Pesti Hírlap, 1892. június (14. évfolyam, 152-180. szám)
1892-06-01 / 152. szám
Budapest, 1892. XIV. évf. 152. (4826.) szám. Szerda, június 1. Előfizetési arab: Egész évre. . . 14 frt — kr. Félévre . . 1 3 f. 7 » — » Negyedévre G 8 » 50 » Egy hóra . . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 6 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sí., földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz., I. emelet, hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Felekezeti szellem és liberalizmus. Mondják, hogy Csáky Albin gr. vallás- és közoktatásügyi miniszter tárcája parlamenti tárgyalásával szíve szerint meg van elégedve. Nemcsak azért, mivel az irányzó főelvekben az események csaknem elementáris hatalommal igazolták türelmét és várakozásait, de azért is, mivel a magyar képviselőház a vallás és kultúra dolgaiban az obstrukció sorából hirtelen föl tudott emelkedni s mély belátással biró politikai beszédekkel igazolta, hogy a szellemi meddőség nem belső tulajdonsága neki, hanem pusztán egyes szóhősök reklámszerü mesterkedése, akik különben a kultusz-budgetet hallgatásukkal szentelték meg. Értjük a miniszter örömét, de azt hiszszük, hogy az nemcsak az övé. Közös az mindenkivel, aki igazi barátja a haladásnak s a ki nyomott szívvel, elgémberedve nyögött évekig a felekezeti harc nyomása alatt abban a gondolatban, hogy a nemzeti politika, az egység, béke, hazafiasság és összeolvadás politikája a vallásos jellegű belső harcban el fog zülleni. Ez a mi jó Magyarországunk maga volt az, mely megbecsülhetlen politikai szellemével egyszerre segített a bajon és a felekezetiességben föltorlódott akadályokon egyetlen mozdulattal túltette magát. Csáky Albin gr. államférfiai érdeme pedig az volt, hogy a csábító alkuknak, kompenzációknak és 50 százalékos egyezségeknek ellene tudott állani a fenyegető pillanatokban is, mivel ismerte az ország igazi hangulatát s hite volt a liberális megoldásban, mely boldogulásunknak és előrehaladásunknak semmi más ösvények által meg nem rövidíthető egyedüli országutja. Várakozását és hitét az idő folyása elég hamar igazolta s ő ma már méltán élvezi azt a kellemes érzést, a melyet csak azok éreznek igazán, a kiknek érdemét és munkáját a szerencse is siet a siker koszorújával megilletni. A történelme előtt érdekes lesz mindenkor e pár nap története. Mint készült el az ország a legkellemetlenebb kultusz viták egyikére, mint hozta meg Vaszary Kolos hercegprímás Rómából sok jó indulattal az egyezség pontjait; mint gyűltek össze a püspökök, majd a feudális főnemesség reakcionárius vészmadarai konferenciára. Azután mint élesedett ki a felekezetiesség hangja; mint ültek gebéikre a harcias káplánok ; mint fenyegette az ultramontán sajtó a ,,reverzálisos“ képviselő urakat; mint képződött különös katholikus és protestáns csoport magán a szélsőbalon is és mint organizálódott minden arra az egy célra, hogy a magyar állam és a hagyományos liberális politika átmenjen az elkeresztelés kaudiumi igáján, esetleg Csáky Albin gr. nélkül, akinek bukását csak két hete is, jóformán elvégzett dolognak tekintették. És semmi sem lett úgy, amint el volt készítve, hanem minden másképen lett. Ma már végén vagyunk az általános vitának s előttünk van az eredmény teljes képe. A felekezeti szónokok nagy erőfeszítése kárbaveszett. A hecc-káplánok leszállottak csatagebéikről. Apponyi Albert gr. egész pártját talentumának ragyogó és tiszta megnyilatkozásával belevitte a liberális eszmék félremagyarázhatlan kultuszába; a püspöki kar — ami bölcs mérsékletére és hazafias érzületére vall, — mélyen elhallgatott; a feudális vészmadarak nem kárognak többé s a mi még hiányzott a harmóniából, azt Atzél Béla b. pisztolygulyája, szinte gondviselés-szerű pillanatban megcsinálta. Most mindenkit a jövőben vetett bizalom rojtokkal szegélyezve, a másik kettő pedig másmás szinü selyemből. Kis távolságban a sátoroktól tüzek lobogtak, melyek mellett a főurak és a nép ezrei várták a királyt, ki a bosnyák királylyal, Újlaki Miklóssal s fényes kísérettel lóháton érkezett meg. Amint leszálltak lovaikról, Mátyás király jobbján a bosnyák király, a pfalzi és szász választófejedelmek s a bajor herceg követei, balról pedig a velencei követek, az érsekek és püspökök foglaltak helyet. A sátorok előtti tér tizenkét vég zöld színü posztóval volt bevonva, középen állott Mátyás király kíséretétől környezve. Kevéssel előzte meg a királynő érkezését a lübecki herceg, ki Beatrix által küldetve gyönyörű fűzött virágcsokrot hozott lóháton Mátyásnak, a virágról pedig egy gyűrű függött, melybe nagy gyémántkő volt illesztve. Alig adták át ezt a küldeményt Mátyásnak, aranyozott hintóban megérkezett Beatrix s a mint a posztóval bevont területre ért, kiszállt a hintóból s a király elé járult, kissé meghajtván térdeit, mire Mátyás nyájasan nyújtotta kezét s szívélyesen fogadva őt, udvariasan a sátorba vezettette. Itt a király nevében olasz nyelven Rangom Gábor egri püspök üdvözölte Beatrixot, ki nyájason válaszolva, köszönetét fejezte ki a király kegyességéért. Most a király feladására megszólaltak a kürtök s a királyné haszinfehér, a király pedig barnapej paripára ült fel, így érkeztek fémelege lelkesít s Csáky Albin grófnak alig marad egyéb tennivalója, mint hogy éleslátása és türelme gyümölcseit beszedje s fölvidult arccal álljon elő egész sor liberális törvényjavaslattal. Bát mi örvendetes, ha ez nem ! A legszebb jelenet mindenesetre ma ment végbe a képviselőházban. Az a jelenet tudniillik, amikor az általános vitát bezárták s a képviselőháznak mind a három pártja, mint egy hatalmas erdő emelkedett föl egyszerre Irányi Dániel határozati javaslata mellett, a mi tudvalevőleg a vallások szabad gyakorlatát általánosságban már 1869 óta sürgeti. A ház hangosan éljenzett e ritka jelenetnek, mely — meg kell vallani — mindig ismétlődik, valahányszor egy kétségtelen és nagy hazafias érdek a megvalósulásra végképen megérett, vagy pedig az ország biztossága forog szóban, mint egykor, 1848-ban a kétszázezer újonc megajánlásánál s pár év előtt a népfölkelési költségek megszavazásánál is igy történt. Most már legalább tudjuk, hogy mi nem lesz és mi lesz ? Nem lesz: az 1868. 53. t.-c. 12. §-ának eltörlése; a kihágási törvény 53. §-ának eltörlése ; az 1890. febr. 26-diki rendelet eltörlése. Ellenben lesz: törvény a vegyes házasságok polgári anyakönyveléséről ; törvény a vallások szabad gyakorlásáról ; törvény a vallások s nevezetesen az izr. vallás egyenjogúságáról ; törvény a felekezeti autonómiáról; és törvény a polgári házasságról, melynek sorsa, — szerintünk, — szintén ma dőlt el véglegesen, az igazságügyi budget keretén kívül. A szkeptikusok kissé csóválják a fejüket. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Régi koronázások. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája — Magyarország választó királysága dacára az örökösödési rendnek a pragmatika fankció által elfogadott állandóvá tételével, ezt a jellegét elvben mindmáig híven megőrizte. Ez az oka, ha a magyar nemzet és a magyar államiság szempontjából a koronázási eskünek nálunk sokkal mélyebb hordereje van, mint bárhol másutt Európa monarchikus államaiban s innen az, hogy a koronázás szertartásában Magyarország mindig a maga históriai fennállása emlékét is ünnepelte. Egy magyar királyi koronázásról sem maradtak fenn a régibb időkből részletesebb leírások, mint arról, mely Mátyás király nejét, Beatrixot tette Magyarország királynéjává, s melynek lefolyását Bonfinin kívül a bajor választófejedelem követe is átadta följegyzéseiben az utókornak. Mátyás király e rendkívül fényes ünnepélyre, mely Székesfehérváron folyt le, Európa összes uralkodóit meghívta s nevében Domokos fehérvári prépost járta be a külföldi udvarokat. 1476. dec. 12-én fogadta Mátyás király jegyesét, a nápolyi királyleányt a Székesfehérvár körüli síkon. A várfalaktól mintegy 125 lépésnyi távolságban három pazar fényű sátor volt fölállítva, egyik bíbor selyemből, gazdag arany nyes kísérettel a várba, hol az egyházi férfiak, szerzetesek és a nép hosszú sora jött elébek a szent ereklyékkel. Szent István ereklyéi előtt a király és a királyné a lóról leszállva, mennyezet alatt vonultak a templomba, hol felhangzott a ..Téged isten dicsérünk.“ A templomból kijövet Mátyás király a prépost lakába szállt, míg a királyi palotát Beatrixnak engedte át. Másnap, december 13-án, kezdetét vette a koronázási szertartás. A királyt az összes fejedelmek, követek és főurak kísérték a templomba, miközben székében helyet foglalt. Közvetlen az utána következő padokban ültek: a nápolyi király fia, később arragoniai János néven esztergomi érsek, a nápolyi király követei, a nápolyi püspök és a velencei követek, s mögöttük sorban a fényes vendégsereg. December 14-én a király ismét pompás kísérettel vonult a templomba. Utána érkezett Beatrix is, Mátyás anyjával, Szilágyi Erzsébettel és számos udvarhölgygyel. Beatrix a kor felső részén, közel a nagy oltárhoz foglalt helyet. Közel hozzá állott fényes, hímzett ruhában, gyémántokkal és drágakövekkel kirakva Ujlaky Miklós, míg az isteni szolgálatot, az esketést és koronázást Verker Béla veszprémi püspök végezte. Az „Agnus Dei“ eléneklése után Beatrixot az oltár elé vezették, hol díszes mennyezet alatt egészen alsó ruhájáig levetkőztetvén, előbb a jobb karnál és a háton nyitott arany szövetű diszköntöst adtak rá, mely — mondja a krónikás — „az egész testet mez nélkül valónak A Pesti Hírlap jelen száma 16 oldal.