Pesti Hírlap, 1889. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

1889-09-11 / 250. szám

Budapest, 1889. XI. évf. 250. (3847.) szám. Szerda, szeptember 11.4 Előfizetési árak: Egész évre ... 14 Cet — kr. Félévre (3 *3 • B 7» — » Negyedévre H . 3 » 50 » Egy hóra. * V 7 1 » 20 * Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatli. Kiadóhivatal: Blauest, Jádos-utca 7. n. tilsait, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalalások intézendő. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési Iroda, Bapsner, andor utca 7. sz., Lemeret, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem fiatnak* Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig Josif F. Jones & Cie. Páriában, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Választási mozgalom Franciaországban. Csak néhány nap választ el attól a pillanattól, amelyben összemérik erőiket a köztársaság barátai s titkos és nyílt ellenségei. A köztársasági kormány, dacára, hogy ellenség s még több álbarát veszi körül, elég hideg vérrel néz a döntő pillanat elé s úgy látszik, teljesen bízik abban, hogy a republikánus párt diadalmasan kerül ki a választási urnából, legfölebb ennek két árnyalata, az opportunisták és a radikálisok között fog megváltozni a viszony némileg, az előbbiek javára, ami csak kívánatos lehet. Mindenütt, ahol antirepublikánus jelölttel kellene mérkőzniük, együttesen veszik föl a harcot a köztársaságiak, bármely árnyalathoz tartozzanak. A választási előcsatározásban a legnagyobb zajt persze Boulanger csapja, dacára, hogy meszsze került a küzdelem színterétől. A vitéz tábornok, úgy látszik, belátta, hogy botorul cselekedett, amikor, rossz lelkiismeretétől sarkaltatva, épen az ütközet előtt megreferált, a helyett, hogy bátran a birái elé állva, védelmezte volna magát s egyúttal lelkesítette, kitartásra buzdította volna híveit. Jobb belátása barátaira hallgatva, szeretné most visszacsinálni ezt a ballépését s ezért intézett levelet Tirard miniszterelnökhöz, fölszólítván őt, hogy idéztesse haditörvényszék, vagy a fölebbviteli törvényszék első kamarája elé. Ha ezzel a kívánatéval annak idején áll vala elő, mielőtt még a szenátusból alakult állami törvényszék nem ítélte el, sok kellemetlenségtől kimélte volna meg magát. Ha fölmentik, ő a helyzet ura, s ha elitélik, a nemzeti ügy mártírjaként szerepelhet s nem kompromittálja magát annyira, hogy legbuzgóbb hívei is elkedvetlenkedve, ott hagyják a „szökevényt,“ s vagy a monarchistákhoz vagy a republikánusokhoz csatlakoznak. Tirardhoz intézett levelét sem tartja ma már őszintének gondolkozó ember. Hiszen Boulanger korábban a hadi törvényszék illetékességét sem ismerte el, azt is visszautasította s a népet mondta egyedüli birájának. Nem bízott sem egykori tábornok-társai, sem a polgári bíróságok igazságszeretetében, mind visszautasította őket lapjaiban s azt híreszteltette, hogy ellenségei célja nem egyéb, mint őt a vizsgálati fogságban megmérgezni. Most aztán, hogy a hazaárulás vádjában bűnösnek találták s elitélték, egyszerre csak meggondolja magát, hogy talán mégis jó lesz az ítéletet revizó alá vétetni valami katonai bíróság által, mely esetre kegyesen megígéri, hogy ez előtt a bíróság előtt megjelen. Nem szükség hová egyéb, csak hogy az állami törvényszék ítéletét ejtsék el. Hogy ennek a kívánságnak eleget tegyenek, azt Boulanger sem hihette s épen azért csak fogásnak tekintik Tirardhoz intézett felszólítását, hogy beszéltessen magáról a választások idején. A kormánytól nem lenne rossz tréfa, ha szaván fogná az ex-tábornokot, hiszen nincs abban semmi kétség, hogy a haditörvényszék beigazoltnnak találná az államügyész által fölhozott vádakat s ez esetben a francia nemzet örök időkre megszabadulna e gonosz szellemétől, mely most a távolból is kisérti s a szeptember 22-iki választásokon szabadon és véglegesen dönthetne a nagy kérdés fölött: köztársaság, császárság vagy királyság kiván-e hát lenni ? Hogy a köztársaság hívei túlnyomó többségben vannak, azt már az a fogadtatás is bizonyítja, melyben a francia közvélemény a párisi gróf manifesztumát és Napolen Viktor herceg nyilatkozatait részesíti. A manifesztummal a királyság hívei vannak legkevésbbé megelégedve. Fölháborodva kérdezik: lehetséges-e, hogy Chambord gróf örököse, XIV. Lajos utódja annyira megsértse a monarchikus elvet, mint azt manifesztumában a párisi gróf tévéje, az isten kegyelméből leendő király, azt ígéri, hogy „visszaadja az országnak az önmaga fölötti rendelkezés jogát!“ ő, egy ezer éves korona örököse, egy Boulangernak a kegyét keresi, aki kitörölte az orleansi hercegeket a hadseregből. ő, XVIII. Lajos utódja, a a Maison de France feje, melyet a Napóleonok oly vérig sértettek, most az imperialistáknál koldul szavazatért! Ha a párisi gróf mindezeket őszintén mondja és teszi, semmi joga isten kegyelméből való királyságról beszélnie, mondja magát egyszerűen empereurnek! Ha pedig nem őszinték szavai és tettei, nos akkor micsoda címen mer jogot tartani a francia koronára ? így beszélnek a tiszta vizű royalisták. A trónkereső maga is érezni látszott, hogy nagyon is egy jövendőbeli diktátor eszmejárását követi, a legitimisták lelkiismeretének megnyugtatására tehát manifesztuma egy pontját a klerikálisoknak szenteli, megígérvén, hogy legforróbb vágyaikat teljesíteni fogja. A katholikusok és keresztényekhez fordul s a vallás tiszteletét helyezi kilátásba nekik. Hogy ezt teszi, megfogható: a papságban A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Párisi levél. — Saját tud festőnitől. — Szeptember 8. Alig tíz napja, hogy épen e helyen a szívem összes buját és keserűségét kiöntöttem Albert Wolf ellen, amiért velünk, idegenekkel, oly mostohán bánt el a „Figaro“-ban. Alig egy hete, — de ennyi idő épen elég volt arra, hogy alaposan megváltoztattam a véleményemet s ma ünnepélyesen bocsánatot kérek tőle, minapi tévedésemért. Ma belátom, tisztelt uram, hogy ön nem csak nem volt igaztalan, de sőt rózsaszínű tintába mártotta a pennáját! . . Ma belátom ezt, mikor az idegenek forgalma legalább is a „non plus ultrá“-ig emelkedett s mindennap 200.000-en felül van az ember a kiállításban. Nem hiszem, hogy még hatványozódhatnék a létszám, mert akkor elfogy a levegő és a táplálék Parisban. Megfutunk, vagy éhen veszünk. Fuldoklunk már úgy is és erősen soványodunk. Ah, milyen is volt Páris néhány hó előtt és milyen ma! Akkor paradicsom, most Sahara ! . . . Akkor egy szép szalon, amelyben a legelőkelőbb társaság találkozott, ma valóságos kocsma, ahol vasárnapi vendégek duhajkodnak. Akkor a nagy boulevardok levegője üdítő szellemmel volt tele, pajzán jó kedvtől pezsgett, ma nyomasztóvá, élvezhetlenné teszi azt a prózai lárma és a parsan maradt gondolkozás. Akkor ott szerettem volna lakni egész napon át, ma kétségbeesem, ha el nem kerülhetem őket. Igazán úgy átváltoztak egyszerre, mintha valami vasorrú bába egyetlen varázsszóval elátkozta volna. Poros, rendetlen ruházatú, bámészkodó idegen alakok mindenütt. Lökdösnek, taszigálnak úton-útfélen, de talán, ha agyonnyomnának, sem jutna eszükbe pardont kérni. Ha az utca túlsó felére át akarok menni, előbb végrendeletet csinálok. Már napok óta nehéz álmok gyötörnek, amelyekben háromlovas omninusz-kocsik nyargalnak el felettem. Ha még equipageok volnának ! . . Ez legalább elegáns halál, de ezeknek ma se hire, se hamva. Legfeljebb a bécsi boltossegéd bérel ki egyet magának tizenöt percre... Rendes restaurantomban a pincér, aki eddig eléggé kegyelt, többé reám sem néz s ha a dessertet hozza, már a kalapomat s a botomat is kínálja. . . A hotelterem hetenkint fölstergerez, s mégis keserű szemrehányásokat tesz, hogy még mindig nem megyek. Tönkre juttatom őt. Ha az Eiffel-torony nevét hallom, mintha tűvel megböknének ! És hányszor böknek így meg naponta ; egy látovirozott indiánnak sok volna. Nem csodálom, hogy már pár tucat ember Charentonba vándorolt azzal a rögeszmével, hogy ő az Eiffel-torony és rajta mászik fel naponta húszezer ember. . . És a sok barbár civilizálthoz még hozzájárul a töméntelen civilizált vad.. Kinézet, néger —űsz minden ujjamra. Határozottan félek, hogy maholnap sárga lázba, vagy maláriába esem. Íme, hová jutottunk ? Mivé lett Páris, a világ legszebb, legkellemesebb, legfényesebb városa! . . . Nem csodálom, hogy mr. Wolf sir utána! Bárcsak szava Cicero szava volna, akinek „Quo usque tandem . . .“-je eltiporta Catilinát. Mint szárazság idején esőért, imádkozunk mi is mindnyájan egy kis időváltozásért. Az idegen invázió valóságos sáskajárássá fajult, Páris ma kiostromlott városhoz hasonló, amelyet az ellenség bevett és vandál kedvteléssel uralg, pusztít, dúskál benne. A Néva komor pontjáról, a Spree zöld vize mellől, a Themse ködös vidékéről, az Ohiomenti tropikus ültetvényekből egyaránt összegyűlt a vendégsereg. Az egyik torok-, a másik orr-, a harmadik mellhangon szid, magasztal, dicsér, panaszkodik. Legtöbben vannak Albion fiai, akik közül eddig már 20,000-rel több jött át a kontinensre, mint az egész múlt kiállítás alatt. De ezek zavarnak azért legkevesebb vizet. Itt vannak ugyan valamennyien annyi napig, mint a Bedecker ajánlja, de alig mozdulnak ki a hotelekből. Ezekben üldögélnek szótlanul reggeltőlestig, legfeljebb ilyenkor néznek ki kissé a világba . . . s elmennek az operába, maison d’orée-be Jägeringben, darócruhában, porcipőben és útisapkával a fejükön, amíg náluk odahaza a csizmadiamester is frakkban ül le az ebédjéhez. Épen ellentétük a spanyol. Ez olyan mindig, mintha skatulyából húzták volna ki. Valóságos divatkép. . . És amennyit az angol hallgat, annyit lármáz ez. Ott van mindenütt, és rendesen emelkedett hangulatban. A fehér szegfű mindig gomblyukában és az „Olé!“ a szájában. De a feleségét valamennyi otthon hagyja . . . Sok a német is, feltűnően sok. A nyelvről fel nem ismered, mert valamennyi franciául beszél, de a „oussaint-Langenscheidt“-féle accentusról azonnal. Ezek is mindenütt ott vannak, ahol az entrée nem több ötven centimesnél. A kávéházban négy csészét hozatnak és egy adag Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.