Pesti Hírlap, 1889. október (11. évfolyam, 270-300. szám)

1889-10-01 / 270. szám

. És ez fölötte jellemző. Milán király mégis csak jól ismerte népét, a mikor azt mondta róla, hogy fanatikusan tud törni céljaira s nem törő­dik velük, ha elérte. Nem becsüli meg, a mit elért, a mit tán kiküzdött, sőt ellene támad s szabadulni akar tőle. így tett mindig, fejedelmei­vel is igy tett, egyiket sem engedve csendesen halni meg trónusán, vagy elűzte, vagy megölte. Hát ha a történelemnek ez a tanúsága megerősítést nyer mostan is? Mert miért is vál­toznék meg egyszerre és épen most egy egész nép véralkata, jelleme? . A­mikor Milán elvált nejétől, mivel ez a politika szövevényeibe ártotta magát s belemar­­kolászott a kormány gyeplőibe, s a szerb nép egész gyűlölete fejére gyűlt. Miért? Mert ő, a király, még ott maradt a trónuson. Nem azért gyűlölték meg, mert gyakorolta azokat a jogo­kat, melyeket makrancos feleségével szemben min­den szerb férj még tán drasztikusabb módon is gyakorolna, ezt csak természetesnek találták. Meggyűlölték azért, hogy nem ment ő is az asz­­szony után, hanem itt maradt a nyakukon. De most megváltozott a helyzet. Milán nincs a trónuson, nincs a hazában, messze van egykori országától, gyermekétől, erre az alka­lomra sem jött haza, a­mivel pedig fenyegetőd­­zött. Ellenben az akkor számkivetett Natália ime itt van, Szerbia népe bírja őt, örvendez­het neki. És, a­mint láttuk, örvendez is. Ámde meddig? Ez a kérdés. Ha Milán király jól jellemezte népét, meg fog indulni az ellenkező áradat. A nép szíve jó, az mindig a felé fordul, a­kit szánalmára mél­tóbbnak hiszen, a­kiről azt tartja, hogy azzal történt a nagyobb méltatlanság. Eddig Natália volt kettejük közt a szánandóbb, nos hát a nép vele rokonszenvezett. De­­m­a királyné most elégtételt von magának, haza­jött, ünnepeltette magát, ölelheti fiát, s ezzel minden kívánsága be­teljesült, s legalább minden kívánsága azok kö­zül, melyeket a nép jogosaknak tarthat. Nincs többé miért szánnia őt, s bálványozásig vinni a rokonszenv tüntetéseit. Elérte célját, boldog lehet. Ellenben a király! Az a távolból kénytelen tűrni megaláztatását, a diadalmas nő kárörömét, a tudatot, hogy az a tüntetés, a­melylyel ezt fogadták, nem csak a rokonszenvet jelenti az iránt, hanem a gyűlöletet és ő iránta. Vájjon csakugyan megérdemelte ezt a sorsot? Avagy nem ő volt-e, a ki népét a török járom alól fölszabadította, a ki belőle, a vazall­ fejedelem­­ségből független királyságot csinált, s másfél ak­korára szaporította területét ? Hogy hibái voltak , de kinek nincsenek ? S hiba volt tán a többi közt, hogy nem nézte el egy szívtelen asszony ármányait, nem tűrte el zsarnokságát az össze­­rogyásig s nem végezte be életét gyáván, papucs alatt? Ezt vártuk mi talán a királyunktól, a kit férfiúnak, büszkének akarunk ? s becsülni tud­tuk volna, ha igy teszen, a mikor ez esetben az utolsó disznóhajcsárt is megutáljuk? Bizony nem lehetetlen, hogy a ma ujjongó nép holnap, holnap után már igy gondolkozik s gondolkozni kezd a hitves fölött is, a kinek férje jó és balsorsában osztoznia kellene, de a ki min­dent elkövetett, hogy férjének csak balsorsa le­gyen s ő abban osztozni kénytelen ne legyen. És az anya fölött, a­kinek, ha igazán csak az volt a célja, hogy gyermekét lássa, ölelhesse, ezt a vágyát könnyen elérhette volna, a­hányszor akarja, egyebütt mindenütt, fürdőhelyen, világ­városokban, a határszélen, a szomszéd Romá­niában fekvő birtokán. Az anya fölött, a­kinek megírta a legilletékesebb kéz, hogy az Obreno­­vicsok trónja ma szilárd s gyermeke sorsa bizto­sítva van, — de ha beteszi lábát Szerbiába, sem erről, sem arról senki jót nem állhat. És ő gyermekével, annak jövőjével, sőt életével sem gondolva, mégis betette lábát a veszedelmes ta­lajra, melyről romlásba dönthet egy egész nem­zetet. Bizony megeshetik, hogy a szerb nép is, nem csak politikusainak szűk köre, gondolkozni kezd : hogy hát hitves ez, anya ez, vagy királyné ez, a­ki a népét szereti ? Nem nehéz megmondani, mi lesz a felelet, ha majd a nép ezeket a kérdéseket is fölveti. Pedig bizony kénytelen lesz vele, mert Natália, a­ki már azelőtt is csak annyiban különbözött Boulangertól, hogy szoknyát viselt, most, hogy im a cár által is föl van hatalmazva rá s an­nak tekintélyével dolgozhatik, nem sokáig fogja tűrni, hogy csak az anyát lássák benne Szer­biában. Nemsokára megmutatja, ki­t 1 256-kal melegíttetik meg. Ezenkívül a beszívott le­vegő az orrban nedvtartalmában is tetemesen gya­rapszik, a­mi a légutak nyakhártyáira igen kedvező körülmény. És ha ezek mellett meggondoljuk, hogy a le­vegő mily különböző módon lehet fertőzve és meny­nyire tisztátalan, akkor a mondottakon kívül az orr­­légzés azonnal jelzendő szerepe élénken tünteti fel a szervezetre való kiválóan fontos hatását. Bebizonyí­tott tény ugyanis, hogy a levegőben felfüggesztett kü­lönböző szemcsék és poralakú elemek az orrüregben nagyobbára visszatartatnak és csak egy kis része jut a felső légutakba. Ezen nagyon fontos szerepen kívül az orrüregben elhelyezett szaglószerv első­sorban is a légzés szolgálatában áll mint az egészség s a szer­vezet ellenőre. Az életben sokkal több kellemetlen, mint kel­lemes szag üti meg orrunkat és szaglószervünk jelzi ezen kellemetlen, káros beszivhatlan levegőt és abban a pillanatban visszatartott lélekzetünkkel rossz avagy veszedelmes hatásától megóvhatjuk magunkat. De az orrlégzés egyszersmind a természetes, a rendes és kényelmesebb. A csecsemők rendesen csu­kott szájjal alusznak. A csecsemő nem önként nyitja száját, hogy azon át lélegzetet vegyen, hanem a szükség tanítja reá ! Ezt a kísérletek is bizonyítják. Ha egy jól alvó csecsemőnek az orrát fogjuk be, a csecsemő csakhamar nyugtalan lesz és kiáltani kezd. Az újszülött tényleg elzárt orr mellett nem azért nyitja száját, hogy azon át lélekzetet vegyen, hanem hogy kiáltson, mert a keltett kellemetlen ér­zés épen kiáltásban tör ki, mely öröklött, világraho­­zott tulajdonság. A kellemetlen érzésnek, az ijedtség­nek és fájdalomnak ezen kifejezése egy erőteljes ki­légzéssel függ össze, melyhez a szájon át való belég­­zés csatlakozik. És így a gyakoribb ismétléssel meg­tanulja a gyermek a légzésnek ezt az útját, a szájon át is használni. Tehát az újszülöttnél is, a­hol a szervezet mű­ködése a természetszabta törvények keretében megy végbe, az orrlégzés is, mint egyedül természetes és fontos áll fenn és ez a csecsemőknél előforduló sok­szor vészthozó bajokkal is kétséget kizáróan konsta­tálható. De tudjuk tapasztalatból is, hogy nem ren­des körülmények között, a váratlan meglepetésre, ijedtségre vagy csodálatra nyitva marad a száj és azon át veszünk lélekzetet. De könnyen tévedhetünk is, ha a nyitott szájból mindenképen az orrlégzés zavarára akarunk következtetni, mert akárki megkí­sértheti nyitott száj mellett az orrán át lélekzeni, — de ugyanezt tapasztalhatjuk alvó egyéneknél is. Orrlégzéskor rendesen a szájvitorla nyugodtan fekszik a nyelvgyökre és ez által a száj üregét hátul elzárja; ha azonban a szájon át kell lélekzenünk, akkor a száj­vitorla fölemeltetik és ez által szabad lesz az út. Néha azonban megesik például ülve al­vóknál, vagy mélyen alvóknál, hogy a szájvitorla csak kissé van felemelve és a kilehelt és beszívott levegő által mozgásba hozatik, mi által az a jól is­­mert erős mély hang, a boszantó hortyogás támad Rendes orrlégzés mellett a szájvitorla nyugodt hely­zetében marad és a hortyogás ki van zárva. A hiányos orrlégzést, a kellemetlen szuszogást rendesen követi a szájon át való lélegzés, mely mint nem természetes és nem kényelmes, a gyermeknek munkába kerül, a száj körül levő izmokat elernyeszti és ezen fáradtság érzete visszatükröződik az arc ki­fejezésében, de a száj állandó nyitvamaradása a gyermek arcának határozottan bárgyú, ostoba kifeje­zést ad és önkénytelenül is fogyatékos szellemi ké­pességekre gondolunk. De a zavart orrlégzés következményeként az ajak kiszárad, lehámlik, kievődik, megrepedezik, sőt meg is vastagodhatik és az által, hogy a száj, a nyelv kiszárad, nemcsak az ízlés szenved, hanem hozzá­véve még a beszívott levegő különböző hőmérsékle­tét, a fogakra is káros befolyással van. Megesik néha gyermekeknél, hogy a szájon át való lélekzéssel visszaszívja a nyelvét, a nyelv meg­hajlik és a hegye hátra nyúlik, miáltal saját maga akadályozza meg a lélekzését. De hányszor ejti ré­mületbe a zavart orrlégzés az anyákat, midőn gyer­mekük nyugtalanul alszik és fel-felijed éjjelenkint, vagy tényleg nehéz légzéssel küzd. Mindezen látható jelenségeken kívül a zavart beszéd is azonnal fölkelt­heti a gondos anyák figyelmét az orrbaj okozta hiá­nyos orrlégzésre. Ilyenkor a megváltozott hangra és beszédre azt szokták mondani, hogy az orrukon át beszélnek, pedig ez téves hit, mert ép az ellenkezője áll, a­mennyiben az orrhangzók tiszta kiejtéséhez ok­vetlenül szükséges az orrüreg szabad volta és igy a beszéd orrhangzása a zavart orrlégzés következmé­nye. Az m és n betűk kiejtéséhez a szabad orrüreg PESTI HÍRLAP 1889. október­ 1.’ Belpolitikai hirek. — szept. 30. Orczy báró, ő felsége személye körüli mi­niszter visszalépésének híre merült fel az utóbbi napokban. Ezt a hírt ma a P. Ll. alaptalannak je­lenti ki. Wekerle pénzügyminiszter ma délelőtt Gö­döllőn ő felsége által hosszabb kihallgatáson fogadta­tott. A pénzügyminiszter délután visszaérkezett Gö­­döllő­ről Budapestre.­­ A lovassági főfelügyelő hatásköre, melyet egy szabályzat részletesen körülír, nem lesz olyan kiterjedt, mint eddig volt, a­mikor mintegy parancs­nokai voltak a főfelügyelők a lovasságnak. A jelen­legi főfelügyelő, dr. Gemmingen-Guttenberg vezérőr­nagy feladata — mint már írtuk — az lesz, hogy a lovas-ezredek egyöntetű kiképeztetésére, a lóállomány és a szerelvények rendben tartására stb. ügyeljen; tehát csak egyes ezredeket vizsgálhat meg, de nem dandárokat és lovas-hadosztályokat, mint az előbbi főfelügyelők. Ennek okául azt mondják, hogy a lo­vasságot és a hadtestparancsnokságokat szorosabb összeköttetésbe akarják hozni, mert eddig a had­testparancsnokoknak igen kevés befolyásuk volt a lovasságra, melynek taktikai alkalmazását, más fegy­vernemmel való együtt­működését a hadtestparancs­nok fogja ezentúl megszabni. A trencséni főispán lemondásáról szóló és azzal kapcsolatosan közölt hírek, mint az 0. És legilletékesebb forrás nyomán írja, minden alapot nélkülöznek. Az egészből csak annyi igaz, hogy Ku­­bicza főispán beszéd közben megpendítette lemondási szándékát, de miután a belügyminiszter nem fogadta el, lemondását írásban be sem adta. Külpolitikai hírek. — szept. 30. Milán király ismét beszélt, még pedig Karls­­badban, az ottani hírlap kiadójával. Azt már elma­radása megcáfolta, hogy 28-án Belgrádba megy. Ha­nem az már politikai tény lenne, hogyha fiát meg­szöktetné, mert akkor a királyt szöktetné meg. Csak­hogy ilyent nem várhatni tőle. Ő nem intrikál és nem politizál. Teljes bizalma van a régensekben s az ő beleegyezésük nélkül semmit sem tenne. Csu­pán atyai jogait védi. Ő csak azt kérdezte a régen­­sektől, vájjon nem kívánják-e jelenlétét Belgrádban, hogy megerősítse az ő pozíciójukat a „király anyjá­val“ szemben. Erre a régensek azt felelték, hogy nincs szükség az ő jelenlétére, nélküle is teljesítik kötelességüket A király megmutatta a választ is, melyet Risz­­tics a választások alkalmával az ő üdvözletére kül­dött. Ez igy szól : „A szerb királyi kormány köszönetét fejezi ki amaz üdvözletért, melyet felséged a választások al­kalmából küldött, mely választásnak eredménye nagy jelentőséggel bir Szerbia jólétére s a miért az ország szerencsésnek érezheti magát, és a­melyet csak a felséged által adott választási törvény által érhetett el, miért is egyedül felségedet illeti a köszönet. Risztics:“ Natália királyné, mondá tovább Milán, a régen­sek és az ő akarata ellenére ment Belgrádba, s meg­érkezése napján már érezni fogja e lépés következ­ményeit. Ha elfogadta volna a régensség javaslatát,

Next