Pesti Hírlap, 1894. október (16. évfolyam, 274-304. szám)
1894-10-10 / 283. szám
Budapest, 1894. XVI. és L 283. (5878.) szám. Szerda, október 10. Szerkesztőség: Budapest, Váci-körut 78 II. emelet. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körút 78„ hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. [ Előfizetési árak: Egész évre . . 14 frt — kr, Félévre............7 » — „ Negyedévre . . 3 „ 50 „ Egy hóra ... 1 „ 20 , Egyes szám ára 4 kr, Vidéken 5 kr, Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Aranyország. A mai nap eseménye nem a főrendiházi Votum, hanem a kormány pénzügyi expozéja az alsóházban. Amott csak silhouette-játék folyt ma, amolyan vetített árny komédia-féle, ahol csak az alakokat látni, például valami szelíd házinyulat, mikor pedig csupa öklökből van az megcsinálva, amelyek azonban a zsebekben maradtak. Az igazi dráma a függöny mögött játszik és bár a gourmandnak valóságos haut gout-számba mehetett a mai előadás, de eseményesség dolgában jóval mögötte marad a képviselőház mai szenzációjának. Bizonyos, hogy az a tableau, melyet a kormány ma leleplezett, színesség és fény dolgában annyira káprázatos, hogy ha valami, úgy ez elsőrendű érv és bizonyíték a liberális elvek mellett. Joggal és méltán lehetünk rátartósak arra a kormányzási formára, a melynek ilyen eredmények járnak a nyomában s a néhány rövid esztendő magvetése után a „konzervatív“ elveknek eszmében és termékenységben koldus uralkodása alatt megdermedt földből kincset hoz elő kincs után s vagyont termel a jég hátán. Büszkeség és nemes öntudat tölt el bennünket teljes joggal, nevezetesen ebben a pillanatban, A mikor a Sainte-Hypothesek újra ifjúra festik a parókájukat és lejárt idült kedveskedésekkel akarnak versenyt udvarolni az újkor üde ifjúságával. Nagy számokkal számolt el ma a miniszterelnök az állam pénzügyi helyzetéről. Olyan számok lebegtek ma a ház légkörében, amilyeneket csak nagy országok háztartásaiban szoktunk szerepelni látni. Négyszáznegyvenöt millió már Magyarország rendes bevétele, sőt 467.811,057 frt az általános bevételezése; ennyire rúg az az arány, amit ez az európai Kalifornia termel a liberalizmus kezelése alatt egy év alatt. És mert a rendes kiadása 421 millió, úgy a rendes bevétel a kiadási szükségletet nem kevesebbel múlja fölül 24 milliónál! Ilyen pénzügyi helyzet, amelyet nagy erősen támogat a múlt esztendei előirányzatnak fényes beváltása, sőt ragyogó túlszárnyaltatása az események által, joggal teszi büszkévé a kormányt és a Wekerle minisztériuma nem ok nélkül tulajdonít neki Brown—Seguard-féle hatásokat saját magára nézve. Egy kormány, amely az ország vagyoni helyzetén lendít, a saját sorsán is sök, mert így kezelt anyagiakban az erkölcsiek is jól fizethetnek, valójában kápráztatóan állnak is ügyeink. Az adóink gyönyörűen folynak és könnyen, még az egyenes adók is, a fogyasztási adók pedig hatalmas jövedelmi forrását képezik az államnak. A múlt évi előirányzat oly hatalmasan mögötte maradt a tényleges bevételnek, hogy a nemzet fizetőképessége nyilvánvalóképen folytonos emelkedésben van. Az ilyen gyarapodó vagyont kulturális beruházásokra nem fordítani, helytelen gazdálkodás volna. Ehhez képest az új előirányzat egész sorát öleli föl az új intézményeknek és az egy igazságügyi tárca kivételével minden tárcában lényeges emelkedések terveztetnek, amelyekre még pár évvel ezelőtt alig mertünk gondolni is. A kulturális kiadásokkal párhuzamban járnak természetszerűleg a bevételek emelkedései. Szaporodni fognak ugyanezen adózás mellett az egyenes adó bevételei és az összes állami jövedelmek. Nevezetesen emelkedni fognak a fogyasztási adók, amelyekről a kormány azt mondja, hogy ezek a legigazságosabb adók. Nagy jövedelmet vár az expozé különösen a szeszgyártás monopóliumától, amely kijelentés a mai nap szenzációja, azzal együtt, hogy a kis lottó napjait is megszámlálta végre valahára a jó Isten. Mindebből látni való, hogy az ország sorsa jól folyik s hogy magyarjainknak állami és kulturképessége még távolról sem érte el a flórájának hóvonalát. Minden elismerés mellett, a melylyel ezen eredmények irányában viseltetünk, vannak azonban személyes megjegyzéseink is, amelyekkel abban az általános delirium jubilánsban, amely e pillanatban az országot elfogni készül, publicisztikai kötelességünknél fogva a közjónak tartozunk. Annak a bevételezési hipertrófiának, amelynek állami kaszszáink örvendenek, ugyanis nem minden vércseppje egészséges piros vér. Annak, hogy a pénzek serényen befolynak, nem épen az okvetetlen az indoka, hogy a vagyonosodás terjed. Vannak korszakok, amelyek előre megeszik az utódjuk kenyerét, mikor az adóprés jól funkcionál. Nálunk pedig „jól“ funkcionálnak az adóprések. Nem ugyan úgy, hogy Az expozé alatt. —* & , ,i ,3 s ti Hírlap“ eredeti t&reftja. — Ma megint a Wekerle napja volt, azon a mezőn, ahol annyira otthon van a számok között, ahol nagyra nőtt s ahonnan ahányszor visszatér, mint a Ptleus megsebzett sárkánya, egy korsó életvizet hoz magával. A ház együtt van, még részben a nyári ruhájában. Apponyi szürke kabátban dülleszkedik padján, az intendáns-jelölteken kockás szövetek tarkállanak. Még nyári illat leng a teremben, csak Jókai jött már a téli fejével. Minden a régi . . . régi. Csak a ház médiumán van egy új, kanári színekben játszó pokróc (minden évben lyukasra taposnak egyet) s Bethlen András piros székében ül új miniszter. A földművelési miniszterek tartósabbak a pokrócnál, ezeket lassabban tapossák le — de nem sokkal. Wekerle beszél, folyékonyan, szinte édesen. Ha idegen hallgatna a karzatról, azt kellene hinnie, hogy egy harcias beszédet tart az ország miniszterelnöke s nem ólmos, lomha számokat csoportosít, úgy néz ki, mint egy Herkules. Nem látszik rajta fáradtság az egyházpolitikai harcokból. Arca a mosoly verőfényében fürdik s hosszú pilláju szemeinek hunyoritásában van valamelyes gyermekded báj, amely mindenkit lebilincsel. De a bűbájos tündér, aki pályáján vezette, egytől még se bírta megóvni. Egy vigyázatlan pillanatában hozzá engedte a gondokat s azok ősz hajszálakat loptak be a feketék közé . . . Ezüsttel csillámló feje fürgén kiséri kézmozdulatait ; hangja hajlékonyan cseng szerte a teremben s foly a beszédje föltartóztatlanul, mint egy hömpölygő folyam. Mély csöndben hallgat a ház. A képviselők a régen elhagyott hajlék szemléletébe merülnek s szemrehányó tekintetekkel keresik Csávossyt: „Miféle háznagy ez, hogy semmi újat se gondolt ki ?“ Maga a szónok szinte szeretné, hogy közbe beszélnének, amire ő aztán elpattanthatna egy rakétát. Az a sok néma ember olyan ridegen veszi ki magát. De hát ki merne egy Wekerle-féle expozéba beleszólni, hogy nevetségessé tegye magát? Ilyen bátor embert csak egyet szült, azt is székely anya, de Molnár Józsiás még nem érkezett meg. Nem, nem szól közbe senki. A miniszterelnök zavartalanul tárhatja föl az államháztartás képét. Az ellenzék komor egyhangúságba mélyed, a kormánypárt kevélyen egyenesedik a nagy eredmények hallatára s feszült érdeklődéssel tapad a szónok ajkán, csak Fluger Károly szól bele az ötvenöt milliós fölöslegnél. — Szíp píz, sok píz! Már derék ember. Hogy milyen az államháztartás képe ? fogja kérdeni az olvasó. Hát nagyszerű, mesés — felelem én, de hozzáteszem , hogy ha nem volna is nagyszerű, nem annak tartanák-e mégis, ha Wekerle festi le? Wekerlének olyan veszélyes bűvereje van, hogy egy halálra ítélt emberrel is képes volna elhitetni, hogy jól járt. Wekerle azt mondaná neki: — Ne busulj kedves öregem. . . Kutyabaj az egész. Sőt még jó is. Három napig ülsz a siralomházban, eszel, iszol és még ki is pihened magadat. Ha jól meggondolom, te szerencsés fickó vagy. Ha én pihenhetnék három napig! Aztán három nap alatt csak történik valami, hogy valahogy kimenekülsz. Az ő felséges jó kedélye, az ő bámulatos optimizmusa s megfoghatatlan szerencséje átragad mindenkire és legyűr minden aggodalmat. De én istenem, hogy is lehetne aggódnom, mikor valóságos ezer egy éjszakai perspektíva tárul elénk. Ötvenöt millió plus! Merte volna-e ezt álmodni valaki? Jókai elmerengett padjában: — Ilyet még az én hőseim se tudnak. S még is veri őket jó Gyulay Pál. Apponyi Horánszkynak sugdosott valamit. Meglehet azt mondta: — Nekünk gazdálkodik a szegény Sándor. De talán mégsem azt mondta, mert Horánszky nagyon savanyúan mosolygott. És még az ötven millió plusnál is elragadóbb volt a jövőbe vetett pillantás. Én ugyan bele nem láttam, de Wekerle látja, beszélt róla és ez elég. Zajos éljenzésben tört ki a szabadelvű párt. S Wekerle még tovább beszélt. Apponyi nem vette le róla a szemeit. Ez az ember soha ki nem merül! Néha-néha kivette zsebkendőjét és a száját térülgette meg vele. Apponyi a homlokát szokta. Apponyinak a homlokán jelentkezik a fáradság, Wekerlének a száján. A dél már jóval elmúlt, mikor végre befejezte Magyarország nagy kincstárnoka az ő számadó beszédét, bejelentve a szesz-monopoliumot a szónoklata végén, ami kétségkívül nagy horderejű dolog és a mai nap legfontosabb eseménye. Riadó éljenzés közt vonultak ki a képviselők a folyosóra. A Pesti Hírlap jelen száma 24 oldal.