Pesti Hírlap, 1889. október (11. évfolyam, 270-300. szám)
1889-10-18 / 287. szám
Budapest, 1889. XI. évi 287. (3884.) szám. Péntek, orft.Ler \7 --------------— Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt - kr. Félévre . ; 5 7 » — * Negyedévre .. . 3 » 50 » Egy hóra. . . . 1 » 20 * Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik Kiadóhivatal: Mapest, ifitoimca 1.1., [eteszik, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ritálister, Jáng utca 7. a., L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones 4 Cie. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A gazdagok kötelességeiről. Napjainkban, midőn a létért való küzdelem zajából mind inkább felhangzik a panasz a latifundiumok ellen, melyek a kis birtokot elnyelik, a nagy tőkék ellen, melyek a munkást leigázzák általában a vagyon egyenetlen elosztása ellen, melynek létjogát tagadják: a szocialista tanok magukra vonták már nemcsak a bölcsészeknek, nemzetgazdáknak s utópistáknak figyelmét, hanem a gyakorlati államférfiakét is, akik törvényhozás útján is iparkodnak az emberi nyomort enyhíteni. Ismeretesek a német parlamentnek intézkedései, melyekkel Bismarck kezdeményezésére a munkaképtelenek némi biztosítása foganatba vétetett, csakhogy nem a munkaképtelenek azok, akik a fennálló társadalom alapjait megtámadják s annak lerombolására szövetkeznek, hogy egy új társadalmi rendet alapítsanak, hanem a munkaképesek, akik vagy nem találnak munkát, vagy nem találják azt elegendően jutalmazottnak. A szocialista áramlat az egész mivelt világban érezhető, mely hol munkaszünetekben, hol zendülésekben nyilatkozik. Mindenütt érzik a bajt, akarva s akaratlanul foglalkozunk ezen nagy kérdéssel s örvendünk, hogy nálunk is találkoznak oly hazafiak és emberbarátok, kik példáikkal mutatják, miként lehessen a nagy vagyont a közművelődés, a tudomány, a nevelés, a betegápolás s általában az emberi nyomor enyhítése javára felhasználni. Hálás elismeréssel említi a nemzet azok nevét, akik a legközelebbi időkben nagyszerű alapítványokkal tanúsították, hogy ismerik a kötelességeket is, melyek a nagy vagyonnal járnak. Rökk, gróf Ruún Kocsárd, Semsey és Haynald dicsőségére szolgálnak az egész nemzetnek. Carnegie András egy amerikai milliomos, aki Pennsylvaniában Pittsburg szomszédságában több ezer munkást foglalkoztat vasgyáraiban, elméletileg is foglalkozott az ily kérdésekkel és az északamerikai szemlében tanulmányt írt a gazdagságról, mely oly feltűnést okozott, hogy a londoni Pall-Mall Gazette azt Gladstone különös kívánságára egész terjedelmében közölte; azt hiszszük, hogy gondolatai olvasóinkat is fogják érdekelni. Carnegie a gazdagság felhasználásának három módjáról szól, hogy a dúsgazdag azt vagy a családnak hagyja, vagy végrendeletében jótékony célokra hagyományozza, vagy pedig életében közhasznú célokra adja ki. Szükségesnek tartja, hogy a dúsgazdag elégséges jövedelmet hagyományozzon családja női tagjainak, de a fiuk keressenek maguk, tartsák fel magukat munkájuk által; elégséges számukra oly tőke, mely őket a szükségtől megóvja, de arra épen nem kell millió. Ő azonban a nagyszerű hagyományozást jótékony célokra sem tartja célszerűnek, mert az alapítványok sokszor eltévesztik céljukat s nem használnak úgy az emberiségnek, amint a hagyományozó azt akarta. Carnegie nézete szerint a nagytőkék legcélszerűbb felhasználása az, ha a birtokos azt még életében fordítja közhasznú célokra. Szerinte ez az igazi ellenszer a vagyon egyenetlen felosztásának hátrányai ellen; ez az igazi kiengesztelés a gazdagok és szegények közt. Ha ezen nézet általánosan uralkodnék, akkor csakugyan az állam eszménye valósulna, melyben a kevesek gazdagsága a sokaknak vagyorzi____________] nává válik, minthogy a közjónak szenteltetik. A nagy gazdagság, ha kevés kézbe került is, sokkal nagyobb hatással emelheti az emberi nem jólétét, mint akkor, ha az minimális mennyiségben mindenki közt feloszlatnék. A szegény is átláthatja, hogy nagy összegek, melyeket néhány polgártársat öszszeszereztek s közintézetekre a tömegek érdekében felhasználnak, sokkal áldásosabbak, mint ha minden szegénynek hetenkint egy pár krajcárral több jövedelme volna. Carnegie egyébiránt nem annyira az úgynevezett jótékony intézetekre gondol, mint inkább nagy népkönyvtárakra, a nép számára nyitott múzeumokra, állatkertekre és parkokra, nyilvános kutakra, ingyenes oktatásra, egészséges munkásházakra stb. A főelv szerinte az, hogy csak azokon segítsünk, akik maguk is akarnak magukon segíteni és hogy csak egy részét adjuk meg azon eszközöknek, melyek által a szegény és miveletlen magasabbra emelkedhetik, soha sem az egészet, mert sem az egyes, sem a közönség nem nyer alamizsnák által. Jobb volna a milliomokat a tengerbe dobni, semhogy azokat a lusta, az iszákos, az érdemetlen kapja meg. A szorgalmasok, takarékosok, művelést keresők felsegélése, az élet szépítése minden művészet által, a tudomány találmányainak közhasznúvá tétele, ezek a feladatok, melyeket a gazdagség életében teljesíteni köteles volna, így oldatnék meg a gazdagság és szegénység problémája, anélkül, hogy a vagyonszerzés és vagyonfelosztás törvényei megváltoznának. Az egyéniség érintetlen marad, de a villomos a szegények érdekében kezeli vagyonát, ideiglenesen megbizatva a nemzeti vagyon egy részével, de azt a közönség számára célszerűbben fel- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Az én Montblanc-diplomám. írta Marc Twain. Amint Harris barátommal Chamounixba értünk és egy ottani vendéglőben megszálltunk, rögtön sétára indultunk a városba. Egy térre értünk, a melyre négy utca torkollott és a melyet a legszebb boltok szegélyeztek. Ez volt Chamounix tőzsdéje. Itt lehetett vezetőket és málhahordókat kapni. A chamounixi vezetők zárt testületet képeznek és szigorú törvényeknek vannak alávetve; főnökük háza a közelben állt. Oda mentünk. A falakat néhány híres vezető életrajza, Saussure tudós arcképe és hegyi térképek díszítették. Egy könyvbe be voltak jegyezve a Montblanc eddigi megmászásai, kezdve az első és második számmal — Balmat Jakab és Saussure — és végződve egy számmal, amely még nem volt kitöltve, mert az épen ott állt a fővezető íróasztalánál és várta a becses diploma kézbesítését, amely az illető gentlemennek családjával és egész Európával szemben annak bizonyítékául vala szolgálandó, hogy egyszer elég szerénytelen volt megmászni a Montblanc csúcsát. Nagyon boldognak látszott, midőn diplomáját, megkapta és tényleg kifejezést is adott annak, hogy ő milyen boldog. Egy amerikai rokkant barátom számára, aki ugyan soha sem utazott, de akinek teljes életében az volt a fő vágya, hogy megmászhassa a Montblancot, diplomát akartam vásárolni. De a fővezető ezt udvariatlan módon megtagadta. Nagyon haragos voltam és azt mondtam, hogy nem akarom, hogy nemzetiségem miatt rosszabbul bánjanak velem, mint mással; a fővezető épen az imént adott el egy diplomát egy német gentlemannek, márpedig az én pénzem ép oly jó, mint a másé; nem tűrhetem, hogy boltot tartson a németek számára és az amerikaiaktól megtagadja árucikkeit; megfosztom őt engedélyétől, oly könnyen, amint egy vízcsöppet távolítok el nyakkendőmről; ha Svájc nem akarja őt összemorzsolni, akkor nemzetközi ügygyé teszem az esetet és a dolog háborúra fog kerülni; vér fogja az országot áztatni, azonkívül versenyboltot fogok nyitni és abban fél áron fogom árulni a diplomákat. Két centért bizonyára megtettem volna mindezt, de senki sem kínált nekem két centet. Megkísértettem tehát annak a németnek érzelmeire hatni, aki az utolsó diplomát kapta. Ez is hiába volt, nem akarta nekem diplomáját sem átengedni, sem eladni. Elmondtam neki, hogy a barátom beteg és maga nem jöhet, amire azt válaszolta, hogy magának is szüksége van a diplomára és várjon azt hiszem-e, hogy azért kockáztatta a nyakát, hogy most a diplomát egy beteg idegennek engedje át? Szóval nem akart tágítani. Én pedig elhatároztam, hogy minden lehetőt elkövetek a Montblanc hátrányára. Másnap a reggeli után kimentünk a szálló elé. Ott egy nagy teleszkóp állott, amelylyel megnéztük a Montblanc hófedte lejtőit. A teleszkópos elmondta nekünk, hogy épen most mászsza meg a hegyet egy társaság, mely nemsokára látható lesz a felső magaslatokon. Vártunk, hogy mi is láthassuk a hegymászókat. Hirtelen pompás ötletem támadt. Hiszen csak a Montblanc csúcsán kellett állnom, hogy elmondhassam: megtettem a nagy utat és úgy gondoltam, hogy e teleszkóp engem hét lépéssel fölvihet. A teleszkópos biztosított róla, hogy ez lehető. Azt kérdeztem tőle, mit kell fizetnem az eddigi élvezetért ? Azt felelte: egy frankot. Azt kérdeztem, mibe kerül, ha az egész hegyi utat megteszem ? Három frankba. Elhatároztam, hogy megreszkírozom a dolgot. Előbb azonban inzuiráltam őt, vájjon nem jár-e veszélylyel a vállalkozás? Biztosított róla, hogy nem a teleszkóp útján nem jár veszélylyel a dolog, már sok-sok társaságot szállított ez után fel a csúcsra és még soha sem veszített el egyetlen embert sem. Azt kérdeztem tőle, mibe kerül, ha Harrist is magammal viszem, a kellő számú vezetőkkel és málhahordókkal ? Azt felelte, hogy Harris két frankért velem jöhet és habár mi rendkívül félénkek vagyunk, mégis fölöslegeseknek tartja a vezetőket és málhahordókat, ők csak útban lehetnének. Arra figyelmeztetett minket, hogy a társaság a hegyen most a legveszélyesebb részhez közeledik és hogy ha sietünk, tíz perc alatt utolérhetjük őket és használhatjuk vezetőiket és málhahordóikat, anélkül, hogy ők tudnák és hogy nekünk pénzünkbe kerülne. Erre azt mondtam, hogy azonnal indulunk. Azt hiszem, nagyon halkan mondtam, mert éreztem, hogy elhaloványodom és hogy a hideg Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.