Pesti Hírlap, 1892. december (14. évfolyam, 332-361. szám)

1892-12-01 / 332. szám

Bud­apest, 1892 XIV. évf. 332. (5008) szám. Csütörtök, december 1. Előfizetési árai:­ Egész évre. . . 14 írt •— kr. Félévre . .­­ . 7 » — » Negyedévre .k r.­ 3 » 50 * Egy hóra ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken S kr. Százalék nem adatik. Kiaflóhi­­vatal: Budapest, nádor-utca 7. n., sogszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sz., I- emelet, hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Aki a Festi Hírlapra legalább két hóra 2 frt 40 krral előfizet, karácsonyi aján­dékul ép úgy, mint a régi előfizetők, meg­kapja a Pesti Hírlap nagy képes naptárát teljesen újj­t­alanul és bérmentve,úgy, hogy még a postabért sem kell ráfizetnie. Előfizetési feltételek : Két hóra 2 frt 40 kv negyedévre 3 „ 50 „ Előfizetni bármely naptól kezdve lehet. Mutatványszámokat a kiadóhivatal — levelezőlapon nyilvánított óhajra — egy hétig ingyen és bérmentv® küld. Pártviszályok. Nincs oly párt, melyben időnként nem támadnának nézeteltérések, személyes sympa­­thiák és antipathiák ; csakhogy ezek a párt belső életében a pártvezérek által az értekezleteken elsimíttatnak s kiegyenlíttetnek, ugyanazért nyil­vánosságra nem kerülnek. Mindennap látjuk azt is, hogy azok, a­kik a főelvekre nézve egyetértenek, egyes eltérések dacára mégis együtt maradnak. Még a legjobb házasságokban is megtörténik, hogy férj és fele­ség néha összeszólalkozik s össze is vesz, de azért még­sem válnak el, sőt minél előbb kibé­külnek, a nélkül, hogy a társadalom ezt észre venné. Ha azonban a felek civódásukat nyilvá­nosságra hozzák, akkor vége a házi békének s indokolt a válás, akár ágytól és asztaltól, akár végképen. így van az a pártoknál is. Ha a pártban külön frakció keletkezik, ennek mindig valami külön célja van, még ha be nem vallja is, a­mi a párt tömörségét mégis veszélyezteti és gyanút gerjeszt azokban, a­kik nem tartoznak az ily frakcióhoz. Így volt az, midőn gróf Lónyay a vacsora­­pártot alapította a Deák-párton belől abból a célból, hogy a minisztereket egyenként egymás­után székeikből kiforgassa. Ennek azonban az volt a következése, hogy nem a miniszterek buktak meg, hanem a vacsora­pártot tervező miniszter kénytelen volt leköszönni. Ez mégis gyöngítette a pártot, mely több­féle fázis után csak a fúzió által erősödött meg ismét. Tapintatos pártvezér tehát, ha nézeteltéré­seket tapasztal, kiegyenlíteni igyekszik az eltérő pártérzületeket s megakadályozza, hogy a nagy párt, úgy mint Ausztriában és Németországban történik, frakciókba szétbomoljék s a parlamen­táris kormányt lehetetlenné tegye. A nagy kormánypárt ellenében mindig ke­letkezik egy másik párt, mely alapjában külön­bözik a kormánypárttól, mert mind a két ellen­tétes pártnak van létjoga, ámbár különböző alapon, különböző módon fogja azt föl. Magyarországban a két ,ellentétes párt közt volt mindig még egy középpárt is, mely a kor­mánypárttal ugyanazon egy közjogi alapot is­meri el, ugyanazért kénytelen kisebb érdekű pontokra, a kivitel módozataira, a kormány éle­sebb kritikájára és személyes ellenkezésre fek­tetni a fősúlyt, hogy létjogát bebizonyíthassa. Minden ily középpártnak természetes vége azonban mégis csak az­, hogy a kormánypárttal összeolvad, időközben azonban hol az egyik, hol a másik ellentétes párthoz közeledik; egyszer a szélsőkkel fegyverszövetséget köt kormánybuk­tatás céljából, másszor közreműködik a kormány reformmunkájának keresztülvitelére s alkalmat nyer kimutatni, hogy nemcsak akarna, de képes­­ is volna kormányozni. Ily helyzetben van most az úgynevezett­­ nemzeti eá£tjL ffifikfeflft­kozik ; az egyik a kormánybuktatás s a szél­sőkkel való fegyverszövetség, a másik a reform­munka felé szeretné terelni pártvezérét. Gróf Apponyi pedig mint Herkules, a keresztúton áll, de már a legközelebbi időkben fogják látni, várjon jobbra vagy balra tart-e. Ezen különös helyzet hozta napvilágra azon párt­viszályt is, mely már régen lappangott a szélsőbalnál. Eötvös Károly, aki a liberalizmust soha meg nem tagadta, felmondta a kormány­­buktatási fegyverszövetséget oly párttal, mely más és ellenkező közjogi alapon áll mint a szél­sőbal, s a logika törvényei szerint azon pilla­natban, a­mint kormányra jutott, elrúgná magá­tól az előbbi fegyverszövetséget. Eötvös azért tette azt, mert bízik Apponyi kitűnő tehetségeiben s csak időkérdésnek tartja azt, mikor jut kormányra, akár fuzió által, akár a nélkül. Polónyi azonban meg van győződve arról, hogy Apponyi soha sem ülhet a bársonyszékbe; természetesen ajánlgatja tehát a fegyverszövet­séget a nemzeti pártnak, mely a szélbal kezében Polónyi ügyes igazgatása mellett a legjobb esz­közzé válnék a kormányoknak egymásutáni megbuktatására mindaddig, míg a dualizmus meg nem szűnik s Ausztria-Magyarország mint európai nagyhatalmasság fel nem bomlik. Nem tagadjuk, hogy az ily felfogásnak is van logikája, mely nem gondol reformmal vagy liberalizmussal, de radikális változást akar esz­közölni. Sőt, hogy sokan vannak a szélbalon, a­kik csak ezt kívánják, nem pedig a liberális re­formokat. Mi azonban még most is reméljük, hogy b. Kaas Ivor lelkes okoskodása dacára gróf Ap­ponyi még­sem fogja megengedni, hogy Polónyi ajánlatára a szélsőbal eszközévé váljék. Pulszky Ferenc: A „PESTI HÍRLAP“ TAR­G­A JA Az első hó. A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája.­­• Irta: Bársony István. A sárga őszre jön a szürke ősz. Mikor a sárga ősz minden levelet elher­­vasztott s minden fűszálat megbágyasztott, akkor következik a szürke ősz, mely teljessé teszi a föld sorvadását. Elszabadulnak a fagyos szelek, bánat me­lódiája sir belőlük. Mintha a sírok mélyéről kel­nének ki: szomorúsággal megterhelve zúgnak, gyászdalokat búgnak. Ha éjjel hallom, azt hiszem, mély álmú szellemek nyögnek, akik valami átok nyűge alatt nem tudnak szabadulni a rajok rozs­dásodott mozdulatlanságtól. Pedig csak a szürke ősz szelei zúgnak, búgnak. Meztelen holttest a föld ilyenkor. Pedig a halál meztelensége rettenetes. A ravatal szelíd dísze nélkül irtózat ránézni azokra a ványadt tagokra, melyek a kórház boncoló asztalát juttatják eszünkbe, holott a sárga lánggal égő viaszgyertyák, a melankóliát lehelő koszorúk megszépítik az elmúlást, s csak szomorítanak, de nem ijesztenek meg. A síron túl terjedő érzületek jelei azok: egy-egy kapocs az élő meg a holt világ között. A szürke ősz bizony nem ad koszorút a szegény meg­halt földnek. Rideg a kép, a­mit ilyenkor kínál a magas hegyek csúcsa. Minden sötét onnan és egymásba folyó. A sík vidék formátlan üresség, melyen ha átsüvít a szél, nem hajladoz nyomán a ringó kalász; az erdő zűrzavaros pusztulás hazája, ahol nem a zöldnek, hanem a barnaságnak van elsötétülje. Eljön a dér és beszívja a fonnyadó fa végső erejét, eljön a fagy és kővé mereszti a föld fe­lületet. Zihálva fut az ördögszekér a tar mezőkön át s a mint szélszárnyu boszorkány kölykök haj­szolják erre-arra, útközben lassan pozdorjává szakad. Halvány rétek avarja egymásra hajlik s meglapul ; jól látni közte most a picinyke ös­vényt, mely az alját szeli. A mezei egér népte­­lenné vált sétautja az. Kaszálók hajlatában megtiprott sás zörög, nincs közte semmi élet, aszkóros sárgaság futja el. A megvagdosott sáslevél szára sebforradást mutat, csetlik-botlik benne a lépés, nyöszörgő nyüzsgés hullik ki a megbolygatott gazból, a­míg minden kórója vissza nem foglalta régi helyét. Lesz-e vége a nagy kietlenségnek ? szét­oszlik-e a szürkeség, mely ebben a sivatagban az ünnepet is hétköznappá teszi?! . . . * Mintha lassan — lassan készülne valami. Megsürítik a ködök a levegőt, pipálni kezd az ég, foszladozó felhőt ereszt s nagy füst­­gomolyt fuj a tájék fölé. Az alkonyat még szürkébb mint rendesen; lábatlanul futja meg útját a nap, sejtett fénye alig dereng ki a felhőköpeny ráncai közül; este se volt és már itt van az éj. Fekete éj, amelynek minden órája egykép sötét. Élő, mozgó alakjait jól betakarja a vak homály, de a képzelet kísérleteivel nem bír a sötétség; inkább mintha mindenfelől libegő árnyak lejtenének felénk, remegő fantomok, melyek eltűnnek, mielőtt körvonalaikat érintenék. A puszta hallgat, az erdő hallgatózik. A puszta alig mozdul, halkan piheg didergő álmá­ban ; az erdő néha szakgatottan sóhajt, mintha visszatartott lélegzete lappal szökdösne ki tü­dejéből. Róka baktat az erdő szélén, a fák alól szimatolva fordul a síkságnak. Most megtorpan s ijedten kapkod fölfelé, mintha ingerkedő legyet hessegetne. Hideg, csiklandó portéka szállott az orrára s alig hogy nedves cimpáját megsimo­gatta, semmivé vált. Lehullott­as az első hópehely. Messziről vadlud gegyenése hallik; valami megzavart csapat jön, mely elkésve néz­ési szál­lás után. A vezérginár vissza-vissza szól: ,,fiatalok, el ne maradjatok!“ Azok felváltva fe­lelnek neki: ,,mind itt vagyunk, jövünk!“ . . . A róka izgatottan hegyzi a fülét, aztán nekivág a vetésnek, a­hova a lúdfalka leszállott. Jól es­nék egy kis libaaprólék ebben a szűk világban. A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal.

Next