Pesti Hírlap, 1895. november (17. évfolyam, 300-329. szám)

1895-11-01 / 300. szám

1895. november 1. P­ESTI HÍRLAP , hogy szerezzen nekem mérget Szalai Maritól. Szappa­nos Juci azonban nem tudott szerezni, hanem átadta a pénzt Csordás Nagy Lidinek, aki aztán hozott is valami fehéres port, amelyből én egyet, mikor dö­­rölyét főztem, beletettem a lekváros dörölyébe s meg­­étettem vele. — Maguk nem ettek a dörölyéből ? — Ettem én is, meg a Csordás Lidi is, de a mérgezett dörölyét a Julis tányérjára tettem, amitől rosszul lett. Elhivtam hozzá Baranyi orvost, aki ha­­sihagymáznak mondotta a bajt s orvosságot rendelt. Ekkor aztán egy kanálban adtam Julisnak még egy port, amitől megha­lt. — Hát az anyjával, hogy bánt el? — faggatta tovább a kapitány. — Lássa, ne tagadjon el semmit, mondja meg őszintén, legalább egyszerre leszámol bűneivel. — Hát legyen, — szólott Varga Lidi, — el­mondom hát azt is. A múlt esztendőben betegen fe­küdt az anyám Búzás János sógoroméknál. Akkor történt, hogy Csordás Nagy Lidi eljött hozzám s azt mondotta: — Minek él már ez a 73 esztendős, vén, be­teges anyád, adok én neked most is egy kis port, el­­födelheted vele ? — Én ráálltam a dologra s a tőle kapott port belekevertem egy kis tejfölös levesbe, amit átvittem Búzás János sógoromékhoz, megétettem az anyám­mal, aki azután még betegebb lett. Másnap elhívtam hozzá Baranyi orvost, de nem tudott csinálni semmit, anyám meghalt. A társulatoktól 118 irtot kaptam halála után. Eddig a vallomás. Férjének, Petri Mihálynak a megöléséről nem akar tudni semmit, bár kétségtelen, hogy az is méreg által pusztult el. Gulyás Kiss Sámuelné. A vallatás utolsó két napján már ott fekszik betegen, párnák között, a rendőrség inspekciós szobá­jában. Megtörte a fogság, az izgalom, a lelkén rágódó bűn nehéz súlyú. Máskülönben életerős, kövér, izmos asszony, közel 60 éves. Azzal van vádolva, hogy 1. év október 10-én megmérgezte az általa örökbe fogadott Köti Julist, kit előzőleg 18 társulatnál 1250 írtig biztosított. Nem tagad semmit, töredelmesen ismeri be bű­nét s megerősíti, hogy a mérget 100 frt kialkudott áron vette Szalai Jäger Maritól. Férje, családja állító­lag nem tud a bűntényről semmit. Győri Zsuzsanna: Megrögzött, gonosz, 42 éves asszony. Félvilági hölgyek módjára van öltözve, meglátszik rajta, hogy ébb napokat is látott. Édes­apjának, Győri Péter tanyai tanítónak a megmérgezésével van vádolva, kinek halálakor 280 irtot kapott a temetkezési társulatoktól. Tagad merészen, szívós kitartással, bár be van bizonyítva, hogy egy ízben a civilruhában nyomozó Privitzer rendőrhadnagynak is kínált eladásra mérget. Bűnössége csak Győri Péter tetemeinek exhu­málása után ha kiderülhet, Szappanos Judith. Tulajdonképen Bán Ferencnének hívják, de csak Szappanos Juci név alatt ismerik városszerte. Az utóbbi hónapokban Nagy Lajos fővárosi rendőrrel élt vadházasságban s a fővárosban tartóztatták le, hogy Szegedre szállítsák. Bebizonyított tény, hogy ő volt a méregköz­ve­títő Szalai Jáger Mari és a szövetkezet tagjai között, azontúl pedig erős gyam­okok vannak, hogy az általa örökbe fogadott Horváth Évát is méreggel ölte meg 1894. február 6-án. Kihallgatása még nem történt meg. Szalai Jáger Mari: Igazi típusa az alföldi paraszt gazdasszonyok­­nak. Kövér, megnyerő külsejű, 69 éves asszony, hogy első tekintetre nem mondaná senki, milyen rút lélek lakik benne. Pedig hát szivének talán minden kis porczikája rossz. Ő gyártotta és ő adta a mérget a szövetkezet tagjainak kialkudott áron. Eleinte tagadott, de szemébe mondatván a val­lomások, beismerte, hogy az elkövetett öt gyilkosság mindenikéhez ő adta a mérget. Más bűnökről, gyermek­sikkasztásról s több gyilkosságról hallani sem akar. — Mondják azokat is a szemembe, akkor be­ismerem, de addig tagadok mindent! — ezzel a fele­lettel válaszolt untalan a kapitány kérdezősködésére. A vizsgálat. Pénteken délelőtt a vizsgálat vezetését­ Póka kapitány kezeiből Molnár Elemér, a szegedi, kir. törvény­szék bírája és Rigó Andor, törvényszéki ügyész vették át, kik rögtön vallatóra fogván Szalai Jáger Mari, Gulyás Kis Sámuelnét, Csordás Nagy Lidit és Varga Lidit, beismerő vallomásuk után, szombaton éjjel be­vitették őket a szegedi csillagbörtönbe. * A méregkeverők által meggyilkolt egyének közül ma délelőtt exhumálták Köti Juliannát és Varga Istvánná szül. Imre Erzsébetet. A törvényszék részéről Molnár Elemér bíró, Rigó Andor ügyész, Aigner Lajos és Bakay Lajos orvosok, a rendőrség részéről pedig Póka kapitány, Hahn és Szappanos orvosok jelentek meg a sírbontásnál. Köti Juliannán higany kiverést konstatáltak, belső részét az országos vegyintézethez küldik. Varga Istvánné hullája boncol­­hatlan volt s az egész test mumiaszerü; egyes test­részeiből szintén a vegyintézethez küldenek. Tekin­tettel a halottak napjára és mindszentek ünnepére a többi exhumálás szombatra maradt. KÉPZŐMŰVÉSZET. * (Egy magyar művész félszázados jubi­leuma.) Okt. 31-én múlt ötven éve, hogy Storno Ferenc, a kismartoni születésű kéményseprő-legény véletlenül Sopronba tévedt és rajzai által először Auersperg grófnő, majd Ocskay bárónő figyelmét nyerte meg, ki Ammersingnek, a bécsi művésznek ajánlotta és Bren­ner gróf a bécsi dóm műépítészénél és Ernst bárónál tovább képeztette a jeles tehetségű mesterlegényt. 1859-ben már feltűnést keltettek a soproni Szt.­Mihály­­templom stylszerű helyreállítására vonatkozó tervrajzai, ezeket sikeresen keresztül is vitte Storno. Azóta mindjobban elterjedt művészi ére­d és a pannonhalmi főapátsági székesegyház (1870—75), a szepeshelyi Zápolya-kápolna, Ipolyi megbízásában a besztercze­­bányai Borbála-kápolna, az egri érseki kápolna, az alcsutai udvari kápolna, a garam-sz.-benedeki apátsági templom és a körmöcbányai vártemplom gót-izlésben való művészi helyreállítása,­ századokon át hirdetni fogja id. Storno Festene mesteri kezét. Sokoldalúságá­ról tanúskodik az a körülmény, hogy mindezen mű­emlékeknél ő maga vezette a műépítészeti, falfestészeti, üvegfestészeti és szobrászati munkálatokat is. * (A veneziai massi állítást) már nemsokára bezárják. Érdekes, hogy még a bezárás előtt is mily élénk a művásárlás. Igy pld. a tárlat egyik legszen­zációsabb képét, a Grosso Utolsó találkájáét is, mely egy koporsóban fekvő Don Juant s annak sze­relme tárgyait ábrázolja, s melynek utálatos tárgyá­nál csak a reklámja volt nagyobb, egy angol konzor­cium 18.000 líráért megvette s a nagyobb városok­ban fogja mutogatni. Az olasz művészek nagy érdek­lődéssel várták Erzsébet királyné művásárlását is, aki e szándékát előre bejelentette. Királynénk vásárolt is egy kis aranyozott bronz-szoborművet, de ez Frémier francia szobrász világhírű művének a „Nőrabló gorilláénak egy kis másodlata, melyet a művész kicsinyben készített el s küldött Veneziába. Műszaki hírek. A soproni igazságügyi palota építését helybenhagyó miniszteri rendelet ma érkezett le Sopronba. Az új palota a lovassági laktanya helyére épül 374 ezer forinton. Az aldunai zuhatagok legfelső szakaszának az u. n. Sztenka-zuhatagnak a felülvizsgálata sikere­sen befejeztetvén, okt. 28-án ment át rajta fölfelé teljes lobogó-díszben a Vaskapu-szabályozási vállalat­nak „Dráva“ nevű gőzöse, fedélzetén a felülvizsgálat­tal megbízott Gonda Béla min. osztálytanácsossal s a klí.­mavezetőség és a vállalat képviselőivel. A hajót Bauer Lajos kapitány vezette. Nyomban utána jött a vállalatnak „Vásárhelyi Pál“ nevű nagy vontató gő­zöse Matulár István kapitány vezetése alatt. Az átvonulás spontán ünnepélyességgel történt. A hajókon és a parton taraczkok durogása, a csatorna felülvizsgálatánál használt kutató hajó személyzetének lelkes éljezése s a Rákóczy-in­­duló hangjai mellett vonultak át a hajók, az immár teljesen hajózható első aldunai zuhatagon át. Ez alkalommal konstatáltatott, hogy a csatorna iránya teljesen megfelel a hajózás igényeinek s ezzel most már a legkisebb vízállás idején is akadálytalanul köz­lekedhetnek a legnagyobb dunai hajók is lefelé egész Drenkováig, míg eddig már Moldovánál kénytelenek voltak csekélyebb területű kisebb hajókba átrakodni. A dunai hajózás tehát már ezen első és legkisebb zuhatag megnyitásának is nem csekély hasznát fogja látni. Megszökött bankigazgató. Ma megint egy szépnevü „bankár ur“ alakjával szaporodott meg a büntető igazság­szolgáltatás Pantheonja. Sajnos, a bankár ur maga megint elug­­rott s valószínűleg az Atlanti-óceán nagy vize fogja róla is lemosni a veleszületett és később szerzett gazemberségeket. Tisztelt neve valamikor Wassermann Li­­pót volt; de amióta a hazát és a mások pé­n­­zét túlságosan megszerette, Csajághi Lajos lett belőle s ezen a néven csinálta végig azt a pa­­rasztfosztogatási, csalási és sikkasztási carriere-t, amelyet az eféle urak nálunk közhatósági fel­ügyelet mellett végig szoktak csinálni. Egyiknek sikerül, a másiknak nem. Csajághi Lajos urnak rendőri és büntetőbírósági aktusokkal vegyes megugrási históriáját, — mely szintén operette­­tárgynak kínálkozik,­­­alább nem közönséges gyönyörűséggel fogja olvasni a szerelmes olvasó. Magasan szárnyaló humor van abban, amikor egy ilyen akasztófáravaló az egész államhatal­mat s az egész jogtudományt lóvá teszi. Vagy hogy bamba lovagiasságunk ennek is az oka, ha nem épen az az ázsiai léhaság, amelylyel az üzleti életben előforduló csalások­kal és gazságokkal szemben a rendőri és bün­tető hatalom viselkedik. Isten tudja, az ember már arra a gondo­latra jön, hogy az üzleti élet ezen kitanult gaz­emberei jobban ismerik a kriminális törvényt, mint a hatósági személyek, mert hiszen szem­mel látható, hogy ők sokkal jobban tudják, hogy „mikor van csalás“, mint a rendőri és büntető­­bírósági személyek, akik „megengedett üzleti furfangnak“ nézik azt is, amikor a csalás már szinte az egekbe kiabál boszúért és büntetésért. Csajági Lajos olyan körülmények közt ugrott meg, amikor ellene már nem egy, de sok följelentés volt; amikor már maga a kir. ügyész­ség is hetekkel ezelőtt rávetette a szemét s ami­kor a rendőrtanácsos urak előtt egészen világo­san kiterítette, pláne egy orsz. képviselő (ki­sebb ember szinte nem is meri csalással vá­dolni már a nagyságos bankár urakat), hogy ez az ember a parasztokat és kis embereket zsebeli. S hozzá még Csajági a keresk. és váltó­törvényszéknél bejegyzett részvénytársaság színe alá volt bújva. Hogy csinálta meg ő ezt a bírósági aktust, ki segített neki ehhez kiváló jogászaink közül, az mind csak ezután fog kiderülni. De az már látnivaló, hogy a „részvénytársaság“ cím nem­csak a bácskai parasztoknak imponál (ezeket zsebelik legszívesebben), hanem magának a rendőrségnek és a büntető bíróságnak is. Ah, egy részvénytársaság! Kérem, az nagy dolog! Szóval, a törvényesen bejegyzett t. Rész­vénytársaság urat az együgyü hatósági joggya­korlat és az üzletéletnek u. n. szabadsága pom­pásan megvédte minden becsukatás ellen s da­cára annak, hogy elfogatásáért a károsok már rimánkodtak, egészen elég ideje volt neki a ké­nyelmes megszökésre, mint t. elődjeinek is. Az eset egyébként, — igy mentegetik, — nem jelentékeny. Hiszen csak 10—15 paraszt­­gazdáról van szó. Igaz, hogy ezek tönkremen­nek bele s a jó magyar vidéken ugyanannyi család, vagy még több száll le ezáltal a prole­tárok sorába, — világéletében átkozván a fényes Budapestet, a nemzet­ben dobogó nemes szivét, — dehát azért az aranyos cégtábla, a cifra üzleti cím s a „részvénytársaság“ szent és sért­hetetlen. Lehetetlen, hogy ezekről a dolgokról föl­­háborodással ne szóljon az ember. Az üzleti gazságok ezen és másféle nemei a fővárosban egyre virágzanak. A kereskedelmi és ipari hitelt is rontják. Egész sor csúf botrány keletkezett belőlük s közhatóságaink folyton­­folyvást úgy kezelik a büntető törvényt, mintha az egész társadalom ezeknek a gazember urak­nak a kedvére volna berendezve s mintha az ipar és kereskedés szabadsága a gyöngébb és tapasztalatlanabb emberek csalárd kizsebelésével egyenlő volna. A magyar fővárosnak kétségtelenül szé­gyenfoltja ez az állapot s nagyon is itt van az ideje annak, hogy a rendőrség, kir. ügyészség és bíróság ne folytasson szőrszálhasogató vitákat e „ravasz fondorlat“ fölött, hanem csukassa le mindazokat még idején, akik csalárd üzelmeik-

Next