Pesti Hírlap, 1891. július (13. évfolyam, 178-208. szám)

1891-07-01 / 178. szám

Budapest, 1891. XIII. évi 178. (1493.) aztán. E10iiz.e5.esi uíík : Egész évre . . . 14 frt — Félévre . . . » — Negyedévre ... 3 •­­ 50 Egy bóra. ... 1 » 20 Egyes szám helyben 4 ki Vidéken 5 kr. Százalék nem adatil Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sz. fölesz hová az előfizetések és a szétküldésére vonatkozó fék tamlások intézendők tagTM.­POLITIKAI NAPILAP. Szerda, julius 1. aaem­t.eszt.eai iroda, Bdapesten, nádor­ utca 7. sz. I, emelyt, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cre. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Tisztelettel kérjük az előfizetések ideje­korán való megújítását, hogy a lap megkül­dése fennakadást ne szenvedjen. A béke ellenségei. A békeszövetség Ausztria-Magyarország és Németország között 1879-ben jött létre s hat évről hat évre lejár. Először 1885-ben járt le s most járt le másodszor. Van-e valamely megállapodás, mely át­hidal a facyklusokat, vagy a népek és uralkodók érdekközösségére van bízva a világtörténelmi súlyú szerződés maradandósága: ez még isme­retlen. Arra sincs szoros bizonyosság, hogy Olasz­ország hozzájárulása mennyire terjed. Hanem az azután annál bizonyosabb, hogy a nagy középeurópai szerződés szerencsésen meg van hosszabbítva s a három nagyhata­lom hadereje mint egy óriási egyensúlyozó gép a maga eredeti épségében, sőt talán javított szerkezetben tartja Európa békességét legalább is további hat esztendőre, vagyis 1897-ig. A hármas­ szövetség meghosszabbításának világraszóló eseményét maga II. Vilmos császár hirdette ki, a tengeren utazva, környezetének. Ugyanakkor R­u­d­i­n­i olasz miniszterelnök, Ci­­ pi mn As­ított a római kamarák előtt minden kétséget kizáró kijelentéseket Hogy micsoda súlya van ennek az esemény­nek a béke ellenségeire nézve, azt az olvasó a Rómából érkező hitekből érti meg. Cavallotti és az olasz radikálisok féktelen dühben törtek ki, mikor a lesújtó hít közéjük csapott. Az olasz „szélsőbal“ összes reményeit tönkretette a nagy nemzetközi tény s Európa népe csodálkozva olvassa azokat az öklelőzéseket, amelyek vasár­nap az olasz képviselőházban végbementek. A római parlamentben a szó szoros értel­mében öklelőzésre került a dolog. A miniszteri padok előtt a radikálisok formális ütközetet ren­deztek. Nemcsak összegazemberezték és le­laz­­zaronizták a többség szóvivőit, de néhánynak ököllel is az arcába vágtak. A vaskos argumen­tumokra természetesen a többség hasonló argu­mentumokkal válaszolt s maga a megvadult Cavallotti ontotta az első vért a hármas­ szövet­ség ellen, már amennyiben az orrát betörték, írják, hogy leszakgatott kabátszárnyak és letépett nyakkendők is maradtak a parlamenti ,,küzde­lem“ szinterén. A világ bámulva látja, hogy így is lehet a parlamentben vitatkozni. Hogy azonban valakit az eloquenciának ez a módja el is ragadjon, arról természetesen szó sincsen. S mivel a ma­gyar képviselőházban a kisebbség most szintén az obstrukció vizein evez, föl kell tennünk, hogy a római öklelőzés reá sem fog más hatást gya­korolni, mint egyáltalán a művelt emberekre. A melegtől fölforralt kisebbségi agyvelők ezen durva merénylete különben elég tiszta ké­pét mutatja annak, hogy mivé fajul el valamely parlamentben a kisebbség magaviselete akkor, ha politikai szenvedélyeinek őjét­­összetéveszti a politikai igazsággal s magát az ország döntő akaratával ellentétbe helyezve a hatalmat és be­folyást a többség és legális kormány kezéből erőszakkal ki akarja csavarni. A forradalmi konvent rémes doktrínája ki­sért tovább a kisebbség ezen erőszakosságaiban, hála istennek most már rendezett állapotok kö­zött, s oly kormányokkal szemben, a­melyek a szabadság ezen félremagyarázásától a többség szabadságát úgy meg tudják védelmezni, a­mint azt XVI. Lajos és miniszterei nem tudták. Az olasz parlamenti tülekedés különben azt is mutatja, hogy a művelt államokban k­i­k voltaképen a béke ellenségei s a műveltség és erkölcsös gondolkozás milyen fokán állanak azok? Valóban Európát soha nagyobb szeren­csétlenség nem érhetné annál, a­mibe döntenek az utcák és öklök azon politikusai, a­kik ezen idő szerint a háború politikáját akár Olaszor­szágban, akár Franciaországban, akár másutt képviselik. Még elképzelni is szörnyű azt az állapo­tot, hogy a világrész sorsa olyan kalandorok ke­zébe jusson, mint például Franciaországban Bou­langer, Derouléde vagy Itáliában Cavallotti és öklelő társai. Igaz, hogy az erkölcsileg elvadult politikusok eme speciesét, a jakobinusok emez utódjait a parlamentáris rendszer hozta a népek és kormányok nyakára; de igaz az is, hogy azok lehetetlenné tételéről is maga a parlamen­tarizmus gondoskodik mindenütt leghelyesebben. A kisebbség ellen behozott vagy behozandó „rend­szabályok“ nem egyszer egy-egy hiábavaló vér­ontás megelőzései voltak. Amit a durva erőszak és a szenny«^­­n'culatok elnéi .fcraber*r falé* félrevezetett nép kiöntött tévével fizettetőtt volna meg, az a törvényes küzdelem terén bot­rányokban kénytelen explodálni s meglehet, hogy Cavallotti orra vére száz meg száz jóhiszemű olasz polgár életének megváltása volt. Az egészből mindenesetre kiderült az, hogy A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Fényképésznél. — Párisi vázlat. — Személyek: D'Emblée báró, 29 éves. Roméo úr, sző­ke, valóságos világfi, épenséggel nem látszik fényképésznek. Segéd: Olga kisasszony. Színhely: Roméo fotográfusnál a Malesher­­bes boulevardon; a csarnokszerű műhely nagyon festeiesen, nagyon fantasztikusan van berendezve. Minden országokbeli tárgyak vannak körös-körül. A díszítésben kitűnő ízlés nyilvánul.­­ Báró (belép és a segédhez fordul): Roméo ur ? Segéd: Épen konzultál, uram. Báró: Beszélhetnék vele? Segéd: Be van-e jelentve az ur kihallgatásra? Báró: Nem, de szeretnék . . . Segéd : Ha uraságod nincs bejelentve, nem hiszem, hogy Romeo úr . . . . Szabad kérnem a nevét ? Báró átadja névjegyét. Segéd (olvassa és udvariasabban mosolyog): Ah, természetes, ismerem uraságod nevét .... Ké­­pillanatnyi türelem, értesítem majd Roméo urat. Báró: Helyesen fiatal barátom. . . . II. Roméo : Bocsánat uram, ... de mindenek­előtt foglaljon helyet. Báró: Köszönöm. Hát ... nemrég láttam d’Anglevieux öcsém arcképeit, melyek nagyon meg­tetszettek nekem. Ön készítette azokat. Ez arra indí­tott hogy . . . Roméo : Ugyan ne is említse azokat a képe­ket. Épen nem elégítettek ki. D’Anglevieux ur rebel­lis. Az ő rútsága valósággal javíthatatlan . . . Nem, nem . . . Aztán . . . Szóval, azokhoz a személyek­hez tartozik, kik csak születésüknek és társadalmi állásuknak köszönhetik, hogy lefotografálom őket . .. Bocsássa meg őszinteségemet ... de mikor művé­szeti kérdések forognak fönn, nem tudok hazudni. Báró: Ez az erény díszére válik, különben unokaöcsém nem mondható szépnek, az bizonyos. Romeo : Ezzel nem akartam azt mondani, hogy alakja nem volna kiaknázható, de ami művészi ábrázolásra teljesen hasznavehetetlenné teszi, az az, hogy modorából hiányzik az egyéni stílus és lendület. Megért, ugyebár ? Báró: Valóban, azt hiszem . . . Romeo : Ez a fő. Az arc semmi a portrénál. Szükség esetén egészen nélkülözhetjük. A képet meg kell ítélni tudni akkor is, ha feje sem volna. A lefe­jezett törzs láttára is kell, hogy kiálthassuk: „Nini, ez az Izé úr!“ Mondom önnek, hogy sok hölgynek csak a nyakát fotografáltam . . . Majd megmutatom . . . Ezek a nyakak beszélnek, kacagnak, sóhajta­nak . . . Első pillantásra megnevezhetik tulajdonosaik monogrammjait. Báró: Szeretném, ha . . . Romeo: Hja, ami a fényképészet művészetét illeti, látja, féltucat oly gonosztevő van Parisban, kik őrült dolgokat produkálnak. A hasonlatosság ellen nem szólok! — de mi ez magában véve? Az igazi fényképész, a művészi fényképész, az, akit én mon­dok fényképésznek, nem szállít hasonló arcképeket. Soha! Ez illik a festészethez, a maga száraz, merev, csalhatatlan pontosságával; halála a művészetnek. De jén, én nem reprodukálok, — én megnyilatkozom ..! Báró: Kérném . . . Romeo: Mindig újból és újból mondom. Teg­nap is . . . Báró: Engedje meg, uram . . . Boméo: Bocsánat. Azt hiszem beszélni óhajt velem valamiről ? Báró: Igen. Mily alakú képeket ajánl nekem. Milyennek tetszem önnek ? Boméo: Hány éves ? Báró: Huszonkilenc . . . Boméo : Szülei élnek ? Báró: Bizonyára ... de ... . Boméo: Türelem, és kérem, feleljen kitérés nélkül. Magának készítteti a képeket? Barátainak? Családjának ? Barátnőjének ? Pak­s, vagy a vidék szá­mára? Ezek a kérdések mellőzhetlenek .... Ha nem felelnek rájuk, homályban kell tapogatóznom. Báró: Egy barátnőmnek szántam. Bóméo : (mosolylyal elégült): Ezt vártam és ki is találtam. Báró: Kitalálta ? Miből ? Boméo : Nyakravalójából és szeméből. Báró: Ön gondolatolvasó. Boméo (finom mosolylyal): Némi emberisme­ret, egyéb semmi. Báró: Nagyszerű. Boméo: Utolsó kérdés. Az arckép, melyet ha- Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next