Pesti Hírlap, 1888. október (10. évfolyam, 271-301. szám)
1888-10-01 / 271. szám
2 kifejezést a kerület bizalmának György Endre képviselő iránt. A képviselő ezután megtartotta beszámoló beszédét, mely után különösen a jövő ülésszak programmját ismertette. A választó közönség általános helyesléssel vette tudomásul a beszámolót. Frigyes császár 1866-iki naplója. A Kieler Zeitung tegnapi számában közzétette Frigyes császár 1866-iki naplójából a königraetzi csatára vonatkozó részt. E naplótöredék is fényesen bizonyítja az elhunyt császár nemzeti, lovagias és emberies gondolkozását. A néhai trónörökös arról a momentumról, midőn beleavatkozott a königraetzi csatába, ezt írja: „Egész feladatomat abban ismertem föl, midőn a fensikra értem, hogy az ellenség jobbszárnyát megtámadjam és itt szétszórjam. Ezt odakiáltottam az egyes ezredeknek, a mint előttem elvonultak és némely nyers válasz a torokból meggyőzött arról, hogy megértettek. Blumenth a tábornok azonnal mondta nekem, midőn a jelentékeny ágyutüzet meghallottuk: „Ez a döntő csata!“ És ez negyedóráról negyedórára igazabbá vált. Hadseregem föllépése az ellenség jobb szárnyát hátrálásra kényszerítette és alkalmat adott az első hadseregnek offenzívára. Amióta a csatatérre értem, ismét minden előnyomulásban volt, holott, mint azonnal értesültünk, kevéssel megérkezésünk előtt már kiadatott a parancs a visszavonulásra, mert az első hadsereg óra hosszat tartó harca mindig egy helyben mozgott.“ Egy helyen a trónörökös nagyon dicséri az osztrák tüzérség kiváló tüzelését, ellenben igen élesen bírálja az osztrákok stratégiai vezényletét e szavakban: „Königraetzi csata 1866. július 3. Éjjel sokat esett. Reggel 8 és fél órakor a gárda-hadtesthez csatlakoztam és ezzel rendkívül nehéz menetet vittem véghez szakadó esőben a meredek Ebaparton és a mögötte fekvő hegyeken át. Az utak feneketlenekké váltak és roppant megnehezítették minden fegyvernemnek az előnyomulást. Nem hittem valószínűnek, hogy nagyobb vállalatra indulunk, mert nem hittem, hogy az osztrákok egy csatát, háttal fordulva, elfogadhatnak.“ Megragadóan írja le a trónörökös Frigyes Károlylyal való találkozását a döntő győzelem után a csatatéren: „Azt hittük, a király jó , de Frigyes Károly volt. Már messziről lengettük egymás felé sapkánkat és aztán egymás karjaiba borultunk az én csapataim legszélsőjobb és az övéinek legszélsőbb bal szárnyának hurracja közt. Két éve Düppel előtt, mint győzőt öleltem át, ma mind a ketten győzök Böcklin színeire, komor hangulatára vélünk ismerni. Le Mayeur szőkén hullámzó tengere kellemes pihenő a szemnek. Két jeles alkotás („Halászat után“ és „Paraszti udvar“) dicséri Meyers Isidore művészetét. A belga festők közt alighanem ő viszi el ez idén a pálmát, de a Wauters Emile „Sirályfészek“ című képe is sok kvalitással dicsekszik. A többi külföldi kiállítók közül fölemlítendők még a Knüpfer Benes, Van Leemputten, Claus Emile, Hagemans Maurice, Asselbergs, Carpentier, Dael Auguste, Van Strydonck, Klendgen, Jochmus Harry, Munthe Lajos stb. művei, melyekre — valamint az előbb említettekre is — egy későbbi cikkünkben még visszatérünk. Szobormű nem sok, jelesebb oeuvre épenséggel alig látható az idei tárlaton. Meg kell elégednünk a Fenyvessy Ferenc barátságos, csinos arcával, melyet ifjabb Vastagh György elég híven mintázott. Elevenek hasonmásáról lévén szó, végül megemlítjük, hogy a már említetteken kívül gyarapítják a kiállítást Révai bácsi (a könyvkereskedő) és egy vereses szőke mosolygó úr sikerült arcképei. Justh Zsigmond jól színezett, de nem elég gonddal kidolgozott portréja Ruperttől való. Ennyi az, ami az első futólagos körút után emlékezetünkben maradt. Az első benyomásunk az, hogy az idei tárlaton nincs annyi jeles kép, mint a tavalyin, de annyi gyönge sem voltunk; az ő csapatainak kemény kitartása után a mai napot én döntöttem el hadseregemmel. Gondolataim e percben nőmhöz, gyermekeimhez, anyámhoz és testvéreimhez szálltak. Elhalt kis Zsigmondunk lebegett előttem, mintha az ő halála lett volna előhírnöke életem e nagy eseményének. De győzelmek nem pótolják egy gyermek elvesztését, sőt a legélesebb fájdalom ily hatalmas benyomások alatt tör csak igazán utat. És megemlékeztem, hogy most nincs arra idő, hogy bármily érzelmeknek átengedjük magunkat és összes gondolkozásomat a megvert ellenségre, a kivívott diadal helyes fölhasználására kell irányítanom. Figyelmeztettem tehát hadsegédemet arra, hogy elsősorban is az osztrákok haladéktalan üldözése a fődolog és Jasmundot Steinmetzhez küldtem azzal a parancscsal, hogy azonnal indítsa meg az ellenség üldözését. A második huszárezrednek, mely épen akkor ért a chlumi magaslatra, szintén megparancsoltam az üldözést.“ A lábán három golyó által talált hohenzollerni Antal herceggel való találkozásáról ezt írja: „Borzalmas dolog belovagolni egy csatatért és valóban nem lehet leírni, mert felidatlan a borzasztó megcsonkulások látványa. A háború rettentő valami, és az, aki a zöld asztalnál egy tollvonással előidézi azt, nem is sejti, mit tesz." A király és trónörökös találkozását a napló majdnem szóról-szóra úgy közli, amint azt nemrég Delbrück tanár memoirjaiban megírta. A király és a trónörökös egy darabig nem tudtak beszélni, azután a király elismerését fejezte ki a trónörökösnek az általa bebizonyított hadvezényleti képesség fölött és közölte vele a pour le mérite-rend adományozását. A trónörökös így folytatja: „Erre hosszabban beszélgettem a királylyal és ajánlottam neki Blumenthal és Steinmetz tábornokokat, mert e két magasrangú katonának jelentékeny része van rendelkezéseimben. Ő felsége eleget tett azon kérelmemnek, hogy Steinmetz tábornoknak a fekete sas-rendet adományozza, és javaslatomra a csatának a „königraetzi“ nevet adta.“ Érdekes a napló-töredék vége az estről: „Egy teljes üres házban, bútorok és ilyesmik nélkül, szálltunk meg, és bár egész nap nem ettünk egyebet száraz kenyérnél, este is egy véletlenül arra vetődő markotányostól vásárolt komisz-kenyérből falatoztunk. A la guerre comme á la guerre itt a szó teljes értelmében teljesült. Mi magunk reggel 8 órától esti fél 9-ig lovon ültünk, tehát a meseszerű tanya dacára jól aludtunk,amennyiben ily esemény izgalmai nyugodni engedik az embert. Szegény lovainkat se nem etethettük, se nem itathattuk meg A hol találkoztam egy bagázsiás szekérrel, kinyalándoltam belőle a szénát és saját kezemből tudtam enni hű Calrn-Gorumovonak. Éreztem, hogy Poroszország számára ma a legjelentőségteljesebb napok egyike virradt föl, én arra kértem istent, világosítsa föl a királyt és tanácsosait, hogy e napból Poroszország és Németország üdvére és jövőjére nézve a legjobb következmények támadjanak.“ Az 1866-iki napló állítólag több példányban meg van. Egy plébános nem rég azt irta a konzervatív „Reichsbote“-nak, hogy neki teljesen meg van a napló, tűzoltási szerek beszerzésére, minden, alkalomra akadálytalan készentartására s azoknak mikénti helyes használatára és alkalmazására, továbbá: b) egy tűzoltói rendnek megállapítására s ezzel kapcsolatban jól rendezett, szakszerű tűzoltói és mentői intézetnek (tűzoltóság) létesítésére vonatkozó intézkedések megtétele. A 30 -ból álló kormányrendeletet, a szövetség általánosságban elfogadta s annak az egyes vidékek viszonyaihoz mérve, miként leendő keresztülvitele felett részletes tárgyalásokba bocsátkozott. PESTI HÍRLAP 1888. október 1. _________________________—------------------------ Egyletek és intézetek. — Az országos tűzoltó szövetkezet ma délelőtt ülést tartott a főváros új városháza közgyűlési termében. Elnök: Cziráky Béla gróf, alelnök: Follman Alajos, titkár: Goreczky Zsigmond; a szövetkezet tagjai közül az ország különböző részeiből jelen voltak: Krenedics Ferenc, Preitzer József, Schlosser Albert, Martinengó Sándor, Ternajgó Cíezar, Kempelen Imre, Boczkó Sándor, Marschalkó Gyula, Szeidl Lajos, Mezey Mihály, Sándor Miklós, Mieszt Alajos, Bárány N. Ernő és Kempelen J. — A közgyűlés tárgyát, a belügyminiszternek közelebb kiadott „Tűzrendészeti kormányrendeletet képezte, melynek életbeléptetésére a miniszter nagy súlyt fektet, s melynek keresztülvitele a miniszter leirata szerint, két szempontból veendő tárgyalás alá; az egyik szempont alá esnek a) a helyi viszonyoknak megfelelő célszerű építési rendszabályok, különös tekintettel az épitésanyagra, tüzelő helyekre és kéményekre; b) a tűzveszélyes tárgyak iránti intézkedések. A második szempont alá esnek: a) a köz- és magán Színház, zene,képzőművészet. * (A m. fcir. opera igazgatója.) Az igazgatói kérdés a m. kir. operánál még mindig nincsen megoldva. Erkel Sándorral a kormánybiztosság megújította ugyan a szerződést, mely a jeles karnagyot további három évre operánkhoz köti, de az igazgatói teendőket Erkel csak addig fogja vinni, míg erre az állásra más alkalmas egyént nem találnak. A Nikisek Arthurral és Mottl Bódoggal sikertelenül folyt alkudozások után legújabban Mahler, lipcsei volt karmesterrel indultak meg a tárgyalások az igazgatói állás betöltése iránt. Mahler már több nap óta Budapesten időz és sűrűen érintkezik a kormánybiztossal, de — mint halljuk — megegyezés még nem jött köztük létre. Egyidejűleg a főrendezői állás végleges betöltése is foglalkoztatja a kormánybiztosságot. Legújabban a hir szerint operánk egyik kiváló tagja jött erre nézve kombinációba, aki már több ízben adta rendezői tehetségének tanújelét, sőt régebben operánknak tényleg rendezője is volt. Mindenesetre elkerülhetetlennek tartjuk, hogy ha már idegen lesz az igazgató, akkor a főrendező okvetetlenül legyen magyar ember, mert különben nagyon furcsa dolgok történhetnek, ha az opera két művészeti főtisztviselője nem érti az intézet hivatalos nyelvét és például még az előadásra kerülő operák szövegén sem tud eligazodni. * (Magyar kir. opera.) Kellemetlen meglepetésben részesítette ma Pe r o 11 Gyula úr a m. kir. opera igazgatóságát és a közönséget. „Otelló*1 volt előadásra kitűzve, Arkel Teréz asszonynyal és Perottival. A jegyeket erősen vásárolták, úgy hogy egészen telt házra volt kilátás. Délben azonban Perotti beüzent az operaházhoz, hogy ma nem énekelhet. (Rossz nyelvek állítása szerint a fölött való boszúságában rekedt el, hogy nem kapta meg amerikai aljához a kívánt szabadságidőt.) Lett erre nagy látás-futás, még délután 4 órakor senki sem tudta a színháznál, mit fognak este adni. Szerencsére, ha a mi „drága“ vendégeink bajba hozzák az operát, itt vannak azok a lenézett „hazai erők“, hogy kihúzzák a hínárból, így volt ma is. Maleckyné asszony, bár tegnap Bertát énekelte a „Prófétá“ban és nem egészen jól érezte magát, késznek nyilatkozott a „Fekete domino“ címszerepét elénekelni. Kordin Mariska k. a., aki szintén ismeretes arról, hogy mindig helyt áll, ha szükség van reá, Brigitta szerepére vállalkozott. Pauli, akit már annyiszor elbucsúztattak az operától cs aki mindannyiszor ismét nélkülözhetetlennek bizonyul, hasonlóképen beugrott Horatio szerepébe, noha még nem múltak el egészen legutóbbi rosszullétének nyomai. És így a többiek is: Saxlehner Emma asszony (Claudia), Ódry (lord Elford), Hegedűs (Gil Perez), Kiss Dezső (Juliano) összeverődtek az előadáshoz, mely próba nélkül is elég simán ment, úgy hogy a közreműködők valamennyien elismerésünket érdemlik. Közönség szép számmal volt jelen, ámbár nagyon sokan visszaadták az előre megváltott jegyeket. Auber operáját a „Rococo“ című kedves ballet követte. * (A meiningeniek) ma jó auspiciumok, t. zsúfolt ház előtt kezdték meg Vendégszereplési ciklusokat Schiller „romantikus tragédiájával“, az „Orléansi szűz“-zel. Az előadásról, melyről holnap bővebben írunk, most csak annyit, hogy a kiállítás teljesen korhű, a rendezés kitűnő, az előadás eléggé egybevágó volt; amit azonban egy pillanatra se láttunk a színpadon, az a művészet A társulat csupa középszerűségekből áll. Johannát Lindner Amanda k. a. játszotta schilleri szentimentalizmussal, de hang nélkül, Arndt (király), Knoor (Dunois), Teller (burgundi herceg) urak egyforma pátoszszal deklamáltak. Otto-Lorenz Olga k. a. (Sores Agnes) jelentéktelen volt. A közönség rokonszenvvel kisérte az előadást, de nem tapsolt túlsokat.