Pesti Hírlap, 1891. november (13. évfolyam, 300-329. szám)

1891-11-01 / 300. szám

Budapest, 1891. XIII. évi 300. (4615.) szám. Előfizetési árak: Egész évre . ..­ 14 frt — kr. Félévre . . . , 7 » — » Negyedévre ... 3­­ 50 » Egy hóra. ... 1­9­20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. ss. földtani, hová az elő­fizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­­lamlások intézendő­k. POLITIKAI NAPILAP. Vasárnap, november 1. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utca 7. sz., I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Vucsetics István „érsekről“. — A Pesti Hirlap eredeti tárcája. — Egy apróságot mondok el, pedig ki nem állhatom az úti élményeket. Nem is írtam soha egyet se. De most szinte kényszerítve va­gyok Vucseticsről. Mert a közönség épen semmit sem tud a kinevezendő egyháznagyról, ösmeri Vaszary Kolost és szereti, s bár az egész sajtó Samassát pártolta s mondják, a kor­mány is, a közvélemény szinte föllélegzik örö­mében, hogy Vaszary lett a primás. (Hátha a sajtó még­se mindig a közvélemény ?) Császka kinevezése is jó dolog, Császka is derék ember. Császkát is jól ismeri mindenki. De hát Vucsetics? Kicsoda az a Vucsetics? No én meg épen Vucseticset ismerem a három közül legjobban. Ösmerem, mert az én gyógykezelésem alatt volt. A gleichenbergi fürdőben együtt sétáltunk tavaly, t. barátommal Závorival, a fürdő­orvossal, midőn a Wenedig-hotelnél szembe jött velünk Vucsetics István, zömök, mosolygós arcú, barátságos nyilt tekintetű pap. Valamely közös ismerősünk ment vele s futólag bemutatott neki engem is, a doktort is az esti szürkületben. Vucsetics nyájasan rázta meg a kezeinket s minthogy tartománygyűlési képviselő, minden teketória nélkül kérdé: — Mióta vagy itt öregem ? — Egy hete — feleltem. — Olvastam, hogy a torkod fáj. — A torkom fáj és nem tudok éjszakán­ként aludni. — Az már baj, kivált a nem alvás. Hát mit csinálsz ? írsz ilyenkor, vagy olvasol ? — A harmadikat teszem. Morphium in­­jectiókat veszek. — Az nem jó. Én is ismerem. Jobb an­nál a juhhúsos tokány — szóit nevetve. — De vigyázz, mert rá találsz szokni egészséges korod­ban is. — No attól én nem félek. Az én természe­tem mellett, ha egészséges vagyok, csak az olyan injectiókra volnék hajlandó, a­mik elűzik az álmot. Vucsetics mosolygott, azután az orvosom­mal váltott néhány szót. Patriarchalis egyszerű ember, magyaros ízzel, olyan jó mint a vaj, hogy szinte kenyérre lehetne kenni. Igazán jó helyre esett a király szeme. — Ad revidere! szólt aztán s elváltunk. Talán négy-öt nap is elmúlt, mig ismét találkoztunk egy reggel a kutnál. — Jó reggelt — szóltam bizalmasan nyújtva feléje kezemet. —­­ Jó reggelt, — felelte közömbösen. Hogy van, hogy ? Bizonyos kedvetlenséggel feleltem valamit, mert az mindig boszantó, ha valaki vissza­­szívja a pertut. — Ön is ebből a vízből iszik ? — kérdé kis­vártatva, miközben poharából lassan szür­csölgette az Emma kút jótékony nedvét. — Én is. — De én csak nem medicinának iszsza doktorkám ? (Ahá, ez engem összetéveszt a dokto­rommal.) — Csupán a szomjúság ellen. — Úgy ? Az már más. Nem rész vizecske, úgy vágyom rá némelykor, mint szarvas a hi­res patakra. — Viszek is Zágrábba az ismerő­söknek belőle, a hektika ellen egy pár palackkal. Mit gondol doktor, használ a dolog? — Bajos azt elhatározni. Én tavaly egy gleichenbergi lánykát vittem haza a gyere­keimnek . . . — Pesztonkának ? — Nem. A hektika ellen. S tényleg nem estek hektikába a télen. Vucsetics nevetett. — Maga legalább nem schwindliz és ezt szeretem. Mere ezek a mai doktorok több­nyire nagy svihákok. Karon fogott s a sétány felé vonszolva barátságos beszélgetésben emelt ki nehány vo­nást a zágrábi viszonyokból. Elmondta, hogy rosszul esik idegenben élnie. Magyar érzését (mert torontálmegyei születésű) mindennap érinti kellemetlenül valami. Eddigi horvát politikánk aljától ómegáig el van hibázva ■ - sóhajtott fel — hogy hová fog ez vezetni, ki tudja ? Tisza se tudta, Szapáry se tudja. Én se tudom. De pü ' tp­ifr?*« 4 iS®“ A ,.Pesti Hírlap­ következő száma hétfőn — nov. 2. — délben jelenik meg. A jockey-klubbok határozata. Senki sincs megelégedve a két jockey­­klub egyesült igazgatóságának határozatával. A versenytérről kizártak azért nem, mivel pellengérre állíttatnak és súlyosan megtámadtatnak polgári becsületükben, holott ártatlanoknak mondják magukat. A jogászok azért nem, mivel a bíró­sággá alakult egyesült igazgatóság a „vádlot­tak“ kihallgatásának mellőzésével, tanuk meg­­idézése nélkül és minden védelem kizárásával hozta határozatát. A n­a­g­y­közönség azért nem, mivel a jockey-klubboki igazgatóságainak határozatában csak tiltott fogadásokról történik említés, hol­ott a hírlapok közleményei szerint kétségtelen­nek kellett tartani, hogy a jóhiszeműleg fogadó közönség rovására nagymérvű csalások történ­tek, melyekkel a büntető igazságszolgáltatásnak kellene foglalkoznia. A nagy, közönség, mely azt hallja, hogy tervszerű hamis futatok által meg lett fosztva pénzétől, a büntető,­eljárás megindításától várt megtorlást. És várta az erre vonatkozó kezde­ményező lépések megtételét attól a két előkelő sport­egyesülettől, melynek pályáin anyagi ér­dekei sérelmet szenvedtek és melynek lobogói a turslátogatók jogos meggyőződése szerint a jockey­­kat födözték. Bárhogyan veszszü­k is a dolgot, a nagy­közönség szemeiben a túrson történt visszaélésekért a jockey-klubbok is felelősek.Ne­kik előlegezte a fogadó közönség bizalmát, mi­dőn a totalisateurt azon hiszemben kereste föl, hogy a túr­án ki vannak zárva a bűnös üzel­mek. Az erélyes lépések, a­melyeket a két­ klubb igazgatósága a visszaélések kiderítésére tett, és azért általános helyeslésre találtak a közvéle­mény részéről, mely most csak azt nem érti, miért maradnak el a komolyabb lépések a visszaélés részesei ellen. Végre a totalisáteur intézménye ellen a közmorál szempontjából küzdők azért nem, mivel a kékvérű areopag verdiktje, mely sokat látszik lep­lezni, nem nyújtja nekik a remélt erős tám­pontokat a turfán lábrakapott korrupció meg­bélyegzésére és a büntető igazságszolgáltatás közbelépésére. Ase történt mindössze, hogy Busby és Coates jockeykat tiltott fogadás miatt, hat bécsi és tizenegy budapesti lakost pedig a verseny­­szabályzat 49-dik szakaszára való hivatkozás alapján kizárt a monarchia összes versenyterei­ről a két jockeyklubb. Hat más jockeynak neve azonban, a­kik a lapokban már meg voltak említve a bűnös üzelmek részesei gyanánt, nem fordul elő a prescribáltak lisztáján. Nem for­dulnak elő benne más és hangzatosabb nevek sem, melyeket a tárf habitués körében — nem tudjuk mennyi jogosultsággal — nyílt összeköt­tetésbe hoztak az utóbbi napokban a csalárd fogadási üzelmekkel. Ellenben, minden várako­zás ellenére a versenynaptár kijelenti, hogy „a hatósági közegek mostanig nem állapítottak meg egy a versenyszabályzat határain túlterjedő, a büntető-törvénykönyv értelmében üldözendő bű­nös cselekményt.“ Egész sora merül föl itt a kérdéseknek, s mi egyenként föl is vetjük azokat, a­mint kö­vetkezik . Igaz-e az, hogy az osztrák jockey-klubb fő­titkári hivatalában az információt beszerző hír­­laptudósítóknak azt mondották, hogy a klubbok­ csak akkor indították meg az eljárást, midőn teljes meggyőződésre jutottak, hogy a turfán egy csaló fogadási szövetkezet létezik? És ha ez igaz — a minthogy bécsi lapok hivatkoznak is e kijelentésre — honnan az a váratlan, hideg zuhanyként ható fordulat hogy az egyesült igazgatóság október 29-iki ke­letű határozata a két leginkább kompromittált jockert is csak „meg nem engedett fogadások“ miatt zárja ki ? Igaz-e továbbá, hogy az egyesült igazga­tóság hat más, a lapokban név szerint már meg­említett jockeyt megbüntetett ? S ha igaz — mert a lapok csak az osztrák jockey-klubb fő­titkári hivatalától kaphatták meg a hat meg­­rendszabályozott neveit — mi okból hallgat ró­luk mélységesen a versenynaptár? Ha a klubb hivatalos közlönye, a verseny­­naptár konstatálja, hogy a hivatalos közegek — az állami közegek t. i. — nem állapítottak meg mostanáig a büntető törvénykönyv értel­mében üldözendő bűnös cselekményt: várjon minő jogosultsággal állít pelengérre tizenhét társ­­látogatót az egyesült igazgatóság? Kizárásukat a versenypályáról akkor, midőn a jockey-klubb titkári hivatala által informált sajtó napokon át a turfán előfordult nagymérvű csalásokról be­szélt, a közvélemény természetszerűleg ezen üzelmekre viszi vissza, a­mi az illetőkre nézve azonos polgári becsületük sárba tiprásával. De ha kizáratásuk okát nem csalást ké­pező üzelmekben való részvétel, hanem egyedül az képezte volna is, hogy összeköttetésben áll­tak a jockeykkal, a­kiknek eljárásában a „hiva­talos közegek“ bűnös cselekményt mostanáig szintén nem fedeztek föl, vájjon minő Lapunk mai száma 28 oldalt tartalmaz.

Next