Pesti Hírlap, 1892. január (14. évfolyam, 1-31. szám)
1892-01-01 / 1. szám
/Udapest, 1892. XIV. *évf. 1. (4575.) szám. Péntek, január 1. Elöüzetesi aras: Egész évre . . .14 frt — kr. Félévre . . . . 7 » — » Negyedévre . V . 3 » 50 » Egy hóra. . . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sz. .tízsünt, hová az előfizetések és a lanc szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. kcn Szerkesztesi boas.: Budapesten, nádor-alca 7. sz I. emelgi, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Paris- Lan, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. jamuurk következő száma szombaton —ín — reggel jelenik meg. T rv mk' előfizetőinket az előfizetési öszszepes .ti i« tö b b való szives megküldésére . ..'uk, hogy a postán újév körül rendesen V'a torlódás dacára lapunk folytatólagos hregyüklése minden megszakítás nélkül történhessék. ifSf?“ Újévkor belépő minden uj előfizető rendkívüli kedvezményül ingyen és térmentve megkapja a Pesti Hírlap kaptárát az 1892-ik évre. Előfizetési árak : egy hóra fart 20 kr két „ 2 „ 40 „ három „ 3 „ 50 „ ESSF" Mutatványszámokat egy levelezőlapon nyilvánított óhajra bárkinek egy hétig ingyen és bérmentve küldünk. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCAJA A holt kortes. — A „Pesti Hírlap" eredeti tárcája. — Az 1884-iki általános választások idején egy felsővidéki választó kerületbe küldött a végrehajtó bizottság, megmutatván azt nekem a mappán: — Erre van ! Jó hely. A földesurak elpusztultak, kihaltak. Bajt nem csinálhatnak. Tedd magadat érintkezésbe az illetékes faktorokkal! Ugy ! De kik ott azok az illetékes faktorok ? Mindenki a Wrbovszkyakat mondta. Igen a Wrbovszkyak! írj a Wrbovszkyaknak ! Gentleman-ok. Ha pártemberek. Azok útba igazítanak, hasznodra lesznek. Azoknak a kezében nyugton lehetsz, mintha a Szűz Mária kötényében volnál, írtam tehát a Wrbovszkyaknak. Wrbovszky senior (Wrbovszky Albert) felelt, hogy a párt szava az isten szava, (szerette a nagy mondásokat), ha a párt kívánja, meglesz. S ha ő egyszer felköti a kolompot, akkor le se köti addig, míg a győzelem harsonája el nem némítja a kolompolást. Azért hát tegyem magamat érintkezésbe az illetékes faktorokkal és jöjjek föl, ő majd a vasúti állomásnál vár, hogy a kastélyába vigyen, mely a főhadiszállás lesz, minthogy épen a kerület kellő közepén fekszik. Jó jó, de miféle illetékes faktorokat emleget még ? Kikkel tegyem magam érintkezésbe ? Ezt a delphibeli üzenetet is legott megértették az írástudók és farizeusok . Ejh, hát ezek az illetékes faktorok azok a szép zöld hasú forintosok. Milyen naiv vagy. Végy a tárcádba vagy húszezer darabot belőlük s megvan minden. Egy szép májusi napon elindultam s a vasutállomásnál csakugyan vártak rám a Wrbovszkyak. Három barátságos vidám kinézésű tót nemes. Az egyik hórihorgas, hosszú szakállal nagy lábakkal. Ez a gazda. A másik tagba szakadt borotvált képű legény. Ezt úgy nevezték egymásközt ,,a hadvezér“ (Quimeták hadnagy volt a Mamula ezredből) a harmadik volt Szaniszló, szőke, cingar, pápaszemmel. Ez a tudós. Ez egy tót könyvet adott ki Turóc-Szent-Mártonban a „Matica“ betűivel, amelyben összeszedte a Vágh-menti várak regéit. Noha még sok se láttak, a Wrbowszkyak barátságosan rázták meg sorba a kezemet. — No az isten meghozta tégedet. Csakhogy itt vagy brúder. Hadd nizelek a szemed közé, mert te fogod viselni a mienk képünket ezentúl. Hat sak ülj fel pajtás a családi hintóba. Ide csücsülj mellém ! Nagy veszekedett özönvizi bárka volt a családi hintó. Ami vas volt rajta, azt megette a rozsda, a bőr részeket befogta a penész, a czimerek lekoptak, lepattogtak. —• Ez egy ereklye — mondá Wrbovszky Szaniszló. Ebben ültek hajdan a híres Illésházyak. A szépséges Illésházy szlecsinkák! Úgy nézd meg ezt a hintót barátocskám ! Az Illésházyaktól kapták Czoborok, Szoboroktól kapták Vilóczyak. Csupa nagy hitü nevezetes famíliák. Ezektől a Vilóczyaktól kaptuk mi. Tőlük való a jószágunk is. Most a Wrbovszkyakat hordja a hintó. Így megy a világ barátocskám. — Valakit kifeledtél tudós. Istenemre kifeledted a legtőbbet — szólt bele a „hadvezér“ Wrbovszky Kázmér. — Kit? Mit? — dadogta zavartan a tudós. A tyúkokat? — Nos aztán? Hát azok is laktak benne. — Szamár vagy Szaniszlaus. A Mária Teréziát felejtetted ki, akit ezen a hintón vitt a Czobor (közel atyafi nekünk) kirándulásra a lietavai várba. — Az már igaz! rikkantott közbe Szaniszló vidáman. A felséges asszony rajta ült istenemre. S most a követünket visszük, hip-hopp hurrad. — Vivát! kiáltá a hórihorgas Albert s kivette zsebéből a szilvoriumos bütyköst. Igyál barátom. Mert nagyon jó. Aztán egy kis vászon zsacskót vett ki a másik oldalzsebéből, mely tele volt mindenféle apró gyökerekkel: — Szopogass hozzá ezekből! — Hát ez mi? — Hogy mi ? Ez a repka, barátom, a híres repka. A tót mama. Egy igazi tót nagy urnák még a holta után is tesznek a szájába ilyet, hogy a másik világon szopogassa. Az Illésházyak, Vilócziak is mind repkával vannak eltemetve. Becsületemre mondom neked. És haj, hogy te a repkát nem tudtad. Biz isten, már ezért is érdemes volt idejönni. A lovak (négy igás lovacska volt, bizony rosszul néztek ki szegények) könnyen, vígan kocogtak a regényes völgyben, hol a Vág csorog barna sziklák, regényes várromok között. A tudós rágyújtott egy szelíd melancholiai tót nótára, mely úgy cseng-bong a csalódásig, mintha franciául volna. A Pesti Hírlap jelen száma 24 oldal. * ríjiwn , -n. —Tillol Kerkapoly és a magyar pénzügyek. Fáradt szemeit a lezajlott év utolsó napján a magyar közélet oly férfia hunyta be örökre, kinek elég nevét említeni, hogy a mérhetlen különbség, mely hazánk közelmúltja és jelene között fönnáll, egész nagyságában tűnjék föl előttünk. Kerkapoly Károly fekszik a ravatalon, a Lónyay- és Szlávy-minisztériumok néhai pénzügyminisztere, kinek nevével az alkotmányát visszanyert Magyarország pénzügyi gazdálkodásának legszomorubb korszaka van összekötve. Nem köveket akarunk dobni e férfiú koporsójára, kinek a magyar államtudomány és közgazdaságunk fejlődésének terén sokszoros érdemei vannak, midőn pénzügyminiszteri szereplésének dicstelen korszakát említjük. Azon súlyos tévedésekért, melyeket Kerkapoly a miniszteri székben elkövetett, régóta szenvedte a politikai mellőztetés gyötrelmeit. Tizennyolc év óta a Deák-pártnak ezen egykoron kimagasló alakja, kiben gróf Andrássy Gyula a magyar pénzügyi tárca kezelésére gondviselésszerű férfiút vélt felfedezhetni, semmit sem számított többé hazánk politikai életében. A ránehezedő ódium nem engedte többé előtérbe lépni. Nehéz idők sötét árnyékaként járt és kelt közöttünk. De kiáltó igazságtalansággal volna eltelve e férfiú iránt az, aki pénzügyminiszteri működését úgy akarná bírálni, hogy ne venné számba Magyarországnak akkori összes politikai és közgazdasági viszonyait; aki nem akarná meglátni működésének hátterében a súlyos, bénító körülményeket, melyekkel megküzdenie kellett , aki nem hárítana a felelősségből egy tetemes részt azokra, kik Kerkapolyt szemelték ki a pénzügyminiszteri szék betöltésére. Bizonyára a pápai református kollégium volt tanára, aki kathedráján a bölcsészetet adta elő, minden éleselműsége dacára nem volt az a férfiú, akit állampénzügyi kérdésekben való hivatottság ajánlott volna a legfontosabb tárcák egyikének kezelésére. Kerkapolyt az alkotó tehetség, a széles latkor, a mentő eszmék hiánya jellemezte. Nem volt sem kellő bátorsága, sem elegendő belátása arra, hogy a nehéz beteget, kit gondjaira bíztak, a legradikálisabb eszközökkel próbálja meggyógyítani. De ha mindez tagadhatóan is, Kerkapoly oly súlyos viszonyokkal találta magát szemben, melyek sokkal hivatottabb és geniálisabb pénzügyminiszterek elé is rengeteg akadályokat emeltek volna. Róla elmondhatni a történeti igazság megsértése nélkül, hogy a viszonyok végzetes hatalma sokkal többet tett arra, mikép pénzügyminiszteri szereplésének emléke sötéten álljon előttünk, mint ő maga. Magyarország abban az időben teljesen oly embernek helyzetében találta magát, ki kellő jövedelem nélkül külön háztartást alapított magának. Az önálló magyar államiság rendkívüli téreket zúdított ránk. Beruházásokat kellett tennünk minden téren. A közös költségekhez való hozzájárulás, a honvédség szervezése, az új központi igazgatás s általában mindazon kiadások, melyek az imént újjászületett magyar nemzeti államra hárultak, kimentették az államkincstár erejét. Egyetlen tövises, de biztos itt kínálkozott e hínárból való kiszabadulásra , a bevételek gyarapítása új adóforrások megnyitása által. Mindenki tudja, hogy ez az út volt az, melyen a magyar államháztartás sok év múlva az egyensúly helyreállításának révportjába eljutott. Mindenki csodálkozva látja a sikert, melyet e pénzügyi politika követése által elértünk és mely oly nagyszerű kifejezésre jut legutóbbi költségvetéseink óriásilag megnövekedett bevételi és kiadási tételeiben. De erre az útra a Deák-párti kormányok vonakodtak rálépni. Úgy politikai, mint közgazdasági tekintetek érthetővé teszik, hogy elsőormányaink fáztak ezen drasztikus expediens