Pesti Hírlap, 1892. június (14. évfolyam, 152-180. szám)

1892-06-01 / 152. szám

1892. június 1. PESTI HÍRLAP belépő zónaidővel szemben a ház milyen álláspontra helyezkedik? Az elnök azt felelte, hogy a ház üléseinek idejére nézve mindig a városi órák az irányadók. II. A képviselőház ülése május 31. Bokros Elek alelnök az ülést d. e. 10 órakor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja a beérkezett kérvényeket. Napirend előtt Sághy Gyula kér szót, hogy helyreigazítsa az államtitkár által félreértett szavait. A közoktatásügyi tárca. Következik a napirend: a vallás- és közoktatás­­ügyi tárca költségvetésének folytatólagos tárgyalása és pedig a zárbeszédek. Iványi Dániel, miután a kormánypárt az ő határozati javaslatát elfogadta, nem szándékozik hosz­­szasabban beszélni, csak egynémely félreértést óhajt helyreigazítani. Apponyi beszédében, talán akaratlanul, az a vád foglaltatik, mintha szóló és pártja elfogult­ságból álltak volna immár két évtizednél régebb idő óta a ma is benyújtott határozati javaslat mellett. Ez nem való, mert szólót és pártját kizárólag a szabad­­elvűség vezette, ugyanaz, a­melynek most hódol az egész ház, elfogadva szóló határozati javaslatát. Csáky azért nem fogadta el előbb a javaslatot, mert — úgy­mond — Iványi javaslata a szabad vallásgyakorlatot feltételek nélkül kérte. Ez szólónak soha sem volt törekvése, mert a szabad vallásgyakorlatot mindenha az állam törvényeinek teljes respektálása mellett sür­gette. Szóló és pártja ma ugyanazon az alapon áll e kérdésre vonatkozólag, mint állott 1869-ben. A javas­lat értelmében benyújtandó törvényjavaslat idejére nézve a miniszter bizonyos nehézségeket említett, a­melyeknek leküzdése némileg akadályozza a törvény­­javaslat ez idő szerinti benyújtását. Azt hiszi, hogy ezek a nehézségek nem olyan nagyok , hogy azokat a miniszter nagyon könnyen legyőzheti. Ajánlatos, hogy ebben a kérdésben ma uralkodó kedvező hangulatot mentől hamarább fölhasználjuk. Jöhetnek idők, a­melyekben a közvélemény változása lehetetlenné tenné e szabadelvű reform létesítését és akkor a kormányra nagy felelősség hárulna, hogy e javaslat benyújtására és a törvény létesítésére elhalasztotta a kedvező vi­szonyokat és a kedvező hangulatot. (Helyeslés bal­iétól.) Akadt egy-egy katholikus pap-képviselő szájá­ban a javaslat ellen szóló hang; ezeket figyelmezteti, hogy a katholikus egyház mindig sürgette a maga számára a szabad vallásgyakorlatot s a­hol az nincs meg, sürgeti még ma is, tehát, ha maguk számára szabad vallásgyakorlatot követeltek és követelnek, adják azt meg másoknak is. Különben a tételt el­fogadja. (Helyeslés.) Györffy Gyula annálfogva, hogy a ház az Iványi Dániel határozati javaslatát elfogadja, új hely­zetet lát s határozati javaslatát visszavonja. Elnök: A vita be lévén fejezve, szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A képviselőház az Irányi Dániel határozati ja­vaslatát egyhangúlag elfogadja. Csanády Sándor: Csak a miniszter nem állt föl. (Fölkiáltások : Csáky nem képviselő!) Az országos közoktatási tanács címénél­­ Thaly Kálmán elismeri a tanács szükségessé­gét, csupán a tankönyvek bírálatának rendszerét hi­báztatja. Számos alkotmány- és közjogi hibát sorol föl nemcsak a katonai intézetekben, de a középisko­lákban is használt tankönyvekből. Néhol a tanköny­vek szelleme nem annyira legális, mint inkább a szer­­vilizmus posványába is sülyed. Ilyen a „Magyarok oknyomozó történelme“, melyet Varga Ottó tanár irt és mely 1885-ben jelent meg. Ebben a többi közt az áll, hogy a nemzet a szatmári béke után szabadabb lett, mint volt 1861-ben. Mária Terézia koráról pedig azt mondja, hogy miután Mária Terézia alkotmányos után ki nem vihette reformját, tehát megtette rende­lettel és a történelem nem hibáztatja érte. (Derültség balfelől.) Azt mondja továbbá az idézett könyv: „Ki­tűnt, hogy a központi hatalom inkább megfelel a köz­érdeknek, mint maga a nemzet alkotmánya.“ (Nagy mozgás és derültség.) Szóló fölhívja a minisz­ter figyelmét ezekre a dolgokra és midőn a tételt megszavazza, kéri a minisztert, hogy a közoktatási tanácsot a régibb tankönyvek revideálására is uta­sítsa. Csáky Albin gr. közoktatási miniszter kije­lenti, hogy a tanács mostani szervezetében részlete­sebben foglalkozik a tankönyv­bírálattal, mint azelőtt s most oly tévedések és helytelenségek, a­mineket Thaly Kálmán elősorolt, nem appróbáltatnak. Mint ed­dig, úgy ezentúl is fölülvizsgáltatja az ily helytelen tartalmú tankönyveket. A tételt elfogadták. A népnevelési tan­felügyelőségek címénél Berger Ignác fölhívja a miniszter figyelmét a tanfelügyelőségek hiányaira. Két főhibájuk van: az elégtelenség és a rendszertelenség. Ezért nem felel­hetnek meg feladataiknak és ezért azoknak újjászer­vezését sürgeti. Okolicsányi László röviden kiván hozzá­szól­ni a tanügyi adminisztráció kérdéséhez. A tanfelügyelői állás fontos hivatását ismeri s inkább azt fejti ki, mért nem felelnek meg a tanfelügyelők feladatuknak s miért van a tanfelügyelőségnek oly kevés tekintélye. Az iskolalátogatást tartja a tanfelügyelő fő feladatának s azért csak minimumnak tekinti a törvénynek azon rendelkezését, hogy évenkint legalább egyszer tartoz­nak iskoláikat meglátogatni. Ő azonban állítani meri, hogy a tanfelügyelők nagy része egyszer sem láto­gatja meg évenkint az iskolákat. Adatokkal mutatja ki, hogy lehetetlen a törvény e rendelkezésének tel­jesítése, mert erre idejük sem lehet. Pedig, ha a tan­felügyelőnek legfőbb feladata is az iskolalátogatás, nem kizárólagos feladata. Azt hangsúlyozza, hogy a tanfelügyelők létszámát szaporítani kell, másként fel­adatuknak megfelelni nem képesek. A­hol egyes tan­felügyelők kötelességüket teljesítik, az egyes kiváló tanítóknak és lelkészeknek köszönhető. A tanfelügyelő érkezéséről a község többnyire tudomással bir s így Potemkin-falvakra talál. Madarász József szintén hozzájárul ahhoz, hogy a közoktatási tárca költségei szaporíttassanak. Nem szólt bele a vallási vitába, mert ő az amerikai álláspont híve, hol az állam és az egyházak teljesen külön választják. Ez az egyetlen hely a föld kerek­ségén, a­hol vallási türelmetlenség nincsen. Felhívja a miniszter figyelmét arra, hogy a­mely felekezeti hatóság a hitoktatási törvények rendeletét végre nem hajtotta, a törvény által megszabott büntetésekkel sujtassék. Csáky Albin gr. közokt. miniszter osztja azon véleményt, hogy a tanfelügyelők száma szaporittas­­sék s jobban is díjaztassanak. Egyébiránt a helyzet e tekintetben javult. Segédfelügyelői állások fognak szerveztetni, úgy, hogy a tanfelügyelő irodai munkáján segítve leend. E célra 6000 forintnál nagyobb összeg van előírva. Berger Ignác nem hozott fel konkrét pél­dát arra nézve, hogy a tanfelügyelői kinevezéseknél nem fordítanak gondot a szakszerűségre. Szerinte a tanfelügyelők legnagyobb része buzgalommal és szor­galommal végzi teendőit. A tétel elfogadtatik. j± budapesti tudomány­egyetem címénél Thaly Kálmán az egyetem autonómiája mel­lett szólal fel. Nem kívánja az egyetem középkori jo­­gainak felelevenítését, de óhajtja, hogy azt a törvény biztosítsa, mert jöhet kor, a­mikor erre az autonó­miára nagy szükség lehet. A most uralkodó becke­­pénz-rendszert nem találja célszerűnek, mert a jöve­­delmet aránytalanul osztja meg a tanárok között.­­ Ezért kénytelenek az orvostanárok jövedelmeiket ma­gánpraxis űzése által szaporítani. Áttér egyes karokra s ajánlja, hogy a miniszter vegye figyelembe az egyes karoknak s egyes tanszékeknek külön véleményét. A tudomány szempontjából kívánatosnak tartja, hogy a kórházak vétessenek ki a belügyminiszter resszortjá­­ból s a közoktatási miniszterhez osztassanak be, mert igy jobban megfelelnek a tudomány érdekeinek. A tételt elfogadja. Csáky Albin gróf közokt. miniszter a közel jövőben fog a leckepénz tárgyában törvényjavaslatot beterjeszteni. Az általa inaugurált rendszer jónak bi­zonyult. A­mi a mostani állapotot illeti, kijelenti, hogy az egyetemi tanárok rendes fizetése és lakbére egyformán emeltetett, a­kik pedig a múltban nagyobb tandíjakat nyertek, kárpótlásban részesülnek ; a tan­díj pedig három kategóriába osztatott. A fővárosi kór­házak tekintetében is célszerű előterjesztést fog tenni, komplikálja azonban a kérdést a Rókus-kórház meg­szüntetése és áthelyezése. Reménye, hogy rövid idő múlva a kérdés célszerűen lesz megoldható. (Helyes­lések.) Elnök az ülést 5 percre felfüggeszti. (i Szünet után.) Sághy Gyula kijelenti, hogy igen sok irányban egyetért a miniszter közoktatásügyi politikájával. Tel­jes elismeréssel adózik a miniszternek a leckepénz­rendszer életbeléptetése iránt, mely számos helytelen­ségnek volt megszüntetője, de a­mely intézkedés nem volt képes teljesen eloszlatni az egyetemi tanárok ag­godalmait. Azt tartja, hogy ha a leckepénzrendszer a mai érvényben marad fenn, úgy ez a tanári függet­lenséget érintené. Ajánlja a miniszternek, emelje a tanárok pozícióját arra a fokra, mely állásukat méltán megilleti. Kívánja, hogy az egyetemi szakoktatás tör­vényhozás útján szabályoztassék. Végezetül felhívja a miniszter figyelmét a Kautz Gyula távozása folytán megüresedett tanszékre. Panaszkodik, hogy az egye­tem helyisége nem megfelelő, a hallgatóságnak fele sem fér el a termekben. Az egyetem épületét tágítani kellene s erre alkalmas volna a szomszédos állami zálogház épülete, a­melylyel az egyetemet össze le­hetne kötni. A tételt elfogadja. Körösi Sándor csak azért szólal föl és min­den előkészület nélkül, mert előtte szóló azzal vá­dolta őket, hogy nem érdeklődnek a kultúra iránt, íme, ő nem csupán végig hallgatta beszédét, de még föl is szólal. (Nagy derültség.) Egy országnak a kul­­túrmagaslatát az egyetemek adják meg. Olyanok ezek, mint a természetben a hegyek, a­melyeket előbb süt be a kelő nap világa. Az egyetemekbe is előbb süt be a tudomány világa s onnan árad tovább. Az egyetem ügyét kivánja a tanügyben rendezni s ő, ki a vallásjogi vitában oly mélységesen hallgatott, (De­rültség.) most mégis rögtönöz néhány mondatot. (De­rültség.) Oly anyagi helyzetet óhajt az egyetemi ta­nároknak, hogy ezáltal mindenfelé függetlenekké váljanak. De másrészről azt is óhajtja, hogy ők is megfeleljenek kötelességeiknek, a tanórákat tartsák meg és ne félórára menjenek be az előadási terembe (igaz! Úgy van!) és különösen tegyék meg azt a szives szolgálatot ennek a szegény magyar nemzet­nek, hogy a tudományokat is magyar nemzeti szel­lemben iparkodjanak művelni. (Élénk helyeslés.) Álta­lában ha a t. egyetemi tanár uraknak kézikönyveit kezembe veszem — tisztelet a kivételeknek — min­dig úgy szoktam tenni, hogy először lefordítom azt németre és akkor tudom meg, hogy tulajdonkép mit akart. (Derültség.) Mert annyira alávetették magu­kat a t. tanár urak a német irodalomnak, hogy a mi egyetemünk, úgyszólván mintegy mellékiskolája a német egyetemeknek és tudománynak. Nagy becsülője és tisztelője vagyok a német tudományoknak, de engedelmet kérek, Németországon kívül másutt is van tudomány. (Igaz! Úgy van !) Méltóztassék valamely tudomány körében egy köny­vet kézbe venni és azt fogják találni, hogy a­mit a német ködös, homályos definícióval összetákol, azt a francia egy pár sorban világosan érthetően kifejezi. Madarász József : Éljenek a franciák! Körösi Sándor: Kétségtelen, hogy a tanár uraknak szükséges a német tudomány és irodalom ismerése is, de mikor azokból az ismeret­anyagot megszerezték, akkor a feldolgozásnál arra iparkodja­nak, hogy azt tisztán magyar nyelven, magyar nem­zeti szellemben fejezzék ki. (Helyeslés.) Thaly Kálmán: De nem tudják! Körösi Sándor: Különösen a jog- és állam­tudományoknak már van sok oly része, melynél a magyar forrásokat egészen mellőzik, holott sokszor igen nagy sikerrel tehetnék, ha pl. a jogi téren a magyar forrásokat eredetileg felhasználnák munkáik­ban úgy, hogy mindent tudnak mi történt a rómaiak­nál, a­mit szükséges is tudni és tudják, mikép van ez vagy az a germán jogban, de gyakran nem tudják, hogy az ősmagyar jogban mi történt. Ezt ajánlom tehát figyelmébe a t. tanár uraknak. A tanügyet főleg a felsőbb tanügyet szóló is törvénynyel, nem pedig rendelettel kívánja szabályozni. Végül hangsúlyozza annak szükségét, hogy az egyete­meken és jogakadémiákon az elméleti vizsgálatok szabályoztassanak s a mostaninál célszerűbb és szigo­rúbb elméleti államvizsga hozassák be. Vajay István kéri, hogy holnap beszélhessen. A ház megengedte. Elnök jelenti, hogy Szapáry Gyula gr. mi­niszterelnök holnap fog felelni Polónyinak a „Ham­burger Nachrichtenére vonatkozó interpellációjára, Horváth Gyula kéri az elnököt,­ hasson oda, hogy a miniszterelnök nyilatkozzék a holnapi ülés folyamán a képviselőház ünnepi szünetének tárgyá­ban. Emlékezetbe hozza továbbá, hogy a zónaidő holnap életbe lép. Kérdi, hogy számítják a ház ülésé­nek kezdetét? Elnök kijelenti, hogy az idő a városi órák jel­zése szerint lesz számítandó. Tudomása van arról, hogy a miniszter holnap nyilatkozni fog az ünnepi szünet tárgyában. Az ülés ezzel 3­2 órakor véget ért. Legköze­lebbi ülés holnap d. e. 10 órakor. Vasárnap, nov. 3-án és hétfőn 4-én ment végbe a király, illetőleg a királyné ünnepélyes koronázása. A királyi pár és II. Lajos özvegye tündéri pompával mentek át a királyi palotából a székesfehérvári bazilikába. A király számára a szentély közepén volt arany szövettel bevont trón állítva, oldalán pedig a királynék számára. A koronát Báthory István nádor vitte — a mi különösen emlékezetre méltó — minthogy kösz­­vényes lábujja miatt járni képes nem volt, szé­keny ülve vitték a templomba s igy hordozták körül kezében a koronával. A királyi pálcát Perényi Péter vitte, a többi jelvényeket ismét mások. A királyi trón lépcsőzetén állók tartották Magyar-, Cseh-, Dalmát- és Horvátország lo­bogóját. Mindkét napon Podmaniczky István nyit­­rai püspök végezte az egyházi szertartásokat s koronázta a királyt és királynét. I. Ferdinánd díszes magyar mentében volt, melyet szertartás közben levetett s magára öltötte Szent István palástját. így ment a koronázás u­tán a székes­­egyházból a mintegy kétszáz lépésre fekvő Szt.­­Péter templomába is, hogy az aranysarkantyús vitézeket felavassa. A merre vonult, az egész it vörös posztóval volt bevonva, a melyet, mihelyt a király négy-öt lépésnyire elhaladt, a nép da­rabokban ragadott magához. De lelkesedéssel és kegyelettel ülte meg a nemzet későbbi királyai koronázását is. Eme rajon­gásnak hihetetlen, de komoly történetíró által em­lített ténye, hogy V. Ferdinánd koronázása után a rendek a távozó király és családja után oly „él­jent“ kiáltottak, mely egy álló órán át tartott megszakítás nélkül. —r. 3

Next