Pesti Hírlap, 1893. november (15. évfolyam, 302-331. szám)
1893-11-08 / 309. szám
Budapest, 1893. XV. év L 309. (5344.) szám. Szerda, november 8. Előfizetési árak: Egész évre. . , 14 írt — kr. Félévre . . .27 » — ‹ Negyedévre G 3 » 50 ‹ Egy hóra . ? . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik« Kiadóhivatal: Bnámest, nádor-utca 7. sz., földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Pesti Hmlp POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz, I. emelet, hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Aki lapunkra november 1-től kezdve előfizet, minden díj ráfizetése nélkül, bérmentes küldéssel megkapja a Pesti Hírlap 1894. évi nagy képes naptárát, mely karácsonyi ajándékul december 15—20. közt fog az összes előfizetőknek megküldetni s mely érdekes szépirodalmi közlemények gazdag gyűjteményét képezi Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Kenedi Géza, Murai Károly, Borostyán Nándor, Bársony István, Kóbor Tamás, Ábrányi Emil, Kada Elek, Vértesi Gyula stb. stb. tollából. Előfizetni lehet két hóra is 2 frt 40 krral, egy hóra 1 frt 20 krral, negyedévre 3 frt 50 krral. Még új év előtt megkezdjük Jókai Mór Koronás gyermekek című legújabb történeti regényének közlését. A korona tekintélye. A polgári házasság javaslatának helybenhagyása talán pár napi halasztást szenvedett, de maga a helybenhagyás ma ép oly bizonyos, mint volt legutóbb, mikor a „Pesti Hírlap“ az idevonatkozó hírt közölte. Nem is kell saját külön értesüléseinkhez, „illetékes“ és „legilletékesebb“ körökre való appelláláshoz vagy interviewekhez folyamodnunk, hogy állításunkat a leghatározottabban formulázzuk. Elég ismernünk az ország közvéleményét és a parlamenti és pártviszonyokat. Elég ismernünk különösen a legalkotmányosabb király, Ferenc József érzületét és politikai korrektségét. Kezdjük az utóbbin. Dicsőségesen uralkodó fejedelmünk parlamentarizmusunk egész ideje alatt sohasem állt szembe a nemzeti akarattal. Akkor sem, mikor ezt, mint jelenleg, a legalkotmányosabb módon tehette volna. Közjogunknak azon alapelve vezette mindig, hogy korona és nemzet azonos egységbe olvadnak. Amit akar a nemzet, azt akarja egyszersmind a korona. És a nemzeti akarat összes parlamenti érünk alatt ily határozottan és impozánsan még sohasem nyilatkozott, mint a polgári házasság kérdésében. Elenyésző csekély kivétellel összes nemzeti intelligenciánk állást foglalt az egyházpolitikai javaslatok mellett. — A parlamentben pedig minden párt, tehát nem csak a szabadelvű párt nagy többsége, lényegileg helyeselte a Wekerle-kabinet egyházpolitikai programmját. A jelenlegi parlament mellett tehát, nem képzelhető alkotpiányos mód, melynek segélyével a kötelező polgári házasság elejthető volna. Feltéve ugyanis, ami fel nem tehető, hogy a korona, miután a múlt évben előleges jóváhagyását megadta, most érdemleges jóváhagyását megtagadná a kötelező polgári házasságtól, a Wekerle-kabinet haladéktalanul beadná lemondását. Más eset lehetősége teljesen ki van zárva. Kizár minden más lehetőséget az általános politikai morál vak kényszere, s a Wekerle-kabinet tagjainak komolysága, férfiassága és tisztessége. És akkor kitűnnék, hogy a jelenlegi parlament pártviszonyai mellett új kabinetet, mely az egyházpolitikai programmnak a kötelező polgári házasság nélkül való keresztülvitelére vállalkoznék, teljesen lehetetlen megalkotni. Hiába vállalkoznék Szapáry Gyula gróf, a ki a kötelező polgári házasság kérdése miatt bukott meg. Hiába vállalkoznék akárki. Apponyi Albert gróf vállalkozása, tekintettel nem csak az egyházpolitikai programmra s ennek irányában elfoglalt álláspontjára, hanem politikai karakterén ám, hogy garázdálkodott. Szegény felesége alig tudott hova lenni, annyit kiabált rá. — Hogy henceg vele, hogy ő az úr a háznál — rótta meg Gergőt, a fülembe súgva, az egyik unokaöcscse, aki igen bátortalan legényke volt. És volt benne valami, mert Gergő csakugyan különösen viselte magát. Kifogásolta a terítéket, kicsinylette a boros poharakat, lármázott, hogy miért nem sütöttek be jobban és fenyegetőzött, hogy így meg úgy, majd megmutatja ő, hogy máskor rendben lesz minden. Szegény felesége idegesen, meg-megrezzenve járt-kelt és azt sem tudta, hogy hol áll a feje. Egyszer már nem tudtam megállani szó nélkül a dolgot és oldalba löktem a Gergőt. — Ugyan na, hát nem röstelled magad annyi ember előtt. És oda intettem a menyecske felé, aki épen a boros poharakat cserélte ki. — Mindennek meg van a maga oka — szólt a sógor és nyomban más hiányt fedezett föl, a minek az okából azután még erősebben lármázott. Ez a pörölés egyáltalában nem volt kellemes ránk nézve s mindenféle módon elejét akartuk venni, de hát nem sikerült. A Gergő sógor nem hagyta magát kiverni a pozíciójából mindaddig, amig a gyerekek be nem jöttek. A sógoréknak két eleven, egészséges gyermekük volt. Az egyik a Pistuka, aki úgy élnek korrektségére és integritására, szintén ki van zárva. A parlament körein kívül eső egyének kísérlete pedig csúfos kudarcot vallana, sőt ezen eshetőség egyáltalán kívül esik egyszersmind a politikai posszibilitások látóhatárán. Maradna tehát, mint politikailag elképzelhető valami, a parlament feloszlatása s új választások keresztülvitele. Valóban kiváncsiak volnánk mi s kiváncsi lehetne az ország azon, eddig ismeretlen bátor férfira, aki, mint a korona által ad hoc kinevezett miniszterelnök, meg merné kérdezni az országot az egyházpolitikai Programm tárgyában. Wekerle kormányelnöksége alatt ugyan a parlament feloszlatása és új választások elrendelése lehetetlenség, miután ő és társai beadnák lemondásukat. De hát akkor ki lenne a hős és dicső ? Nem említünk neveket az illetők érdekében, de komolyan állíthatjuk, hogy az ugynevezetttoüzeiazafinek s az egyházpolitikai Programm főrendi ellenzői közt nincs senki, aki elég elszánt volna a felelősséget magára vállalni s az új választásokat keresztül vinni. Ha mégis akadna ily bátor férfiú, vállalkozása siralmas kudarcban végződnék. A szabadelvűség és nemzeti érdek nevében szinte kívánnunk kellene ily vállalkozást, legalább megbizonyosodnék akkor, mily erejük van Magyarországon a szabadelvűeknek s mily erős a nemzetben a hit, hogy az egyházpolitikai programm keresztülvitelétől legelső rangú érdekeink függenek. Ez óhaj határozott formulázásától csak az tart vissza bennünket, hogy nem szeretnők annyira szétdúlt társadalmunkat a felekezeti és osztályharc veszélyeinek kitenni és nem szeretnék, ha a kitört küzdelemből a szélső elemek megerősödve kerülnének ki, mint ez okvetlenül bekövetkeznék. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Pistuka és Lórika. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. A Gergő sógor estélyt adott. Hivatalosak voltak a közelebbi ismerősök, a velük békességben élő atyafiak, meg a komák. Össze-vissza voltunk vagy tizenhatan. Az estélynek nem volt semmi címe, de mi, akik közelebb állottunk a sógorhoz, igen jól tudtuk, hogy a sógorasszony igen szép ezüst salátatartót vásárolt a megtakarított konyhapénzből s hogy az közszemlére lesz kiállítva, természetesen salátával, úgy, hogy az estélyt tulajdonképen saláta-estélynek lehetett volna elnevezni. Meg lehetett volna pedig ezt cselekedni azon okból, hogy mindenféle húsételhez salátát adtak, mindig ugyanabban az egy salátatartóban, amely valóban igen szép volt. A pörkölt csirke mellé is salátát tálaltak. Hét órakor már ott voltunk valamennyien. Az asszonyok külön húzódtak és egymás ruháit csodálták, míg mi férfiak a sógor különféle, egytől-egyig otthon készült pálinkáit kóstolgattuk, ama cím alatt, hogy azoktól a vacsorához jobb étvágyat kapunk, noha én azt hiszem, hogy épen megfordítva történt. A Gergő sógor igen jó kedvében volt és nagy hangon beszélt. Majdnem azt mondhat aBHgaggnöaawgaagBaaMBimMgiBmaH»^^ éves lehetett, a másik pedig a Lórika, aki egy évvel volt fiatalabb. Megenni való buksi volt mind a kettő, rózsás arccal és nagy fekete szemekkel. Amint a sógor észrevette a két besomfordált gyereket, nyomban vége szakadt a lármázásának. A fiúnak, meg a leánynak a dicséretibe kezdett bele, elmondván mindama, általa igazán hitt, de minden más előtt ostobának feltűnő dolgokat, amik az anyák és az apák kizárólagos privilégiumát képezik. Mikor pedig mindenből kifogyott, úgy cselekedett, mint valami komédiás, aki a lovait, az ebeit, a malacait, vagy a libáit produkáltatja. A Pistuka, meg Lórika kunsztjait mutatta be. — Mutasd meg Pista, hogy tudsz fütyülni kanászosan. Amire a Pistuka szájába tette a mutatóujját és a nagyujját és olyan rettenetesen fütyült, hogy mindannyian szívni kezdtük a fogainkat. Majd behozatta vele a trombitáját s a dobját, a melyek segélyével a gyerek istenverte lármát csapott. A Lórika szavalt és énekelt, végül pedig táncolt, halálra fáradva a saláta-estély tiszteletére. — Ugyan hagyassa már abba velük — szólalt meg csöndes hangon az asszony. A Gergő erre a kérő ,szóra még jobban megvadult s a szegény kis künsztlerek már aligg tudtak lélegzetet venni. A fáradságos gyakorlatoknak a pörkölt A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal.