Pesti Hírlap, 1895. március (17. évfolyam, 60-89. szám)
1895-03-01 / 60. szám
Terényi Lajos: - Az ellenzék nem eléggé konzekvens, amikor Sötét színekkel festvén a helyzetet, meghúzza a vészharangot, de azután nem siet a vész leküzdésére, sőt azokat is tartóztatja, akikben megvan a jó szándék ,a veszedelem elhárítására. Amikor a kormány egész erejét arra koncentrálja, hogy a hatvanhetes alapot megvédelmezze, a szociális bajokat orvosolja és a nemzetiségekkel szemben az államot erősítse, ugyanakkor az ellenzék csak egyre húzza a vészharangot, beszél és lármáz, kereket köt a segítségre sietőknek, kedélyes szcénákat rögtönöz öt percnyi szünetért és hasonló honmentő vállalkozásokban tetszeleg. Az ilyen ellenzék nem fogja megtéveszthetni a nemzetet és nem fogja felébreszteni a szabadelvű pártban az egyesülés vágyát. S a szabadelvű párt nem is érzi erejének megcsappanását, sőt fokozott lelkesedéssel tart ki elvei mellett. Ha gróf Apponyi Albert mégis kétségbe vonja a parlament akcióképességét, ez legalább is különös. Mert hiszen a kormány elegendő munkával látja el a parlamentet, elegendő erővel bír, hogy ezt a munkát meg is valósítsa s az akcióképességét nem veszélyeztetheti semmi, csak az ellenzék ok nélkül való kerékkötése. (Élénk helyeslés!) A szabadelvű párt nem kicsinyli az ellenzéknek az egyházpolitikai viták alkalmával tanúsított támogatását, de ha nem is támogatta volna az ellenzék a pártot, az egyházpolitikai reformokat a maga erejéből is keresztül vitte volna. Nem állhat meg tehát Apponyi azon állítása, hogy hozott ugyan a szabadelvű párt törvényeket, de nem a maga erejéből. A néppárt lobogója sok színű foltból van öszszetákolva és minden szín más indulatokat akar provokálni, de azért a párt sohasem lesz politikai tényező, mert a nép látni fogja, hogy az a párt csak indulatokra appellál. Igaza van Ugron Gábornak, midőn azt mondja, hogy a mai kor jelszava a jog és a kenyér. Az egyikből, a kenyérből, a néppárt végrehajtó bizottsága túlontúl ígér — már hogy azután meg is fogja-e azt adni, azt nem tudja . .. . Vajay István: Ép úgy, mint a kormány! Terényi Lajos: ... de ezért cserébe azután jogokat akar elvenni. El akarja venni a szabad gondolkodást, az akarat, a lelkiismeret szabadságának az egyenlőségre való törekvésnek azon jogait, amelyek már ezrek és ezrek vérével megpecsételt szabadságlevelekben biztosíttattak a népnek anélkül, hogy istenben és vallásukba vetett hitüket megrendítették vagy sértették volna. Szóló nem hiszi, hogy a néppárt az ország politikai szinterén nagyobb helyet fogjon elfoglalni. Vajay István : Boldogok, akik nem hisznek! Terényi Lajos: Legyenek önök a hitükben boldogabbak. Mert jó lehet a magyar nép vallásos, a magyar nép a hitélet fejlesztésére, erősítésére, az isten dicső életére igen, igen nagy áldozatokra kész, de másrészről a magyar nép oly kiváló értelemmel rendelkezik, amilyennel kevés nép dicsekedhetik. (Helyeslés jobbfelől.) A néppárt csak vallási fanatizmusát akarja síkra szólítani. Ámde ha politikai tényezővé nem is lesz, társadalmi tekintetben sok bajt okozhat, mert a szeretet helyébe a gyűlölséget, a kölcsönös együttműködés helyébe pedig a meghasonlást és harcot ülteti. Jó-e, helyes-e ez a társadalmi megosztás? — erről lám, arra valók a közhatóságok és társulatok, hogy közerővel tehessék meg azt, amire a magános nem képes. S ha az anyagi ínségen annyi jótékony intézmény iparkodik segíteni, ne feledjük a szellemi ínségben élőket sem s ezeknek is juttassunk néhány falatot. Különös, hogy a képzőművészeti alkotásokat érte eddig a legmostohább sors. Pedig kétségtelen az a rendkívül kulturális erő, mely ezekben rejlik. Hisz a csekély műveltségű parasztot is meghatja és föllelkesíti a hazafias festmény, vagy az igazán megfigyelt természet, melyből a nép örök igazságait meríti. Ne is menjünk tovább, csak a nemzeti múzeum képtárába és nézzünk ott szét. A közönség kétharmad része kopott és szegényes és milyen érdeklődéssel vitatja a képek jelentőségét. Sajnos, ebben a jókora országban nem igen kalandozhatunk más képtárba, hogy az egyes vidékek lakóinak érdeklődéséről is írhatnánk. A vidéki köznép 9/1()része csak a vásári bódék falairól ismeri a „képzőművészeti“ alkotásokat és e képtelen mázolásokat is micsoda tömegek bámulják és heteken át mennyit beszélnek róluk a családi körben. Az országos vásárokon ambuláns „műkereskedéseket“ is tucatszámra láthatni. Többnyire csehországi gyártmányokat árulnak, ékes cseh, vagy tót fölirással, esetleg német s nagy ritkán magyar jelzéssel. A tárgyuk nagyrészt otromba, ízléstelen és hazafiatlan. Émelygős tiroli szerelmi idillek, kétes karakterű hölgyalakok, brutális szentképek és őrjöngésre ingerlő tájkéa néppárt vezérei sincsenek egészen egy véleményen, mert hiszen a váradi bíboros épen a napokban mondotta egyik szép beszédében, hogy a társadalomban a keresztény karitásnak kell uralomra jutnia. Jegyezzék meg ezt maguknak a néppártiak. Vajay István : Ez önöknek szól! Terényi Lajos : A kormány iránt teljes bizalommal viseltetvén, a költségvetési javaslatot elfogadja. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Perczel Dezső belügyminiszter: Fapp Elek jegyző : Hock János! (Fölkiáltások: Nincs itt !) Okolicsányi László! (Fölkiáltások: Nincs itt!) Több nincs följegyezve. Esterházy Kálmán gr. jegyző: Perczel Dezső belügyminiszter ! (Halljuk! Halljuk !) Perczel Dezső belügyminiszter: A megindult költségvetési vita kezdetén Batthyány Tivadar gróf képviselő megemlékezett a Csáktornyán a f. hóban végbement választásról s azon alkalommal fölhozandónak tartotta dr. Premus Gáspár zágrábi érseki titkár esetét. Ehhez képest természetesnek fogja találni a ház, ha szóló kötelességében állónak ismerte ez ügyben hiteles adatok beszerzését s ennek megtörténte után ismét csak kötelességet teljesít, midőn a ház figyelmét kikéri, hogy ezen adatok alapján és a valódi tények hű előadásával ismertesse az ügyállást. (Halljuk ! Halljuk !) Dr. Premus Gáspár zágrábi érseki titkár, ak politikai jogait Horvátországban gyakorolja s a kit mint ilyet Magyarországban ily jogok gyakorlása meg nem illet, január 18-ikán hírét vévén annak, hogy a Csáktornyai kerületben képviselőválasztás lészen, Csáktornyába utazót és ott a ferencrendiek zárdájába a kerületi papságot értekezletre hívta össze s azon értekezleten megalakította a néppártot, dr. Major Ferencet néppárti képviselőjelöltül fölléptette s vele a körutat megkezdvén, nemcsak a plébániákon, nemcsak a községházakban, de — saját beismerése szerint — a korcsmákban is beszédeket tartott, a mennyiben a jelölt a horvát nyelvet nem bírván, horvátul az érseki titkár tolmácsolta azokat és a maga részéről is egy pár kisérő szóval kommentálta. Ezen eljárása folytán nemcsak a népet, de főkép a papságot annyira fanatizálta, hogy többen a kerületbeli plébánosok közül nemcsak a szószékről, az oltár mellől mondottak politikai tartalmú beszédeket . . . . (Fölkiáltások jobbfelől : Szép dolog !) . . . Sőt a feszületet még a templomon kívül is fölhasználták korteskedésre! (Mozgás jobbfelől.) Szalay Imre: Én ellenem is beszéltek a templomban. (Zaj.) Szeszlényi Lajos: Én ellenem is beszéltek kormánypárti papok a templomban! (Zaj.) Bartha Miklós: Az oláh papokat nem ellenőrzik ! (Mozgás. Zaj. Halljuk!) Elnök: Csendet kérek! Ferczel Dezső belügyminiszter: Méltóztassanak meghallgatni; az egész tényállást el fogom mondani s akkor méltóztassék ítélni. (Halljuk! Halljuk!) Bartha Miklós: Egy papnak se szabad korteskedni ! Unitáriusnak se! Ellenem beszélt az unitárius esperes ! (Mozgás jobbfelöl. Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Elnök (Csenget): T. ház ! Csendet kérek , méltóztassanak a szónokot meghallgatni. Ferczel Dezső: A Csáktornyai szolgabiró tehát kihallgatta az izgató titkárt és a fenálló tolonctörvény értelmében az országból kiutasította. Az érseki titkár ebben maga is megnyugodott. Mi az egyházpolitikai törvényeket illeti: a kormány a szentesített törvényeket okvetetlenül mégip idén életbe fogja léptetni, mert a halogatással vagy alkudozással csak tápot adna a revízió jelszavával megindult törekvéseknek. Ha gróf Apponyi komolyan kívánja a békét, akkor helyeselnie kell az életbeléptetés gyorsaságát. Mert a saját táborában is láthatja, hogy egyik leghívebb embere és publicistája napról-napra hevesebben küzd a revízió érdekében. A kormány meg van győződve, hogy a törvények végrehajtása az egyetlen mód a pacifikációra, mert az egész egyházpolitikai harc is csak abból eredt, hogy az 1868-iki törvényt nem hajtották végre. A halogatás a harc és az izgatottság állandósítását, az életbeléptetés az izgalmak végét jelentené, a kormány tehát nem habozhat. Az állami anyakönyvek életbeléptetése is siettetni fogja a pacifikáció munkáját, mert semmi sem okozott annyi bajt, mint az anyakönyvek vezetése körül elkövetett visszaélések. A városokról, községekről és vármegyékről szóló törvényjavaslatot, nemkülönben a fegyelmi törvényjavaslatot még az 1896. év tavaszáig elkészíti és az érdekelt körökkel megismerteti. S épen ezeknek a javaslatoknak minden más momentumtól független megbírálása teszi szükségessé, hogy az egyházpolitikai törvények mielőbb életbe lépjenek, nehogy a közigazgatási törvényjavaslatoknál keressen érvényesülést és utolsó mérkőzést az egyházpolitikai harcokban megvert tábor. Amit gróf Apponyi Albert a politikai presztízsről mondott, az nagyon helyes, de rosszul applikálta. Mert politikai presztízse annak a pártnak van, amely még numerikus erejének erős megcsappanása mellett is határozatban mondotta ki, hogy senki sem maradhat a párt kötelékében, aki ellenkező elveket vall. A szabadelvű pártnak van presztízse, mert meghozta ezt a határozatot, de várjon meg van-e a nemzeti pártnak, amely az ilyen határozattól bölcsen tartózkodott. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És lesz-e presztízse az egész parlamentnek, ha ebben a többség akarata nem érvényesülhet ? A néppárt programmjában csak egy őszinte pont van: a revízió követelése. A többi csak csalogató és talán hamar elkövetkezik az idő, amikor e csalogatások miatt a néppárt vezéreit a néppárt katonái ellen a belügyminiszternek kell majd megvédelmeznie. (Úgy van jobbfelől.) Miután a kormány nemcsak kifejtette a törvényhozás előtt programmját, hanem a legtisztább szándék és legvalódibb hazafiság arra készteti, hogy az adott viszonyok között programmját megvalósítani törekedjék, kéri a két határozati javaslat elvetésével a törvényjavaslatot a pénzügyi bizottság javaslata szerint elfogadni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Vajay István: Azt a tanácsot adja a kormánynak, hogy kövesse mindenekelőtt az igazságosságot, ez az államoknak a fundamentuma; hagyja el az erőszakosságot és az ellentétek kiélesítését, kicsinyeskedő, nemcsak állana férfiakhoz, de komoly férfiakhoz sem illő fogásait és akkor az igaz kritika szempontjából fönn fog maradni egy erős ellenzék, mely nem fogja elpazarolni az időt oly kérdések bírálásával, melyeknek pESTI HÍRLAP % 1895^jauipisS’/K pék váltakoznak itt. Ha az állam tiltakozik a nemzetiségi izgatásokat szító zuglapok ellen, ha elzárja azokat, a kik a közszemérmet s illemet sértik, miért nem fogdostatja össze ezeket a kóbor műárusokat, akik hazafiatlan képekkel mételyezik meg a lakosság szegényebb rétegeit s a kik mesterségesen terjesztik a maximális fokú ízléstelenséget!? S ha az állam s egyes közhatóságok az úgynevezett olcsó könyvtári vállalat létesítésével irtóháborút indított a ponyvairodalom ellen, miért nem készíttet százezerszámra hazafias tárgyú, ízléses és elsősorban magyar olajnyomatokat s miért nem terjesztett ezeket a nép között ? Akkor nem látnék azt a ferdeséget, hogy tősgyökeres magyar házakban is német, sőt tót fölirású képeket függesztenek a falakra. Ezt persze a magyar ipari vállalkozás is megtehette volna, de hazánkban eddig ilyesmi csak a Légrády-cégnek jutott eszébe, mely az üzleti érdeknél előbbre helyezte a nemzeti érdeket s az általa gyártott magyar tárgyú olajnyomatokkal versenyt indított a külföldi olajnyomat-import ellen. De az ő vállalkozása inkább a polgári osztály müszlésének megmagyarosítását célozta. S ezzel elértünk az élősdiek egy másik csoportjához : azokhoz a műkereskedésekhez, melyek időszakonként Bécsből, Karlsbadból vagy tudja a macska honnan rajzanak ide, esetleg hangzatos magyar cégek alatt itt műkereskedést nyitnak és részletfizetés vagy a lehető legmélyebben leszállított árak mellett a polgári szaténok falait annektálják. Az ő „műremekeik“ javarésze is prágai vagy bécsi gyártmány, képeik egy része hangzatos magyar nevekkel van megjelölve s állítólag magyar tárgyú, ha ugyan „magyarnak“ nevezhetünk például egy cifraszürös, árvaleányhajas, pörgekalapu cigányvajdát, ki a Tisza partján halászik, vagy egy narancsot és kaméliát áruló palotai kofaasszonyt s több ilyen hülyeséget. Hja, de olcsó és a rámája szép! Az igaz, hogy mégegyszer annyiért már egy eredeti magyar művet is lehetne kapni, de két kép mégis csak több mint egy kép ! Ilyen gondolkozásmód persze elősegíti a selejtes tucatképek terjedését s ily körülmények közt a küzdelem is igen nehéz. Védvám hiányában hatalmas megadóztatás irthatná ki nálunk ezeket a szállodákban és üres bolthelyiségekben ideiglenesen meghúzódó képspekulánsokat. Lám, ezek sokkal veszedelmesebbek, mint a hitelezők, mert azok csak jogaikat követelik, ezek pedig az amúgy is gyönge lábon álló magyar művészet kenyerét dézsmálják meg. Még sorolhatnánk föl több művészeti parazitát is, így pld. a szobrászat rovására mesterkélő olasz gipsz-öntvény készítőket, a miniatűr-hamisítókat, akik fára fölvett és kiszínezett fényképeket eredeti gyanánt adnak el, az antik és modern műtárgyak hamisítóit, akik persze legjobban a mester értékes aláírását utánozzák stb.