Pesti Hírlap, 1891. május (13. évfolyam, 119-148. szám)
1891-05-01 / 119. szám
, ezen kérdésben nincs meg a szélbáli képviselőknél sem a teljes szolidaritás. Van ezen pártban is néhány modern gondolkozású demokrata, akik a régi kuruc hagyományokért csak a történelemben lelkesülnek s a kinevezéstől épen nem fáznak, csak azt fájlalják, hogy a kinevezés jogát nem ők, hanem a mamelukok generálisai fogják gyakorolni. fPulsztey Ferme: Belpolitikai hírek. — ápr. 30. (Minisztertanács fog, mint értesülünk, tartatni holnap délután a kormányelnöki palotában. A jelenleg folyamatban levő, s legközelebb napirendre kerülő kereskedelmi szerződési ügyek is tárgyát fogják hir szerint képezni e minisztertanácsnak. A közigazgatás reformjai — Bizottsági tárgyalás. — A tanácskozási időnek egy órával való meghosszabbitása éreztette hatását a bizottság mai ülésén. Az adminisztráció új szervezetéből a pénz-, adó- és jogügyi rész, a pénzügyigazgató s az alája rendelt közegek, a jogtanácsos és az ügyészek hatásköre és szolgálati viszonyai nyertek ez ülésen elintézést s a bizottság elérkezettnek találta immár az időt arra is, hogy az eddigi megállapodások alapján a törvényjavaslat végleges szövegezésére albizottságot küldjön ki. A ma letárgyalt szakaszok egyébiránt sem fognak sok dolgot adni az albizottságnak, amennyiben alig néhány módosítás talált mindössze is viszhangra a többségnél. Kiemeljük ezek sorából különösen annak kötelező kimondását, hogy oly megyék székhelyén, ahol nincs pénzügyigazgatóság, legalább pénzügyigazgatósági kirendeltség állítandó föl. (Az eredeti javaslat csak a lehetőségét mondta ki, ily kirendeltségek fölállításának.) Egy másik indítvány, mely a főispánt és alispánt is föl kívánta ruházni azzal a joggal, hogy a pénzügyigazgatónak alárendelt megyei központi számvevőségi közegeket fegyelmi vizsgálat alá helyezhessék, függőben maradt, minthogy a kormányelnök szükségesnek vélte, hogy e kérdésben előbb a pénzügyminiszterrel értekezzék. Elvi vita csakis a törvényjavaslatnak azon fejezete körül fejlődött ki, mely a jogtanácsosról s az ügyészekről intézkedik. Apponyi Albert gróf nem találta indokoltnak az eddigi tiszti ügyészi állás e fejezetben kontemplált „kiduzzasztását“ (amint magát kifejezte) s azzal a javaslattal állott elő, hogy maradjon a bizottság meg az alispánnak alárendelt eddigi tiszti ügyészi ála színházba. Amint a tágas udvaron körülnéztem, Adler felügyelő és karvezető jött felém, ismertem még Pozsonyból. Megkérdezett, mit csinálok Bécsben. Elbeszéltem neki élményeimet s hozzátettem, hogy a szomorú helyzetre való tekintettel szilárdan eltökéltem, hogy visszatérek előbbi foglalkozásomhoz. Adler vállamra ütött: — Micsoda, a torkában levő kincsesem távozni akar a színháztól ? Olyan nincs. Jöjjön az igazgatóhoz. Tüstént szerződtetjük. Félóra múlva ismét kórista voltam s ismét az az ominózus tizenhat forint képezte havi gázsimat. Megénekelte a mi kitűnő kollegánk Treumann Károly, hogy „kórista vagyok én, ez a bajom, vígan is busán is kell dalolnom.“ Sok bohózat után végre operát is vettek elő. Meyerbeer Sziléziai táborát adták. Néhány évvel később, mikor az opera letűnt a műsorról, a szerzője az Észak csillagát csinálta belőle, mely aztán diadalmasan járta be az egész civilizált világot. A színházaknak rosszul folyt a dolga; abban a viharos időben mindenki kerülte a színházat, s midőn az 1848-iki zavarok bekövetkeztek, én elcsapott kórista voltam. Keservemben néhány barátom biztatására fölcsaptam nemzetőrnek. De nem sokáig tartott és ráuntam erre az életmódra is s mert nagy volt az ínség ; elhatároztam, hogy hátat fordítok Bécsnek. Fogtam egyenruhámat, a csákót, a hatalmas muskétát, a tölténytáskát, melyben sohasem volt töltény és mindezt a parancsnok ajtaja elé tettem, aztán a lehető leggyorsabban elhagytam a kaszárnyát. Sok viszontagság után Regensburgba vetődtem, hova betegen érkeztem meg. Útközben meghűltem. Temesvári fénykoromból megmaradt még egy könnyű, fekete kabátom. Ez volt védőm minden időben. Télen ugyanis vattával belakottam, nyáron meg kiszedtem a bélést. Minthogy utazásom augusztusra esett, a kabátlás szerényebb keretében, minthogy az ide vonatkozó teendőket ezen állás viselője is elvégezheti, azt pedig nem lehet előre meghatározni, hogy a közigazgatási bíráskodás szervezésekor az első fokú közigazgatási bíróság organizmusában milyen leend a jogtanácsos szerepe. A bizottság hosszabb vita után föntartotta a szóban forgó szervezetet, főleg azon szempont által vezéreltetve, hogy az első fokú közigazgatási bíróságnál a jogtanácsos lesz hivatva előadóként működni. Magát az elnevezést azonban elejtette a bizottság. Az állami adminisztrációs jogtanácsosba továbbra is az eddigi megye „tiszti főügyészének címét fogja viselni. A mai vitából kiemeljük a következőket: Az ülés elején elnök javaslatára a szövegező albizottság az elnökön s előadón kívül Perczel Dezső, Tisza Isván és Vadnay Andor bizottsági tagokból alakíttatott meg. Tárgyalás alá vétetvén ezután a pénzügyigazgatóról s az annak alárendelt közegekről szóló fejezet, elnök bejelenti, hogy a pénzügyminiszternek e fejezet tárgyalásánál való képviseletében Márffy helyettes államtitkár jelent meg. A 106. §-nál, mely szerint pénzügyigazgatóság rendszerint minden megye székhelyén szervezendő, Jasoi indítványozza, hogy pénzügyi igazgatóság minden megye területén szereztessék. Amennyiben ez nem fogadtatnék el, legalább az lenne kimondható, hogy ahol igazgatóság nem szerveztetik, pénzügyiigazgatósági kirendeltség állítandó fel. Szapáry dr. miniszterelnök elvben jogosultnak ismeri el azon kívánságot, hogy minden megye székhelyén legyen igazgatóság s a mint némely kisebb megyék esetleges megszüntetése meg fog történni, be is következik ennek ideje. Addig azonban az átmeneti időre föntartatni kéri szóló a szakasz rendelkezését. Szederkényi pártolja azon kívánságot, hogy minden megyében legyen pénzügyigazgatóság. Szapáry gr. miniszterelnöknek nincs kifogása az ellen, hogy azon rendelkezésben, mely szerint „ott, hol kivételesen pénzügyigazgatóság nem szereztetett, pénzügyigazgatósági kirendeltség állítható fel“, az „állítható“ szó „állítandó“-val cseréltessék fel. A bizottság e módosítással elfogadja a szakaszt. A 109. §-nál, mely szerint a pénzügyigazgató az önkormányzati testületek minden oly határozatát, mely a pénzügyi közigazgatást érdekli, illetőleg a pénzügyigazgatóság hatáskörébe eső ügyre vonatkozik, a törvényes határidőn belül megfelebbezheti. Apponyi gr. megjegyzi, hogy a közigazgatási bizottságra nézve fölösleges itt intézkedni, amennyiben pedig a megyei közgyűlés is értetnék, oly szövegezés lenne megállapítandó, mely a megyei autonómia jogkörét szükség nélkül ne szorítsa meg. Szapáry gr. miniszterelnök hozzájárulásával a bizottság törli a §-t. A 114. §-nál (megyei központi számvevőség szervezése) azon rendelkezés, mely szerint a központi számvevőség egy számvevőségi főnök vezetése alatt egy vagy több számvevőből s más segédszemélyzetből áll. Szapáry dr. miniszterelnök indítványára ezpersze nyárias volt; természetesen nem számoltam azzal a nagy hideggel, mely hirtelen támadt. Betegségem vetett véget nyomoromnak. És ez így történt. Midőn a vendéglőben meghallották, hogy vándorénekes vagyok, elhivatták a színházi orvost, ki egy időben Thurn és Taxis herceg udvari orvosa volt. Dr. Störnek hívták. Miután megnyugtatott az iránt, hogy nem fenyeget komoly veszély, fölkért, énekeljek valamit. Ellenkezésem nem használt ágyban feküdve kellett elénekelnem Belizár ama jelenetét, melyben Akmiró meghatóan búcsúzik nővérétől. Alig voltam túl az első ütemeken, a doktor fölugrott helyéről és őrültként csöngetett. Az egész házat föllármázta , vagy húsz ember rohant a szobába abban a íriszemben, hogy szerencsétlenség történt. Hangom torkomon akadt és visszafojtott lélegzettel vártam, mi történik. Az orvos reám mutatott s meghagyta a szolgaszemélyzetnek, hogy úgy vigyázzanak rám, mint legdrágább kincsükre s ne tagadjanak meg tőlem semmit. Biztosított, hogy én vagyok Regensburg és környékének legkiválóbb énekese. Másnap kora reggel a színházi szolga kiszöktetett ágyamból és elvonszolt a színházi igazgató becses személye elé. Reám dörmedt. — Dehát maga szerencsétlen, mit művelt? — Semmiben sem érzem magamat bűnösnek, feleltem félénken. — Semmiben? Nos, majd elmondom, mit követett el. Tegnap énekelt valamit dr. Störnek és ez most nemcsak a hercegi palotát, hanem az egész várost föllármázta és fölforgatta. Angazsálnom kell önt, ha akarom, ha nem. Most már visszanyertem hidegvéremet. — Direktor úr, ha már megtörtént a szerencsétlenség, akkor arra kérem, legalább jó nagy gázsit adjon. — Majd meglátjuk, szól az igazgató kacagva. * ként állapíttatott meg: „egy számvevőségi főnök vezetése alatt kellő számú segédszemélyzetből áll.“ A 124. §-nál (jogtanácsos működési köre) Dárffay előadó javaslatba hozza a jogtanácsos helyett a régi tiszti főügyészi elnevezés megtartását s azon rendelkezésből, amely szerint a jogtanácsos az illető miniszterhez felebbezhet, kihagyatni indítványozza, az „illető miniszterek a szavakat, a bizottság azon már elfogadott álláspontjának megfelelően, hogy ne legyen pracjudicálva azon kérdéssel, hova történjenek a fölebbezések. Apponyi gr. a jelen törvény keretében nem látja be az eddigi tiszti ügyészi állás itt javasolt földuzzasztásának célját. Közigazgatási szempontból nem lévén ez szükséges, pénzügyi tekintetben is helyesebb fölösleges költségeket elkerülni. Szóló az egész fejezetet átalakíttatni kéri azon irányban, hogy maradjon meg az alispánnak alárendelt eddigi tiszti ügyész. Tibán ezt a szervezetet a jogvédelem szempontjából igen fontosnak tartja az adminisztrációra nézve. Nem is terveztetik itt nagy apparátus, csak az mondatván, hogy a jogtanácsos mellé a szükséghez képest egy vagy több tiszti ügyész nevezhető ki. Hogy a közigazgatási bíróság szervezése is igen lényegesen szaporítani fogja a jogtanácsos hatáskörét, az kétségtelen. A kihágási ügyekkel szemben a szolgabírák által első fokban követett eljárásra nézve is szóló konstruálandónak vélné a jogtanácsos általi felebbezési jogot, amely szempontból a következő új pont fölvételét javasolja: „A jogtanácsos joggal bíró kötelességében áll a szolgabíró által a hivatalból felyítendő kihágási ügyekben hozott határozatok ellen, ha az eljárásban magánpanaszló nem szerepel, a törvényesség ezen pontjából az ügyviteli szabályokban körülírt módon felebbezéssel élni.“ Szilavszky államtitkár Tibád indítványára megjegyzi, hogy nem lenne célszerű e törvényben oly kérdésekbe bocsátkozni, melyek egyes konkrét törvényekbe, illetőleg rendeletekbe valók. Az indítvány azt vonná maga után, hogy minden kihágási ügyben a szolgabíró ítéletei a jogtanácsossal közöltessenek, ami az agerdák oly tömegét hárítaná reá, amelyet a kívánt értelemben ellátni alig lehetne képes. Szóló nem is tartja ezt szükségesnek, igen ritka lévén az oly eset, hogy a fél maga ne fölebbezzen, miután jogát sértetnek tartja, s mert azon szempontból is fölösleges a kihágási törvény szigorítása, ha netalán túlságosan enyhén ítél a szolgabíró. E szempontól különben maga a miniszteri rendelet is gondoskodik arról, hogy az elsőfokú hatóság megfelelően teljesítse kötelességét. Az egész kihágási ügy egyébiránt újabb törvény- és rendeletalkotást igényel, melyek úgy erre, mint sok más kérdésre is ki fognak terjeszkedni. Szapáry dr. a megváltoztatandó hatáskörrel inkább megegyezőnek vélné a jogtanácsos elnevezést, de ha a bizottság ragaszkodik a régi címhez, nem tesz szóló kifogást annak használata ellen. Ami a hatáskört illeti, kétségkívül igen lényeges befolyással lesz reá a közigazgatási bíróság szervezése, melynél az előadó fontos szerepe vár a jogtanácsosra. Jelentékeny feladata lesz az árvaügyeknél is. Mindezeknek az eddigi szűk keretben s alárendeltségi állásban alig felelhetne meg, miért is szóló az itt javasolt szervezet elfogadását kéri A kihágási ügyekre nézve szóló is kívánatosnak tartja, hogy a felvetett kérdést ne döntsék el mellékesen itt a hatáskörnél. PESTI HÍRLAP 1891. május 1. Ugyanannyit adok, mint a megbukott tenoristám húzott. Havi hatvan forintot. Ujjongva a nyakába szerettem volna borulni annak az embernek. Hatvan forint! Ez kis vagyon volt reám nézve, így lettem a regensburgi városi színház első tenoristájává. Most már vége volt a kórista szenvedéseinek; a szólistás gyötrelmek kezdődtek. Nagy érdeklődéssel várták első fölléptemet. Lionelt adtam „Mártidban“ és a regensburgi közönség mindjárt a belépő ária után tetszésviharba tört ki. E barátságos fogadtatásra , eltűnt szörnyű lámpalázam s szabad hanggal, keblem mélyéből énekeltem fokozódó tetszés mellett. Hírem meg volt alapítva, s valósággal ostromoltak, hogy működjem közre magántársaságokban és nyilvános hangversenyeken. Nagy és váratlan szerencsém azonban társaim és társnőim irigységét ébresztette föl s az első estétől fogva folytonos boszantásoknak és fondorlatoknak voltam kitéve. Ez végre törésre vezetett és gyászosan el kellett távoznom ásó diadalaim helyéről. 1848 utolsó napján hagytam el Regensburgot és Augsburgba tértem. Egyik állomáson fölváltották a postakocsi lovait s azalatt a vendégszobába mentem. Amint körülnéztem, egyik asztalnál intelligenst külsejű fiatalembert pillantottam meg. A leírás után azt sejtettem, hogy regensburgi utódom. Egyenesen hozzá léptem. — Heinrich tenoristához van szerencsém ? — Én vagyok, felese. De ha ön fölismeri bennem Heinricht, engedje meg, hogy én önt Effingernek tartsam. Csakhamar oly jó barátságban voltunk, mintha igaz se lett volna, hogy rövid egy órával előbb idegenek voltunk. Kijelentésemre, hogy Augsburgba utazom, így szólt Heinrich: