Pesti Hírlap, 1893. október (15. évfolyam, 271-301. szám)

1893-10-01 / 271. szám

Budapest, 1893. XV. évi 271. (5306.) szám. Vasárnap, október I. Előfizetési árak: Egész évre. V . 14 írt — kr. Félévre . . . . 7 » — » Negyedévre 13 3 » 50 » Egy hóra . V . 1 » 20 * Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: BUarest, náflor-utca 7. sí., tökszi­ hová az előfizetések és a ló szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP, annnnum Szerkesztési iroda, Budapesten, nádor­ utca 7. sz., I­­fil­ílet hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések: a kiadóhivatalban vétetnek fel Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Paris­­ian, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Tisztelettel kérjük az előfizetések ideje­korán való megújítását, hogy a lap megkül­dése fennakadást ne szenvedjen. A Pesti Hírlap következő száma hétfőn —­ október 2-án — délben jelenik meg. A szélsők vészharangja. Mindenkor nagy mester volt ugyan a ma­gyar képviselőház szélső ellenzéke a kákán való csomókeresésben, különböző közjogi sérelmek s alkotmányunk ellen intézett állítólagos merény­letek fölfedezésében. Rémlátási mániája azonban talán sohasem jelentkezett még oly örjöngően, mint most, hogy a felségnek a törvényhatósá­gok küldöttségéhez Kőszegen intézett szavai következtében Orlando Furioso-ként konditja meg a politikai vészharangot, tele torokkal kia­bálván : „A haza veszélyben van! A közjogi reakció föltámadt és levetette álarcát. Hazánk legszentebb jogai vannak megtámadva!“ Lassan, uraim, azokkal a riasztó szavakkal, melyekkel csak valódi nagy veszedelem eseté­ben volna szabad tele harsogni az országot. Kossuth Lajos beszélt valaha ily hazafias páthoszszal a magyar nemzethez, de mily vég­zetes dolgoknak, mily fölháborító árulásnak, mily galád törvényszegésnek kellett történnie, hogy maga a lobbanékony Kossuth törjön ki ily vészkiáltásba ! A­mikor Kossuth Lajos dörögte el 1848. őszén a magyar képviselőházban, hogy legszen­tebb jogaink vannak megtámadva és a hazát veszedelem fenyegeti, akkor a kamarilla által föllázított nemzetiségek nyílt harcban voltak már a magyar nemzet és a törvényes magyar kormány ellen. Akkor a pártütő horvát bán visszahelyezése összes méltóságaiba bevégzett tény volt. Akkor nem volt többé kétség, hogy a korona lábbal tiporta az általa nemrég szen­tesített törvényeket, hogy a dinasztia katonai erőszakkal fordult Magyarország ellen. Igen, így szabad, így kell beszélnie a nem­zeti jogok éber őrszemeinek, ha veszedelemben forog az alkotmány, a szabadság, ha gonosz ármány tör a nemzet önállósága és minden lét­érdeke ellen. Nevetséges politikai handabandázás azon­ban fölriasztani az országot e rémes kiáltások­kal, midőn a korona minden kínálkozó alkalom­mal a magyar államiság érdekeinek védelmére kel. Midőn a nemzet jogait és alkotmányos sza­badságát föltétlenül tiszteli egy királyi esküjéhez rendithetlenül ragaszkodó uralkodó. Midőn al­kotmányellenes befolyásnak és a törvényesség megdöntésére irányzott törekvéseknek nyomát sem találjuk a trón közelében. Ha a függetlenségi párt részéről tisztán korlátoltság a vészharangoknak e szilaj meg­­konditása s annak proklamálása, hogy az álcá­ját levetett reakció legszentebb jogainkat fenye­geti , akkor csupán sajnálkozásunkat fejezhetnék ki azon tény fölött, hogy ily „parva sapientia“­­val ki lehet állani a parlamenti élet küzdő­terére. De ha nem annyira korlátoltság, mint in­kább pártpolitikai manőver és céltudatos kísér­let, a korona bevádolására, a magyar nemzet félrevezetésére, alaptalan aggodalmak fölkeltésére és magának a függetlenségi párt prestigének megszilárdítására, akkor azt kellene mondan­­nunk, hogy ez frivol, könnyelmű és kárhozatos játék a haza legszentebb érdekeivel. Hogyan ? A miért Magyarország alkotmány­­tisztelő királya Kőszegen általánosságban óvott a meddő Ígéretektől és ámító jelszavaktól és vé­delmére kelt a törvényes közjogi alapnak: a függetlenségi párt úgy mer beszélni, mint Kossuth beszélt, midőn Ferdinánd király ridegen elbo­­csátá a Schönbrunnba utazott országgyűlési küldöttséget, Jelasics bán betört Magyarországba, gróf Lamberg pedig feloszlatni jött a magyar országgyűlést ? Hogyan ? Midőn a felség, ki a nemzetisé­geknek és azok főpapjainak minden alkalommal lelkére köti a magyar államhoz való hűséget, Kőszegen ország-világ előtt ünnepélyesen doku­mentálja az alkotmányos alaphoz való ragasz­kodását : meri kiáltani a szélsőbal, hogy a haza veszélyben van a közjogi reakció miatt ? Bízvást, van e Kossuth-utánzó, de minden komoly ok nélkül elpuffogtatott páthosznak nevetséges oldala is. De bár észreveszszük a ridicule-t, qui tue, fölötte szomorú jelenségnek tartjuk, hogy egy magyar politikai párt erőnek erejével oly törekvésekkel gyanúsítja a koronát, melyek attól teljesen távol állanak. Hát vájjon az-e Magyarország érdeke, hogy az a kölcsönös, bizalom, mely huszonöt évi al­kotmányos kormányzat alatt fejlődött, a trón és a nemzet között, megingattassék ? Hát vájjon az-e A „PESTI HÍRLAP" TÁRCÁJA. A hétről. A háborúsdi véget ért, A hadfiak nyugosznak, Babérokon — mert imponált A ,sdrill“-jük a porosznak. A német újság mind a­hány Hadunkon ámul-bámul: „Hát Königgratznél ez futott Előlünk oly silányul ? . . . „Hisz ilyen „stramm“ kemény sereg Berlin körül se lépdel; Uj Königgrätzet kezdeni Nem lenne jó e néppel. „Sok minden, a­mi ott esék, Most megfordítva esnék; A Habsburgokkal jobb ma már A béke és szövetség.“ Germániának lapjai, Köszönjük, hogy dicsértek De, honnan a nagy változás — Mi mondjuk el tinéktek. E had felett, mely Kőszegen Oly szép volt és hatalmas, Nem volt porosznak fegyvere. Soha még diadalmas. A had, melyet legyőztetek, Vagy most huszonhat éve, Meg is halt akkor es pihen A múlt sódéba téve . . . S a régi osztrák állam is Végsőt a’ tájba’ hörgött — Elvitte mindenestül azt — S bölcsen lévé — az ördög. Mit Kőszegen ti láttatok, Az az uj Magyarország, A melynek hű bajtársa ma S nem ura már az osztrák. Osztrák-magyar uj hadsereg Állt ott a harci rendben: Erő, bátorság csillogott Büszkén megannyi szemben. Az osztrák császár, a hadúr. •Ma már a népe atyja, S csak addig ur, mig a magyar Király is támogatja. Uj állapot egészen ez S nem rongy múlt folytatása . Veszett, mi rossz volt; minden uj S tetőtől talpig más ma. S tudjátok, véghez kik vivék E nagy csodát? — Mi, szittyák! S egy bölcsünk mindenek felett, Deák Ferencnek hittük. Hogy áll a trón, hogy él a nép És hogy a harci téren Ragyog az ur, kemény sereg — Mind mind övé az érdem. Egy öreg ur volt ez csupán, Civil ruhában járó És már meg is halt, rendjelét Megkapta most Beck báró. De ezt ti mind nem értitek Ó, németek ! No, semmi, Ezt nem lehet ti tőletek Még csak zokon se venni. Hanem, hogy van még sok magyar Ki tetszés közt szaval ma S Deák Ferenc nagy műviről Alig van csepp fogalma; Hogy van magyar, ki nyegle mód* Bolygatja s félre csapja Azt a nehéz, bölcs alkotást, Mely tételünk alapja; Hogy van magyar, ki Königgrätz Előttöt visszahozná — Az már olyan csodálatos, Hogy .... mit is szóljunk hozzá ? Szólt errül a magyar­­király S­im, szörnyű hajsza támad : A kormány ellen a balon Emelgetik a vádat. Mert összeült a parlament, S hogy Kőszegen lefújták A harcot, itt kezdődik az — Vészt jósol minden újság. Csitt, kezdik! . . . . Szól az expose; Nincs cifra szóvirágja, De van felesleg .... Elnökét A pénzügyér kivágja. S nini! . . . Polónyi s Ugrón ur Puszizkodik éhomra És egyesül és Thaly is ... „ Émelyg az ember gyomra. Hej, lesz itt még marakodás, Bár több szelidke jellem Ma nyújt be egy petíciót A céda párbaj ellen. Koboz. A Pesti Hírlap jelen száma 32 oldal.

Next