Pesti Hírlap, 1892. április (14. évfolyam, 92-120. szám)
1892-04-11 / 102. szám
4 Ságot Bérezik „Bálkirálynő“-je előzte meg, amelyben csak Palotai Piroska volt új, aki kedvesen és élénken adta a címszerepet, ezúttal is bebizonyítva reátermettségét az efféle szerepekre. * (Az utolsó hangverseny) az este zárta be az évadot. A XX. concert populaire volt ez a vigadóban. A nagyterem szépen megtelt, a fellépett művészek meg is érdemelték az érdeklődést. Eljött Strakosek közönsége, mely nálunknál enyhébben fogadta a kétségtelenül jeles képességű német recitátor túlzásait. De mi jobban örültünk annak, hogy ismét eljött a múlt vasárnap megismert gordonkás, Dinicu Demeter román kir. kamaraművész; kissé zizegő hangszerén is teljes színpompájában élveztük művészetét Bach Sebestyénnek (Joachim hegedűjétől is hallott) E-dur áriájában, Schumann „Traumerei“-jében s bámultuk St.Saëns és Popper nagy igényű darabjaiban rapid és szabatos játékának virtuozitását, tüzet, telt és előkelő voltát a legnehezebb fekvésekben is. Egy új tehetséget is tanultunk becsülni: a lengyel születésű Bottstein Reginát, kinek csak tavaly fedezték fel ámulatos, mély és erős alt-hangját; a fiatal megnyerő külsejű hajadon a konzervatórium hegedűtanfolyamait végezte Bécsben, hol most igen jó kezekbe van letéve Niklasz Kempner asszonynál az a pompás orgánum, melyet jó iskolája remélhetőleg rövid évek múlva híressé tesz. Ma „Fides“ egy áriáját, Brahms és Schumann egy-egy ismert dalat énekelte. Schubert „Der Tod und das Mädchen“-jében a kontra D-ig ment le. Tömör, csengő mély regisztere fölött hirtelen szoprán színezetű, de nem kevésbbé kellemes skálája van, amelyet tanárnőjének hivatása kiegyenlíteni. Az eleinte lámpalázzal küzdő fiatal énekesnő zajos és méltó elismerésben részesült, ami annál szebb reményekre jogosít, mert kilátásunk van rá, hogy a k. a. tanulmányai befejeztével a mienk lesz. * (A városligeti színkörben) vasárnap kezdték meg a szezont, mégpedig gyerekekelőadással. Színre került az „Ali Baba“ című tündérrege. Közönség sok jelentkezett, különösen a karzatok voltak zsúfolva. Tapsban, kihívásban épen nem volt hiány. * (A koronázás negyedszázados jubileumát) a m. kir. operaház június 8-án fényes előadással fogja megülni. A díszelőadás a magyar korona népeit egy-egy sajátságos, jellemző csoportjelenettel fogja bemutatni zene és tánc kíséretében. Zichy Géza gr. intendáns e tárgyban ankettet hívott össze, lehetőleg az egyes nemzetiségek különlegességeinek, szokásainak alapos ismerőseit, a műsor pontos megállapítására és a kellő adatok szolgáltatására ; a kérdés részletei azonban egyelőre nem kerülnek nyilvánosságra. * (A nemzeti zenede) vasárnap délelőtt rendezte ebben az évadban V. házi hangversenyét. A változatos műsorból kiemeljük Mozart G-moll zongoranégyesét, amelyet Jakobey Kornélia, Szerényi Kornélia, Rossi Frigyes és Friedmann Samu nagyon értelmesen adtak elő, Dobbi Alajos tanár vezetése mellett. A zongora-tanszak növendékei közül Jakobey Kornélián kívül, — aki még egy Bargiel-féle suitet is játszott — Nicoletti Géza, Barber Franciska és Ordner Antonia, Bloch Emma és Virághalmi Aranka, a hegedű-tanszak növendékei közül Szerényi Kornélia és Danzinger Antal tüntették ki magukat. A tegnapi hangversenyen szerepelt először a cimbalom, mint a zenede tantervébe legújabban fölvett hangszer. A kis Galuska János igen ügyesen játszott rajta, előadva mesterének, Állaga Gézának ,,Romanescu“ című szerzeményét, hegedű-, gordonka-, zongora- és harmónia kísérettel. * (A nagyváradi színház) ügye megint előbbre haladt egy lépéssel, amivel azonban tulajdonképen semmi sincs mondva, mert ennek a szerencsétlen, vajúdó színháznak az ügye harminc esztendő óta minden évben kétszer haladt előre egy-egy lépéssel. Most a város jogi és pénzügyi szakosztálya foglalkozott az állandó színház kérdésével és nem kevesebb, mint tíz tervet beszélt meg. Határozni ugyan nem határozott lényegeset, de annyit mégis megcselekedett, hogy a tíz tervet egy szűkebb bizottságnak adta ki. Hogy mennyi valószínűség van a színház gyors fölépítésére, annak a konstatálása céljából elég annyit fölemlíteni, hogy a szakosztály egyik tagja azt jelentette ki, hogy „a színház ma már nem szellemi szórakozás, hanem inkább szellemi látványosság (?), sőt, hogy úgy mondja, kézzel fogható szórakozásé. A midőn pedig ezen túlságosan értelmes s kiváló művészi érzékre való megjegyzést megcselekedte, szavait azzal végezte, hogy az állandó színháznak (a város fontosabb feladataira való tekintetből) mindhalálig ellene lesz. Ekkor és erre a polgármester ezt szólta közbe : „de még én is“. Az ülés egyébként eléggé viharos volt, miután több olyan intelligens úr is volt ott jelen, akik a színházat nem „szellemi látványosságának és „kézzel fogható szórakozásinak tekintették. Hanem hát Nagyváradon a 12 ilyen „szűk látkörű“ urakat leszavazzák. * (Strauss János) kedden Prágában maga igazgatja a zenekart a német színházban, „Pázmán lovag“ bemutatóján. Ilyen mesterséges útón akarja előmozdítani sikerét. A természetes utat is járja érte: visszatér igazi műfajához, az operetthez. „Jrinetta hercegnő“ címün már dolgozik is az Ander Wienszínház számára. * („A Buna tündére“) című balletmesét írt Boivrg Ang báró, a nemzetközi zene- és színügyikiállítás színháza számára. A darab Bécs területén játszik : a tündér szerelmes egy grófba, a ki már másnak vőlegénye; a Duna fenekén élő tündérkirály enged leánya kérelmének ; ám hódítsa meg a grófot, de ha 24 óra alatt nem lesz nejévé, vissza kell térnie. A szép tündér boldogan veti ki hálóját hajnalban mint elárusító a halpiacon, délfelé egy katonai szemle előkelő hölgyei közt, délután a Práterben, este álarcos bálon — de a Dunából utána küldött gonosz szellem mindannyiszor útjába hozza a gróf aráját; a 24 óra leteltével a tündér — célt nem érve — a bálterem szökőkutjába ugrik. * (Ipongol tárgyú ballet) aratott a héten sikert a párisi Éden-színházban. Carré, számtalan operaszöveg és balletmese (pl. „Faust“ és a „Tékozló fiú“) szerzője dolgozta fel a mongolok és peidavik közt játszó mesét: a vén Rohnedin, kitől a ballet címét nyerte, elraboltatja a szép Hafszát, ennek szerelmese, Dzsámi, hogy a lánynak nyomára jöhessen, belép a hasisélvezők szövetségébe, amelyek feje Rohnedin; átesik a felvétel szigorú próbáin, ellenáll a legszebb nők csábításainak is, csak amikor Hafszát is a kísértő szerepére kényszerítik, omlanak egymás karjába a szerelmesek és Dzsámi lesben álló barátai lemészárolják Rohnedint. — A festői látványosságok és Balbiani alkotta tánccsoportokhoz Renaud Albert irt talpalá való zenét. PESTI HÍRLAP 1892. április 11. Amerikaiak Budapesten, — Saját tudósítónkul. — Negyvennyolc amerikai, köztük huszonöt nő, elhatározta, hogy egy kis kirándulást tesz a vén Európába. Pompás kis kirándulás, csak négy hónapig tart s egynek-egynek ezerkétszázötven dollárjába kerül (nem számítva bele a nem hivatalos összeget.) Szombaton érkeztek Triesztből Budapestre, ma már mennek Konstantinápolyig. Utaztatja pedig őket a Raymond és Whitcombféle amerikai utazási vállalat a nemzetközi vasúti hálókocsi-társaság külön vonatán, mely fejedelmi kényelemmel van berendezve. Nem mondhatjuk, hogy a legdélibb és legszebb fajtájú amerikaiak, hanem annyi bizonyos, hogy a legkülönfélébb igazi amerikai típusokat mutatják, lévén Washingtonból, Philadelphiából, Chicagóból, Bostonból s más, egymástól a legtávolabb eső amerikai városokból összetoborozva. A férfiakon — akik mind dúsgazdag emberek — valamennyin meglátszik, hogy a munka emberei. Azt mondja az utazási titkáruk, Sziklay úr, hogy mind milliomosok. De az istenért, ezt ki ne írjuk, mert félnek, hogy Konstantinápoly tájékán rájuk támad Anastázius. Mi azonban reméljük, hogy Anastázius e sorokat nem olvassa s azért bátran kiírhatjuk. Az amerikai vendégek szombaton a Hungáriában ebédeltek, bekóborolták Budapestet és emlékfüzetkéikbe, melyeket a társaság maga adott ki, sűrűn jegyezgettek. Mérget vehetünk rá, hogy amit bejegyeztek, nem válik szégyenünkre. * * * vasárnap délutánra meginvitálta őket Kietzl Victor bornagykereskedő budafoki pincéjébe s a társaság a gőzhajó-társulat előzékenysége folytán külön hajón rándult ki Promontorra, a hálókocsi-társaság budapesti főfelügyelőjének vezetése alatt. No hát Budafokon kitűnt, hogy ezek az amerikaiak nem olyan száraz emberek, mint a műveknek első pillanatra látszanak. Meglehet, hogy a Dietzlpince kitűnő „szamoródi“-ja (ami magyarul annyit tesz : saját termelés) meg a tüzes tokaji villanyozták föl őket, de annyi való, hogy széles jó kedvük kerekedett. Dietzl Victornak az volt az első dolga, hogy levezette őket a pincéjébe. Az amerikaiak csak elbámultak, mikor mindegyik a kezébe kapott egy kis fáklya-féle gyertyát s megindult a menet, mint valami temetési kiséret, a rengeteg pince labyrintjába. Jobbrabalra töméntelen hordó feketéllett, mind színültig tele a legjobb borokkal. Mikor pedig a végére értek, egyszerre — honnan, honnan sem — megrendült a Rákóczi-induló. Ördög és pokol, csudáloztak a vendégek( persze angolul), micsoda földalatti hangok ezek , s a tulajdonosban volt annyi ravaszság, hogy nem árulta el a láthatatlan pokolbeli zenekart, mely ott rejtőzött egy cementhordó belsejében, a Balázs bandáiénak három tagja személyében. A pincevizit után fölmentek az udvarra, ahol hideg ételekkel, jó féle borokkal terített asztal várta őket. S itt kisült, hogy az amerikaiaknak van velünk közös vonásuk is: szeretnek tesztozni. Fölállt legelőször Luther L. Holden, a Raymond és Whitcomb társaság képviselője és angolul éltette a vendégszerető magyarokat, akiket soha se fognak elfelejteni. Zajos „hip-hip-hip hurrák!“ hangzott föl szavaira, a poharak összeverődtek, nők és férfiak együtt ittak. Utána a budapesti amerikai alkonzul Gerster emelt poharat, szintén angolul, fölemlítve, hogy a magyar vendéglátás külföldi hírét megerősítve látják itt az amerikaiak s ékes szavakkal dicsérte a páratlan tokaji bort. Harmadszorra a tulajdonos bornagykereskedő Dietzl Vidtor mondott magyarul tósztot, melyet Sziklay fordított angolra. Mondanunk sem kell, hogy ezeket a felköszöntőket is hasonló viharos hip-hip-hip hurrák ! követte. Ezalatt pedig egyre húzta a Balázs bandája. Húzta isten igazában a szebbnél szebb nótákat, úgy, hogy az amerikaiak majd fölfalták a szemeikkel. A kedvük egyre szélesebb lett, ha nem a tetszés akkor tört ki csak igazán, mikor a banda rákezdte az amerikai nemzeti nótát: „Yankee doodle doodle. . .“ Egyszerre fölragyogott a szemük, 96 tenyér kezdte csattogva verni a taktust, férfiak és nők egyaránt, majd énekelni kezdtek és daloltak vígan a muzsikával együtt. Olyan fesztelenül, mintha csak valahol egy newyorki vendéglőben ülnének. Aztán jöttek a csárdások. Erre voltak nagyon kiváncsiak. De persze nem voltak nők, akik a csárdást járják. Fiatal ember találkozott, mert többen kimentek velük, de hölgy csak kettő akadt, akik bele mertek fogni — olyan félig magyarok. De azért ez is roppant tetszést aratott. Az amerikaiak lelkesülten nézték a táncosokat s egyikük annyira neki buzdult, hogy nagyot kurjantva felugrott, elkapott egy misst s akarva, nem akarva, dühösen járni kezdte a csárdást. A miss szabadkozott, huzakodott, kacagott, hogy hagyjon neki békét, de a mi amerikai barátunk nem tágított és polkaléptekkel félrecsapott kalappal járta a csárdást. A közönség persze oldalát tartotta nevettében, sőt meg is újrázták. Hogy volt! hogy volt! kiabálták a magyarok, — amire vérszemet kapott egy jó kedvű amerikai és ő is kiabálni kezdte: — Hód wod! hód wod! — Nem jól van mister, magyarázta neki valaki franciául. — Comment? — Ditez monsieur, hogy volt! hogy volt! Amire az amerikai lelkesülten kiáltotta: — Holy föl! holy föl! Ilyen vidám hangulatban itták a budafoki bort az amerikaiak, majd a polka hangjaira maguk is táncra perdültek. Közben egy amateur-fotográfus lekapta őket három fölvételben, végül pedig mr. Holden egy pár sort írt az emlékkönyvébe, melyet valamennyiükkel aláíratott. Mi volt az a néhány sor, azt ugyan sokan olvasták a magyarok közül, de elmondani — egyik se tudta. Este 8 órakor fölültek a hajóra. Az volt Guoth kapitány terve, hogy a Margit szigetet megkerüli, hadd gyönyörködjenek a dunapart esti képének fölséges látványában az amerikaiak, a melynek mását a kapitány úr — bár ő bejárta a világot — de sehol se találta. Azonban a fél után a vagányok elkezdtek sopánkodni, hogy nekik a Fehér lóban kell ma játszaniok s igy velük együtt a többiek is kiszálltak. A hajón különben folytatódott a mulatság. A magyarok egyre-másra huzatták a jó magyar nótákat, a Yankee doodlet, a Rákóczit, a Marseillaiset, a himnuszt, melynél a magyarok a hús szél dacára levették kalapjaikat, amit az amerikaiak igazi áhítattal szemléltek. Majd a csárdás hangjaira összefogódzott két jókedvű úr és úgy neki buzdultak az amerikaiak örömére, hogy majdnem hazáig bokáztak. Annyi bizonyos, hogy amerikai vendégeink nem egyhamar fogják elfelejteni ezt a napot. Mr. Holden meg is ígérte Dietzl Victornak, hogy abban a könyvben, melyet az ő körútjukról ir, külön fejezetben fog megemlékezni az ő szives magyar vendéglátásáról. NAPI HÍREK. (A királyné Korfuban.) Athénből írják, hogy az ottani lapok korfui jelentései szerint Erzsébet királyné a legjobb egészségnek örvend. Rendes életmódját követi, naponként fürdik a tengerben s hosszabb sétákat tesz, többnyire görög nyelvtanára, Christomanos társaságában. A múlt hétfőn vendégei érkeztek a királynénak : Széchenyi gróf két leányával, Hanna és Alice grófnőkkel és Chlurneczky báró belső titkos tanácsos. A vendégek a St.-Georges hotelbe szálltak, a honnét minden nap átmennek Gastariba. A napokban a királyné eddigi görög nyelvmestere, Christomanos, a kit a királyné Bécsből hozott ide, Athénbe utazott családjához s a királynő újra Kelafát fogadta vissza, a ki a múlt évben tanította. A korfui gimnázium igazgatója, aki a király-