Pesti Hírlap, 1893. november (15. évfolyam, 302-331. szám)

1893-11-08 / 309. szám

Budapest, 1893. XV. év L 309. (5344.) szám. Szerda, november 8. Előfizetési árak: Egész évre. . , 14 írt — kr. Félévre . . .­­2­7 » — ‹ Negyedévre G 3 » 50 ‹ Egy hóra . ? . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr.­­ Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik« Kiadóhivatal: Bnámest, nádor-utca 7.­ sz., földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­­lamlások intézendők. Pesti Hmlp POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sz­, I. emelet, hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A­ki lapunkra november 1-től kezdve előfizet, minden d­íj ráfizetése nélkül, bérmen­tes küldéssel megkapja a Pesti Hírlap 1894. évi nagy képes naptárát, mely karácsonyi ajándékul december 15—20. közt fog az összes előfizetőknek megküldetni s mely érdekes szépirodalmi közlemények gaz­dag gyűjteményét képezi Jókai Mór, Mik­száth Kálmán, Kenedi Géza, Murai Ká­roly, Borostyán­ Nándor, Bársony István, Kóbor Tamás, Ábrányi Emil, K­a­d­a Elek, Vértesi Gyula stb. stb. tollából. Előfizetni lehet két hóra is 2 frt 40 krral, egy hóra 1 frt 20 krral, negyedévre 3 frt 50 krral. Még új év előtt megkezdjük Jókai Mór Koronás gyermekek című legújabb történeti regényének közlését. A korona tekintélye. A polgári házasság javaslatának helyben­hagyása talán pár napi halasztást szenvedett, de maga a helybenhagyás ma ép oly bizonyos, mint volt legutóbb, mikor a „Pesti Hírlap“ az idevonatkozó hírt közölte. Nem is kell saját külön értesüléseinkhez, „illetékes“ és „legilletékesebb“ körökre való ap­­pelláláshoz vagy interviewekhez folyamodnunk, hogy állításunkat a leghatározottabban for­­mulázzuk. Elég ismernünk az ország közvéleményét és a parlamenti és pártviszonyokat. Elég ismer­nünk különösen a legalkotmányosabb király, Ferenc József érzületét és politikai korrektségét. Kezdjük az utóbbin. Dicsőségesen uralkodó fejedelmünk parlamentarizmusunk egész ideje alatt sohasem állt szembe a nemzeti akarattal. Akkor­ sem, mikor ezt, mint jelenleg, a legal­kotmányosabb módon tehette volna. Közjogunk­nak azon alapelve vezette mindig, hogy korona és nemzet azonos egységbe olvadnak. Amit akar a nemzet, azt akarja egyszersmind a korona. És a nemzeti akarat összes parlamenti érünk alatt ily határozottan és impozánsan még soha­sem nyilatkozott, mint a polgári házasság kér­désében. Elenyésző csekély kivétellel összes nemzeti intelligenciánk állást foglalt az egyház­­politikai javaslatok mellett. — A parlamentben pedig minden párt, tehát nem csak a szabadelvű párt nagy többsége, lé­nyegileg helyeselte a Wekerle-kabinet egyház­­politikai programmját. A jelenlegi parlament mellett tehát, nem képzelhető alkotpiányos mód, melynek segélyével a kötelező polgári há­zasság elejthető volna. Feltéve ugyanis, ami fel nem tehető, hogy a korona, miután a múlt­ évben előleges jóváhagyását megadta, most érdemleges jóvá­hagyását megtagadná a kötelező polgári házas­ságtól, a Wekerle-kabinet haladéktalanul beadná lemondását. Más eset lehetősége teljesen ki van zárva. Kizár minden más lehetőséget az általá­nos politikai morál vak kényszere, s a We­kerle-kabinet tagjainak komolysága, férfiassága és tisztessége. És akkor kitűnnék, hogy a jelenlegi parla­ment pártviszonyai mellett új kabinetet, mely az egyházpolitikai programmnak a kötelező pol­gári házasság nélkül való keresztülvitelére vál­lalkoznék, teljesen lehetetlen megalkotni. Hiába vállalkoznék Szapáry Gyula gróf, a ki a köte­lező polgári házasság kérdése miatt bukott meg. Hiába vállalkoznék akárki. Apponyi Albert gróf vállalkozása, tekintettel nem csak az egy­házpolitikai programmra s ennek irányában el­foglalt álláspontjára, hanem politikai karakteré­n ám, hogy garázdálkodott. Szegény felesége alig tudott hova lenni, annyit kiabált rá. — Hogy henceg vele, hogy ő az úr a ház­nál — rótta meg Gergőt, a fülembe súgva, az egyik unokaöcscse, a­ki igen bátortalan le­gényke volt. És volt benne valami, mert Gergő csak­ugyan különösen viselte magát. Kifogásolta a terítéket, kicsinylette a bo­ros poharakat, lármázott, hogy miért nem sü­töttek be jobban és fenyegetőzött, hogy így meg úgy, majd megmutatja ő, hogy máskor rendben lesz minden. Szegény felesége idegesen, meg-megrezzenve járt-kelt és azt sem tudta, hogy hol áll a feje. Egyszer már nem tudtam megállani szó nélkül a dolgot és oldalba löktem a Gergőt. — Ugyan na, hát nem röstelled magad annyi ember előtt. És oda intettem a menyecske felé, a­ki épen a boros poharakat cserélte ki. — Mindennek meg van a maga oka — szólt a sógor és nyomban más hiányt fedezett föl, a minek az okából azután még erősebben lármázott. Ez a pörölés egyáltalában nem volt kelle­mes ránk nézve s mindenféle módon elejét akartuk venni, de hát nem sikerült. A Gergő sógor nem hagyta magát kiverni a pozíciójából mindaddig, a­mig a gyerekek be nem jöttek. A sógoréknak két eleven, egészséges gyer­mekük volt. Az egyik a Pistuka, a­ki úgy él­nek korrektségére és integritására, szintén ki van zárva. A parlament körein kívül eső egyé­nek kísérlete pedig csúfos kudarcot vallana, sőt ezen eshetőség egyáltalán kívül esik egyszersmind a politikai posszibilitások látóhatárán. Maradna tehát, mint politikailag elképzel­hető valami, a parlament feloszlatása s új válasz­tások keresztülvitele. Valóban kiváncsiak volnánk mi s kiváncsi lehetne az ország azon, eddig is­meretlen bátor férfira, aki, mint a korona által ad hoc kinevezett miniszterelnök, meg merné kérdezni az országot az egyházpolitikai Pro­gramm tárgyában. Wekerle kormányelnöksége alatt ugyan a parlament feloszlatása és új vá­lasztások elrendelése lehetetlenség, miután ő és társai beadnák lemondásukat. De hát akkor ki lenne a hős és dicső ? Nem említünk neveket­­ az illetők érdeké­ben, de komolyan állíthatjuk, hogy az ugyneve­­zetttoüzeiazafinek s az egyházpolitikai Pro­gramm főrendi ellenzői közt nincs senki, a­ki elég elszánt volna a felelősséget magára vállalni s az új választásokat keresztül vinni. Ha mégis akadna ily bátor férfiú, vállalkozása siralmas kudarcban végződnék. A szabadelvűség és nem­zeti érdek nevében szinte kívánnunk kellene ily vállalkozást, legalább megbizonyosodnék akkor, mily erejük van Magyarországon a szabadel­vűeknek s mily erős a nemzetben a hit, hogy az egyházpolitikai programm keresztülvitelétől legelső rangú érdekeink függenek. Ez óhaj határozott formulázásától csak az tart vissza bennünket, hogy nem szeretnők annyira szétdúlt társadalmunkat a felekezeti és osztályharc veszélyeinek kitenni és nem szeret­nék, ha a kitört küzdelemből a szélső elemek meg­erősödve kerülnének ki, mint ez okvetlenül be­következnék. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Pistuka és Lórika. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. A Gergő sógor estélyt adott. Hivatalosak voltak a közelebbi ismerősök, a velük békességben élő atyafiak, meg a komák. Össze-vissza voltunk vagy tizenhatan. Az estélynek nem volt semmi címe, de mi, a­kik közelebb állottunk a sógorhoz, igen jól tudtuk, hogy a sógorasszony igen szép ezüst saláta­tartót vásárolt a megtakarított konyha­pénzből s hogy az közszemlére lesz kiállítva, természetesen salátával, úgy, hogy az estélyt tu­lajdonképen saláta-estélynek lehetett volna elne­vezni. Meg lehetett volna pedig ezt cselekedni azon okból, hogy mindenféle húsételhez salátát adtak, mindig ugyanabban az egy saláta­tartó­ban, a­mely valóban igen szép volt. A pörkölt csirke mellé is salátát tálaltak. Hét órakor már ott voltunk valamennyien. Az asszonyok külön húzódtak és egymás ruháit csodálták, míg mi férfiak a sógor különféle, egytől-egyig otthon készült pálinkáit kóstol­gattuk, ama cím alatt, hogy azoktól a vacso­rához jobb étvágyat kapunk, noha én azt hi­szem, hogy­ épen megfordítva történt. A Gergő sógor igen jó kedvében volt és nagy hangon beszélt. Majdnem azt mondhat­ aBHgaggnöaawgaagBaaMBimMgiBmaH»^^ éves lehetett, a másik pedig a Lórika, a­ki egy évvel volt fiatalabb. Megenni való buksi volt mind a kettő, rózsás arccal és nagy fekete sze­mekkel. A­mint a sógor észrevette a két besom­­fordált gyereket, nyomban vége szakadt a lár­mázásának. A fiúnak, meg a leánynak a dicsé­­retibe kezdett bele, elmondván mindama, általa igazán hitt, de minden más előtt ostobának fel­tűnő dolgokat, a­mik az anyák és az apák ki­zárólagos privilégiumát képezik. Mikor pedig mindenből kifogyott, úgy cse­lekedett, mint valami komédiás, a­ki a lovait, az ebeit, a malacait, vagy a libáit produkál­­tatja. A Pistuka, meg Lórika kunsztjait mu­tatta be. — Mutasd meg Pista, hogy tudsz fütyülni kanászosan. A­mire a Pistuka szájába tette a mutató­ujját és a nagyujját és olyan rettenetesen fü­tyült, hogy mindannyian szívni kezdtük a fogain­kat. Majd behozatta vele a trombitáját s a dob­ját, a melyek segélyével a gyerek istenverte lár­mát csapott. A Lórika szavalt és énekelt, végül pedig táncolt, halálra fáradva a saláta-estély tiszteletére. — Ugyan hagyassa már abba velük — szólalt meg csöndes hangon az asszony. A Gergő erre a kérő ,szóra még jobban megvadult s a szegény kis künsztlerek már aligg tudtak lélegzetet venni. A fáradságos gyakorlatoknak a pörkölt A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal.

Next