Pesti Hírlap, 1888. augusztus (10. évfolyam, 212-241. szám)

1888-08-02 / 213. szám

Budapest, 1888" Előfizetési árai:: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre 'S . 1 7* — » Ni gyedévra Ct « 3 » 50 » Eg­y hóra. . . 1 » 20 » 1 gyes szám helyben .4 kr. Vidéken 5 kr. S­zázalék nem adatik. Kiadóhivatal: fini vest. Bátar­nica 7. fornint, bo­r az előfizetések és a lap­ozé küldésére vonatkozó felszós támlások intézendők. X. évf. 213. (3450.) szám. Csütörtök, augusztus 2. Szerkesztési iroda: Budapesten, Háder-utca 7. sz., L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones . Cie. Paris­ban, 31 bis, rue du Faubourg­­ Montmartre. POLITIKAI NAPILAP. Az impressziók­­ tenetesen bonyolult külügyi kérdésekben s ha csak lehet, békés megoldás felé terelje Közép­­európának elmérgesedett s egészen a háborúig megért összeütközéseit. A császárok nem utazgatnak impressziók kedvéért, mint a turisták. S merő áltatás és leplezgetés, ha ezt vetik okul egy uralkodó ha­sonló jellegű körútjának. Különösen, ha az az uralkodó a német császár s ha annak vissza­érkezése után első gondja Bismarck herceghez szaladni, — aki egyébként az utazás tartama alatt derekasan öklelőzött a szélrózsa minden irányában. A császár utazásának kétségkívül nagy és pozitív háttere van, melyből csak ezután fognak kibontakozni az új alakulások, olyan mértékben, amint azokat a vaskancellár kilépni engedi a nyilvánosság színe elé. Ma még csak két pozitív cél körvonalai látszanak s ezek is oly elmosódottan és annyira homályosan, hogy még csak hozzávetőleg sem lehet azoknak testet adni. A konstantinápolyi russzofil körök han­gulatából tükrözik vissza annyi pozitívum, hogy azok, a­kik az orosz politika javára nagy eredményeket vártak, csalódtak. Bismarck nem hiába bocsátotta egymásután a hideg vízsuga­rakat a föltüzesedett orosz félhivatalos sajtóra. Arról, hogy Németország Oroszország kar­jaiba vesse magát, mint a­hogy egymás kar­jaiba omlott II. Vilmos és III. Sándor, arról szó sincs. met császár utazásának célja gyanánt azt fej­tegetik, hogy II. Vilmos impressziók gyűj­tése végett járt Peterhofban, Stockholmban és Kopenhágában, hogy visszatérve ezen impresz­­sziók segélyével könnyebben eligazodjék a fét-De igenis komoly szó volt arról, hogy Oroszország semleges maradjon egy német-francia háború esetére. Tehát engedtessék meg Németországnak, hogy egymaga végezzen halálos ellenségével. A nagy császár-utazásnak vége van. A ném­­et hajóraj tegnap alkonyatkor elbúcsúzott a , .Hohenzollern­ yachttól s I. Vilmos csá­szár kevés kísérettel Kiel mellett német földre szá­llott.­­ A fiatal imperátor azonban nem repült azonnal haza, a császárné mellé, családja kö­rébe, mely azóta egy legeslegifjabb császári hercegecskével megszaporodott. A férj szere­­teténél s az apa gyöngédségénél erősebb az uralkodói kötelesség. II. Vilmos császár az éj­jel Friedrichsruheba vasutazott, ahol most a vén Bismarck herceg, a birodalmi „zászlótartó“ lakik. Az első nap, a­melyet a német császár káprázatos tengeri utazása után tesz, senki másnak és semmi másnak nincs szentelve, mint Bismarck hercegnek s ami ezzel egyelje­, lent,a legfontosabb politikai érdekeknek. A vaskancellár nem az az ember, akivel udva­riaskodások vagy platonikus beszélgetések vé­gett jönnek össze az uralkodók. S mérget le­het rá venni, hogy ha II. Vilmos német földre lépése után egyenesen Bismarckhoz siet, az nem apró úti élemények elbeszélése és a ten­ger szépségeinek leírása végett történik, hanem oly okok miatt, a­melyek halasztást nem tűrnek. Van tehát abban valami gyermekesség, mikor a legkomolyabb politikai körökben a né­­zt a fölfogást különben minden jel meg­erősíti. A francia-német határon ismét azon villanyos feszültség uralkodik, mely már több ízben keltett nyugtalanságot. Az útlevél-háború nem enyhült. A francia hadügyminiszter próba­­mozgósítást tervez a német határ felé. S a Nordd. Alig. Ztg. egy apróbb határszéli inzultus miatt nem is hidegvizet, hanem egy vitriolsu­garat bocsát át a Vogeseken. Néhány francia ifjonc inzultált egy német hölgyet s ezért Bismarck az egész francia né­pet a „v­a­d“ jelzővel sérti meg, holott csak nemrég rendeztek ilyen jelenetet a német ifjon­cok egy francia hölgy ellen sokkal brutálisabb alakban. Minden tény megerősíti azt a föltevést, hogy II. Vilmos császár Németország házának födözése végett járt Peterhofban s a másik két udvarnál. S ha ezt elérte — ami nagyon való­színű —­ most már a német politika fogja provokálni a francia kon­fliktust. Ennek az árnyéka látszik már a Középtengeren is, a­hol az olasz-francia Masz­­szova-konfliktus mind mérgesebb alakot ölt s Franciaországot szinte láthatólag ragadja mára számára, készülő örvény felé. Mindazáltal ennek valami ára is van. Oroszország a semlegesség nyűgét nem veszi ingyen magára. S ha Franciaország megrohaná­­sát és megverését megengedi, azt nem teszi, de nem is teheti oly kompenzációk nélkül, amelyek őt mostani providenciális szövetségesének gyön­gülése fejében kárpótolják. Ezt az árat pedig a dolog természetéhez képest csakis Ausztr­ia-Magyarország fizetheti meg. S ez a második kérdés, amiről ban, hogy megesküszünk,­­ viszonta a vőle­gény-jelölt igen nyugodtan és tekintetét a ge­rendáról lassan egy az íróasztal fölött lógó képre csúsztatta. — Nos, és? — mondá a tiszteletes tü­relmetlenül. — Hát, tudja, most szeretnők a dolgot­ visszacsinálni, — ez utóbbi szót hang­súlyozta, mintha attól tartott volna, hogy a tiszteletes nehéz felfogású, azért igen világosan kell magát kifejeznie. A tiszteletes csak nehezen bírta komoly­ságát megőrizni, oly furának tűnt föl neki az egész jelenet. — Mért akarjátok visszacsinálni ? — kérdezte. — Hát látja, Bengta úgy szeretne még egy kicsinység szolgálni — volt a válasz s eköz­ben a szóló, kezével az Íróasztal csücskére tá­maszkodva, kissé előrehajolt és a tiszteletesre nézett. — Nem juthatott volna ez a lány eszébe, mielőtt magatokat kihirdettétek? — kérdé a tiszteletes félig boszosan, félig nevető kedvben. — Igen, de látja, Nilsz Tuasszen most özvegy lett — mondá a vőlegény bizalmas hangon — s ő tudja, hogy Bengta becsületes s így szabad állomást ígért neki s két újszülött bárányt és egy véka burgonyát ültetvénynek és kender-ültetvényt, és azt tehet, a­mi neki tet­szik, úgy, hogy ebbe senki se szólhat bele. — No, de rád nézve mégis szomorú volna, hogy ezért elveszítsd feleségedet — vé- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA, Házasság takarékossági szempontból.­ ­ — Svéd elbeszélés. — Lassan már sötétedni kezdett, mert felhős nap volt, a lelkiatya azonban még mindig pré­dikációját irta. Ekkor az előszobából jövő ne­­szezés zavarta fel; elfojtott, óvatos csoszogást, orrfúvást és köhögést lehetett hallani; egy kéz a kilincsen tapi­gatódzott, azután megnyílt az ajtó. Egy férfi és két fehér személy a szegényebb néposztályból voltak a belépők, de a küszöböt már homály borította, úgy, hogy a lelkész nem különböztethette meg arcvonásaikat. A triász szörnyű mód m­erőködött, hogy illedelmes módon jusson be az ajtón s midőn ez nekik végre sikerült s a szoba bejárása előtti kis szőnyegen állottak együtt, a férfi köhécselve jó estét kívánt. A tiszteletes meggyuj­totta az asztalon levő lámpát, aztán megfordult s válaszolt a jókíván­ságra. — Kerüljetek beljebb — mondá — miről van szó? Az ajtónál élénk sugdosás támadt, végre a férfi közelebb jött, még pedig rengeteg hosz­­szu léptekkel, hogy nedves csizmái mentül ke­vesebb nyomot hagyjanak a tiszta pallón. Mi­dőn az asztalhoz ért, hirtelen olyan meghajlást vitt végbe, mely azt a gondolatot kelthette, hogy teste két merev részből áll, összekötő kapocs­csal a középen. — Ki vagyunk hirdetve én és Bengta, — mondá és az ajtó felé mutatott, a honnan halk köhécselés hallszott. — Hát téged hogy kinak? — kérdezte a tiszteletes és a nagy íróasztalon levő papír- és könyvtömeg közt kezdett kotorászni. — Per Larsszon, Timet 7. sz­. — válaszolt a legény, egyik lábát előre húzta és sapkájával könnyen ráütött. — Aha, és a lány Bengta Fansdotter Femsetből ? — Igen. — Vasárnap múlt három hete, hogy ben­neteket kihirdettek. A tiszteletes becsapta a könyvet és szem­lélte vendégét, a kinek épen arcára hullt a lámpafény; széles szája, apró szemei és birka­­kifejezése nem tették valami vonzóvá. Kérges kezével megfogta állát s aztán szo­lid hangon így válaszolt: — Igen, de most tulajdonkép mást gon­doltunk. Kezével még mindig az állán, tekintetét a padmaly gerendájára fordította s hosszában végigmérte, oly kifejezéssel, mintha semmi sem állna oly távol gondolataitól, mint az ép mon­dott szavak. — Mást gondoltatok ? — ismételte a tisz­teletes felháborodva: — hát akkor mi a mén­kőnek rohantatok előbb ide s hirdettétek ki magatokat ? — Tudja, kérem, hiszen föltettük magunk- Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next