Pesti Hírlap, 1891. február (13. évfolyam, 32-58. szám)
1891-02-23 / 53. szám
Budapest, 1891. XI. évf. 53. (4368.) szám. Hétfő, február 23. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre 7 » — * Negyedévre !7 . 3 » 50 » Egy hóra. . . . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Miapest, nádor-utca 7. sí, földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP, ÍV iKítZdl ( ) Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz. L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cib. Párosban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Ellenzéki vesszőparipák. Kedd óta folyik a vita az országházban a konzuláris bírósági törvényjavaslat felett, az ellenzék szerencsésen fölfedezte benne az új közös ügyet s rágyújtott a közjogi vitára, mely tapasztalás szerint fel szokta villanyozni a kedélyeket. Nagy apparátussal készült tehát Szilágyi Dezső megtámadására, mert ámbár tudta, hogy megbuktatására nincs elég ereje, mégis meg volt győződve róla, hogy a közvéleményben tönkre teszi a miniszter szabadelvű népszerűségét és kimutatja, hogy ő sem jobb a Deákné vásznánál s ő is csak olyan, a bécsi miazmák által megpuhított mameluk, mint akár Fálk Miksa, akár Hegedűs Sándor. Ily reményekkel kezdte meg a mérsékelt ellenzék a csatát, bízva a szélsőbalnak ez alkalommal megújított fegyverbarátságában , de a nagyközönségnél nem talált különös rokonszenvre. Még Apponyi szónoklata sem talált visszhangra a házon kívül. A Sándor-utca üres maradt; a kiváncsi csoportokat hiába keressük a múzeum rácsozatának hosszában , a galériákon sincs semmi szorongás. A női karzaton alig látunk hölgyet, csak a folyosón folyik kesélyesen a társalkodás és szivarozás a kandallók tüze körül s a képviselők csak ritkán sietnek vissza a terembe, ha valamely matador kezdi beszédét. Az általános érdeklődés nem nagy, a légkör nincs villanyossággal telítve, pedig nem hiányzanak sem a furfangos támadások, sem a még furfangosabb visszavágások, holélek, hol gorombaságok, de mindez nem tudja élénkíteni a vitát s fölmelegíteni a kedélyeket. A teremben rendesen unalom uralkodik. A konzuláris bíróságok feletti vita még sportnak sem elég mulatságos ; a szónokok hiába erőlködnek, hogy vihart keltsenek, vagy oly lelkesedést gerjeszszenek, aminő elemi erővel magával ragadná a hallgatóságot, mint a nemzeti színházban, midőn Jászay Mari játszsza Elektrát. A szereplőknek nincs is ez egyszer elég elszántságuk ilyenekre. A mérsékelt ellenzék érzi, hogy a közjogi vita nem az ő eleme, a többség sem lelkesedik különösen a konzuláris bíróságért, a szélsőbal pedig nagyobb harcra készül a közigazgatás államosítása ellen, mikor a szövetség a mérsékeltekkel megszűnik. A szélsőbalnak ezen kérdésben nagyon különös lesz az állása. Ők a mostani vármegyéért nem hajlandók lándzsát törni, csak a régi vármegye dicsőségéért rajonganak, melyet a hagyományból ismernek. Ők perhorreszkálják a virilisták intézményét s nem sokat adnak a bizottsági tagok választására; nem is fektetnek súlyt oly megyegyülésekre, melyeknek politizálása nem nyom semmit a nagy politikában s az országgyűléshez felküldött kérvényben találja tetőpontját. Érzik azt is, hogy nehéz volna a nagyközönséget, a népet föllelkesíteni az alispán vagy szolgabíró választása mellett. Hiszen többnyire ezeknek tulajdonítja sérelmeit. A megyei hivatalnokok választása alig lehet alkalmas jelszó a jövő évi képviselőválasztásokra. Ezekre csattanósabb jelszó kell, olyan, amelyben mindenki a maga tulajdon sérelmét megtestesítve látja s előre tudhatják, hogy ez nem lehet más, mint ,,Le a korrupcióval!“ Ez elég hangzatos , ez ellen nem lehet alapos kifogást tenni, csakhogy mindenki mást ért alatta. Az egyik a választási etetést, itatást, vesztegetést vagy a hivatalos pressziót; a nép pedig, mely szereti, ha itatják s vesztegetik, a megyei közigazgatás kinövéseit; mások a monopóliumokat s adózást. Szóval mindenki azt, ami, amint mondják, a szegény népnek fáj. De háttérben lappang még egy új párt is, mely mint a homunculus Gothe Faustjának második részében, megszületni nem tud, mindamellett, hogy a papok és káplánok mind bábáskodnak mellette. Ez a katholikus párt, melyről a Magyar Állam már régóta álmodozik. Hazánkban azonban ilyen párt alakulása épen úgy lehetetlen, mint Franciaországban. Ilyen csak Németországban lehetséges. Nálunk, hol hat vagy hét különböző felekezet egymás mellett békésen megfér, a vallási fanatizmus nem talál termékeny talajra s a politikai elveknek mindig nagyobb lesz a vonzereje, mint a vallásiaknak. A magyar ember nem szereti az attrakciókat, a bonyolódott kérdéseket és állásokat. Érti, mi a kormánypárt, érti, mi az ellenzék s ha már ellenzék, jobban szereti a szélsőt, mint a mérsékeltet. De olyan pártot meg nem ért, mely hol a kormányt, hol az ellenzéket támogatja s nem a haza, hanem valamely felekezet javát tűzi ki végcéljául. Ilyen centrumpárt lehetséges a szőrszálhasogató németeknél, nálunk nem talál alkalmas talajra. Pulszky Ferenc, a „PESTI HÍRLAP“ TARGÁJA. Gróf Zrínyi Miklós könyvtára. A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — „Dedikálom ezt az munkámat Magyar Nemességnek, adgya Isten hogy véremet utolsó csöppig hasznossan néki dedikálhassam." E lelkes hazafias ajánlással bocsátotta világgá Zrínyi, a költő, hires művét, az ..Adriai tengernek corénájá“-t. E néhány szó a nagy (latalin hit vallomása, aki felbuzdulva nagy őse, a szigeti hős példáján kész volt minden percben szeretett hazájáért ontani vérét, s midőn időreórára visszavonult a tett mezejéről, akkor a múlt dicső emlékeinek megörökítését tűzte ki élete céljául. S ha egyrészt Zrínyi ismert politikai s hadászati munkái az állam férfiút s a hadvezért jellemzik, akkor másrészt fenmaradt költői művei a finom érzésű s a lelkes költőt ismertetik meg velünk. A Zrínyi-irodalom — bár nem számos — művelőinek a költő életéhez s működéséhez figyelemreméltó s eddig teljesen ismeretlen adatokat fog szolgáltatni a minap előkerült Zrinyi-könyvtár. E könyvtár, mely eddig gróf Daui Henrik vöttaui kastélyában kegyelettel őriztetett, Kende S. bécsi könyvárus birtokába került, kinek szívességéből e fölötte érdekes könyvtárról közölhetek egyet-mást e lap t. olvasóival. A könyvtár megítélését és bibliográfiai ismertetését nagyban elősegíti az eredeti leltár, melyet valószínűleg maga Zrínyi írt össze s melynek címe: „Catalogus omnium fibrorum Bibliothecae Chaktorniensi 5 exce 11 mi atque itimi Dni Gernitis Nicolai a Zrinio Boni. Anno Domini 1662. die 10. Octobris.“ E jegyzék 11 fejezetből áll, minden szak 30—40 könyvvel van képviselve. S mind e könyv — nagyobbrészt a költő sajátkezű bejegyzéseivel — egynéhány kivételével a könyvtárban megvan. Ehhez járul még a költő fiának, az 1691-ben Szalánkeménnél elesett Zrinyi Ádámnak könyvtára. A költő könyvtárában magyar, latin, német, olasz, francia és spanyol könyveket találunk s valóban meglepő, a tudomány mily magas fokán állott Zrínyi, ki összegyűjtötte kora irodalmának gyöngyeit, a 17. század világirodalmának kiváló képviselőit. De nemcsak e könyvek létezése mondja ezt nekünk; Zrínyi tudományosságának fényes tanújeleit a könyvekbe beírt sajátkezű oldaljegyzetek adják. Politikai s bölcsészeti, történelmi és stratégiai reflexiókon kívül egyik-másik könyvében sajátkezű verseket is találunk. Így pld. Assarino Lukács „Le rivoluzioni di Gatalogna" (Bologna 1648.) c. művének címlapján van egy verse, mely úgyszólván parafrázisa a költő híres jelszavának „Sors bona nihil aliud.“ E vers utolsó strófája következőleg hangzik: „Részt, bátort, okossal Szerercse ápolgat, illyent soha nem ronthat.* 11 — febr. 22. Választási mozgalom. Újvidékről sürgönyzik . Ma délután tartotta a szabadelvű párt közgyülés Egy másik könyvbe (Discorsi sopra Cornelio Tacito Velence 1635.) történelmi elmélkedéseket jegyzett, a melyek a cimlap előtti három lapot töltik be. Magyar nyomtatványok közül itt találjuk Heltai „Magyar krónikájá“-t (Kolozsvár, 1575), Pathai István „Az sacramentumokról“ stb. (Pápa, 1592), Enyedi György ,,Az ó- és uj testamentumbeli helyek“ stb. (Kolozsvár, 1619), Pázmány „Hoddlegus“-át (Pozsony, 1637), Pázmány prédikációit (Pozsony, 1636), Ágoston Péter „Szivek kincsé“-t (Nagy-Szombat, 1671) stb. Említendő még Thuróczi krónikájának 1488-iki brünni kiadása — ritka szép példány — egy írott missale a 15. század elejéről, azonkívül több ritka 16. századbeli mű, melyeknek tárgya a magyar-török háborúk, néhány Szigetvár ostromára vonatkozó mű, forrásművei az „Obsidio Sigetiana“-nak; ilyen pld. Forgách Imre „DeSigetho Hungáriáe propugnaculo“ címü ritka műve (1587). A könyvtár legérdekesebb részét mindenesetre a kéziratok képezik. Ezek közül első helyen az „Adriai tenger syrenájá“-nak kéziratát kell említenem, amely, mint az a számos, Zrínyi saját kezétől származó jegyzeti törlés bizonyítja, az eredeti kézirat. Érdekes körülmény az, hogy a kézirat szövege több helyütt lényegesen eltér a nyomtatásban megjelent eposz szövegétől. A 14. énekben példa egyes versszakok ki vannak húzva, de még olvashatók. A negyedik és ötödik strófa, mely át van húzva, következőleg szól. Lapunk mai száma 8 oldalt tartalmaz. Belpolitikai hírek.