Pesti Hírlap, 1891. február (13. évfolyam, 32-58. szám)

1891-02-23 / 53. szám

Budapest, 1891. XI. évf. 53. (4368.) szám. Hétfő, február 23. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre 7 » — * Negyedévre !7 . 3 » 50 » Egy hóra. . . . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Miapest, nádor-utca 7. sí, földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­­lamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP, ÍV iKítZdl ( ) Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sz. L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cib. Páros­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Ellenzéki vesszőparipák. Kedd óta folyik a vita az országházban a konzuláris bírósági törvényjavaslat felett, az el­lenzék szerencsésen fölfedezte benne az új kö­zös ügyet s rágyújtott a közjogi vitára, mely tapasztalás szerint fel szokta villanyozni a ke­délyeket. Nagy apparátussal készült tehát Szilá­gyi Dezső megtámadására, mert ámbár tudta, hogy megbuktatására nincs elég ereje, mégis meg volt győződve róla, hogy a közvéleményben tönkre teszi a miniszter szabadelvű népszerűsé­gét és kimutatja, hogy ő sem jobb a Deákné vásznánál s ő is csak olyan, a bécsi miazmák által megpuhított mameluk, mint akár Fálk Miksa, akár Hegedűs Sándor. Ily reményekkel kezdte meg a mérsékelt ellenzék a csatát, bízva a szélsőbalnak ez alka­lommal megújított fegyverbarátságában , de a nagy­közönségnél nem talált különös rokon­­szenvre. Még Apponyi szónoklata sem talált visszhangra a házon kívül. A Sándor-utca üres maradt; a kiváncsi csoportokat hiába keressük a múzeum rácsozatának hosszában , a galériákon sincs semmi szorongás. A női karzaton alig látunk hölgyet, csak a folyosón folyik k­esélye­­sen a társalkodás és szivarozás a kandallók tüze körül s a képviselők csak ritkán sietnek vissza a terembe, ha valamely matador kezdi beszédét. Az általános érdeklődés nem nagy, a lég­kör nincs villanyossággal telítve, pedig nem hiányzanak sem a furfangos támadások, sem a még furfangosabb visszavágások, hol­él­ek, hol gorombaságok, de mindez nem tudja élénkíteni a vitát s fölmelegíteni a kedélyeket. A teremben rendesen unalom uralkodik. A konzuláris bíró­ságok feletti vita még sportnak sem elég mu­latságos ; a szónokok hiába erőlködnek, hogy vihart keltsenek, vagy oly lelkesedést gerjesz­­szenek, aminő elemi erővel magával ragadná a hallgatóságot, mint a nemzeti színházban, mi­dőn Jászay Mari játszsza Elektrát. A szereplők­nek nincs is ez egyszer elég elszántságuk ilye­nekre. A mérsékelt ellenzék érzi, hogy a köz­jogi vita nem az ő eleme, a többség sem lel­kesedik különösen a konzuláris bíróságért, a szélsőbal pedig nagyobb harcra készül a köz­­igazgatás államosítása ellen, mikor a szövetség a mérsékeltekkel megszűnik. A szélsőbalnak ezen kérdésben nagyon különös lesz az állása. Ők a mostani várme­gyéért nem hajlandók lándzsát törni, csak a régi vármegye dicsőségéért rajonganak, melyet a hagyományból ismernek. Ők perhorreszkálják a virilisták intézményét s nem sokat adnak a bi­zottsági tagok választására; nem is fektetnek súlyt oly megyegyülésekre, melyeknek politizá­lása nem nyom semmit a nagy politikában s az országgyűléshez felküldött kérvényben találja tetőpontját. Érzik azt is, hogy nehéz volna a nagy­közönséget, a népet föllelkesíteni az alis­pán vagy szolgabíró választása mellett. Hiszen többnyire ezeknek tulajdonítja sérelmeit. A me­gyei hivatalnokok választása alig lehet al­kalmas jelszó a­ jövő évi képviselőválasztásokra. Ezekre csattanósabb jelszó kell, olyan, a­mely­ben mindenki a maga tulajdon sérelmét meg­testesítve látja s előre tudhatják, hogy ez nem lehet más, mint ,,Le a korrupcióval!“ Ez elég hangzatos , ez ellen nem lehet alapos kifogást tenni, csakhogy mindenki mást ért alatta. Az egyik a választási etetést, itatást, vesztegetést vagy a hivatalos pressziót; a nép pedig, mely szereti, ha itatják s vesztegetik, a megyei közigazgatás kinövéseit; mások a mo­nopóliumokat s adózást. Szóval mindenki azt, a­mi, a­mint mondják, a szegény népnek fáj. De háttérben lappang még egy új párt is, mely mint a homunculus Gothe Faustjának má­sodik részében, megszületni nem tud, minda­mellett, hogy a papok és káplánok mind bábás­kodnak mellette. Ez a katholikus párt, melyről a Magyar Állam már régóta álmodozik. Hazánk­ban azonban ilyen párt alakulása épen úgy le­hetetlen, mint Franciaországban. Ilyen csak Németországban lehetséges. Nálunk, hol hat vagy hét különböző felekezet egymás mellett bé­késen megfér, a vallási fanatizmus nem talál termékeny talajra s a politikai elveknek min­dig nagyobb lesz a vonzereje, mint a vallá­siaknak. A magyar ember nem szereti az attrak­ciókat, a bonyolódott kérdéseket és állásokat. Érti, mi a kormánypárt, érti, mi az ellenzék s ha már ellenzék, jobban szereti a szélsőt, mint a mérsékeltet. De olyan pártot meg nem ért, mely hol a kormányt, hol az ellenzéket támo­gatja s nem a haza, hanem valamely felekezet javát tűzi ki végcéljául. Ilyen centrumpárt lehetséges a szőrszálha­sogató németeknél, nálunk nem talál alkalmas talajra. Pulszky Ferenc, a „PESTI HÍRLAP“ TARGÁJA. Gróf Zrínyi Miklós könyvtára.­ ­ A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — „Dedikálom ezt az munkámat Magyar Ne­mességnek, adgya Isten hogy véremet utolsó csöppig hasznossan néki dedikálhassam." E lelkes hazafias ajánlással bocsátotta vi­lággá Zrínyi, a költő, hires művét, az ..Adriai tengernek corénájá“-t. E néhány szó a nagy (latalin hit vallomása, a­­ki felbuzdulva nagy őse, a szigeti hős példáján kész volt minden percben szeretett hazájáér­t ontani vérét, s midőn időre­­órára visszavonult a tett mezejéről, akkor a múlt dicső emlékeinek megörökítését tűzte ki élete céljául. S ha egyrészt Zrínyi ismert politi­kai s hadászati munkái­ az állam férfiút s a had­vezért jellemzik, akkor másrészt fenmaradt köl­tői művei a finom érzésű s a lelkes költőt is­mertetik meg velünk. A Zrínyi-irodalom — bár nem számos — művelőinek a költő életéhez s működéséhez figye­lemreméltó s eddig teljesen ismeretlen adatokat fog szolgáltatni a minap előkerült Zrinyi-könyv­­tár. E könyvtár, mely eddig gróf Daui Henrik vöttaui kastélyában kegyelettel őriztetett, Kende S. bécsi könyvárus birtokába került, kinek szí­vességéből e fölötte érdekes könyvtárról közölhe­tek egyet-mást e lap t. olvasóival. A könyvtár megítélését és bibliográfiai is­mertetését­ nagyban elősegíti az eredeti leltár, melyet valószínűleg maga Zrínyi írt össze s melynek címe: „C­a­t­a­l­o­g­u­s omnium f­i­b­­rorum Bibliothecae Chaktornien­­s­i 5 e­x­c­e 11 m­i a­t­q­u­e i­t­i­m­i D­n­i Gerni­­tis Nicolai a Zrinio Boni. Anno Do­mini 1662. die 10. Octobris.“ E jegyzék 11 fejezetből áll, minden szak 30—40 könyvvel van képviselve. S mind e könyv — nagyobb­részt a költő sajátkezű bejegyzéseivel — egyné­hány kivételével a könyvtárban megvan. Ehhez járul még a költő fiának, az 1691-ben Szalánke­­ménnél elesett Zrinyi Ádámnak könyvtára. A költő könyvtárában magyar, latin, né­met, olasz, francia és spanyol könyveket talá­lunk s valóban meglepő, a tudomány mily ma­gas fokán állott Zrínyi, ki összegyűjtötte kora irodalmának gyöngyeit, a 17. század világirodal­mának kiváló képviselőit. De nemcsak e köny­vek létezése mondja ezt nekünk; Zrínyi tudo­mányosságának fényes tanújeleit a könyvekbe beírt sajátkezű oldaljegyzetek adják. Politikai s bölcsészeti, történelmi és stratégiai reflexiókon kívül egyik-másik könyvében sajátkezű verseket is találunk. Így pld. Assarino Lukács „Le rivo­­luzioni di Gatalogna" (Bologna 1648.) c. művé­nek címlapján van egy verse, mely úgyszólván parafrázisa a költő híres jelszavának „Sors bona nihil aliud.“ E vers utolsó strófája következőleg hangzik: „Részt, bátort, okossal Szerercse ápolgat, illyent soha nem ronthat.* 11 — febr. 22. Választási mozgalom. Újvidékről sürgöny­zik . Ma délután tartotta a szabadelvű párt közgyülés Egy másik könyvbe (Discorsi sopra Cor­­nelio Tacito Velence 1635.) történelmi elmélke­déseket jegyzett, a melyek a cimlap előtti há­rom lapot töltik be. Magyar nyomtatványok közül itt találjuk Hel­­tai „Magyar krónikájá“-t (Kolozsvár, 1575­), Pathai István „Az sacramentumokról“ stb. (Pápa, 1592), Enyedi György ,,Az ó- és uj testamentumbeli helyek“ stb. (Kolozsvár, 1619), Pázmány „Hod­­dlegus“-át (Pozsony, 1637), Pázmány prédiká­cióit (Pozsony, 1636), Ágoston Péter „Szivek kincsé“-t (Nagy-Szombat, 1671) stb. Említendő még Thuróczi krónikájának 1488-iki brü­nni kiadása — ritka szép példány­ — egy írott missale a 15. század elejéről, azon­kívül több ritka 16. századbeli mű, melyeknek tárgya a magyar-török háborúk, néhány Sziget­vár ostromára vonatkozó mű, forrásművei az „Obsidio Sigetiana“-nak; ilyen pld. Forgách Imre „De­­Sigetho Hungáriáe propugnaculo“ címü ritka műve (1587). A könyvtár legérdekesebb részét minden­esetre a kéziratok képezik. Ezek közül első helyen az „Adriai tenger syrenájá“-nak kézira­tát kell említenem, amely, mint az a számos, Zrínyi saját kezétől származó jegyzet­i törlés bizonyítja, az eredeti kézirat. Érdekes körülmény az, hogy a kézirat szövege több helyütt lénye­gesen eltér a nyomtatásban megjelent eposz szövegétől. A 14. énekben példa egyes verssza­kok ki vannak húzva, de még olvashatók. A negyedik és ötödik strófa, mely át van húzva, következőleg szól. Lapunk mai száma 8 oldalt tartalmaz. Belpolitikai hírek.

Next