Pesti Hírlap, 1888. december (10. évfolyam, 332-360. szám)
1888-12-03 / 334. szám
Budapest, 1883. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre . . . 7 » — » Negyedévre .. 3 * 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: BanajBSt Molos utca 7. sz.. HÚSOK hová az előfizetések és a lap Szétküldésére vonatkozó félszázámlások intézendők. X. évf. 334. (3571.) szám. Hétfő, december 3. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlegény intézendő Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre, Taaffe és a német szövetség. Egy Bécsben elterjedt hir szerint gróf Taaffe az uralkodó által legközelebb hercegi rangra fog emeltetni. Jellemző, hogy e hír ugyanakkor merül föl, midőn a berlini sajtó egy részében s a német közvélemény körében mindinkább nagyobb visszatetszést kelt az osztrák kormányelnök nemzetiségi politikája. Hasonlíthatlanul jellemzőbb volna azonban bizonyos lajtántúli körökben uralgó áramlatokra nézve, ha e híresztelés alaposságát igazolnák a közelebbi napok. Bizonyára Taaffe grófnak lehetnek és vannak érdemei, melyek alkalmasak biztosítani számára az uralkodó háláját. Nem közönséges államférfim képességgel tartja magát a hatalom polcán. Ügyesen tartja össze a legtarkább elemekből álló majoritást, melyet parlament valahol fölmutathat. Sokra vitte a parlamenti jongleurség művészetében, melylyel a tojások közti táncolás ismeretes mutatványára emlékeztet. Megadott és még inkább kilátásba helyezett engedményekkel vezeti járszalagon a szláv elemeket. Az is kétségtelen, hogy az osztrák kormányelnök az uralkodóra nézve több, mint egyik elsőrendű tanácsosa. Ismeretes, hogy a király ifjúkori barátság kötelékének behatása alatt rokonszenvének és kegyének ajándékaival halmozza el Taaffe grófot. Mindennek dacára nem nyomhatjuk el azon aggodalmunkat, hogy az osztrák kabinet fejének oly ritka kitüntetése, minőt számára a hit kilátásba helyez, sajnálatos félreértésekre vezethetne Berlinben. Mindenki élénk emlékezetében él még azon tüntető mellőzés, mely II. Vilmos császár részéről néhány hónappal ezelőtt érte Taaffe grófot. S ha akkor itt-ott kétségbe merték is vonni némelyek azt, mintha e mellőzés oka az osztrák premier németellenes politikájában volna föltalálható, ma aziránt csakugyan nem létezhetnek többé kételyek. A berlini kartell-sajtónak támadásai gróf Taaffe belügyi politikája ellen félreérthetlenül mutatják, hogy az imént említett ok megfelel a valóságnak. A német szövetséget bizonyára senki sem értelmezi úgy nálunk, hogy monarchiánk a szomszédos birodalommal szemben a függésnek csak látszatába is kerüljön. A német birodalom ugyan az erősebb fél e szövetségben. Lakosságának száma nagyobb, hadserege erősebb, pénzforrásai gazdagabbak, mint monarchiánké. De az adott nemzetközi viszonyok között Németország ép annyira van utalva Ausztria-Magyarország barátságára és szövetségére, mint megfordítva. Sőt ha mindenkoron az európai béke és egyensúly föntartásának szempontjai lesznek mérvadók a német birodalom külügyi politikájában, e célok elérését egyedül a monarchiánkkal való szövetség által fogja biztosíthatni mindenkoron. Németországnak tehát e szövetség által ugyanannyit adunk, mint amennyit kapunk tőle. Mint egyenrangú tényező tehát monarchiánk joggal lehet féltékeny nagyhatalmi állásának és függetlenségének érdekeire e szövetség keretén belül is. Amily kevéssé akarunk gyámkodni Németország fölött, és oly kevéssé akarunk tűrni gyámkodási részéről, így értelmezi Magyarországon e szövetséget mindenki. Ne csodálják tehát Berlinben, ha a német sajtó egy részének szerfölött nagy elbizakodottságról és gőgről tanúskodó leckéztetései, és mindenekelőtt az a falstaffi fenyegetés, hogy Ausztria-Magyarország vagy hű lesz a szövetséghez, vagy egyáltalán nem lesz, az ellenkező hatást szülték nálunk, mint amelyre a német konzervatív sajtó számított. Ennyit konstatálnunk kell nekünk is, akik pedig nem tüzeltük magunkat belé epés kifakadásokba e hírlapi támadások miatt, mint t. laptársunk a P. Lloyd. Egészen más kérdés azonban, hogy azon kölcsönös tekintetek, melyek e szövetség által föltételeztetnek, odáig terjedhetnek-e, hogy absolut közömbösséggel kísérjük egymás belügyi politikáját? Bátrak vagyunk e kérdésre nemmel felelni. S fölvetjük minden terjedelmesebb indokolás helyett ezt a másik kérdést. Ugyan mit szólnánk hozzá mi magyarok, ha Németországban oly belügyi politika uralkodnék, mely dédelgetné azon pártokat vagy nemzetiségeket (föltéve ilyenek létezését), melyek elleneznék a monarchiánkkal való szövetséget ? Melyeknek körében hívei lennének a szláv szolidaritás eszméjének ? Azt hiszszük, hogy ily jelenséggel szemben az egész magyar közvélemény ép oly nyugtalansággal és gyanakodással tekintene a német birodalom belügyi politikájára, mint a minő aggodalommal kiséri a német közvélemény darab idő óta Taaffe gróf politikáját. Ez okból értjük bizonyos fokig a német sajtóban nyilvánvaló hangulatot, anélkül, hogy helyeselnék azon kihívó és sértő modort, melylyel a Wess. Zeitung és társaik monarchiánkról nyilatkoztak. De fontosságot egy pár junkeri hajlamú porosz lap fenyegetéseinek nem tulajdonítunk. Nem volt szükség a Pol. Corr. félhivatalos bizonyítgatására, hogy a két hatalom kormányainak egymáshoz való viszonyaiban a legcsekélyebb változás sem történt. Tudtuk ezt, mert bizalmunk e szövetségben még nem lehet megrendítve puszta hírlapi csatározás által. De ha Taaffe gróf hercegi rangra való emelése által meggyökerezni találna Németországban azon felfogás, hogy az osztrák kormányerők németellenes politikájáért megkapta a legnagyobb jutalomdíjak egyikét, melyeket uralkodó osztogathat; ha e kitüntetés mintegy serkentésül szolgálna Taaffe grófnak arra, hogy haladjon csak tovább, „maxte nova virtute“, a megkezdett után, akkor attól tartunk, könynyen beállhatna az elhidegülésnek azon esete, mely ama félhivatalos forrás szerint ma még nem létezik. Az elhidegüléstől a szakadásig pedig sokszor rövid az út. MB Belpolitikai hírek. — dec. 2. A képviselőhöz pénzügyi bizottsága Wahrmann Mór elnöklete alatt tartott mai ülésében 11 egedüs Sándor előadó beterjesztő az 1889-ik évi állami költségvetésre vonatkozó s az előző ülés által megállapított elvek alapján szerkesztett általános jelentést. A jelentés kiemeli, hogy a bevételi előirányzatot a bizottság igazoltnak találta. Konstatálja a jelentés, hogy az előirányzatban a kiadások emelkedését legfőként a hadügyi kiadások okozzák, amelyek kényszerítő természete nem engedte meg, hogy a bizottság a kért összegekből töröljön; az előirányzatban e mellett is a javulás jelentékeny jelei mutatkoznak; e javulás fokozása érdekében továbbra is követendőnek tartja a bizottság az eddigi takarékosságot és szigort az államháztartás kezelésében, melyet nemcsak a rendezés nehéz munkája, de a nemzetközi helyzet tartós feszültsége is parancsol. A nemzetnek bámulatra méltó erőfeszítéssel nyújtott áldozatkészsége csak úgy igazolható, ha lehetőleg rövid idő alatt el lesz érve annak célja. A bizottság érdemleges módosítás nélkül magáévá tette a jelentést. Fővárosi ügyek. Községi választások (Első nap.) A községi választások ma helyenként elég élénk érdeklődés közt kezdeteket vettek a fővárosban. Legélénkebb volt a 2-dik és 7-dik kerület, legcsöndesebb a Józsefváros. A virius szavazólistán több kerületben törlik Kunváry Fülöpöt, s helyébe Ybl Miklóst írják. Az I. kerületben a szavazatszedő bizottság Scheich Károly elnöklete alatt ült össze a következő tagokkal: Szuper László, Érczhegyi Ferenc, Vlassek Ede, Hoffman Sándor és Lindenbach János. Bizalmi férfiak gyanánt Újhelyi Sándor, Eisdorfer Gusztáv, Mayer József, Hoffman Sándor és Szelestey Géza szerepelnek. Az érdeklődés a délelőtt folyamán lanyha volt, de délután egyre fokozódó érdeklődés mellett történt a szavazás. A hivatalos liszta volt itt a mérvadó, mert a jelölés alkalmával bejelentett ellenzék, miután ezt is kielégítették, fuzionált a várbeli többséggel. Egy része a szavazóknak a rendes tagok sorából Mauks Jánost a a póttagok sorából Kertecher Istvánt törölte és Mauks helyett dr. Heinrich Kálmánra, Kertscher helyett pedig Kállay Bertalanra szavaztak. A II. kerületben eddig még nem tapasztalt élénkség és korteskedés mellett kezdődött meg a szavazás Pavlovics elnöklete alatt a következő szavazatszedő bizottsági tagok előtt: Ferencaffy, Freyberger, Szvirák, Eckerman, Pfeiffer és Frum. Bizalmi férfiak voltak dr. Göőz és Szvirák. E kerületben nem kevesebb, mint öt lista volt s a különféle partiális érdekű pártok már a kapu alatt fogdosták korteseik által a polgárokat és igyekeztek kapacitálni, itt a változás már a hivatalos listán kezdődött, amennyiben az utolsó órában Szaák Pált elejtették és helyette Gallner Józsefet ajánlották. A tanítók és tanárok Lindmayer Ferenc helyett Trajtler Károly igazgató-tanítóra szavaztak. Az úgynevezett szabadkőműves lisztán Ivánka helyett Hauszman Sándor és Szemlér Mór helyett Szávoszt Alfonz szerepelt, míg póttagokat szurkolói Sághy Gyula, Csepely Sándor, dr. Göcz József és Palotai Rezső ajánlottak. Az egyesült polgári párt Del’Medico Ágostont, Ivánka Imrét és Szemlér Mórt törölte s azok helyett Bauer József, Komoróczy Sándor és Hofhauser Elekre szavazott. A póttagok helyébe pedig a következőket vette fel: dr. Göőz Józsefet, Csepely Sándort, Palotai Rezsőt és dr. Paldt Lajost. A lövészegyesületi párt lisztája hasonló a szabadkőművesekéhez s csak dr. Göcz József póttag helyett vették be Szaák Pált. E kerületben délután három óráig 140 szavazatot adtak be. A III .. kerületben d. u. 3 óráig 101 szavazat adatott be. A szavazó helyiségben Végh János vál. elnökkel id. Házmán József, Cristofori F., Zboray B., Hoffmann L., Vörösváry B. szedik a szavazatokat. A választói közgyűlés által megállapított Mai számunk 8 oldalt és előfizetőink számára külön zenemellékletet tartalmaz.