Pesti Hírlap, 1891. március (13. évfolyam, 59-88. szám)

1891-03-11 / 69. szám

1891. március 11. PESTI HÍRLAP* REGÉNY-CSARNOK. A senki leánya, Francia regény. 65 Alfonz rögtön tisztában volt azzal, hogy mit akar Dupont elérni, látva, hogy a rendőr minduntalan teletölti Barabás poharát. És hogy a bor annál jobban essék neki, Dupont osztrigát, sonkát s hideg sültet rendelt. Alig egy óra múlva a derék Barabás apó — ki gyanútlanul üritgette ki az erős italt — meg­­ittasult s mély álomba merült. Ezalatt Dupont előhúzva a fuvolatokat, egy késsel felpattantotta fedelét s meg­pillantva az iratokat diadalmas hangon kiáltott fel: — Megvan! Tehát jól sejtettem. Uram vegye, ez az öné, tegyen velek azt, a­mit jónak lát, a­mi pedig az én hallgatásomat illeti, arról nyugodt lehet. Alfonz tagadólag rázta meg fejét. — Köszönöm Dupont, azonban szánalmat érzek a tehetetlen öreg iránt. Bízza rám. Azt akarom, hogy ő maga adja ide nekem ezeket az iratokat. — A­mint tetszik uram, Alfonz kifizette a számlát és a szundikáló öreget bérkocsiba helyezve, elhajtottak Barabás lakására. Megérkezve a két férfi felvezette az aggas­tyánt ajtajáig, ott aztán becsöngettek és át­adták őt és a fuvola tokot megrémült felesé­­­gének. Alfonz búcsút vett Duponttól; abban álla­podtak meg, hogy a fiatal­ember másnap reggel felkeresi Barabást. A következő napon úgy tíz óra tájt Al­fonz már Barabásnál volt, ki első pillanatban nem ismerte fel az ifjút. — Ah! tudom már ! ... ön Dupont-nál volt tegnap est­e, — és nevetve téve hozzá, — mily lakomát csaptunk, de milyet! ... Foglaljon helyet, uram. — Barabás úr, — kezdé a fiatal ember, — midőn tegnap estve sógora bemutatott önnek szántszándékkal emlitette csak keresztnevemet. — Ah­­ás miért ? — Ön bizonyára magától is rá fog jönni, ha megtudja, hogy az én nevem de la Roche Alfonz. Ez a név meglepte Barabást, a tegnapi mámor megtompította emlékező tehetségét s gon­dolkozva mondá: — De la Roche! de la Roche! ... Ez a név ismerős előttem ... Ah! emlékszem már... nem szerepelt egy de la Roche a Gérard meg­gyilkoltatásánál is? — Igen. — Rokona lenne ön annak ? — Fia vagyok. — Ah! Barabás ösztönszerűleg a fuvolátok felé pillantott, mely szokott helyén volt. Igen, de benne voltak-e még az iratok? Barabás visszagondolt a múlt­estvére, mint igyekezett őt leitatni sógora ... de hogy mi történt aztán, arra már nem tudott vissza­emlékezni . . . Bizonyára elaludtam — gondolá az aggas­tyán — és mialatt aludtam, vájjon mit tettek f­uvola tokommal ? E gondolatnál összerezzent, oda siet a tokhoz s remegve veszi észre, hogy feltörték. Homlokáról letörölve a verejtékcseppeket mormolja : — Az nem szép! Igazán nem szép . . . megloptak . . . mert bizonyos vagyok benne, hogy az iratok már nincsenek a tokban. S hogy meggyőződést szerezzen magának, és fel akarja azt nyitni, midőn Alfonz megaka­dályozva őt szándékában, mondja: — Legyen nyugodt, az iratok benne van­nak .. . győződjék meg. . . Barabás megnyugodott. Alfonz igazat mondott, az okmányok szo­kott helyükön voltak. De a derék aggastyánt annyira elgyengítette a rémület, hogy kénytelen volt leülni. Ekkor Alfonz elmondá az öregnek Dupont szándékát. Igen, lerészegítették őt, hogy elvehes­­sék tőle az iratokat, melyeket Dupont — miu­tán feltörte a zárt — ki is vett a tokból, hogy azokat átadja Alfonznak, de ő nem fogadta túl őket, mert csak Barabás beleegyezésével akarja őket bírni. És midőn Alfonz elmondá, mint kísérlett meg mindent, hogy bebizonyíthassa atyja ártat­lanságát, elmondá, mennyi megaláztatás érte, mennyit szenvedett, Barabás teljes bizalmat ér­zett az ifjú iránt. Mi több, Barabás kényezni kezdett. — De hát akkor mi volt az a Gérard? — Egy nyomorult! — De ha meggyilkolták őt! . . . — Gérard egy nyomorult volt, ki az önre bízott iratok titkával vissza akart élni s Belle­­garde kisasszony kezét merte kérni hallgatása fejében. . . . — Önnek tudnia kell uram — mondá az öreg méltósággal — hogy én még csak nem is sejtem az iratok tartalmát . . . — Ön egy derék, jellemes ember Barabás úr és ön teljesen megnyerte rokonszenvemet. — Örömömre szolgál, hogy én is ugyan­azt mondhatom ... és az aggastyán oda nyujtá kezét Alfonznak, mit az melegen megszorított. Barabás egy pillanatig még habozott, aztán oda lépett a fuvolátokhoz, kivévé belőle a Bar­­rel-iratokat s átnyujtá azokat Alfonznak. — Itt van uram, vigye el őket s tegyen velek a mit akar. . . Bízom önben. És nagy léptekkel fel s alá járkálva a szo­bában, folytatá: — Végre is megelégeltem a dolgot. Meny­nyi szerencsétlenség ért, mióta ez okmányok ná­lam vannak . Összekoccantam feleségemmel! . .. sógorommal!. . . Házmotozást tartottak nálam... Vallattak, elzártak!. . . Állomásomat vesztettem el!. . . Igen, elég volt ennyi!. . . Egy idő óta már nem is élek. . — Köszönöm uram — mondá Alfonz, kire mély hatással volt az a tudat, hogy zsebében vannak azok az iratok, melyek atyja halálát okozták ... és a­melyektől a Bellegarde-csa­­lád becsülete függött.. . XII. Még az­nap estre Alfonz visszatért Orle­­ansba. Két napon át bezárkózott szobájába. A sze­gény ifjú kegyetlen kínokat állott ki. Mit tegyen ? Irtózatos küzdelem folyt belsejében, mert ha a fiatal ember mélyen szerette is volt atyját, viszont Renéejét is bálványozta és rémülettel ve­tette el magától a gondolatot, hogy oda dobja az ártatlan leányka nevét a szégyen és botrány martalékául. — Nem, nem — rebegő kínosan — soha sem lesz bátorságom ily tettet elkövetni... Atyám, az én szegény atyám meg fog nekem bocsátani... A Bellegarde-palotában gyötrelmes napokat éltek át. Látszólag ugyan kevés változást lehetett észrevenni. Pál rendesen járt hivatalába. De amikor tudta, hogy senki sem látja, teljesen átengedte magát fájdalmának s azzal vi­­gasztalá magát, hogy az őrülés majd csak véget vet ily kegyetlen szenvedésnek. Heléne és Renée is látszólag rendes élet­módjukat folytatták. Jöttek-mentek, látogatásokat fogadtak. Végig kellett játszaniok ezt a szomorú ko­médiát!. . . De hányszor kapta rajta egyik a másikat, hogy könyezik. Ha néhány órai tettetés után magukra maradtak, anya és leány szótlanul bo­rulva egymás nyakába, keserves zokogásba tör­tek ki. Csupán az öreg Bellegarde József nem tudta elviselni a halálos döfést. Alig látszott, hogy még van egy kis élet abban a viaszsárga csontos testben, mely halott mozdulatlanságával feküdt, ágyán ? Ama irtózatos felfedezés óta az aggastyán ajkáról senki sem hallott egyetlen szót sem, mintha a halál zárta volna le azokat mindörökre. Még táplálékot is alig vett magához. Olykor, ha túlságos gyengeség vett rajta erőt, kínosan nyújta ki kezét komornyikja felé — ez volt az egyedüli, kinek jelenlétét megtűrte maga körül. Ilyenkor a komornyik egy kis levest ete­tett meg vele. Azonban alig hogy néhány kor­tyot lenyelt, a beteg újból visszaesett mozdulat­­lanságára. (folyt. köv.)­­ Kivonat a hivatalos lapból — Kinevezések. Reviczky Pál temes vármegyei közigazgatási gyakornok, tb. aljegyző, a m. kir. bel­ügyminiszter által főispáni titkárrá a miniszteri segéd­fogalmazói rangosztályban kineveztetett, s szolgálat­tételre Temes vármegye és Temesvár szabad királyi város főispánja mellé rendeltetett ki. — A m. kir. pénzügyminiszter: Nemes Ferenc pénzügyi fogalmazó­­gyakornokot, egyelőre ideiglenes minőségben, II. oszt. pénzügyi fogalmazóvá, Patkó Lajos dijnokot, ideigle­nes minőségű állami végrehajtóvá nevezte ki. — A m. kir. igazságügyminiszter: dr. ifj. Kondor Gusztáv és dr. Doleschall Frigyes Alfréd kir. curisi, a dr. Vaisz-féle alapítványból segélyezett joggyakornokokat, s Rédly Sándor budapesti kir. törvényszéki joggyakor­nokot a budapesti kir. törvényszékhez, Vidovich Ferenc budapesti kir. ítélőtáblái dr. Vaisz-alapitványi és Knorr Kálmán budapesti kir. váltótörvényszéki joggyakorno­­kokat pedig a budapesti kir. kereskedelmi és váltó­törvényszékhez aljegyzőkké, Török Gusztáv soproni kir. járásbirósági Írnokot a kismartoni, és Toldy Alajos makói kir. járásbirósági Írnokot a makói kir. járásbí­rósághoz segédtelekkönyvvezetőkké, Csizmazia Jenő szegzárdi kir. törvényszékki dijnokot a paksi, Koháry Sándor paksi kir. járásbirósági dijnokot a tamási, to­vábbá Csoba József temesvári kir. törvényszéki dij­nokot és Spiegler Miksa 13. cs. és kir. tüzérezredbeli számvivő-őrmestert a makói, végül Friedl Frigyes bánffy-hunyadi kir. járásbirósági bijnokot ugyanazon, kir. járásbírósághoz írnokokká nevezte ki, dr. Schlauch Lajos miskolci k­­r. járásbirósági aljegyzőt a budapesti kir. törvényszékhez helyezte át, Sujánszky Jenő bala­tonszentgyörgyi uradalmi gépész-lakatost, az illavai kir. orsz. fegyintézethez, ideiglenes minőségben, a gé­pész-lakatosai teendőkkel egybekötött főfegyőri állásra nevezte ki. — A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter, Weixlgärtner Ármin­ tanárjelöltet, a nagy­váradi tankerületi főigazgatósághoz Írnokká nevezte ki. — A budapesti kir. főügyész: Boda Lajos igazol­­ványos altisztet a zilahi kir. ügyészséghez Írnokká, Schmotzer János igazolványos altisztet a győri kir. ügyészséghez Írnokká nevezte ki. — A fiumei m. kir. pénzügyigazgatóság, Superina Antal fiumei lakost, a fiumei kir. adóhivatalhoz napidijas adóhivatali gyakor­nok-jelöltté nevezte ki. — Névváltoztatások: Goldstein Ignác budapesti illetőségű ugyanottani lakos vezetéknevének „Gabos“-ra, kiskorú Laub Béla budapesti illetőségű ugyanottani lakos vezetéknevének „Lukácsra“-ra, Gross Herman (Elemér) monaji illetőségű budapesti lakos vezetékne­vének „Nagy“-ra, Hopp József, am. kir. VI. sz. csend­őrkerület állományához tartozó, újfalui illetőségű s Mernyén állomásozó csendőr vezetéknevének ,,,Viola“-ra, Nyegru László érmihályfalvi illetőségű ugyanottani la­kos, valamint Sándor, Matild, Erzsébet és Gyula nevű kiskorú gyermekei vezetéknevének ,,Fekete“-re, kis­korú Ehrenstein Ilona budapesti illetőségű ugyanottani, lakos vezetéknevének „Cséri“-re, kiskorú Ulk Sámuel félegyházi illetőségű ugyanottani lakos vezetéknevének „Főző“-re, kiskorú Molnár János m.-dombegyházi il­letőségű ugyanottani lakos vezetéknevének „Lázárira kért átváltoztatása, belügyminiszteri rendelettel meg­­engedtetett. Árverések a fővárosiján. Katona József-utca 15., márc. 13. Bachofen Henrik ing. 7669 frt. Wes­­selényi-utca 46. márc. 20. Hartmann, Manó ing. 784 frt. — Akadémia-utca 6. márc. 12. Rossé Szaniszló ingós. 436 frt. — Jászberényi-út 8452.., márc. 17. Patikáros Ferkó ingós. 660 frt. — Szervita-tér 6., márc. 12. Lakner Kálmán ingós. 1445 frt.­ Árverések a vidéken. Zsámbék, márc. 23. Kiinger Ferenc ingatl. 720 frt. — Bugyi, márc. 10. Somogyi Mihály ing. 872 frt. — Szt.­Endre, márc. 23. Valentin Józsefné ingatl. 1600 frt. — Szentes, márc. 14. Pap Antalné ingatl. 3000 frt. — Jám, ápr 11. Babecz Samu ingós. 2270 frt. — Duna-Bogdány, április 13. Rittinger György ingós. 496 frt. Rác- Keresztur, ápr. 3. Tóth József ingós. 994 frt. Csődök. Szlamna János ellen, csődbiztos Molito­­risz István, tömeggondnok Oszvald Tivadar ápr. 11. Eperjes. Schuszter Károly ellen csődbiztos Vértik Ká­roly, tömeggondnok Lica Dániel, ápr. 4. Beszterce. Tamásy György ellen, csődbiztos Huszka Ödön, tö­meggondnok dr. Lipthay Kálmán ápr. 15. Szeged. Deman Gedeon ellen, csődbiztos Vozáry György, tö­meggondnok Kiss Bertalan márc. 22. Rimaszombat­ Pályázatok. A m.-szigeti adóhivatalnál adótiszti állás 2 hét alatt — Zala-Mihályfán, postamesteri áll. 2 h. a. — A rózsahegyi ügyészség­nél fogházéri áll. 2 h. a. — A deési pénzügy igazga­tóságnál végrehajtói áll. 2 hét a. — A rimaszombati­­biróságnál imoki áll. 2 hát a. Szerkesztői üzenetek. — L. A. egy volt választója. De mortuis nil nisi bene. Az illető közleményt más lapból vettük át Utólag mi is értesültünk az ön által említett dolgok­ról, — de nem kívánhatja senki, hogy egy halottal hadakozzunk. Ezen már nem lehet változtatni. 'V 11

Next