Pesti Hírlap, 1890. február (12. évfolyam, 31-58. szám)

1890-02-01 / 31. szám

1890. február 1. FESTI HÍRLAP Nagy István röviden reflektál Berzeviczy állam­titkár múltkori beszédére, ezután példákat hoz fel arra nézve, hogy a magyar nyelvnek a népiskolákban való kötelező­ oktatására vonatkozó törvény nincsen mindenütt kellőkép végrehajtva, pedig a népiskola az az eszköz, melylyel leginkább magyarrá tehetjük ide­gen ajkú lakosságunkat. Számos tanonciskola tan­nyelve is német több városunkban s igy a német ajkú ifjúság nem tanulhatja meg az állam nyelvét. Az ifjak nagy része nem sajátíthatván el az elemi, sőt a középiskolában sem a magyar nyelvet, kény­telen a bécsi egyetemre menni, hogy tanulmányait folytathassa. Fölhívja a miniszter figyelmét arra, hogy az idegen tannyelvű iskolákat fokozatosan ma­gyarosítsa. A tanítók körében a magyar nyelv már rohamosabban terjed, a­mennyiben az ifjabb nemze­dék már majdnem kivétel nélkül tud magyarul. A tételt elfogadja. A tétel elfogadtatik. Az „állami felsőbb leányiskolák“ té­telénél. Madarász József a beteg Irányi Dániel he­lyett arra kéri a minisztert, intézkednék, hogy a pol­gári és felsőbb leányiskolákban a növendékek oly ok­tatásban részesíttessenek, mely képessé tegye őket, hogy kereskedelmi téren is megkereshessék kenyerü­ket (Helyeslés.) A tétel megszavaztatik. A horvát stipendiumok tételénél. Thaly Kálmán felvilágosítást kér a miniszter­től, hogy jelentkeznek-e horvát, román és szerb ifjak közül olyanok, kik a magyar nyelv megtanulhatása végett reflektálnak-e stipendiumokra s be vannak-e az alapítványi helyek töltve ? Csáky Albin gr. miniszter előrebocsátja, hogy az egyes felszólalásokra csak azért nem válaszolt, mert egyetértett azokkal. Thalynak azt válaszolja, hogy a horvát alapítványi helyek be vannak töltve, sőt nagyobb összeget kellett fölvenni, mert a horvát és határőrvidéki ifjak nagyobb számban jelentkeztek. A tétel elfogadtatik. A kollégiumok tételénél. Thaly Kálmán a debreceni ref. kollégium ér­dekében szólal fel. Történelmi alapon kimutatja, hogy a kollégium nem segély, hanem kárpótlásképen kapja a budgetben fölvett négyezer forintot. Indítványozza tehát, hogy félremagyarázás elkerülése végett ez jö­vőre világosan kitüntettessék. Berzeviczy Albert államtitkár elismeri, hogy Thaly felszólalása alapos s ígéri, hogy indítványa a jövőre nézve el fog fogadtatni. A tétel elfogadtatik. A közművelődési célok­nál. Győrffy Gyula, mielőtt a miniszterhez egy ér­demleges kérést intézne, Zay Adolffal polemizál. Ne beszéljen a szász Zay a székelyek ellen, kik a ma­gyar kultúrának annyi hasznot iparkodnak hajtani, mint a­mennyit a szászok annak ártani akarnak. Kí­vánja, hogy a kormány a közművelődési egyletek fö­lött, különösen a magánalapítványok hovafordítása fölött ellenőrzést gyakoroljon. Tudomása van arról, hogy Gozsdu Manó fővárosi ügyvéd egy milliónyi alapítványt tett román közművelődési célokra; az alapítványt három ember kezeli, de hogy miként, ar­ról mit sem lehet tudni. Kérdi a minisztert, hogy van-e tudomása a Gozsdu-féle alapítvány hovafordí­­tásáról? Zay Adolf félremagyarázott szavait igazítja helyre. Ő a székelyeket nem bántotta, nem is akarta bántani, de Győrffy kevésbbé volt lejális, mert ő bántotta a szászokat. De az ilyen támadás nem fogja eltántorítani a szászokat a józan hazafiság útjáról. A mai szász generáció foglalkozik a magyar literatu­­rával és kultúrával, de azért nem feledkezik meg saját kultúrájának fejlesztéséről sem. Csáky Albin gr. miniszter Győrffynek vála­szolva kijelenti, hogy van tudomása a Gozsdu-féle alapítványról s a kormány bizonyos ellenőrzést már eddig is gyakorolt. Köszönettel tartozik Györffynik a figyelmeztetésért, melyet m­egszivetve, tanulmányozni fogja az alapítvány ügyét. (Általános helyeslés.) Fenyvessy Ferenc az ellen szól, hogy a nemzeti múzeum szárnyépülettel toldassék meg s ez által a muzeum-kertből egy rész elvétessék. Pulszky Károly beszédében alaposan fejtegette a múzeumok s gyűjtemények kérdését s csak sajnálja a szóló, hogy nagyobb visszhangot nem keltett a beszéd. Nagyon óhajtandó volna már egy képzőművészeti palota föl­építése, melyben a történelmi képcsarnok, a képtá­rak s esetleg a zene- és színművészeti akadémia is helyet foglalhatnának. Legszerencsétlenebb helyzete van a történelmi képcsarnoknak, melynek képei a nedves helyiségben tönkremennek. Anglia is szüksé­gesnek tartja egy történelmi arcképcsarnok fölállítá­sát, annyival szükségesebb egy ilyen intézmény ná­lunk, hol a véderő s a nemzeti szellem fejlesztése érdekében fontos. Győrffy Gyula a Zay Adolf által félreértett szavait igazítja helyre. Thaly Kálmán a nemzeti múzeum épületének kiterjesztése ellen szól. Ha a gyűjtemények nem fér­nek el, külön palotát kell azoknak építeni. Különö­sen fontosnak tartaná egy külön fegyverzeti gyűjte­mény felállítását. A magyar nemzet harcias nemzet volt s a könnyű lovasságot, a huszárságot tőlünk­­ vette át az egész világ; a mi fegyverzeti gyűjtemé­nyünk nagy érdekkel és nagy értékkel bírna. A tör­ténelmi képcsarnok számára a szóló is hagyományo­zott végrendeletileg egy pár képet, de olyan állapot­ban van a képcsarnok, hogy vagy nem hal meg ad­dig a szóló, m­íg más helyisége nem lesz a képcsar­noknak, vagy megváltoztatja a végrendeletét, mert a mai nedves helyiségbe nyugodt lelkiismerettel senki sem küldheti a képét. Herman Ottó: Paloták építéséről beszélnek ismét, pedig a palotákkal már sokszor megjártuk, ott van a honvédelmi palota s a műegyetem, csak nem­rég építették mind a kettőt s máris mind a kettő szűk. A magyar fegyverzeti múzeum szép eszme, csak az a baj, hogy az ide hozandó gyűjtemények Bécsben vannak. Szükségesnek tartja azonban, hogy egy országos képtár építtessék, mert a képtárak rosszul vannak elhelyezve. A nemzeti múzeumban azután racionális beosztással még sok gyűjteményt föl lehet állítani. Orbán Balázs megjegyzi, hogy az akadémia épületében az országos képtár igazgatójának tizen­négy szobás lakása van, itt el lehetne helyezni a történelmi képcsarnokot, ha a képtárigazgatónak lak­pénzt adnának. A tétel elfogadtatik. Az orsz, zene- és színművészeti akadé­mia tételénél Fenyvessy Ferenc az országosan szubven­cionált színházaknak a belügyi tárcából a közokta­tásba való áthelyezéséről beszél. A kérdés a szabad­elvű pártban szőnyegre kerülvén, elhatároztatott, hogy az ügyben még nem dönt, hanem a két miniszter beszélje meg előbb az ügyet. Szóló hangoztatja, hogy magával az áthelyezéssel az ügy még nem nyer sem­mit. Fontosabb, hogy az országyűlésnek beleszólás biztosittassék a művészeti dolgokba. Művészi dolgokba az országgyűlésnek nincs beleszólása s e dolgokkal szemben teljesen tehetetlen. Meg kell állapítani az intendáns ügykörét. Mert a mai állapot teljesen tarthatatlan. Az ország egy elsőrendű csillaga még most sincs szerződtetve. Új évtől kezdve nélkülöznie kell a fővárosnak és az ország műveit közönségének a legkiválóbb magyar művésznőt. S nem tudjuk, kit vonjunk ezért felelősségre ? A szakdirektor az inten­dánsra, az intedáns a miniszterre és ez meg ismét megfordítva, egyik a másikra tolja a dolgot. Lehe­tetlen, hogy a művésznő nem akarna az ország leg­első, sőt egyedüli nemzeti színpadához szerződni, a magyar művész és művésznő érzi, hogy az ő művé­szete olyan mint az országos bankjegy, mely csak oly országban juthat forgalomba, a­hol annak ér­téke elismerve van. Ez állapot tovább nem tűrhető. Minisztert, intendánst ad eleget a gondviselés, de művészekben és művésznőkben nem szokott pazar lenni a gondviselés. Azért, ha áttétetik a művészet a közoktatási tárcába, rendeztessék, szabályoztassék az intendáns hatásköre. (Helyeslés a bal- és szélső­balon.) György Endre szerint adminisztratív tekintet­ben semmiben sem változik az ügykezelés akármily minisztériumban s a törvényhozásnak époly hatás­köre lesz akkor, mint most van. A tétel megszavaztatik. A képzőművészet céljaira fölvett tételnél Thaly Kálmán indítványozza, hogyha külföldi tanulmányútra küldetnek magyar festők, tétessék kö­telességükké, hogy a külföldön található magyar vo­natkozású képeket másolják le a nemzeti múzeum számára. Pulszky Károly kifejti, hogy most is, a­meny­nyire a pénzviszonyok engedik, a magyar tárgyú ké­pek lemásoltatnak a történelmi képtár számára. Thaly Kálmán örömmel veszi tudomásul Pulszky szavait. A tétel megszavaztatik. Az akadémia részére az ó­kori klasszi­kusok műveinek kiadására szánt tételnél Fenyvessy Ferenc hangsúlyozza annak szük­ségét, hogy a görög klasszikusok jó fordításban nyújtassanak az ifjúságnak. Hogy állunk most e kér­déssel ? Van egy-két jeles fordításunk Csiky Ger­gelytől ; van egy anthologiánk dr. Radó Antaltól. Ezek igen helyes, kitűnő művek. Hornert már Télfi Iván fordításában leírjuk, melyet Szarvas Gábor való­ságosan nevetségessé tett. Van még egy fordításunk Szabó Istvántól, a­melyben az áll, hogy „tekintetes Ajax“ és „nagyságos Achilles“. (Derültség jobb- és balfelől.) Szóló tehát a 15,000 frtot azzal a kötele­zettséggel óhajtja az akadémiának kiadni, hogy az a görög klasszikusok helyes fordításáról gondoskod­jék. (Helyeslés.) A ház a tételt megszavazza. Az elszegényedett hazai írók, vagy ezek családjainak segélyezésére szánt tételnél Ábrányi Kornél az előirányzott 3500 forintnak 15.000 frtra való fölemelését indítványozza. Indokolá­sában abból indul ki, hogy az, ha valaki a közpá­lyán, a művészeti, vagy tudományos pályán működve, nem tudott magának vagyont szerezni, a­melylyel betegség esetén a saját, vagy halála esetén család­jának sorsát biztosíthatná, ez nem jelenti még azt, hogy az illetőnek ne lehetnének nagy érdemei, a­melyeket a nemzetnek és a kormánynak méltányolnia kell. (Helyeslés balfelől.) Sőt lehetnek esetek, midőn­­ valaki a közpályán működve, talán épen azért nem tudott magának vagyont szerezni, mert csak is a nemzetnek és ország érekeinek kívánt önzetlenül szolgálni. (Úgy van­ balfelől.) Arról pedig — így folytatja szónok — teljesen meg vagyok győződve, hogy a t. házban nincs senki, a­ki azt a rideg elvet akarná gyakorlatilag szentesí­teni, hogy a közpályára csakis gazdag emberek lép­jenek, és hogy a tehetséges, jellemes, de vagyontalan emberek a közpályán csakis az erkölcsi függés, vagy pedig a könnyelműség közt választhatnak. Mert min­den országra nézve nagyon végzetes az, ha a tehet­séges, jellemes, de vagyontalan emberek nyilvános működésére a könnyelműség bélyegét sütik reá, még­pedig reá sütik azzal, hogy midőn az illetőnek ereje a küzdelemben megtört és fegyvere kihullott kezéből, akkor egyszerűen magára hagyassák. Ez kegyetlenebb, mint hogyha a harctéren elvérezni hagynák a sebe­sülteket, vagy pedig nem temetnék el a halottakat. Minden országban, a­hol ezt a rideg tant a tapasz­talás tényei hirdetik, egész generátiókat képes ez megmételyezni, megmérgezni és visszariasztani attól, hogy oly célokért áldozzák fel magukat, a­melyek esetleg nem legjutalmazóbbak, noha a nemzetre nézve a legértékesebbek. (Élénk helyeslés.) Más gazdagabb országokban, a­hol az intelli­gencia nem szegény és a­hol gazdag emberek is mind az intelligenciához tartoznak, kétségtelenül maga a társadalom siet ily esetekben az állam segélyére és saját támogatásával buzdítja, lelkesíti, bátorítja az egyes tehetségeket, hogy ott érvényesüljenek, a­hova hivatásuk és hajlamuk vonzza, és a­hol legtöbb hasz­not hajthatnak az országnak és a nemzetnek. De mi­­nálunk, a­hol a társadalom még a vajúdás stádiu­mában küzködik és a­hol még nagyon sok ellentét­nek kell magát kiforrnia, míg a tisztességes és függet­len szellemi munkának sikere biztosítva van, nálunk az államnak kell a társadalom segítségére sietni, hogy soha az a szégyenfolt ne érje sem az országot, sem a társadalmat, hogy férfiak, a­kiknek érdemük van akár a köz-, akár a tudományos pályán, önhibájukon kívül jussanak oly helyzetbe, a­melyben nyomorog­­niok kell, vagy családjukat ínséges árvaság fenye­gesse. (Úgy van!) Ily szégyenfoltok betakarására van hivatva ez a 3500 frt, de azt hiszem, ez nemcsak az én nézetem, de a tapasztalat tanúsága szerint is nem elégséges és azonkívül igazságtalan is, mert ez csakis a hazai írók részére van felvéve. Már­pedig nemcsak a nyilvános, hanem tudományos pályán s a publicistikában s ta­lán a parlamentáris pályán is lehetnek férfiak, a­kik oly helyzetbe jutnak, hogy támogatás nélkül nem szabad maradniuk. (Úgy van!) Hiszen te hát, épen nem régen a parlamentnek egyik igen munkás és jelentékeny tagja férfi korának delén, talán a túlfeszített munka következtében kidőlt és gyámoltalan családot hagyott maga után. Felfogásom szerint ez a férfiú díszt szer­zett emlékének azzal, hogy vagyontalanul halt meg, de nem volna talán méltó a társadalomhoz, hogy ha e férfi emlékének ezen dísze éppen csak ama férfiú családjára nézve jelentené a legnagyobb fokú elha­­gyatottságot. De te­hát, nemcsak ebből a speciális okból, hanem általános indokokból kérem, méltóztassék a 3500 frtot, 15.000 forintra felemelni, tehát épen annyira, mint a 10-dik rovatnál fa képzőművészetre szánt kiadások felvéve vannak , mert tulajdonképen tisztelt ház ez is képzőművészet, ez képezi az or­szág szellemi erejének értékesítését és ezen érté­kesítés módszerének politikai és kormányzati művé­szetét. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélsőbal­oldalon.) A­mi a mostani szöveget illeti, arra nézve mint egészen fölösleges pleonazmust, kihagyatni kérem az „elszegényedett“ szót. Ne adjunk alamizsna jelleget oly dolgoknak, melyek az állam és a társadalom ré­széről nobilis kötelességek, hiszen magától értetik, hogy a­kik azt kérik, azok rá vannak szorulva. (He­lyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Ennélfogva az egész szöveg az én meggyőződésem szerint követke­zőkép hangzanék: „Tudományos és közpályán mű­ködő egyének, hazai írók és művészek, vagy azok családjainak segélyezésére 15.000 frt.“ (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Az összeg, melyet kérek, csekély, de elvi jelen­tősége igen nagy. A­mi az összeg kiadásának parla­menti ellenőrzését illeti, erre nézve azt vagyok bátor felemlíteni, hogy nem kívánom, hogy a t. miniszter úr erre nézve évről-évre részletes jelentést terjeszszen be a t. képviselőháznak, hanem arra igenis súlyt fekte­tek, hogy a ház közoktatásügyi bizottságának ellenőr­zési szempontból évről-évre betekinthetése lehessen ezen összegek mikénti kezelésére nézve és hogy a t. miniszter úr a bizottsággal szemben részletes nyilván­tartásra köteleztessék. (Helyeslés a bal- és szélsőbal­oldalon.) Nagyon kérem a t. házat, hogy indítványomat elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélsőbaloldalon.) György Endre azt javasolja, hogy ez indítvány előzetes tárgyalás végett a pénzügyi­ bizottsághoz uta­­síttassék. Csáky Albin gr. vallás- és közoktatásügyi mi­niszter . Megvallom t.­hát, hogy a kegyetlenségnek egy bizonyos nemét látom abban, hogy ha a t. kép- e

Next