Pesti Hírlap, 1889. december (11. évfolyam, 331-360. szám)
1889-12-01 / 331. szám
T880. HeccVn'ccr l. PESTI HIRLAP _______________ a*- —— ..................................**■*' '■ ■ 1 .............. - -»■ .............. A nyugdijaknál Horánszky Nándor szó- t tárt föl s kérdéseire a pénzügyminisztériumtól megnyugtató választ kapot l. , Ezzel a ház elért a ..miniszterelnökség" címhez, melynél Ugrón Gábor fulmináns támadást akar intézni a kormányelnök ellen. A mai ellenzéki szónokok mind rövidebbre szabták beszédeiket, némelyik le is mondott a szóról, csakhogy Ugrón megtarthassa e beszédet, Pázmándy affaireje azonban megemésztette az időt s így Ugrón támadása hétfőre maradt. Végezetül még Madarász József interpellálta a pénzügyminisztert az italmérési jog bérbeadása ügyében. A miniszter válaszát a ház tudomásul vette. II. A képviselőház ülése ftor. 30. Péchy Tamás elnök az ülést délelőtt 10 órakor megnyitván, kijelenti, hogy miután a házban nincsen negyven tag jelen, amennyire a jegyzőkönyv hitelesíthetése szempontjából szükség van, az ülést egy félórára felfüggeszti s a jegyzőkönyv csak akkor fog hitelesíttetni. Egy félórával később az elnök újra megnyitja az ülést s figyelmezteti a képviselőket, hogy korábban jöjjenek az ülésekre. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesíttetik. Az interpellációs könyvben újabb bejegyzés nincsen. Madarász József múltkor elhalasztott interpellációját az ülés végén fogja megtartani. A budget-vita. Következik az 1890. évi államköltségvetés részletes tárgyalása. A ,,királyi udvartartás“ tételénél Orbán Balázs kifejti, hogy az udvartartás költségvetésénél még az a párt is gyengéd szokott lenni, melyben talán republikánusok is vannak. Meg meri mondani, hogy van a függetlenségi pártban republikánus is; a miniszterelnök, ha akarja, szchundálhatja a pártot ezért is. (Zaj.) Elnök tiltakozik az ellen, hogy a miniszterel-nök dertncién'T’ ■ értessék (Helyeslés jobbfelöl.) Orbán Balázs ismétli, hogy a függetlenségi párt nem tagad meg a magyar királytól semmit, de kétfős kívánságot táplál, hogy a költségek leszállittassanak és hogy külön magyar udvartartás létesíthessék. Hogy a külön magyar udóirtás lehetetlen volna, azt csak a miniszterelnök merte mondani. De ha mondta, akkor vagy agylágyaitban szenved , . .ivagy zaj joguieid. Elnök e kifejezést mint imparlamentárist viszzautasitja. (Helyeslés jobbfelöl.) Orcán varazs: . . . vagy nem ismeri közjogunkat. Históriai példákkal bizonyítja, hogy volt idő, mikor a magyar királyoknak külön magyar udvartartásuk volt. Ily udvartartásra a párt szívesen megszavaz mindent, de egy képzeletbeli, nem létező magyar udvartartásra semmit. (Helyeslés a szélsőbalon.) Tisza Kálmán miniszterelnök az objektív emberek ítéletét kéri, hogy volt-e háromszáz év óta olyan magyar szellem az udvartartásban, mint most. Kéri az előirányzat megszavazását. (Helyeslés jobbfelől.) A ház többsége a tételt általánosságban megszavazza. Az ..állandó országház építésének tételénél Gaál Jenő (pécskai) kijelenti, hogy ezúttal megszavazza e költségeket, miután már nagy költség van beruházva az épületbe. De hangsúlyozza, hogy a kormány a legnagyobb takarékossággal járjon el a kiadásoknál, a felesleges ellenőrző személyzetet pedig bocsássa el. (Helyeslés a baloldalon.) Tisza Kálmán miniszterelnök köszönettel veszi, ha takarékosságra figyelmeztetik, de azt hiszi, hogy a művezető fizetését nem lehet sokalni, ha tekintetbe veszszük, hogy palotaszerű építkezéseknél mi a művezetők rendes díjazása. Csodálja, ha az ellenőrzés szempontjából alkalmazottak számát sokalják. Az ellenőrzésre szükség van, s ha nem volna oly nagy, mint jelenleg, később könnyen megboszulhatná magát. Ha most az ellenőrzést néhány ezer forint miatt lazítanák, az később milliókba kerülhetne. (Helyeslés jobbfelől.) Horánszky Nándor azt hiszi, hogy midőn a tervek már megvannak, művezetőre már szükség nincsen. De ha már művezető van, akkor nem volna szükség a műszaki közegekre, melyeket az állam hivatalos közegei könnyen helyettesíthetnek. A fölösleges állások teremtésével csak az van bebizonyítva, hogy a miniszterelnök az állam pénzét használja fel politikai kegyenceinek fizetésére. (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Tisza Lajos gr. felszólal, mert úgy látja, hogy az ellenzék nincs tisztában az építkezések vezetésének munkájáral. Horánszky Nándor: Nem akarok szegedi bölcsességet hallani! (Nagy derültség.) Tisza Lajos gr. fejtegeti, hogy minő sok és aprólékos munka nehezedik a művezetőre és műszaki közegekre. Igaza van a miniszterelnöknek abban, hogy az ellenőrzésben esetleg megkímélhető néhány ezer forint millióiba kerülhetne az államnak. Meggyőződése szerint a takarékosságban elmennek a legszélsőbb határig. Erről a ház biztos lehet. (Helyeslés jobbról.) Károlyi Gábor gr.: Biztos, mint a szegedi rakpan 'Nagy derültség.) I A tételt :.. . ’ ~««szavazza. A „közös ügyi kiadások“ tételénél A1G.081I nsZ JOZi*Cí a tOrVI?m PKrC niVftlliOZV'i KI* fejti, hogy 1867 flött hazánkban ,is Ausztriában csak önállóság reményéről nem mondanak . Anélfogva semmielé könvölöltséget meg nem szavazattány tartalma ellenindítvány is terjeszt be. Pázmándy Dénes ez alkalommal szóvá teszi, hogy őt a delegációk üléseire mint hallgatót sem akarjak bebocsa-i.0:0 . sáz- - atvonnan, benne van, hogy a bizonos.b.... ságot kivéve, a ház tagjaira nézve nyilvánosak , hogy a delegációknak külön házszabályai vannak, de azokban sincs az mondva, hogy a képviselők ne vehetnének részt a bizottságok ülésein, mint hallgatók. Azt a kérést intézi az elnökhöz, tisztázza a dolgot, nehogy magyar képviselő máskor is hasonló kellemetlen helyzetbe juthasson. Tisza Kálmán miniszterelnök kijelenti, hogy Pázmándy esete nem bizottsági, hanem albizottsági ülésen történt. A delegációk maguk állapítják meg ügyrendüket s azokban benne van, hogy az albizottsági üles nem nyilvánosult. Pázmándyval tehát igazságtalanság nem történt. Sink csak azt jelenti ki, hogy ez ügyben annak idején Pázmándytól táviratot kapott, melyet gróf Zichy Józsefhez további intézkedés végett azonnal megküldött. Asbóth János megjegyzi, hogy az az albizottsági ülés bizalmas jellegű volt s ha Pázmándy azon részt vett volna, ugyan ki hiszi el, hogy az ülés megtarthatta volna bizalmas jellegét. Pázmándy Dénes konstatálja, hogy arra az ülésre a külügyi minisztérium osztálytanácsosa hívta meg. Tehát a kompetens emberek nincsenek Asbóthtal egy véleményem. Beöthy Ákos azt hiszi, hogy miután a képviselőknek kétségbevonhatatlan, megvan az a joguk, hogy a bizottságok tárgyalásaiban mindenkor részt vehessenek, nem járulhat azon felfogáshoz, mely ezt a fontos jogot kétségbe vonja. Tisza Kálmán miniszterelnök az eddigi gyakorlatot védi s megjegyzi, hogy Beöthynek a delegációban kellett volna lépéseket tenni, ha annak ügyrendjét megváltoztatni óhajtja. Dániel Ernő előadó a zárszámadásban Madarászszal polemizál, és az előirányzatot elfogadásra ajánlja. Wekerle Sándor pénzügyminiszter Pázmándyval szemben kijelenti, hogy az általa fölvetett ügy eldöntése nem ide, hanem a delegációk elé tartozik. Madarászszal szemben csak arra hivatkozik, hogy közösügyi kiadások törvényeken alapulnak. E törvényeket Madarász pártállásánál fogva elitélheti, de akik e törvényt elfogadták, azoknak a közös költségeket is meg kell szavazniok. A költségvetést Madarász indítványának mellőzésével elfogadni ajánlja. A ház többsége a tételt megszavazza. Az „1849-től 1867-ig fennállott központi kormány közegeinek nyugdijalá tételénél Madarász József az előirányzott 50,092 forint törlését s az összegnek népoktatási célokra való fordítását javasolja. Ily irányú elleninditványt is terjeszt be. Dániel Ernő előadó Madarász elleninditványának e mellőzésével a tétel megszavazását kéri. A ház többsége a tételt változatlanul fogadja el. A „nyugdíjasé“ tételénél Ott Nándor kérdi a pénzügyminisztert, van-e tudós, hogy nyugdíjazott egyének mégis állami szolgálatban állnak és elmen a minisztert, hogy a nyugdíjasok névjegyzékét terjesz- S26 a hité de. Wekerle Sándor pénzügyminiszter megjegyzi, hogy oly esetről, midőn államnyí pdijt élvező ember állami fizetéssel járó állási , m ■. s t ume*?.?*Hogy esetleg nyugalmazott egyének, mint alapdíjasak ne legyenek az állam által igénybe vehetők, azt senki sem árulha j . ■ ? ! Scionban nyugdijazott egyént sohsem alkalmaznak értesülne, a szükséges intézkedéseket azonnal megtenné. Ígéri, hogy az ideiglenesen nyugalmazottak lisztáját revideáltatni fogja s a még munkabírókat könnyebb munkára alkalmazván, a nyugdíjak szaporodását apaszthatni reméli. (Élénk helyeslés.) A tétel megszavaztatik. A ház ezután vita nélkül eljut a „Miniszterelnökség“ tételéig, viszontszeret. Az álarc jó volt, de most hiába teszi föl többé. Ön ridegen, aljasul viselte magát, mint azok a nők, akiknek még a nevét sem veszszük ajkainkra. A parveni származás egy kissé kitört belőle e percben, midőn egy nőt ily módon sértett. De a kétségbeesése magas fokán minden könyörület kihalt e szentimentális fiú szívéből, aki máskor, a rendes gondolkodása birtokában, a legutolsó bogarat sem tudta volna eltiporni. Ideges rohamában, mely e kíméletlen szavakra elfogta, az özvegy, fogait összeszoritva, kétségbeesett, sírásra fakadt. De a fiatal ember, magánkivül most már, mitsem látott a nő pergő könyeiből, s hevesen szakította föl kabátját, melynek belső zsebében, egy kék selyem-tárca legbelső részén, mosolyogva húzódott meg a bájos asszony kacér arcvonása : kedves emlék a steyer fürdőzés napsugaras óráiból, midőn — mondhatatlan boldogság közepette, — az egész világot keblére ölelte volna s szépnek, ragyogónak látta az életet, melyből mit sem élvezett addig. — Itt van, itt van, mit sem akarok tudni ön felől! Az illatos kis tárca kék selymét, szenvedélyesen szakította föl, kitépve a mosolygó képet, melyet annyiszor csókolt meg azelőtt. Kímélet, szánakozás nélkül tépte szét az özvegye drága arcmását, apró darabokban szórva oda lábaihoz e finom kis kép minden egyes részletét, mintha szivéből is kiszakította volna e megragadó asszonyt, a ki minden gondolatát elfoglalta. — Oh, bár sohase ismertem volna meg önt ! . . . Zokogott most már s arcába vér tolult. Élete sötétnek, sivárnak tűnt föl, ez asszony nedves, ragyogó szemei, — sötét hajfürtéi — és hófehér, telt karjai nélkül, a melyek annyiszor ölelték át szilaj érzékiséggel, ama feledhetetlen percekben, midőn lelkében az örökkévalóságot sejtette. Ez édes, mámoritó percek minden gyönyörűsége átvonult még egyszer a lelkén, ama kínos bizonyosság tudatában, hogy ez az elmúlt, ragyogó idő sohasem fog többé visszatérni. — De mit se féljen, nem lövöm meg magam önért! Az özvegy, szóhoz jutva most, idegesen kacagott föl: — Oh, énmiattam bátran meglőheti magát ! Akár egy légy hullott volna le a falról! — Nem, ezt a gyönyörűséget nem szerzem meg önnek, az olyan nőkért, aminő ön, az ember nem lövi magát agyon. Egyet kacag és fütyölve megy odább. Kalapját a kezébe fogta és távozni készült. — Isten önnel! — szólt gúnyosan. A legközelebbihez, akit ön utódomul választ, szívemből gratulálok. Paulin, a kis szobaleány, gyanús mosolylyal segítette föl a télikabátját. A lépcsőföljá■ sima—rabság raton egy livrées inas jött szembe vele, aki félvállról köszöntötte. A kapus, kiugorva páholyából, tisztelettel üdvözölte az özvegy kitüntetett kedvesét és hajlongva tárta föl elötte a nehéz, faragványos tölgyfa-kaput. Tolnay mindezekből kit sem látott. Minden idegen, furcsa volt előtte: a csöndes Lipót-utca, ahol alig járt egy-két ember, a szemközti gyógyszertár kígyós Aescu lapja s az élénk, őszi napsugár, mely vigan aranyozta meg a szemközti bérházak párkányzatát. * Mikor odahaza Szil-Szent-Lőrincen, a Tornay Ignác „vegyeskereskedése“ melletti szobában, a fehér függönyös ablak előtt fejbe lőtte magát, s az utcai járókelők, a kis bolti csöngető szakadatlan lármája közben berohantak, az öngyilkos sovány kezeiben, tétova ceruzaírással, a következő sorokra bukkantak: „Nyomorult és gonosz voltam, ti drága, jó lelkek, hogy ezt elkövettem rajtatok, de nincs erőm, hogy bírjam tovább. Egy szívtelen, rossz asszony kergetett a halálba.“ Berohanván a konyhából, ahol a kedves vendég számára a díszebédet készítette, a szegény mama, aki csupa szív volt, e rémitő percben, — miután ájultan összeesett, — arra gondolt egy pillanatig, hogy vannak-e, igazán vannak-e asszonyok, akik szív nélkül születtek ? Almódi.