Pesti Hírlap, 1894. november (16. évfolyam, 305-334. szám)

1894-11-25 / 329. szám

1894. november 25. PESTI HÍRLAP saját helyiségében (Szentkirályi­ utca 21. szám) rendkívüli közgyűlést tart. — A közgyűlés tárgysoro­zata : A részvénytőke fölemelése. A színház kezelési módja, esetleg bérbeadás fölötti határozathozatal. Az igazgatóság kiegészítése választás utján. Esetleges alapszabály-módosítások foganatosítása. * (Élőpataki emlék.) Ilyen cím alatt csinos dallamos polka-francaise jelent meg Salamon Já­nostól. * (A Magyar zeneiskolában) e hó 27-én, kedden, esti fél 8 órakor előadási gyakorlat lesz, a­melyen Goldstein Szerafin, Donáth Janka, Teiner Róza, Braun Paula, Payer Margit, Szuszky Amália, Széphegyi Zsuzsanna, R. Pataky Róza, Gál Irén, Kreybig Mariska, Kovács Róza, Kaletzky Vilma és Hermann Anna működnek közre, előadva Clementi, Mozart, Schumann, Mascagni, Major I., Beethoven, Dopfer F., Liszt és Verdi egyes műveit. Szülők és ér­deklődök jegyeiket az igazgatói irodában (váci­ körút 1e.) 11—12 óra között átvehetik. * (A mű­pártolók országos egyesülete) sa­ját műsorának fejlesztése céljából a múlt hónapban 200 korona díjat tűzött ki egy, esetleg két felvoná­­sos vígjátékra vagy bohózatra. A pályázat ez évi de­cember 31-én jár le s az egyesület a beérkezendő pályaművek megbírálására Bartók Lajost, dr. Silber­­stein Adolfot, Horváth Zoltánt, Keszler Lajost és Szir­­may Imrét kérte föl, kik e tisztet készségesen elvál­lalták. A pályázati feltételek az egyesület titkári hiva­talába (lövölde-tér 2/a. 7. ajtó) megtudhatók. * (Műkedvelői előadás) volt ma Vácott. A Három kalap c. vígjátékot adták nagyszámú közön­ség jelenlétében. Fortuna Elek jelesen rendezte a da- I rabot, melyben közreműködtek Daszkál Henriette, Za­­j­lánfi Géza, Jakabffy Ilona, Rédey Ferenc, Németh László, Kohn Jakab, Mikuska János és Szentessi Gyula. * (Macbeth Kassán.) Régen járt Kassán a Dunkan király gyilkosa. Most előadták a tragédiáját. Természetesen a Rakodczay társulata vállalkozott erre. A címszerepet Rakodczay Pál játszotta, kit a Bankó szellemének jelenete után nyolcszor tapsoltak ki. Hahner Aranka, Morvay és Balázsy osztoztak a si­kerben. * (Zöllner Lipót Sándor) jó hírnevű bécsi zenész, a zenekedvelők egyletének volt főtitkára, mint lapunknak táviratban jelentik, ma délután, het­ven­ötéves korában Bécsben meghalt. Zöllner Zágráb­ban született és már tizenöt éves korában működött mint orgonista az ottani Katalin-templomban. Később Bécsbe ment, hol eleinte zenekritikával foglalkozott. Fechter halála után tanára lett a bécsi konzervató­riumnak és különösen az orgonázásban tűnt föl mint virtuóz. Az elhunyt zeneművész sok bel- és külföldi érdemjel és kitüntetés tulajdonosa volt és sok zenei egylet tiszteletbeli tagja volt. Temetését illetőleg még nem tették meg az előkészületeket. * (A Lemondás Bécsben.) Karczag „Lemon­­dás“-át ma adták először a Volkstheaterben és mint nekünk sürgönyzik, szenzációs hatást keltett, mely fölvonásról-fölvonásra fokozódott. A közönség minden fölvonás után tombolva hívta a szereplőket és a szerzőt, kinek összesen huszonhétszer kellett megje­lennie. Megtörtént az a rendkívül szokatlan eset, hogy Karezagnak előadás után is még nyolcszor kel­lett megjelennie. A Volkstheaterben fennállása óta hasonló, zajos premiere nem volt. A szereplők : San­­drock, Nihl, Kutsera, Hausner pompásan játszottak. A királyi páholyban a württembergi hercegnő volt jelen. * (Cornelius Schut.) Smaregda új dalműve, melynek bemutató előadásáról tegnap írtunk, nem aratott fényes, de eléggé tisztességes sikert, habár igen eltérők a mű értéke és színpadi életképessége tekintetében a nézetek a bécsi sajtóban. A Neue Freie Presse zenetudósítója több eredetiséget és dal­lamosságot kiván a szerzőnek és konstatálja, hogy nem lesz elegendő pozitiv erővel mélyebb hatások elő­idézésére, úgy hogy mindössze csak succes d’estimet aratott. — A Neues Wiener Tagblatt jeles zenekri­tikusa Erey Vilmos konvencionálisnak, eredetiség nélkülinek találja a művet; a Tagblatt híres refe­rense, Heuberger Richárd sokkal gyengébbnek tartja e művet mint a minő Smareglia korábbi operája a Szigeti Vasallusz, a Presse ismert nevű kritikusa, dr. Hirschfeld pedig a szöveget hibáztatja és annak tulajdonítja főleg a mű gyengébb sikerét.­­ Abban azonban valamennyi lap egyetért, hogy a szerző a kitűnő előadásnak, főleg a főszerepek személyesítő­­jének köszönheti sikerének oroszlánrészét. 3 frt, Varga Lajos 1 írt, Maromits Károly 1 frt, Gyár­fás Bálint 1 frt, Havass Gusztáv 1 frt, Sugár Farkas 1 frt, Jármay Ármin 2 frt, Gerey Gyula 1 frt, Lichtscheidt Lajos 1 frt, Walter Henrik 1 frt, Czechner József 1 frt, Földessy József 1 frt, Fabisek József 1 frt, Zalán Ilka 2 frt, Zalán Gizella 1 frt, Wlossák Imre 1 frt, Melkuth János 1 frt, Rubner Ferenc 1 frt, Lemberger József 1 frt, Marschall Béla 1 frt, Maszlay Lajos 1 frt, dr. Axmann Béla 1 frt, Herceg István 1 frt, Schwéda Mihály 1 frt, Bíró Péter 1 frt, Halász Já­nos 1 frt, Szahulyák Iván 1 frt, Felber Lajos 1 frt, Stodola János 50 kr, Szécsi Dezső 50 kr, Danielovits Elek 50 kr, Babóth János 50 kr, Selinka fivérek 50 kr, Klapáts Róbert 50 kr, Petrány J. 50 kr, Gazsek János 50 kr, Heringer János 1 frt 50 kr, Hrosz Ist­ván 50 kr, Hirsch József 50 kr, Seidl Patrícius 30 kr, Ballás Pál 1 frt, Csató Kálmán 50 kr, Weisz Miklós 30 kr, Jaksa Sándor 1 frt, Burghardt Róbert 1 frt, Sommer Albert 48 kr, Heringer János 49 kr, Paulini Mihály 50 kr, Sury Antal 30 kr, Winkler A. 1 frt, Dur Samu 50 kr, Frenczel József 50 kr, N. N. 50 kr, Németh Kálmán 50 kr, Thiery Adolf 30 kr, Prelogg János 50 kr, Ludwig József 1 frt, Horváth István 50 kr, Z­ivadezky Béla 50 kr, Eltner Józ­sef 50 kr, Bulla Katica 33 kr, Kreitl Lajos 50 kr, Bu­rányi László 50­ kr, Schrimpf Leó 50 kr, Stallmach Sándor 50 kr. Összesen 100 frt. Befolyt ma mindössze: 100 frt — kr. Ehhez a legutóbb kimutatott: 16.308 frt 68 kr. Összesen: 16.408 frt”"ss "kr. Szobrot Kossu­tlmnak! (Adakozások Kossuth Lajos szobrára.) „Acélhang“ férfidal egylet gyűjtése, /Acélhang dalegylet 10 frt, Polnai Sándor 5 frt, Hajts Árpád 3 frt, Preiner Ferenc 1 frt, Ritter Lajos 1 frt, Schuster Imre 1 frt, Farkas Sámuel 1 frt, Kruschof Ferenc 1 frt, Halmy Béla 2 frt, Ulbrich Aurél 2 frt, Burger Bernát 1 frt, Neumann Ferenc 1 frt, Weigand Se­bestyén 1 frt, Jasek Ferenc 1 frt, Rotter Reinhard 1 frt, Bula Miklós 1 frt, Pittler Géza 2 frt, Kostkiewicz Ferenc 1 frt, Seltsam János 1 frt, Stark Hugó 1 frt, Seefehlner Gyula 5 frt, Gottlieb Ferenc 2 frt, Jurking Jenő 1 frt, Márton Dezső 1 frt, Ritter Ottó A fővárosi közmunkák tanácsából. (November 23-iki ülés) Beérő Podmaniczky Frigyes alelnök az ülést megnyitván a jegyzőkönyv hitelesítésével Lukács An­tal és Tichtl Frigyes tanácstagok bízattak meg. A kereskedelemügyi m­. kir. miniszter úr által a báró Nikolics Fedor és Koltor László részéről a Dunát a Tiszával összekötőié® tervezett hajózó csatornának a soroksári Dunaágba vezető részére elrendelt és folyó évi nov. 28-án megtartandó közigazgatási bejáráshoz a tanács Tolnay Lajos tanácstag és Bakó János mű­szaki tanácsos urakat küldte ki. Az Accumulator-gyár részvénytársaság újabb találmányú kocsijaival legközelebb Bécsben fogja a kísérleteket megejteni, mely kísérletekhez a tanács Jász Dezső miniszt. főmérnököt küldötte ki. A földalatti villamos vasút létesítése érdekében ala­akított vegyes bizottság a megállóhelyekhez szük­séges lépcsőházak tervezetére pályázatot írt ki. A be­érkezett pályaművek elbírálására a tanács Bakos Já­nos műszaki tanácsos urat küldte ki. A tanács tudvalevőleg elhatározta volt, hogy az V. ker. koronaherceg­ utca mint főközlekedési út­vonal, a nagy forgalom zavartalan lebonyolítása vé­gett a nyugati oldalán, ahol ez idő szerint csupa régi házak állanak, 8 ölre szélesíttessék ki. A székes főváros a tanács e kezdeményezését örömmel fogadta, de tovább menve, az utcának 10 ölre leendő kiszéle­sítését határozta el. A tanács ezzel szemben ragasz­kodik álláspontjához, mely szerint az utca csak 8 ölre volna kiszélesítendő, mert a koronaherceg-utca folytatását képező bécsi­ utca csak 8 öl széles, a délre eső egyetem-utca pedig még ennél keskenyebb, ek­ként tehát azon szándékot, hogy a belváros közepét átszelő, esetleg közúti vasútnak is megfelelő főfor­galmi út létesíttessék, valósítani nem lehet. A tanács azt hiszi, hogy a koronaherceg-utca, melyről a te­­her­forgalom amúgy is ki van zárva , ötnyi széles­ségben is meg fog felelni, kivihetetlennek tartja ezen utcának 10 ölre leendő kiszélesítését azon okból, mert nem lehet arra számítani, hogy a telektulajdo­nosok 3 usque 4 ölnyi beugrással építenének, még­­kevésbé arra, hogy az útba eső terjedéket kárpótlás nélkül vagy mérsékelt áron volnának hajlandók át­engedni s mint hogy a tanács, valamint a székes­­főváros nincs azon helyzetben, hogy az utcának nagy mérvű kiszélesítését saját erejéből hajtsa végre, to­vábbá arra sincs kilátás, hogy a kiszélesítésnek vál­lalat útján leendő végrehajtásához a kormány pénz­beli segélyt nyújtana, a tanács a székes-főváros óha­ját pénzügyi szempontból sem tartja kivihetőnek; mind­ezeknél fogva újabban is fölkéretik a­­ székes-főváros, hogy a koronaherceg-utcának a tanács javaslata szerint 8 esre leendő kiszélesítéséhez hozzájárulni szíveskedjék. Miután végre a javaslat elfogadása esetén nem forog fönn nehézség arra nézve, hogy a Kossuth Lajos­ utca és koronaherceg­ utca sarkán fekvő gróf Cziráky An­tal tulajdonát képező telekre kért szabályozási tér­rajz kiállíttassák, a tanács fölkéri a fővárost arra is, hogy a térrajzot sürgősen állítsa ki. A székes­főváros azon nyilatkozata következté­­ben, hogy a tabáni plébánia­ épületet 1895. évi aug­­lió elsején lebontás végett át fogja engedni,­­ el­határoztatott, hogy az Attila-körút az egyház-tér és szarvas-tér közötti részében a jövő év folyamán vég­legesen rendeztessék. A jövő évre vonatkozó bérke­­zelési költségelőirányzat, valamint a nagy­körúti költ­ségelőirányzat a pénzügyi bizottság javaslata értel­mében megállapíttatván, jóváhagyás végett a minisz­terelnök úrhoz fog fölterjesztetni. Deigner Mátyásné és társa I. ker. gazdag-rét, Kohn M. V. kér. váci-ut, Roheim Károly és fiai V. kér. Wahrmann-u., Walter József és pere I. kör. nyéki-dülő, Ehrlich Manó V. kér. váci-ut, Koszta Imre I. kér. Sasad-dülő, Lőwy testv. VI. kér. ,16’por­­tár-dülő, Adler Károly I. kér. Isten-hegy, Ballogh Gusztáv I. kér. mozdony-u., Ecker György H. ker. kiscelli-ut, Pinely János I. ker. kut-völgy és Henicska Jánosné VII. ker. csömöri-uton fekvő telkei szabályo­zása, illetve fölosztása engedélyeztetett. — A X. ker. mázsa-utcában légszesz­ cse fektetés, VII. ker. Alpár-u. részben, I. ker. Isten-hegy gyöngyvirág-után vizvezet.­­cső fektetésre, X. ker. jászberényi-után távirda-oszlop áthelyezésére, a kőbányai kir. serfőzde r.-t. gyártele­péhez szolgáló csatorna építésére, V. ker. sas-u. járda­fektetésre és a X. ker. Szapáry-u. makadam-burkola­­tára vonatkozó tervek végrehajtásához a tanács hoz­zájárult. Elintézést nyert továbbá Jossa Antal s tár­sai és Magas Jozefa fölfolyamodványa. MAPI HIRES. — (Személyi bir.) Matlekovits Sándor orsz. képviselő és családja ma Bécsbe érkezett. — (József Ágost főherceg és neje Brünn­­ben.) József főherceget és nejét, a­kik tegnap dél­után érkeztek Brünnbe, a pályaudvaron Lajos Ferdi­nánd főherceg, továbbá a tartományi helytartó kép­viselője, Brünn város polgármestere, az alpolgármes­ter, Succowaly altábornagy, hadosztályparancsnok és a 6. számú dragonyos-ezred tisztikara fogadták. A polgármester üdvözlő beszédére a főherceg és neje szívélyes szavakban mondottak köszönet. Rieger őr­nagy a dragonyos-ezred tisztikara nevében gyönyörű virágcsokrot nyújtott át a főhercegnőnek, mely után a főhercegi pár a közönség lelkes ovációi között a vá­rosba hajtatott.­­ (Vald­emár hercegné.) Berlinből sürgöny­­zik. A híreket, mintha Valdemár hercegné a dán ki­rályi házból kilépne és férjétől elválna, most Kopen­­hágából demontálják. A hercegnő már régebb idő óta elmezavarokban szenvedett, úgy hogy egy francia gyógyintézetben kellett elhelyezni, hol a világtól ,tel­jes elzártságban, most már állítólag javuló félben van. Ez az oka, hogy a hercegnő, dacára, hogy az elhalt cárnak kedvence volt, halálakor nem küldött részvét­­iratot.­­ (Wekerle Pista.) A miniszterelnöki palo­tában ma délelőtt 10 órakor keresztelték meg Wekerle Sándor miniszterelnök újszülött fiát. Az egyházi szer­tartáson, a­melyet Yezinger Károly várpalotai apát­plébános végzett, csupán a miniszterelnök családja tagjai voltak jelen. A keresztszülői tisztet Molnár Ist­ván Zemplén vármegye főispánja és özv. Molnár Vik­­torné teljesítették. Az újszülött a keresztsebben István nevet nyert. — (Díszes esküvő) volt ma délben a belvá­rosi főplébánia-templomban. Ifj. Hosszú József, m. á. v. fogalmazó, Hosszú József állami számvevőszéki al­elnök fia, vezette oltárhoz Rilmer Valéria kisasszonyt, Prolovszky Ede m. kir. honvédszázados gyámleá­nyát. Az esküvőn fényes násznép jelent meg. Ott vol­tak : Lukács Béla kér. miniszter, Gajzágó Salamon v. b. 1.1., a számvevőszék volt elnöke, Gromon Dezső ál­lamtitkár, Grúz Albert és Schyttra István honv. min. tanácsosok stb. A fiatal párt Romeiser József belvá­rosi prépost-plébános eskette össze. Esküvő után az uj pár nászútra indult Olaszországba.­­ (Jókai Mór disztagsága.) A nagykárolyi polgári olvasókör Jókai Mórt egyhangúlag megválasz­totta disztagjának; a fényes kiállítású oklevelet egy küldöttség hozta föl és adta át hírneves írónknak, aki azt hálás köszönettel fogadta. — (Kitüntetés.) A király Mauska József nyug. hunyadvármegyei központi kiadót az aranyér­­demkereszttel, Lajár János budapesti rendőrt­­ az ezüstérdemkereszttel tüntette ki. — (Kitüntetett kereskedő.) Bölcskey Miklós előnyösen ismert fővárosi kereskedő, saját gyártmányú fehérneműiért, a nápolyi kiállításon aranyéremmel lett kitüntetve. — (Főuri eljegyzés.) Tésán, Hontmegyében tegnap jegyezte el Dégenfeld Schomburg Ottó gróf hon­­védhuszár-hadnagy, Dégenfeld Schomburg József hajdumegyei főispán fia, Janukovich Mariannet, Jan­­kovich Béla nagybirtokos leányát.­­ (Az orosz udvarból.) Pétervárról írják: A varsói m­űakadémaia egyik legtehetségesebb tagját Pétervárra rendelték, hogy rajzokat készítsen a cári temetés és a legközelebbi cári esküvő főbb momen­tumairól, mely rajzokat az orosz házi- és udvari archí­vumban helyezik el. Azt beszélik, hogy a beteg György nagyherceg, ki tudvalevőleg addig, míg Miklós cárnak fia nem születik, a „trónörökös nagyherceg“ címet viseli, lemondott ez állással járó tetemes jöve­delmekről, mert — mint mondá — nem akarja ed­digi háztartását megváltoztatni. — Az özvegy cárné, mielőtt a Kaukázusba utaznék beteg fiához, néhány hétre ellátogat Kopenhágába. A walesi hercegné szintén vele megy. 9

Next