Pesti Hírlap, 1888. december (10. évfolyam, 332-360. szám)

1888-12-03 / 334. szám

Budapest, 1883. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre . . . 7 » — » Negyedévre .. 3 * 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: BanajBSt Molos­ utca 7. sz.. HÚSOK hová az előfizetések és a lap Szétküldésére vonatkozó félszá­­zámlások intézendők. X. évf. 334. (3571.) szám. Hétfő, december 3. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sz­ I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlegény intézendő Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre, Taaffe és a német szövetség. Egy Bécsben elterjedt hir szerint gróf Taaffe az uralkodó által legközelebb her­cegi rangra fog emeltetni. Jellemző, hogy e hír ugyanakkor merül föl, midőn a berlini sajtó egy részében s a né­met közvélemény körében mindinkább nagyobb visszatetszést kelt az o­s­z­t­r­á­k kormány­elnök nemzetiségi politikája. Ha­­sonlíthatlanul jellemzőbb volna azonban bizo­nyos lajtántúli körökben uralgó áramlatokra nézve, ha e híresztelés alaposságát igazolnák a közelebbi napok. Bizonyára Taaffe grófnak lehetnek és vannak érdemei, melyek alkalmasak biztosítani számára az uralkodó háláját. Nem közönséges államférfim képességgel tartja magát a hatalom polcán. Ügyesen tartja össze a legtarkább ele­mekből álló majoritást, melyet parlament vala­hol fölmutathat. Sokra vitte a parlamenti jongleurség művészetében, melylyel a tojások közti táncolás ismeretes mutatványára emlékez­tet. Megadott és még inkább kilátásba helye­zett engedményekkel vezeti járszalagon a szláv elemeket. Az is kétségtelen, hogy az osztrák kor­­mányelnök az uralkodóra nézve több, mint egyik elsőrendű tanácsosa. Ismeretes, hogy a király ifjúkori barátság kötelékének behatása alatt rokonszenvének és kegyének ajándékaival halmozza el Taaffe grófot. Mind­ennek dacára nem nyomhatjuk el azon aggodalmunkat, hogy az osztrák kabinet fejének oly ritka kitüntetése, minőt számára a hit kilátásba helyez, sajnálatos félre­­értésekre vezethetne Berlinben. Mindenki élénk emlékezetében él még azon tüntető­ mellőzés, mely II. Vilmos császár részéről néhány hónappal ezelőtt érte Taaffe grófot. S ha akkor itt-ott kétségbe merték is vonni némelyek azt, mintha e mellőzés oka az osztrák premier németellenes politiká­jában volna föltalálható, ma aziránt csak­ugyan nem létezhetnek többé kételyek. A ber­lini kartell-sajtónak támadásai gróf Taaffe bel­ügyi politikája ellen félreérthetlenül mutatják, hogy az imént említett ok megfelel a valóságnak. A német szövetséget bizonyára senki sem értelmezi úgy nálunk, hogy monarchiánk a szom­szédos birodalommal szemben a függésnek csak látszatába is kerüljön. A német birodalom ugyan az erősebb fél e szövetségben. Lakosságának száma nagyobb, hadserege erősebb, pénzforrá­sai gazdagabbak, mint monarchiánké. De az adott nemzetközi viszonyok között Németország ép annyira van utalva Ausztria-Magyarország barátságára és szövetségére, mint megfordítva. Sőt ha mindenkoron az európai béke és egyen­súly föntartásának szempontjai lesznek mérv­adók a német birodalom külügyi politikájában, e célok elérését egyedül a monar­chiánkkal való szövetség által fogja biztosíthatni mindenkoron. Németországnak tehát e szövetség által ugyanannyit adunk, mint a­mennyit kapunk tőle. Mint egyenrangú tényező tehát monar­chiánk joggal lehet féltékeny nagyhatalmi állá­sának és függetlenségének érdekeire e szövet­ség keretén belül is. Amily kevéssé akarunk gyámkodni Németország fölött, és oly kevéssé akarunk tűrni gyámkodási részéről, így értelmezi Magyarországon e szövetsé­get mindenki. Ne csodálják tehát Berlinben, ha a német sajtó egy részének szerfölött nagy el­bizakodottságról és gőgről tanúskodó leckézte­­tései, és mindenekelőtt az a falstaffi fenyegetés, hogy Ausztria-Magyarország vagy hű lesz a szövetséghez, vagy egyáltalán nem lesz, az el­lenkező hatást szülték nálunk, mint a­melyre a német konzervatív sajtó számított. Ennyit konstatálnunk kell nekünk is, a­kik pedig nem tüzeltük magunkat belé epés kifakadásokba e hírlapi támadások miatt, mint t. laptársunk a P. Lloyd. Egészen más kérdés azonban, hogy azon kölcsönös tekintetek, melyek e szövetség által föltételeztetnek, odáig terjedhetnek-e, hogy absolut közömbösséggel kísérjük egymás belügyi politikáját? Bátrak vagyunk e kérdésre nemmel felelni. S fölvetjük minden terjedelmesebb indo­kolás helyett ezt a másik kérdést. Ugyan mit szólnánk hozzá mi magyarok, ha Németországban oly belügyi politika ural­kodnék, mely dédelgetné azon pártokat vagy nemzetiségeket (föltéve ilyenek létezését), me­lyek elleneznék a monarchiánkkal való szövet­séget ? Melyeknek körében hívei lennének a szláv szolidaritás eszméjének ? Azt hiszszük, hogy ily jelenséggel szem­ben az egész magyar közvéle­m­é­n­y ép oly nyugtalansággal és gyana­­kodással tekintene a német biro­dalom belügyi politikájára, mint a minő aggodalommal kiséri a német közvéle­mény darab idő óta Taaffe gróf politikáját. Ez okból értjük bizonyos fokig a német sajtóban nyilvánvaló hangulatot, anélkül, hogy helyeselnék azon kihívó és sértő modort, mely­lyel a Wess. Zeitung és társaik monarchiánkról nyilatkoztak. De fontosságot egy pár junkeri hajlamú porosz lap fenyegetéseinek nem tulajdonítunk. Nem volt szükség a Pol. Corr. félhivatalos bi­­zonyítgatására, hogy a két hatalom kormányai­nak egymáshoz való viszonyaiban a legcseké­lyebb változás sem történt. Tudtuk ezt, mert bizalmunk e szövetségben még nem lehet meg­rendítve puszta hírlapi csatározás által. De ha Taaffe gróf hercegi rangra való emelése által meggyökerezni találna Németor­szágban azon felfogás, hogy az osztrák kor­mányerők németellenes politikájáért megkapta a legnagyobb jutalomdíjak egyikét, melyeket uralkodó osztogathat; ha e kitüntetés mintegy serkentésül szolgálna Taaffe grófnak arra, hogy haladjon csak tovább, „maxte nova virtute“, a megkezdett után, akkor attól tartunk, köny­­nyen beállhatna az elhidegülésnek azon esete, mely ama félhivatalos forrás szerint ma még nem létezik. Az elhidegüléstől a szakadásig pedig sok­szor rövid az út. MB Belpolitikai hírek. — dec. 2. A képviselőhöz pénzügyi bizottsága Wahrmann Mór elnöklete alatt tartott mai ülésében 11 e­g­e­d­ü­s Sándor előadó beterjesztő az 1889-ik évi állami költségvetésre vonatkozó s az előző ülés által megállapított elvek alapján szerkesztett általá­nos jelentést. A jelentés kiemeli, hogy a bevételi előirányzatot a bizottság igazoltnak találta. Konsta­tálja a jelentés, hogy az előirányzatban a kiadások emelkedését legfőként a hadügyi kiadások okozzák, a­melyek kényszerítő természete nem engedte meg, hogy a bizottság a kért összegekből töröljön; az előirányzatban e mellett is a javulás jelentékeny je­lei mutatkoznak; e javulás fokozása érdekében to­vábbra is követendőnek tartja a bizottság az eddigi takarékosságot és szigort az államháztartás kezelé­sében, melyet nemcsak a rendezés nehéz munkája, de a nemzetközi helyzet tartós feszültsége is paran­csol. A nemzetnek bámulatra méltó erőfeszítéssel nyújtott áldozatkészsége csak úgy igazolható, ha lehetőleg rövid idő alatt el lesz érve annak célja. A bizottság érdemleges módosítás nélkül magáévá tette a jelentést. Fővárosi ügyek. Községi választások (Első nap.) A községi választások ma helyenként elég élénk érdeklődés közt kezdeteket vettek­ a főváros­ban. Legélénkebb volt a 2-dik és 7-dik kerület, leg­csöndesebb a Józsefváros. A viriu­s szavazó­listán több kerületben törlik Kunváry Fülöpöt, s helyébe Ybl Miklóst írják. Az I. kerületben a szavazatszedő bizottság Scheich Károly elnöklete alatt ült össze a következő tagokkal: Szuper László, Érczhegyi Ferenc, Vlassek Ede, Hoffman Sándor és Lindenbach János. Bizalmi férfiak gyanánt Újhelyi Sándor, Eisdorfer Gusztáv, Mayer József, Hoffman Sándor és Szelestey Géza szerepelnek. Az érdeklődés a délelőtt folyamán lanyha volt, de délután egyre fokozódó érdeklődés mellett történt a szavazás. A hivatalos liszta volt itt a mérvadó, mert a jelölés alkalmával bejelentett ellenzék, miután ezt is kielégítették, fuzionált a várbeli többséggel. Egy része a szavazóknak a ren­des tagok sorából Mauks Jánost a a póttagok so­­rából Kertecher Istvánt törölte és Mauks helyett dr. Heinrich Kálmánra, Kertscher helyett pedig Kállay Bertalanra szavaztak. A II. kerületben eddig még nem tapasztalt élénkség és korteskedés mellett kezdődött meg a szavazás Pavlovics elnöklete alatt a következő sza­vazatszedő bizottsági tagok előtt: Ferencaffy, Frey­­berger, Szvirák, Eckerman, Pfeiffer és Frum. Bi­zalmi férfiak voltak dr. Göőz és Szvirák. E kerü­­­letben nem kevesebb, mint öt lis­ta volt s a kü­lönféle partiális érdekű pártok már a kapu alatt fogdosták korteseik által a polgárokat és igyekeztek kapacitálni, itt a változás már a hivatalos lis­tán kezdődött, a­mennyiben az utolsó órában Szaák Pált elejtették és helyette Gallner Józsefet ajánlot­ták. A tanítók és tanárok Lindmayer Ferenc he­lyett Trajtler Károly igazgató-tanítóra szavaztak. Az úgynevezett szabadkőműves lisztán Ivánka helyett Hauszman Sándor és Szemlér Mór helyett Szávoszt Alfonz szerepelt, míg póttagokat szurkolói Sághy Gyula, Csepely Sándor, dr. Göcz József és Palotai Rezső ajánlottak. Az egyesült polgári párt Del’­­Medico Ágostont, Ivánka Imrét és Szemlér Mórt törölte s azok helyett Bauer József, Komoróczy Sándor és Hofhauser Elekre szavazott. A póttagok helyébe pedig a következőket vette fel: dr. Göőz Józsefet, Csepely Sándort, Palotai Rezsőt és dr. Paldt Lajost. A lövészegyesületi párt lisztája ha­sonló a szabadkőművesekéhez s csak dr. Göcz József póttag helyett vették be Szaák Pált. E ke­rületben délután három óráig 140 szavazatot ad­tak be. A III .. kerületben d. u. 3 óráig 101 sza­vazat adatott be. A szavazó helyiségben Végh János vál. elnökkel id. Házmán József, Cristofori F., Zbo­­ray B., Hoffmann L., Vörösváry B. szedik a szava­zatokat. A választói közgyűlés által megállapított Mai számunk 8 oldalt és előfizetőink számára külön zenemellékletet tartalmaz.

Next