Pesti Hírlap, 1888. november (10. évfolyam, 302-331. szám)

1888-11-01 / 302. szám

é teszi a nemzeti életet is, mint a­hogy megvonja az egyéntől az emberiesebb boldogságot. Hogy magunkba és közviszonyainkba pil­lantottunk vissza a halál gondolatának szentelt napon, ime ezeket láttuk. A mély elégedetlen­ség értelme az, melyet a rövid elmélkedésből magunknak merítettünk , de forró kívánság egy­szersmind a javulás után. Politikánkon, állami gondjainkon s külső veszedelmeinken nem változtathatunk sokat, az igaz. De emelkedettebbé kell tennünk a gondo­latokat, mélyebbé a művelt szellemeket és tisz­tábbá mindenekfölött az elfakult közlelkiisme­­retet. Belpolitikai hírek. — okt. 31. Választási mozgalmak. A kézdi kerületben, mint értesülünk, Damokos László a szabad­elvű párt jelöltje Damokos már korábban is e ke­rületet képviselte az országgyűlésen s­ olyan közsze­retetben álló egyéniség otthon, hogy az ellenzék alig is állít jelöltet, noha, mint onnan írják, E­n­y­e­d­y Lukács nevét is emlegetik. Eleinte csak a gróf Csáky Albin megválasztásáról volt szó, ki egyhangúlag ment volna keresztül. De Csáky olyan udvari hivatalt viselvén, mely őt a főrendiházba, a zászlós urak közé utalja, a képviselőházba n­em vállalhat mandátumot. A regále-megváltás. (A 21-es bizottság tárgyalása.) A városok regáléjának kérdése, mely elő­reláthatólag sarkpontját fogja képezni az or­szággyűlési vitáknak, újra tárgyalás alá került ma a ház bizottságában. A fővárosi kérvény előterjesztése alkalmából szóba hozták a főváros képviselői, hogy az italmérési engedélydíjak is beszámíttassanak a megváltandó fővárosi regále­­jövedelmek közé. Teljesen megnyugtatta őket a kormánynak az a kijelentése, hogy a zárszá­madások által feltüntetett összes tiszta regále­­jövedelmek megváltását rendelvén el a törvény­javaslat, a szóban forgó engedélydyak is be fognak számíttatni. Nem volt ily előzékeny a kormány avval az ellenzéki részről kifejezett óhajtással szem­ben, hogy kimutatás terjesztessék elő a rende­zett tanácsú városok adóztatás és zárszámadá­sok szerinti regále-jövedelmeiről. Tisza minisz­terelnök ismételve kiemelte, hogy a rendezett tanácsú városoknak ebben a minőségükben nincs is regáléjuk, hogy a kimutatásnak ki kellene terjednie minden oly községre, a­mely regále­­jognak gyakorlatában volt, hogy a tárgyalások eredményét több száz ily zárszámadás össze­állításától tenni függővé, merő lehetetlenség, s hogy ezek a községi zárszámadások nem is ké­pezhetik biztos alapját a megváltási műveletnek. A bizottság napirendre tért ezen indítvány fö­lött, melyet az ellenzék újra elő készül terjesz­teni a képviselőházban. Igen érdekes nyilatkozatokat tett a mai ülés során Tisza miniszterelnök a megváltás pénzügyi keresztülviteléről is. Szándéka, úgy­mond, annak idején felszólítást tenni közzé az iránt, kik óhajtják kötvényeiket m­ég 1892 előtt értékesíteni. S ha tudva lesz, körülbelül mily összeg lesz e célra szükséges, a kormány fe­dezvén az állampénztárt, valamely erős pénz­­csoporttal való egyezkedés útján megfelelő ár­folyam mellett (a­melyről szintén nyilatkozott a kormányelnök) ki fogja adni az illetőknek a tőkeértéket. Az ülés folyamán érkezett be Korpona városának regále-ügyi kérvénye, „Magyarország és Erdély országgyűléséhez“ címezve. Amire azt jegyezte meg Wahrmann, hogy a korpo­­naiak, úgy látszik, tudják, miként ebben a bi­zottságban „úgyis Erdély dönt“. Nem tagad­hatni, hogy ez a megjegyzés eléggé találóan jellemzi a bizottság eddigi tanácskozásainak eredményét. Részletes tudósításunk az ülés lefolyá­sáról következő: A képviselőház regáleügyi bizottsága Tisza Lajos gól elnöklete alatt ma ülést tartott, melyben Láng előadó ismertetvén a legutóbb benyújtott kérvények tartalmát, Wahrmann a főváros kérvé­nyével kapcsolatosan javaslatba hozza, hogy a fő­városra nézve az illetékek után beszedett díjak vi­lágosan beszámíttassanak a regáli jövedelembe. Tisza miniszterelnök megjegyzi, hogy az ily illetékek után való díjak nemcsak a fővárosban, hanem egyebütt is szedettek. Ha egyébiránt a zár­­számadási jövedelemben benne van ez a jövedelem is, úgy az egész kérdés magától elesik. — Dará­nyi ital arra, hogy a törvényjavaslat az italmérési jobból húzott jövedelemről beszél s nem tesz meg­­különböztetést arra nézve, hogy mi címen jött be a jövedelem, nincs kétség tehát az iránt, hogy a díjak is beszámíttatnak a regále-jövedelembe. — Tisza miniszterelnök is ama nézetben van, hogy mindama tiszta jövedelmek, melyeket bármely tör­vényhatósági joggal biró város az italmérési jog­ból húzott s a melyek a zárszámadásokba felvé­tettek, a megváltandó regále-jövedelembe beveendők. A bizottság hozzájárult e felfogáshoz s azt jelentésében is kiemelendőnek határozta. Ugron Gábor utal arra, hogy mind nagyobb arányokat ölt a rendezett tanácsú városok ama mozgalma, hogy az ő kártalanításuk is a zárszáma­dások alapján történjék; kéri a kormányt, terjesszen elő kimutatást az iránt, mily különbség van abban, ha a városokra nézve a kártalanítás az adó vagy a zárszámadások alapján történik. Tisza miniszterelnök válaszolja, hogy e ren­dezett tanácsú városoknak, mint olyanoknak nincs regáléjuk. Egyik-másik megvette, vagy másként meg­szerezte ugyan azt, de rendezett tanácsú városi minőségénél fogva nem volt egyiknek sem regáléja. A­mi zárszámadásaikat illeti, azok a megyében vizsgáltattak meg, gondolja meg a bizottság, vájjon lehet-e ezek alapján az államra igen jelentékenyen nagyobb terhet syárítani s vájjon lehet-e ily sok, több évre terjedő zárszámadás beérkezésétől , ősz­­szeállításától tenni függővé a tárgyalást. Fulszky Ákost és Horváth Gyula utalnak arra, hogy az 5. §-nál elfogadott dispozíciók úgyis biztosítják a rendezett tanácsú városok jogos érde­keinek figyelembe vevését. Több bizottsági tag által kifejeztetvén amaz óhaj, hogy a rendezett tanácsú városok zárszáma­dásairól kért kimutatások a törvényjavaslatok or­szággyűlési tárgyalásáig terjesztessenek elő. Tisza miniszterelnök kijelenti, hogy e kimutatásnak ki kellene terjednie mindama községekre, melyek eddig regále jogot gyakoroltak. Először tehát ezt kellene a kormánynak csinálni. Figyelembe veendő továbbá, hogy mily nagy különbség van a dolog természeté­nél fogva mind a községek s a törvényhatósági jog­gal bíró városok zárszámadásai közt. Az, hogy né­hány ilyen zárszámadás szolgáljon a megváltás alap­jául, nem tartozik a lehetőségek közé. Vagy az lenne az eredmény, hogy a községek károsulnának meg, vagy az, hogy az államra ki nem számítható teher háríttatnék, mindenesetre pedig egész bizonytalan alapon dolgoznának. A bizottság napirendre tért a felvetett kér­dés felett. Folytattatván a kártalanítási törvényjavaslat részletes tárgyalása, a­ 17. §. utolsó pontjának ama rendelkezését, mely szerint na jogutódlás esete fo­rog fenn, a járadékszelvények s kártalanítási ösz­­szeg bírói kézbe leteendők, a bizottság hosszabb vita után akként módosította, hogy a bírói letétbe tevésnek nem lesz helye akkor, ha a jogutódlás bí­rósági vagy hatósági határozattal igazoltatik s nem vitás. A 18. §. elfogadtatott ama módosítással, hogy a beszámítás iránti óhajtás nem 1889. végéig, hanem mindig az előző év végéig jelentessék be. A 20. §-nál, mely szerint „felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy akár közvetlenül, akár pedig valamely pénzintézet közvetítése mellett oly intézke­déseket tehessen, melyek lehetővé teszik, hogy a fe­lek kivonatára az 1830—92-ik évek mindegyikének végével lejáró járadékszelvények már az illető év folyamán előlegesen leszámítolhatók s a csak később igényelhető kötvények bizonyos előre meghatározott árfolyamon már előre értékesíthetők legyenek; — felhatalmaztatik továbbá a pénzügyminiszter, hogy a mennyiben ez a kötvények árfolyamának veszé­­lyeztetése nélkül lehetséges, a jogosultakat illető kötvények egy részét megfelelő árfolyam biztosítása mellett már 1889. január 1-től kezdve a még ese­dékesekké nem vált járadékszelvények beszolgálta­tása ellenében kiszolgáltathassa.“ Az árfolyamra nézve Tisza miniszterelnök kijelentette, hogy az re­mélhetőleg a legrosszabb esetben sem fog 90 száza­lék alatt maradni. A bizottság elfogadta a szakaszt ama módo­sítással, hogy második pontjából „a megfelelő árfo­lyam biztosítása mellett“ kifejezés töröltessék. A 21—23. §- ok (zárhatározatok) vita nélkül elfogad­tattak. Bo­ross az előző üléseken tett felszólalásai alapján a következő két új szakasz felvételét hozza javaslatba: 1. „Jelen törvény hatályba lépte után az állami kártalanításnak tárgyát képező jogokra s ille­tőleg az ezen jogok helyébe lépő kártalanítási igényre tulajdoni zálog és mindennemű más dolog­­ban, és elsőbbségi jogokat csak a pénzügyminiszté­riumban vezetendő országos előjegyzési könyvbe odaér estére Szegedy s tudakolja a ven­déglőstől : — Nem szállt ide délután egy öreg úr? — De bizony itt van , egy kis paktáská­­val jött. De már lefeküdt. Beszélni akarok vele. — Ugyan hagyja a becsületes képű öre­get — monda a vendéglős, — fáradt volt, hadd pihenjen. Nagy gond nyomja a szegény em­bert, nagy dolog az, a­miben ő jár . . . — Ön tán tudja ? — szól Szegedy ijedten. — Hát igen. Előttem kiöntötte a szívét, a katona fiát jött megkeresni. Azt se tudja róla, meghalt-e vagy él-e? Szegedy elfojtott mosolylyal haladt fel a lépcsőkön az emeletre, miközben csendesen mo­rogta : „No lám, mennyi ravaszság van az öregben.“ Kopogtatott s Deák kinyitá neki az ajtót: — A király korán reggel fogadja. Reggel egyfogatu kocsiba ült az öreg úr. Föltette pakktáskáját a kocsis mellé s úgy haj­tatott a császár rezidenciájába. Soh­’­se volt ott talán még olyan vendég, a ki egy lovon jött s a pakktáskát is magával hozta, mert noha két ország összekuszált dolgát tudja nyélbe ütni bölcsen, de hogy a pakktáska hol legyen az­alatt, mig ő a királynál odajár, annak az el­igazítását nem bírná kieszelni máskép. Nehéz lépteivel méltóságteljesen döcögött fel a márvány­lépcsőkön a belső szobákba, a­hol meleg nyájassággal várja már a király. Száz Caesar unokája. Csakhamar megindul azután közöttük a tanácskozás a haza sorsa felett. — Mit kíván a magyar nemzet? — Most semmit — feleli az öreg. — Hogyan érti ezt ön ? — Úgy, hogy most bajban van felséged. — Épen azért aggódom, hogy nagyobbra csigázzák követeléseiket a magyarok. Méltatlankodva mordult föl az öreg Deák. — Nem a felséged gyengeségéből merítjük mi az erőnket, hanem a jogainkból. S a mi jogainkat nem paskolta meg a burkus se gyen­gébbeknek, se erősebbeknek. Nekünk csak az kell a szerencsétlen háború után is, ami a há­ború előtt kellett. — Akkor hát itt a kezem — monda ün­nepélyesen a király. — Nem úgy van felség. Nem fogadok el most semmi ígéretet. Bajban levő emberrel nem köt szerződést a magyar, mert az sokszor ígérhet olyat is, amit nincs kedve megtartani. Előbb béküljön ki felséged az ellenségeivel s akkor alkudozzék velünk, mikor abban a hely­zetben lesz, hogy megtagadhatja a kívánsá­gainkat. Tetszett a bölcs beszéd a királynak s nagy kegyelemben éreszté el Deákot, kezet fo­gott vele s kikisérte messze az ajtóküszöbön túl. Az öreg aztán még felnézett a király em­bereihez, a miniszteredhez is, egy-egy percre meglátogatta Majláthot és Belcredit. Belcredi tele volt panaszszal, hogy a há­ború sok pénzbe, sok vérbe került s ilyen rosszul végződék. Majd azt kérdezgette nyá­jasan : — Mit gondol a tekintetes ur ? Nem le­­hetne-e az idén még egyszer ujoncozni Ma­gyarországon ? Az öreg nagyot nézett rá, aztán mogor­ván felelt : — Én úgy tudom, hogy a magyar anyák csak egyszer szülnek egy évben. S ezzel el volt ütve örökre az egész terv. Ez volt a Doktor Ferenczi útja a bécsi rezidenciába. A­hogy ment, úgy jött vissza. Estére már otthon ült megint Szent-Lászlón a bárány to­­kány vacsora mellett s a­mint az összegyűlt kompasszes sorok faggatták : „Minek járt Feri bácsi Bécsben?“ csintalan mosolylyal val­­logatta ki: — Nem mondhatom meg, szögről-végre. Mert egy menyecske van a dologban. Hát nem inkább illik be ez az epizód mesének, mint valóságnak ? De mert kétségtelen valóság, nagy szé­gyene lesz örökre a bécsi rendőrségnek, hogy az öreg urat rajta nem kapta a hamis névbe­jelentésen. PESTI HÍRLAP 1886. november 1.

Next