Pesti Hírlap, 1895. szeptember (17. évfolyam, 239-268. szám)
1895-09-01 / 239. szám
ff-------------- ' "r ' % g ~ ■noapest, 1895. XVII. évi 239. (1998.) SZám. Vasárnap, szeptember f. r ' [i—g— t . ———■ ................... ’ lefizetési árak: i . Szerkesztőség r évre . . 14 írt — kr. Budapest, váci körűt 73ilenik minden nap, flnney 7’ ^J szétküldésére vonatkozó fel-és vasárlat dár it \yA'UryU^j/'' szólalások intézendők. J ‘ “ ■ 1 - --------- ■ ■■ - - - _____________ ■■■« A Pesti Hírlap következő száma hétfőn szeptember 2-án — délben jelenik meg. A tanácskozó püspökök. Minden arra mutat, hogy a helyzet alapos ismerete mellett, bölcs mérséklettel és az egyérelmű határozat vágyával ült ma egybe Vaszary balos hercegprímás elnöklete alatt a magyar aholikus püspöki kar döntő tanácskozásra Budán. Csak négy püspök hiányzik. Ezek közül kettő beteg. Samassa József egri érsek, mint takinár végzett, távolmaradt. Schlauch nagyváradi bíboros püspök pedig torokfájással mentette ki magát. Egyebekben hozzájárul ahhoz, amit a többség végez. Úgy látszik, nem akarja rá sérteni az ultramontánok bizalmát, akik er fill az ő püspöki palástjába kapaszkodtak ; vszont — és ez bölcs elhatározás tőle, — nem. Juljába állani az egyértelműségnek és a ekés intézkedéseknek. Elismerjük, hogy a püspöki konferenciát fekvő nagy kérdések helyes megoldása a sztárokra nézve jelentékeny nehézségekkel M s nem csodáljuk, hogy az első tanácskozás teljes eredményre nem vezetett. A vallásos tan- tételeket az egyházpolitikai harcok alatt legtöbb pol, a harc törvényei szerint, túlfeszített galommal magyarázta. Dogma erejével ruttatott föl, ami ezzel az erővel nem birt s a lerikális álláspont diadalába vetett korai hit anyira elragadta a püspöki kar egyes tagjait, hogy az „összeegyeztetés“ hídját maguk fölött szinte fölégették. Most tehát, amikor a politikai harc törvényei nem uralkodnak többé, bizonyára nehéz megtalálni az alkalmazás helyes mértékét még azoknak is, akik különben Magyarország békéjét hazafias szívükön viselik, de egyházuk tanításaival s korábban kifejezett kijelentéseikkel világos összeütközésbe jutni szintén nem akarnak. Föntartani az elveket, a dogmák épségét kifejteni s az egyház vélt vagy valóságos jogait oly módon alkalmazni, hogy az az állami törvénynyel és az állami hatáskörrel sem a polgári házasság, sem az anyakönyvezés, sem pedig a gyermekek vallása tekintetében összeütközésbe ne kerüljön, nem csekély okosságot és elővigyázatot kíván. Szerencsére a kath. Egyház főpapjainak a történeti tapasztalatok egész sora áll e tekintetben is rendelkezésére s a tudományosság dolgában a kath. püspökök nem szenvedtek szükséget máskor sem. Akit a béke és a kiegyenlítő türelem vezet, az túl fog esni ezeken a nehézségeken lelkiismeretének bántódása nélkül. Másik nehézség, amelyet igazságosan szintén el kell ismernünk, az alsópapság egy részének ellenséges magatartása, az ultramontán terrorizmus. Volt alkalmunk ismételve evidenciába fogni azokat az üzelmeket, amelyeket a maroknyi ultramontán csapat a püspöki kar befolyásolása végett végbevitt. Most is, hogy a püspöki kar gyülekezett, Münchenből érkezik hozzánk az ultramontán perfidia hangja. Ott Magyarországot, kormányát, pártjait, egész közvéleményét, sőt egész belső szervezetét, még főpapi karát is denunciálták a németeknek és Zichy Nándor gr. maga is oda adta magát hazája legyalázásának. Sőt az ultramontán újságban még ma is azt olvassuk, hogy apüspöki kar adjon az alsó papságnak teljes akciószabadságot, ami körülbelül annyi, hogy mondjon le tekintélyéről és jurisdikciójáról. Sőt olvasunk még egy új tervet; azt tudniillik, hogy a megkötött polgári házasságot a pap csak néhány nap múlva áldja meg és addig a házasság — ne consummáltassék (!), bizonyságául annak, hogy az igazi házasságot csak az Egyház színe előtt lehet kötni. Mindezek értéke és komolysága felöl bizzonyára a püspöki kar is tisztában van. Reá azonban egyben az a nagy föladat is néz, hogy határozataival ne adjon újabb tápot a feketeforradalomnak, sőt az egyházi fegyelem és a vallás tisztasága érdekében, — ha már békést csinál, — békítse ki és csillapítsa le azokat a demagógokat is, akik saját Egyházukat veszélyeztetik legjobban és akik eddigelé a püspöki tekintély megtagadásából, annak rovására folytatták minden irányban veszedelmes izgatásaikat. Az ő szempontjukból arról is szó van tehát, hogy a kibocsájtandó közös pásztorlevélben, illetőleg Utasításban, az alsó papság ne találjon kapaszkodni valót, sőt annak szellemében mindenki elhelyezhesse a maga valóságos, vagy mesterséges lelkiismeretét. Az alsó papság pacifikálásának ideje is elérkezett. Ennyi nehézség között alkotni meg a közös főpásztorlevelet, — elismerjük, — nem kis föladat. Főképen ha hozzáveszszük még azt is, hogy a kath. klérusnak Rómára is tekintettel kell lennie, anélkül, hogy hazája iránt tar- e hétről. Urak, akit nyom bűn, vagy szégyen, vagy amaz is, meg emez is: Vigyázzon az! Ma sorra mégyen itt mifelénk a Nemezis. A kihívást sokáig tűré, Hisz sose volt a lába gyors, De dies illa — dies irae! Ma sűrűn áll boszút a sors. Im ott ül a szegény gavallér, Mint holttetem az ágy előtt. Fején csöpög a fiatal vér — A Nemezis elérte őt. Pedig soká felé se hajtott S az csupa dölyf volt és remény, Ekkor nyitott rá zordul ajtót: Nagyságos úr, ön az enyém!“ S szegény gavallér mit csináljon, Ha így befellegzik neki? Vagyon s becsület mind silány roma! Hát életét is elveti. S igaza van. Miért is éljen? Zaklatja őt százféle vád ... Durr — s vége !. .. Most már hadd beszéljen A rongy világ, — jó éjszakát! Ki minden bátorságot tisztel, Mert halni fél irtóztatón, Megrendül a jámbor filiszter, Kibékité két latnyi ón. Az élő henceget gyűlölte Titokban, mondhatatlanul, De most, hogy az magát megölte, Elérzeleg és könynye hull, így főzi le a bamba polgárt A nyalka ur holtában is. Amelylyel könnyeinkre szolgált,’ A végső páthosz is hamis. Kvittelni mindent a halállal Ügyes dolog s könyet fakaszt, De meg nem egyez a morállal. Ki mit vetett, arassa azt! Lám, lám a „honfi“ ügyvédecske Aratja is, amit vetett. Rendőr csipe el múltkor este A lelkes elmés gyermeket. Ma szépen ott ül, hol kliense Csücsült elévült bűn miatt. Hol egy kolléga, hogy kimentse? Előtt védő honfiak! Ó, szent szabadság nagy szerelme, Te téveszted meg ifjadat! Fel úgy fogott az ifjú elme, Hogy lopni, csalni is szabad. A védő majd kifejti: nem más Ez a deliktum, mint csupán Idealista hő rajongás A teljes szabadság után. A tolvajokkal pénzt megosztván,’ Sorsukban is osztozkodik A hős, ki él bár börtön kosztján, Még tündökölni is fog itt. Ha majd az éveit kiülte S megujra tüntet s szónokol, Legendakor támad körülte: „Eszményiért volt már fogoly!“ „Börtönre zsarnokság vetette, Mert hon s szabadság híve volt, De nemtő őrködött felette S szentély hol ült a sziklabolt. Ha szabad eszmét s hont elárul —, Temérdek rangot s pénzt arat, De tudni sem kivánt e csábról, Ö szenvedett és hű maradt!“ Oly honfias világot élünk, Hogy ő lehet még honnagyunk, S bebizonyítja még felőlünk, Hogy mind’honárulók vagyunk. Ma bár kicsit fegyházba csukják, Még nem veszett sors az övé, Folytatja még diadalutját, Bölcs, hogy magát meg nem lövé. Míg ilyen honfiak ragyognak, Eféle börtön-szélbalok, — A jók, a tiszták — íme — fogynak: A kedves Gábor gróf halott! A gúnyos, elmés közbeszólót Még tegnap vígság környezé, De a halál — csitt! — közbeszólott S ő ment az ősei közé. Ha ott ezeknek fönn az égben Szintén külön van díszhelyük, úgy gúnyos Gábor gróf szerényen Köszön, de nem marad velük. Egy kis helyet ott is magának A tisztes nép között szőrit, — Míg lenn a földön nagy a bánat. A nép sirat egy Károlyit Kőből. A Pesti Hírlap jelen száma 28 oldal.