Pesti Hírlap, 1895. február (17. évfolyam, 32-59. szám)

1895-02-01 / 32. szám

Budapest, 1895. XVII. évL 32. (5791.) SZám, Géntek, február 1. W ■ — — i I*w;i . Hl. WII, ■»WüWPWWy-'IWBWW—» i |l ■ ■ »«■■»■! .MM. I UJ"1» ...■ <—«"■ H'»HW ........—.......... WWI.'" . .---- ■ ' Előfizetési árak: Szerkesztőség: e­gész évre . . 14 írt — kr. r Budapest, váci­ körut 78. eVTő l ( * ° gg * jEja 19 hová a lap szellemi részét ‘ ^^ az a­mik minden nap, ünnep (^^£2^­/ szétküldésére vonatkozó fel­vasárnap után is. szólalások intézendők. A százezer forintok, öreg tél van, de azért a képviselő­­­ olyanforma nyári zivatar készül, a gyár gazdaembert elfutja a méreg. • Jönnek, villámlik, mennydörög, a fa hajtja föl a port, de azután el­­egész, jó, ha annyi eső marad utána, lgalább kissé elveri a port az utakon, s Kossuth Ferenc százezer forintjáról lesz dán már holnap. Az ellenzéki lapok meg­­en előkészítették a dolgot, de kevesen : benne, hogy abból valami okos dolog átjön ki. Vágjuk kétfelé, mint a gyanús gyümölcsöt, • meglássuk, mi van benne ? Az egyik fele mindjárt itt van. Nagy emlékezetű Kossuth Lajosunk nem adag ember. Két fiú maradt utána, akik az egyik közöttünk él és igen sok írás, vagy másnemű végrendeletét még ma­rjuk (miért, miért nem, azt nem tudni), természetes, hogy történelmi becsű följegyzéseinek és ereklyetárgyas­­ítása és birtoka nagy érdekkel bir­ágra és a magyar nemzetre nézve. kormányt bárki lett légyen az, ciette volna szemrehányás, ha a nagy fi­alak szellemi hagyatékát elzülleni és usok kezére adni engedi. A Wekerle­­.1 tehát, amikor Kossuth iratainak és kluetárgyainak megvételét kezdeményezte, vagy neki tett ajánlatot elfogadta, nemcsak nem ért el helytelenül, hanem ha az ellenkezőt cse­­lkedte volna, akkor tette volna ki magát a jo­­os hibáztatásnak. Viszont a Kossuth-fiók is jogaikban vol­tak. Az eladást összehasonlítják ugyan Deák Ferenc ereklye­tárgyainak ügyével — azok tud­valevőleg ingyen jutottak a nemzeti múzeum tulajdonába, — de a két eset nem vág egybe. Deák Ferencnek nem voltak gyermekei és hátra­hagyott iratai sem voltak. A „haza bölcse“ nemcsak, hogy iratokat nem hagyott hátra, de még levelei összegyűjtését is nagyon ellenezte. Mikor Gyulay Pál Vörösmarty irodalmi öröksé­gét rendezte, kiválogatta belőle Deák leveleit és megkérdezte tőle magától, hogy melyikeket hasz­nálhatja föl közülök Vörösmarty életrajzához ? Az öreg úr egy darabig nézegette a saját leve­leit, azután pedig valamennyit összegyűrte és beledobta az égő kandallóba. Historicum. Ez a mostani eset azonban egészen más. A­mint Deák Ferenc kisebb tárgyait hagyatéki árverés útján adták el, — a kegyelet ezt is drágává tette, — úgy történhetett volna a Kossuth-ereklyékkel és a két Kossuth­­örökös bizonyára megkapta volna azt a 100 ezer forintot úgy is, a­mit a Wekerle-kabinet minisztertanácsa megajánlott érte, azzal a kü­lönbséggel, hogy így legalább együtt marad a történelmi nagy ember szellemi hagyatéka s nem oszlik el ezerfelé a belföldön és kül­földön. Mik vannak, mik nincsenek abban a szerződésben, azt még nem tudjuk , de nincs okunk föltenni, hogy az iratokból a legértéke­sebbek kimaradtak volna az ügyletből. A tör­ténelmi kincs ez idő szerint még Kossuth Fe­renc lakásán egy nagy ládában van, lepecsé­telve és mivel Kossuth Ferenc a kormánynyal kötött szerződést — a mint az hírlik — egy nagy banknál már egészen kifizettette s jogait ez által a banknak engedte át, reméljük, hogy a becses hagyatékot rejtő láda tartalma legkö­zelebb szintén magyar nemzeti tulajdonba megy át és akkor annak tartalmát is meg fogja is­merni az ország. Az iratok és ereklyék adás-vételéhez tehát nem lehet másképen hozzászólani, mint úgy, hogy a Kossuth-fiók annak eladásánál jogukban voltak, a kormány pedig annak megvételénél­ szinte kötelességszerűen járt el. Sok-e, kevés-a 100,000 írt érte, apreciáció dolga lesz, ha az iratokat megismerjük , de föl kell tennünk, hogy az összeg, fóképen ha a szerződés Kossuthnak minden irataira kiterjed, a pretium affectionis mértéke szerint, a­melylyel ezt az ügyletet mérni kell, nem nagy. Ebből tehát politikát csinálni s talán épen­ politikai zivatart, egyáltalán nem lehet, mert hi­szen abban minden magyar ember utóvégre is­ egyetért, hogy Kossuth ezen szellemi és erkölcsi­ hagyatékának megszerzése nemzeti érdek volt és történelmi becseset is bir. A gyümölcs másik fele azonban nem ilyen egészséges; abban már van valami, ami kive­tendő. A Kossuth-örökösökkel kötött vételt ugyanis a Wekerle-kabinet bizonyos görbe­ vonalak al­kalmazása mellett effektuálta. Hogy egy ügyes kormánynak milyen pénz­alapok és források állanak ilyen esetben diskrét rendelkezésre, arról nem akarunk beszélni. A tény az, hogy Wekerle és kabinetje, az 1895. évi budgetbe való beállítással akarta ezen vétel­árat kifizetni. B. Eötvös Lóránt a miniszterta­nácstól meg is kapta az erre szolgáló utasítást. Az uj miniszterek. Bevezetés. Nem szabad csodálkozni az uj minisztere­ken. Az olvasó (talán minden olvasó) volt már egyszer-másszor egy jól berendezett konyhában, a­melyikben épen főztek és gyakran láthatta, hogy a nagy fazekak, vaskos kondérok eltolva álltak a padkán és a tálasban vagy füleiknél fogva fölakasztva lógtak a falakon, és a kisebb fazekak, bögrék voltak a tűzhelyen és azokban főtt a napi szükségletre való étel. És nem csapták össze a kezeiket, t. i. nem a fazekak, hanem önök és nem kiáltottak föl. — Óh, ez valami csodálatos, természet­ellenes­­ . Hát igen, nincs abban semmi különös, hogy Wekerle ott ül Bobula János mellett a szélső­jobbon és hogy ott vegyül el a többi közönsé­ges ké­pe a Csáky gróf rövidre nyírt te­r­­­v­­­e is. Gyékére dőlve ábrándozik Szé­­­n­yos csömörrel a hatak k­á­­idlátó, az izgó­ moz­­kok ' A képzeletben kedves • i-­­ mei 'ingatja .. . zélyes kézlegyintése sorsi * . . v ellökte az elnöki V ■ Jiedr i v .. olog, hogy az öreg 1 5*»­­ .............. sza nap nap után künn a folyosón szivarozgat s adoma-beszéléssel és hallgatással tölti az időt Fejér Miklóssal, gróf Nákóval. — épen olyan, mintha Hunyady János tollat fosztana, és az ütközetben viaskodnának mások. De hát ez azért még­se szokatlan és nem rendkívüli, volt már így sokszor és lesz még így sokszor. A rend talán nem az, volna, elismerem. De ahol örök mozgás van, ott nem­ lehet örök rend. A politikai élet egy óriás folyam, mely föl­­tartóztathatlanul siet a maga medrében és a nagy követ ép úgy eltemeti az iszapjába, mint a kicsinyt, megfordítja, ha neki úgy tetszik, ki­löki a partra vagy tán ki se löki, hanem egy kisebbet sodor a tetejébe és csak siet, siet... Bánja is a folyam, hogy most már a nagy kő van alul és a kicsiny felül, megyen, siet tovább. Bizonyára tehát nem a Bánffy hibája, hogy az események nem máskép jöttek. Ő előtte, hogy a tisztelt olvasó teljes meg­­e­­redését kiérdemelje a kabinet megalakításá­­n, minden kritikát elhallgattatván, csak két ás lehetősége állott ú­gy bevárni, mig a magyar anyák na­­. minisztereket szülnek; de ez nagyon las­r ''•-■*• • 1 ". " ..... Kont, vagy Hunyady László idejében volt di­vatban, az összes hatalomtól visszamaradt nagy embereinket a Szent György-terére és hogy a szimetriát ne rontsák, leüttetni a fe­jeiket — persze ma már ez is nehezen kive­hető dolog. Egyiket se tehette s következéskép kény­telen volt kisebb embereket ültetni a piros bár­sony zsellékbe, mint a minők a kopott zöld borszékeken ülnek elvegyülve — s ez sérti az önök szemérzékét tisztelt közönség. Igaz-e, hogy eltaláltam ? Én mindamellett azt tanácslom, méltóztas­­sanak belenyugodni, hogy a mai kormány­­ilyen, annál is inkább, mert ha nem nyugodnak is bele, ilyen marad. Végre is az egész differencia igen kicsi lenne a két álláspont között. T. i. az a két ál­láspont van, hogy úgy is lehet, miszerint az ember előbb lesz államférfi és azután miniszter vagy pedig lehet úgy is, hogy előbb lesz mi­niszter és azután államférfi. Nem igen érdemes ezen a különbségen fönnakadni. És mielőtt áttérnék az új miniszterek egyenkénti bemutatására (rövid vázlatrajzokban), még csak azt jegyzem meg, hogy amit a nagy emberek elrontottak, azt a kisebbek sokszor helyrehozták. Ámbár hiszen jogunk sincs voltaképen a V. é­v kivitetni, úgy a­hogy Héderváry A lap lelen száma 16 oldal.

Next