Pesti Hírlap, 1893. november (15. évfolyam, 302-331. szám)

1893-11-01 / 302. szám

2 PESTI HÍRLAP 1893. november 1. Lány fényes palástjába szeretik rejteni a nyers főrangú osztályérdeket. Ezek azok, akiket a francia forradalom megszeliditeni nem tudott, hanem ha egy fejjel meg nem rövidítette őket. Most már olvassuk nyomtatásban is a reakcióra hajló főrendek csatakiáltását. Mint 1790-ben, most is ugyanaz: „pour le roi!“ S most sem őszintébb, mint akkor volt. Az okoskodás körülbelül arra megy ki, hogy a kormány, Tisza úgy, mint Szapáry és Wekerle, folytonos kényszerhelyzetekben tartották a koronát s csak a korona untalan ,,meghátrá­lásával“ bírtak kormányozni. így hátrált meg —­ szerintük — a korona a Jánszky-affaire-ben a legfelsőbb kézirattal. így hátrált meg a véd­erő 14. §-ánál s igy hátrált meg a kötelező polgári házasság kérdésében. Ez pedig a szabad­elvű pártnak és kormányainak föntartása érde­kében történt, a korona tekintélyének folytonos csorbulásával. A konklúzió tehát az, hogy a főrendiház siessen megmenteni a koronát, a­mi legbizto­sabban a koronától kikényszerített polgári há­zasság leszavazásával érhető el. Tehát ugyanaz a jelszó, a­mivel a kivonult s jóra tehetetlen francia főnemesség Franciaországot iszonyú sze­rencsétlenségek közé hajtotta. Ha egy liberális gondolkozásu ember igy merne beszélni a koronáról s annak szerepé­ről az alkotmányban, annak a számára rögtön készen volna a demagóg vagy a canaille el­nevezés. A­­királyi hatalomról azt föltenni, hogy kezében az állam legsujtóbb eszközeivel s leg­becsesebb jogaival, kényszeríteni engedi magát: ez csak egy csökönyös főrendi - .el.joga. Olyané, a­mely helyes megkülönböztetési ké­pesség híján nem fogja föl, hogy mennyire meg­­kisebbíti a korona tekintélyét, ha fölteszi róla,­­••• .... .'MM • • ’ hogy jobb meggyőződései,,tekintetében egyszerű, liberális férfiak reá kényszert bírnak gyako­rolni ! No, ha ilyen devise alatt indul a főrendi reakció harca a kötelező polgári házasság el­len, akkor minden jól van. A koronát azonban már most meg kell védeni attól a föltevéstől, hogy liberális pres­­szióknak engedne s kényszerből áldozná föl jobb meggyőződéseit. Már maga az is bántó föltevés, hogy az alkotmányos király „utógondolatokkal“ kormá­nyoz. Olyan föltevés ez, amely az imént lefolyt parlamenti vitában méltó és illetékes cáfolatot nyert. Nem értjük tehát, hogy mit keres a mér­sékelt ellenzék konzervatív elemeinek ezen agyonvert argumentuma a főrendi körökben? A mi meggyőződésünk szerint a korona beleegyező lépései úgy az előző esetben, mint a mostaninál, nem a kényszer forrásaiból fakad­tak, hanem egészen másból. A Korona hozzá­ .. járult ehhez is, amahhoz is, mivel a király legmagasabb és legbölcsebb tapasztalata az volt, hogy a magyar nemzet ,ez­t. vagy amazt magára nézve mellőzhetlen szükségnek tekinti. S ha nem Zichy Nándor gr. s nem a feudális főurak és főpapok voltak azok, akik a királynak a nem­zet komoly szükségeit helyesen tolmácsolták a jelen esetben sem, arról sem a kormány, sem a szabadelvű párt, sem a korona nem tehet. Nincs semmi ok arra, hogy a korona el­határozásait másnak lehessen tekinteni, mint egy alkotmányos király szabad elhatározásainak. S a magyar nemzetnek királya iránt érzett belső, meleg szeretete a bizonyság arra, hogy a király ezen elhatározásaival leghívebb nemzetének szive­­verését helyesen megtalálta. Áll ez különösen a kötelező polgári há­zasságra. Wekerle miniszterelnök egyházpolitikai programmja immár egy év óta ismeretes a ko­rona előtt. A koronának hosszú hónapok álltak rendelkezésére, hogy magát az elvet megfontolja. Ismét hosszú idő arra, hogy a kormány rész­letes tervét memorandumból megismerje. S is­mét hosszú idő arra, hogy a kész törvényjavas­lat fölött határozzon. Talán egyetlenegy törvényjavaslat sem volt eddig ily hosszú ideig a fölség szemei előtt. S bizonyosan egyetlenegy sem volt, a­mely fölött annyi ellenvéleményt meghallgatott volna- Mert hogy Vaszary és Schlauch ellenvélemé­nyén kívül a feudális főnemesség véleménye is megfordult a felség előtt, az több mint bizonyos. Hogyan lehet tehát ily előzmények után a korona kényszerhelyzetéről s efféle csodákról beszélni ?­­ Mindenesetre örömünkre szolgál azonban, hogy ennél jobb argumentumot a főrendi reakció nem talált a polgári házasság legfelsőbb elfoga­dása ellen. „In hoc signo“ biztosra veszszük ve­reségét, annak dacára, hogy máskülönben nem igen tennék kezünket tűzbe ezen illusztris ház békeszeretete és szilárd hazafias érzülete tekin­tetében. A további fejleményeket az idő mutatja meg. Ki fog derülni, hogy elég érett-e a főren­­d­dek háza arra, hogy a nemzet teljesen konsta­tált életszükségleteit fölfogja, avagy elég kor­hadt-e arra, hogy az alkotmány talajából kivá­­gattatván, helyébe egy korszerű „felsőház“ állit­­tassék, amint ezt már 1886-ban magunk is kí­vántuk sok másokkal egyetemben. X. Y. Aus is. Vége . . .Vége?Dehogy, dehogy. Most jön csak a kezdet. Gond és gond. A nő­nek főzni kell; férje jövedelme nem engedi meg, hogy szakácsnőt tartson. A toilette — jobb nem beszélni róla. Házbér, fa, szén, petro­leum — ilyen mizériák közt azután eltűnik Ámor. Igen, sokkal okosabb, ha az ember prak­tikus és Ilon kisasszony búcsút vett övéitől, már mint költői gondolataitól és álmaitól. Adieu dicső lovagom! élj boldogul, csattogó fülmise! Adio, mélabús hold ! És ,,igen“-t mondott. Lajostól brilliáns bu­­tonokat kapott, meg egy csókot kapott — arcára. Lajos száját akarta megcsókolni, de ő nem en­gedte. Miért, maga sem tudta, így volt. Lajos karonfogva vezette őt az asztalhoz s a szolgák csak úgy néztek. Nos, azután elmentek a templomba, egy határozott hangon mondott kölcsönös ,,igen“ — és most mint férj és feleség a nászúton vannak. Mikor beszállottak a kupéba és a vonat tovarohant, Lajos felállott és átölelte derekát. Ő is felállt. Lajos szemeibe nézett. „Enfin seul“ mondá és ő e mellett nem érzett semmit sem, de nem is kívánkozott valamit érezni. Leült és kinézett az ablakon. Lajos meg akarta csókolni ajkait és ő azt mondá: „Nem, kérem.“ Oda nyújtja neki arcát és homlokát és Lajos meg­csókold arcát és homlokát. Aztán újra meg akarta csókolni ajkait s ő újra kérte: „Nem.“ — Tehát nem szeretsz ? kérdé Lajos. — De igen ... De kérem, ne a számat, ne a számat. Azt mondta, hogy szereti őt, pedig nem igaz, csak azért mondta, mert félt, hogy meg­bántja Lajost. Hanem azért rokonszenvezik a férjével. Hisz’ nem bántotta őt. És ezért mondta, hogy szereti és hogy ha hazudott is, hát csak praktikus hazugság volt. Budapesten megvacsoráltak és azután to­vább utaztak. Lajos háló­ kupét akart váltani, de a fiatal asszony sírt. Ő nem álmos; ha La­jos aludni akar, hát visszavonulhat. Lajos ezt nem akarta és igy a kupéban maradtak. Kezeibe vette kezét. — Szeretsz? — Hisz már mondtam, hogy igen. — Ne úgy. Mond csak: igen. — De mikor már mondtam. — Oh, nem lehet ezt elégszer hallani. Éjfél tájban Lajoshoz simulva aludt el. Nyugtalan álmai voltak. Egy erdőben aludt, egyszerre csak valami mozgást hall maga mö­gött: egy farkas volt. A farkas mozgott, meg fütyölt, mint egy gőzmozdony. Azután ráhajolt, érezte leheletét, hallotta fogcsikarását — felki­áltott és felébredt. A farkas lehelete még min­dig száján tapadt; a farkas lehelete Lajos csókja volt. — Menjen maga rossz ember .... Ha­ragszom. — De angyalom! — Látja, milyen maga . . . úgy kértem, hogy ne csókolja meg a számat — és maga mégis megcsókolta . . . Menjen, hagyjon el. — Tehát nem szeretsz ? — Nem, nem szeretem. — És Lajos olyan szomorú lett erre, hogy megesett a szíve rajta. — Mert igaz is. Mindig a számat akarja csókolni. Nem fogja többé tenni? — Nem, soha. — Esküdjék. — Esküszöm. — Akkor megbocsátom. Békejeléül odanyújta arcát. Azután eldiskuráltak lakásukról, az uj tapétákról, a lovakról, melyeket Lajos majd neki vesz és más ily praktikus dolgokról , közben­­közben ásítottak. Később Lajos kirukkolt kaland­jaival, szerelmi kalandjaival. Nagyon mulatsá­gosak voltak, csak két hibájuk volt: szörnyen ártatlanok és minden pointe nélkül valók. Egy­szer belé­habarodott tanárának leányába, Pi­roskának hívták. Levelet is írt neki, de felele­tet nem kapott. Máskor egy operett-divába volt szerelmes és hordárnak öltözködött, hogy maga vihesse el a virágot. De még mielőtt be­lépett volna a szobába, megeredt az orra vére és ő haza futott. Körülbelül ilyenek voltak többi kalandjai is. Ilon ásítozott. Az egész napot átutazták már. Feljött a hold. Monfalcone-ig egyedül voltak a kupéban, de itt a kalauz bocsánatért esedezett, hogy egy úr fog beszállni; nem tehet róla — úgy­mond — az egész vonat tele van. Kellemetlenül érintő ez a fiatal párt, de hát mit tegyenek. Az idegen úr belépett. Udvariasan kö­szönt, ama bizonyos hanyag francia hanghor­dozással, mely rögtön elárulja a párisit. Elegáns kézi táskáját feldobta a hálóba és leült az ab­lak melletti ülésbe. Magas, karcsú alak volt az idegen, sápadt arcát szén fekete körszakai övező. Mélyen fekvő szemei sugarakat löveltek. Fekete haja hátra volt fésülve. A fiatal férj, nejéhez hajolva, félhangon így szólott: Belpolitikai hírek. Miniszterválságról terjesztettek ma külön­böző oldalról híreket a fővárosi politikai körök­ben. A híresztelések, a­melyek ugyanazon for­rásokból látszottak eredni, a­honnan az utóbbi időben már annyi képtelenség ereszkedett szél­nek —, most azt is tudni vélték, hogy a We­kerle-kabinlet nem is az egyházpolitika, hanem a valuta miatt volna bukófélben s hogy a vál­ság már igen előrehaladt volna a kulisszák mögött. Mivel, úgy látszik, ez a hit akar megint pár napig vesszőparipája lenni az egyházpoliti­kai pozícióból kivert párt­töredékeknek, méltat­nunk kell annyira, hogy följegyezzük , de egy­ben azt is följ­egyezzük — még­pedig sokkal jobb forrásból eredő értesítés alapján — hogy a kabinetválság hite mindenben és teljesen alaptalan. Ellenkezőleg, a Wekerle-kabinet úgy a valuta­kérdésben, mint minden másban, a korona teljes bizalmának örvend, a­minek nem egy jelét lehetett észlelni az utolsó időben, köz­tük első­sorban állván azon alkotmányos hoz­zájárulás, a­melylvel a korona a kormány egy­házpolitikáját most már egész terjedelmében helyeselte. Ha mindezek dacára egyes lapok — jobb híján — a kormánybukás hírével pará­déznak néhány napig, senkinek sem árt előre tudni, hogy ez nem egyéb privát kedvtöltésnél.

Next