Pesti Hírlap, 1893. november (15. évfolyam, 302-331. szám)

1893-11-01 / 302. szám

Budapest, 1893. XV. évf. 302. (5337.) szám. Szerda, november 1. Előfizetési árak: Egész évre. . ■ 14 írt — kr. Félévre . . 'S ffl 7 » — » Negyedévre .) B 3 y 50 » Egy hóra . . . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sz., földszint, hová az elő­fizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­­lamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sz., I. emelet, hova a lap szellemi részét illető" minden közlemény intézendő'. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A­ki lapunkra november 1-től kezdve előfizet, minden díj ráfizetése nélkül, bérmen­­tes küldéssel megkapja a Pesti Hirlap 1894. évi nagy képes naptárát, mely karácsonyi ajándékul december 15—20. közt fog az összes előfizetőknek megküldetni s mely érdekes szépirodalmi közlemények gaz­dag gyűjteményét képezi Jókai Mór, Mik­száth Kálmán, K­e­ne­d­i Géza, Murai Ká­roly, Borostyán­ Nándor, Bársony István, Kóbor Tamás, Ábrányi Emil, K­a­d­a Elek, Vértesi Gyula stb. stb. tollából. Előfizetni lehet két hóra is 2 frt 40 tatal, egy hóra 1 frt 20 krral, negyedévre 3 frt 50 krral. Még új év előtt megkezdjük Jókai Mór Koronás gyermekek című legújabb történeti regényének közlését. A főrendi reakció: 3 KíVipipző nulf,ári hrunwaug gUV A Wekerle-kabinet egész egyházpolitikájának si­kere biztosítva váBT1".................. "«"­ A korona „in petto“ hozzájárult az utolsó ja­vaslathoz is, mivel meggyőződött, hogy Magyar­­ország konszolidálása és fejlődése a házasság­jognak mindenben egységes, állami rendezését megköveteli. A legalkotmányosabb bölcs király nem zárkózott el a nemzet szükségeitől s mint annyi esetben, most is megadta hozzájárulását a kor­szellem által megérlelt reformokhoz. Pedig nem volt hiány az olyan tanácsokban, a­melyek az ellenkezőt szerették volna. A törvényhozás és kormányzás legnagyobb faktorai tehát egyetértésre jutottak abban, hogy quid consilii ? A nemzet, a kéviselőház s a kormány egyetértőleg kívánta az egyházpolitikai reformokat s a korona hozzájárult. A polgári anyakönyvek behozatala, a vallásszabadság meg­állapítása, az izraelita vallásfelekezet recepciója s az általánosan kötelező polgári házasság ma már nem csak a három­ országos faktor pro­gramújába van fölvéve, hanem a l'corona pro­gram­jába is. Csak egy Piktor van még , az alkotmány keretéb'ési'­ á''melynek hozzájárulása hátra van .­­ Hozzá fog-e járulni, nem-e, ez itt a kérdés ? Egy olyan kérdés, amitől sok minden függ, ha nem is az egyházpolitika és ebben a polgári házasság végső sorsa. A főrendiháznak nincs, nem lehet módjá­ban az, hogy oktalan módon a nemzet és ko­rona közé akadály gyanánt odavesse magát. S ha mégis megtenné, szerintünk ez csak késlel­tetné a nagy, szinte történelmi reform megvaló­sulását, de végképen_mex^GIB«aJaáálKQidaiatBÁ^1 A haladás szekere, ha egyszer teljes súlyával megindult, mint ahogyan megindult, átmenne a főrendiházon előbb-utóbb s mint számos törté­nelmi példa mutatja, ennek kárát utóvégre is a felsőház csökönyös elemei vallanák. Ámde az egyházpolitikai reforrm­ok kp.s3.pl­ffftJ.sp. isxn?|ffY tlill Yflljilfli iflff —550 küzdelmeket és harcokat idézne elő, nem csak az alkotmányos faktorok közt, de a nemzet alaprétegeiben is. A vármegyei és városi tör­vényhatóságok máris kedvezően fogadták Deb­recen városának azt a tervét, hogy a főrendiház reformját kell kérni a törvényhozástól. A reformok ellenzésének puszta lehető­sége is így hatott: hogyan hatna meg az, ha a főrendiház leszavazná az első egyházpolitikai javaslatot? Új kérdések és új követelések ke­letkeznének. A val­lás­szabadság s polgári házasság mellésorakoz­­nék a részleges alkotmány­reform követelése. És mindezek mellett tengersok idő veszne el, holott a nélkül is elég elveszett. Az ország ta­lán évekig hiába várna a közigazgatás államo­sítására, az igazságügyi reformokra s egyéb nagy fontosságyi knvakitásokra. Az óriási káro­kat azonban senki sem térítené meg a nemzet­nek, legkevésbbé a főrendiház. El fogják-e tehát követni a főrendek azt a nagy oktalanságot és hazafiatlanságot, hogy az egyházpolitikai reformokat a nemzet, kor­­mány és korona egyetértése dacára leszavazzák s üzenet­harcot kezdjenek a képviselőházzal? «Meg fogják-e kísérelni azt, ami képtelenség s ami eddig még nem sikerült soha. Úgy látszik, hogy vannak a főrendek közt, akik valóban meg akarják ezt kísérelni. S félő, hogy a klerikális és feudális reakció újra egy­másra talál, hogy majorizálja a főrendeket, akik közt különben a liberálisabb érzületűek is köny­­nyen otthon maradnak, ha a főnemesség osz­tályérdekét és a konzervatív lobogó szentségét állítja föl a reakció jelszó gyanánt. Ezek azok az emberek, akik „nem tanul­nak és nem felednek“ s akik a nemzeti hagyó-mnmwm...»w» ------- 1 A „PESTI HÍRLAP" TÁRCÁJA. A Kaszatén. _ A ,,Pesti Hírlap“ eredeti tárc­ája. írta: Morgenstern Gusztáv. Tegnap délben esküdtek egymásnak a kis, délvidéki város plébánosa előtt örök hűséget. Az egybekelés nagyon finom volt. A menyasz­­szony szürke utiruhában, kékfátyolos, szürke utikalappal fején, a vőlegény szürke mencsikoff­­ban jelent meg. Az örömapa a főtisztelendő úr hosszadalmassága miatt türelmetlenül nézte arany zsebóráját. Természetes, hisz a vonat nem törődik a templommal. A templomból egyenesen a vasúthoz haj­tattak. Megváltották a jegyeket és azután egy első osztályú külön kupéba szállottak. Az apa még egyszer elolvasá a sajátkezüleg fogalmazott úti programmot, helyeslőleg bólintott fejével és átadá azt az újdonsült vőnek. Első állomás : Velence (doge-palota, Szent Márk-tér, harangok tornya, üveg- és csipkegyár), azután Róma (Ca­­pitolium, Quirinal, Colosseum, Vatican, audien­cia a szent­atyánál); harmadik állomás : Nápoly (Pompeji, kék barlang Capri szigetén, Vezúv, eldanolni a híres furniculi furniculá­t); a haza­utazásnál tartózkodás Budapesten ad libitum. A főváros látnivalóit nem tudta megmondani az öreg úr. Nyilván azt hitte, hogy nincsenek. Hisz’ magyar ember . .. No és most egyhuzamban uton vannak. El­érkeztek már Monfalcone-ig. Kéz­ kézben ültek. Unatkoztak. A férj roppantul elálmosodott, egyre ásítozott. A nő kinézett a hold ezüstös sugarai­tól bevilágított, bizonytalan szinű tájra és a vo­nat zakatolására ügyelt. Amellett elgondokozott a történtek felett. Hogy múlik az idő! Három hónappal ez­előtt még felsőbb leány volt, vegytant, iroda­lomtörténetet, poétikát és más hasznos dolgot tanult össze-vissza, azután hazajött és viszont­látta azt a Lajost, ki most itt mellette ül. Lá­togatóba jött hozzájuk, a kenderesi pusztáról lovagolt be. A kapunál kissé megtáncoltatta ke­sery lovát, azután leszállóit és sarkantyus csiz­máival beállított a szobába. Virágcsokor volt a kezében. „Mennyire megnőtt Ilon nagysám !“ és átadá neki a csokrot. Ő elpirult, a mama mosolygott. Sok évvel ezelőtt Lajos ideálja volt neki, pontosabban négy évvel ezelőtt, mikor tizen­négy éves volt. Most jobban megnézte La­jost és rájött, hogy az ideálok tulajdonképen nem ilyenek. Lajos nagyon szőke, szerfölött so­kat beszél a búzáról, meg a cséplésről. Megvan elégedve — hál’ Istennek — az aratással. Jó, hogy lova fickándozott s sarkantyúi pengtek — legalább valamicske poézis. Pár napra rá a mama behatóan kezdett vele beszélni. Milyen nyájas volt a mama! Hogy tetszik neki a Lajos ? Istenem, mit akar ezzel a mama? Mindig így kezdik a dolgot. Még nem gondolkozott felőle, szólott ő. A mama mosolygott és megcsókolt. Nagyszerű ember az a Lajos, nagyszerű parti.­ Istenem, Istenem, te­hát igaz ? És mindennap megjelentek a csokrok, kí­séretükben Lajos. Oly nyugodtan beszélt vele, oly magától értetődő hangon. A kastélyt újra meszeltette, új tapétákat kapott Pestről, diófa­­szinűeket. És két hét múlva igy szólott a mama: — Fiam, beszéltünk Kormos bácsiék­­kal, mit szólsz te hozzá ? Ah! a vállát vonogatta. Ő nem így gon­dolta a dolgot. Legalább nem ily egyszerűnek. A regényekben és költeményekben egészen más­képen csinálják. Harc és háború. A leány szü­lei nem adják belegyezésüket. Erre egy ünne­pélyes jelenet következik a szerelmesek között. Holdvilágos éj. „Esküdj meg, hogy ha leszel hozzám!“ szól tompa hangon a férfi. „Síron túl is a tied leszek!“ szól a leány. A szerető lova türelmetlenül kapálódzik, harapja a zab­­lyát. És e mellett lágy dalt énekel a fülmise. Ő vállát vonogatta. Hát jól van. Aranka, Adél és Clarisse hitetlenül csapják össze ke­zeiket, ha majd megkapják az aranyszegélyű el­jegyzési kártyákat. Ő az első, ki férjhez megy. Nagyságos asszonynak fogják szólítani. Azt fogja tenni, amit ő akar. Kegyed férjnél van már ? fogják őt kérdezni, ilyen fiatal létére , oh nem, nagyság fel akar ültetni ... De igen, komolyan. És Lajos, ha a dolgot jól megfontolja, iga­zán fényes parti. Ilon kisasszony csak tizen­nyolc éves, ám ha egy kissé összeszedi erejét, nagyon okos tud lenni. A költeményekben más­kép van, igaz, hja, de mi az életben élünk és nem a költeményben. Nem rajong Lajosért, a­mint azt a regényekben szokták, de azért nem is regényes az a viszony közte és Lajos közt. A mamának igaza van. A regény ott ér véget, a­hol a szeretők megkapják egymást, de hogy mi történik tovább, azt az író udvariassága el­hallgatja. A regényben kényelmesen csinálják a dolgot: „X. Y. nem !“ kiált magánkívül a nagy örömtől a férfi. Kicsiny fejét férje keblére rejti A Pesti Hírlap jelen száma 24 oldal.

Next