám)
1888-08-02 / 213. szám
Budapest, 1888" Előfizetési árai:: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre 'S . 1 7* — » Ni gyedévra Ct « 3 » 50 » Egy hóra. . . 1 » 20 » 1 gyes szám helyben .4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: fini vest. Bátarnica 7. fornint, bor az előfizetések és a lapozé küldésére vonatkozó felszós támlások intézendők. X. évf. 213. (3450.) szám. Csütörtök, augusztus 2. Szerkesztési iroda: Budapesten, Háder-utca 7. sz., L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones . Cie. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. POLITIKAI NAPILAP. Az impressziók tenetesen bonyolult külügyi kérdésekben s ha csak lehet, békés megoldás felé terelje Középeurópának elmérgesedett s egészen a háborúig megért összeütközéseit. A császárok nem utazgatnak impressziók kedvéért, mint a turisták. S merő áltatás és leplezgetés, ha ezt vetik okul egy uralkodó hasonló jellegű körútjának. Különösen, ha az az uralkodó a német császár s ha annak visszaérkezése után első gondja Bismarck herceghez szaladni, — aki egyébként az utazás tartama alatt derekasan öklelőzött a szélrózsa minden irányában. A császár utazásának kétségkívül nagy és pozitív háttere van, melyből csak ezután fognak kibontakozni az új alakulások, olyan mértékben, amint azokat a vaskancellár kilépni engedi a nyilvánosság színe elé. Ma még csak két pozitív cél körvonalai látszanak s ezek is oly elmosódottan és annyira homályosan, hogy még csak hozzávetőleg sem lehet azoknak testet adni. A konstantinápolyi russzofil körök hangulatából tükrözik vissza annyi pozitívum, hogy azok, akik az orosz politika javára nagy eredményeket vártak, csalódtak. Bismarck nem hiába bocsátotta egymásután a hideg vízsugarakat a föltüzesedett orosz félhivatalos sajtóra. Arról, hogy Németország Oroszország karjaiba vesse magát, mint ahogy egymás karjaiba omlott II. Vilmos és III. Sándor, arról szó sincs. met császár utazásának célja gyanánt azt fejtegetik, hogy II. Vilmos impressziók gyűjtése végett járt Peterhofban, Stockholmban és Kopenhágában, hogy visszatérve ezen impreszsziók segélyével könnyebben eligazodjék a fét-De igenis komoly szó volt arról, hogy Oroszország semleges maradjon egy német-francia háború esetére. Tehát engedtessék meg Németországnak, hogy egymaga végezzen halálos ellenségével. A nagy császár-utazásnak vége van. A német hajóraj tegnap alkonyatkor elbúcsúzott a , .Hohenzollern yachttól s I. Vilmos császár kevés kísérettel Kiel mellett német földre szállott. A fiatal imperátor azonban nem repült azonnal haza, a császárné mellé, családja körébe, mely azóta egy legeslegifjabb császári hercegecskével megszaporodott. A férj szereteténél s az apa gyöngédségénél erősebb az uralkodói kötelesség. II. Vilmos császár az éjjel Friedrichsruheba vasutazott, ahol most a vén Bismarck herceg, a birodalmi „zászlótartó“ lakik. Az első nap, amelyet a német császár káprázatos tengeri utazása után tesz, senki másnak és semmi másnak nincs szentelve, mint Bismarck hercegnek s ami ezzel egyelje, lent,a legfontosabb politikai érdekeknek. A vaskancellár nem az az ember, akivel udvariaskodások vagy platonikus beszélgetések végett jönnek össze az uralkodók. S mérget lehet rá venni, hogy ha II. Vilmos német földre lépése után egyenesen Bismarckhoz siet, az nem apró úti élemények elbeszélése és a tenger szépségeinek leírása végett történik, hanem oly okok miatt, amelyek halasztást nem tűrnek. Van tehát abban valami gyermekesség, mikor a legkomolyabb politikai körökben a nézt a fölfogást különben minden jel megerősíti. A francia-német határon ismét azon villanyos feszültség uralkodik, mely már több ízben keltett nyugtalanságot. Az útlevél-háború nem enyhült. A francia hadügyminiszter próbamozgósítást tervez a német határ felé. S a Nordd. Alig. Ztg. egy apróbb határszéli inzultus miatt nem is hidegvizet, hanem egy vitriolsugarat bocsát át a Vogeseken. Néhány francia ifjonc inzultált egy német hölgyet s ezért Bismarck az egész francia népet a „vad“ jelzővel sérti meg, holott csak nemrég rendeztek ilyen jelenetet a német ifjoncok egy francia hölgy ellen sokkal brutálisabb alakban. Minden tény megerősíti azt a föltevést, hogy II. Vilmos császár Németország házának födözése végett járt Peterhofban s a másik két udvarnál. S ha ezt elérte — ami nagyon valószínű — most már a német politika fogja provokálni a francia konfliktust. Ennek az árnyéka látszik már a Középtengeren is, ahol az olasz-francia Maszszova-konfliktus mind mérgesebb alakot ölt s Franciaországot szinte láthatólag ragadja mára számára, készülő örvény felé. Mindazáltal ennek valami ára is van. Oroszország a semlegesség nyűgét nem veszi ingyen magára. S ha Franciaország megrohanását és megverését megengedi, azt nem teszi, de nem is teheti oly kompenzációk nélkül, amelyek őt mostani providenciális szövetségesének gyöngülése fejében kárpótolják. Ezt az árat pedig a dolog természetéhez képest csakis Ausztria-Magyarország fizetheti meg. S ez a második kérdés, amiről ban, hogy megesküszünk, viszonta a vőlegény-jelölt igen nyugodtan és tekintetét a gerendáról lassan egy az íróasztal fölött lógó képre csúsztatta. — Nos, és? — mondá a tiszteletes türelmetlenül. — Hát, tudja, most szeretnők a dolgot visszacsinálni, — ez utóbbi szót hangsúlyozta, mintha attól tartott volna, hogy a tiszteletes nehéz felfogású, azért igen világosan kell magát kifejeznie. A tiszteletes csak nehezen bírta komolyságát megőrizni, oly furának tűnt föl neki az egész jelenet. — Mért akarjátok visszacsinálni ? — kérdezte. — Hát látja, Bengta úgy szeretne még egy kicsinység szolgálni — volt a válasz s eközben a szóló, kezével az Íróasztal csücskére támaszkodva, kissé előrehajolt és a tiszteletesre nézett. — Nem juthatott volna ez a lány eszébe, mielőtt magatokat kihirdettétek? — kérdé a tiszteletes félig boszosan, félig nevető kedvben. — Igen, de látja, Nilsz Tuasszen most özvegy lett — mondá a vőlegény bizalmas hangon — s ő tudja, hogy Bengta becsületes s így szabad állomást ígért neki s két újszülött bárányt és egy véka burgonyát ültetvénynek és kender-ültetvényt, és azt tehet, ami neki tetszik, úgy, hogy ebbe senki se szólhat bele. — No, de rád nézve mégis szomorú volna, hogy ezért elveszítsd feleségedet — vé- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA, Házasság takarékossági szempontból. — Svéd elbeszélés. — Lassan már sötétedni kezdett, mert felhős nap volt, a lelkiatya azonban még mindig prédikációját irta. Ekkor az előszobából jövő neszezés zavarta fel; elfojtott, óvatos csoszogást, orrfúvást és köhögést lehetett hallani; egy kéz a kilincsen tapigatódzott, azután megnyílt az ajtó. Egy férfi és két fehér személy a szegényebb néposztályból voltak a belépők, de a küszöböt már homály borította, úgy, hogy a lelkész nem különböztethette meg arcvonásaikat. A triász szörnyű mód merőködött, hogy illedelmes módon jusson be az ajtón s midőn ez nekik végre sikerült s a szoba bejárása előtti kis szőnyegen állottak együtt, a férfi köhécselve jó estét kívánt. A tiszteletes meggyujtotta az asztalon levő lámpát, aztán megfordult s válaszolt a jókívánságra. — Kerüljetek beljebb — mondá — miről van szó? Az ajtónál élénk sugdosás támadt, végre a férfi közelebb jött, még pedig rengeteg hoszszu léptekkel, hogy nedves csizmái mentül kevesebb nyomot hagyjanak a tiszta pallón. Midőn az asztalhoz ért, hirtelen olyan meghajlást vitt végbe, mely azt a gondolatot kelthette, hogy teste két merev részből áll, összekötő kapocscsal a középen. — Ki vagyunk hirdetve én és Bengta, — mondá és az ajtó felé mutatott, a honnan halk köhécselés hallszott. — Hát téged hogy kinak? — kérdezte a tiszteletes és a nagy íróasztalon levő papír- és könyvtömeg közt kezdett kotorászni. — Per Larsszon, Timet 7. sz. — válaszolt a legény, egyik lábát előre húzta és sapkájával könnyen ráütött. — Aha, és a lány Bengta Fansdotter Femsetből ? — Igen. — Vasárnap múlt három hete, hogy benneteket kihirdettek. A tiszteletes becsapta a könyvet és szemlélte vendégét, a kinek épen arcára hullt a lámpafény; széles szája, apró szemei és birkakifejezése nem tették valami vonzóvá. Kérges kezével megfogta állát s aztán szolid hangon így válaszolt: — Igen, de most tulajdonkép mást gondoltunk. Kezével még mindig az állán, tekintetét a padmaly gerendájára fordította s hosszában végigmérte, oly kifejezéssel, mintha semmi sem állna oly távol gondolataitól, mint az ép mondott szavak. — Mást gondoltatok ? — ismételte a tiszteletes felháborodva: — hát akkor mi a ménkőnek rohantatok előbb ide s hirdettétek ki magatokat ? — Tudja, kérem, hiszen föltettük magunk- Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.