Pesti Hírlap, 1895. november (17. évfolyam, 300-329. szám)
1895-11-08 / 307. szám
Budapest, 1695. XVII. évi 307. (6066.) szám ■aa»1.Péntek, novemsber 8.Előfizetési árak: Egész évre , . 14 frt — Félévre..... 7 „ ~ Negyedévre , . 3 « 50 Egy hóra ... 19 20 Szerkesztőség: Budapest, váci körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. kr. 39 » 3» . Egyes szám ára 4 kr..* Vidéken 5 kr. Megjelenik minden nap, ünnep 1.. és vasárnap után is. / Szápáry Gyula. A költségvetési vitának ma két nevezetesszónoka volt. Az egyik Lukkács László pénzügyminiszter, akinek szolid és lakonikus egyénisége mindig rokonszenvet ébreszt a zajos és pole-okkal teljes parlamenti világban. Néhány ferde állítást egyenesített ki a maga meggyőző, szilárd érvelésével. Bemutatta nevezetesen azt, hogy az államháztartás egyensúlya épen nem ingadozik s ami a ház elé kerül, mindannak megbízható pénzügyi alapja van. Beszédének hatását azonban csakhamar abszorbeálta Szápáry Gyula gr. volt miniszterelnök felszólalása. ♦. Szápáry gr., amióta a szabadelvű pártból a Wekerle-kabinet idejében kilépett, 26 diszszidens képviselő látható feje. Voltaképen nem is látszik belőlük egyéb, mint Szapáry Gyula úr. Mikor kiszakadtak, kozmikus kádgomolyhoz hasonlítottuk őket, amelynek némi magva is van, máskülönben pedig szürke bizonytalanságban terjeng két politikai égitest: a szabadelvű párt és a nemzeti párt közt. A ködgomoly azóta nem fejlődött. Sem sűrűbb nem lett, sem alakját nem változtatta. Pedig nagy események történtek azóta a politikai kozmoszban. A Wekerle-kabinet megbukott, a Bánffy-kabinet jött, az egyházpolitkai javaslatok törvényerőre kaptak s a két organikus törvény már végre is van hajtva; sőt Atzél Béla báró, aki e csoportnak a „poroszok“ nevét adta, végleg átlépett a nemzeti pártba. A politikai ködgomoly azonban még folyton ott terjeng, ahol ezelőtt s nem tudni mi lesz vele ? Egyik, szélesebb része, mintha a nemzeti pártra akarna támaszkodni; másik, keskenyebb része, mintha vissza akarna térni a szabadelvű párthoz, melynek szilárd testéről ez a légnemű alkatrész levált. Érdekes volt tehát hallani, hogy mit mond e terjedékeny politikai csoport látható feje, Magyarország volt miniszterelnöke, aki sajátszerű helyzetében mindannyiszor élénk találgatások tárgyát képezi, valahányszor boldogtalan parlamenti helyzetünk megtisztulásáról s a törvényhozás hathatósabb munkájáról esik szó. Szapáry úr. mai beszéde nagyban és egészben nem volt poroszbeszéd sbizonyára nem elégítette ki a kódszerű képviselők nagyobbik részét. Nem volt egyáltalán ellenzéki beszéd sem. Azok a kritikai megjegyzések, amelyeket Szápáry gr. az anyakönyvi törvény végrehajtásáról, a községek túlterheléséről, az egyházak jogi állásáról, a választási bíráskodásról s a közigazgatás államosításáról mondott, nem lépték túl egy független, pártonkivüli állásban levő államférfiú objektív kritikájának határait s azonfölül az elmondás modorára nézve is megegyeztek a volt miniszterelnök korrekt egyéniségével. Szinte azt kellene óhajtani, hogy a kormányzás és törvényhozás ezen józan politikai kritikáját eltanulják tőle azok is, akik terveikben reá annyira számítanak, de akik nagy mértékben nélkülözik a tárgyiasság azon fokát, amely Szápáry gr. mai beszédének hőmérsékletét megszabta. A kérdések kérdése azonban, amit ebből a beszédből mindenki ki akart olvasni, főképen az «■gieBgBHMBggBMgJB^ggg^g volt, hogy Szápáry gr. visszatér-e 6—8 disszidens társával a szabadelvű pártba? Igen, vagy nem ? Határozott választ erre a ház nem kapott. A külső jelek mindenesetre azt mutatták, hogy: igen. A gróf beszédét kísérő számos helyeslés nagyobb része a szabadelvű párt padsoraiból jött. A beszéd egyes részei itt oly kedvező benyomást ébresztettek, hogy Fálk Miksa, aki pedig kitünően tud olvasni a sorok között, mutatóujjával olyan mozdulatot tett, ami hívást is jelent, de annyit is, hogy „már jön“. Babonás hit a pártban, hogy akinek Fáik így integet, az csakugyan jön is már, akinek pedig megfordítva integet, az menni fog. Szapáry gr. konklúziói mindenesetre olyanok voltak, amelyek ha érzelmileg nem is, de érzelmileg eldöntetlenül hagyták a kérdést. A budgetet megszavazta, de igen szabatos módon kijelentette mellé, — s ebben föltétlenül igazsága van, — hogy a kormány iránt való bizalom vagy bizalmatlanság kérdése nem az általános budgetvitára, hanem az egész vitát követő appropriációs vitára tartozik, mint ahogyan azt a régibb gyakorlat is tartotta. Szapáry dr. erre az alkalomra tartotta fönn bizalmi szavazatát, amelylyel hogyan fog élni, ezt nem mondotta meg. De kijelentette elég határozottan, hogy kezet kell fogniok a 67-es alapon álló pártoknak: az Ausztriával méltányos alapon kötendő egyezség, az ország fölzavart békéjének helyreállítása, a 67-es alap biztosítása, A tünemény. Octave Mirbeau után. X. festővel együtt érkezünk a „Deix- Amants“ hegységhez, mely az Ardellek völgybejáratát úgy őrzi, mint egy szörnyeteg sphinx. Minél magasabbra érünk, annál nagyszerűbb és lélekemelőbb a táj; szántóföldek, falvak s erdők nyúlnak a végtelenbe s mindezeken a Szajna fakó-kék szalagja húzódik át az ő bájos kanyarulataival, melyek mögött el-eltűnik; folyását apró foltok tarkítják, szigetek, hajók vagy tutajok. Innen a magasból homályba vesznek a részletek s csak a zöld színek változataiból különböztethetni meg a zabföldet az erdőtől. Azután egyre szélesebb lesz a láthatár, egyre mélyebb s csak olyannak tűnik föl, mint egy álom ... A festő meg-megáll, bámulja a nagyszerű tájat, melyen lágy világosság ömlik át s miközben figurákat rajzolt botjával a levegőbe, igy kiált föl: — Ez igazán mesés! . . . Egy perccel később már a kisebb erdőcskébe léptünk be, mely a hegy csúcsát zöld lombbal koronázta. S íme, hirtelen olyan jelenséget pillantottunk meg, ami szinte megdöbbentett. Fölfelé ijesztően s szinte mozdulatlanul zárta el az ösvényt. Karjában a fegyveresöve villant meg s lábainál mély szakadék látszott, melynek meredekéhez zizegő bükkök és reszkető nyárfák simultak. A légies, szinte meseszerű alak körvonalai élesen kiváltak ebből az életteljes, zöld környezetből. Egy vonása se rez- 3 ült meg. Szinte azt hihettük, hogy a sziklákból faragták ki; csak a fegyvercsövön tükröződtek a a fölötte ellebegő felhők árnyai. E vadon közepén szemünkbe tűnt jelenség mintha egyszerre a középkorba varázsolt volna vissza. De hát micsoda ? Férfiú, nő, kőszikla vagy egy ércszobor ? A szemünket nem birtuk levenni róla. Asztrahán sipka volt a fején, mint egy cserkesznek és nyers arcából szigorú szemek villogtak ki, melyekkel mereven bámult alá. Duzzadt ajkait bajusz pelyhei árnyalták. Az egész jelenség egy vad női szépségre vallott, mely mintha Dürer Albrecht képeitől szabadult volna el. Egész alakja erős borsillatot árasztott. Alant a szakadékban, a bozótokban kutyája vadászott s ugatása úgy hatolt felénk, mint valami gorombaság. Az asszony, mert az volt, mintegy 60 éves asszony, észre vett bennünket, ellenséges pillantás villant át a szemén, de tovább is mozdulatlan maradt. Egyetlen ránc nem rezdült a ruháján, egyetlen szőr nem libbent a prémes sapkáján. Azután hirtelen füttyentett a kutyájának s fegyverét villámgyorsan vállára vetve, alászállt a meredeken, miközben a bozótokba kapaszkodott. És ebben a rut és büszke lényben, ebben a szörnyeteg és vad, férfias kinézésű nőben mégis kecs látszott; hajlékony női teste szép idomokat árult el. Csakhamar eltűnt az erdőben. Még néhány perc múlva is hallottuk éles füttyentéseit, melyektől szinte megrezdültek a falombok s azután leültünk a fűbe, egy hatalmas törzs alá s némán elbámészkodtunk. Azon tűnődtem, ki lehet ez az asszony, honnan jött, hová megy s miért ily különös, s fantáziámban csakhamar egész regény szövődött érdekes alakjához, mi-,kor X. festő egész ábrándosan megszólalt: — Ez a nő ebben a környezetben igazán gyönyörű volt. Még ide visszatérek. Gúnyolódni kezdtem vele, de ő annál inkább fölhevült: -r- Pedig úgy van! Tapétás szobában, szőnyegek és lakkozott bútorok között, rózsás fényben képtelen alak volna ... De itt, a vad természet ölén . . . e sziklák között ... S mikor egyre hangosabban nevettem, annál tüzesebben folytatta: — Sajnállak. Egy csöppet sem értesz a harmóniához ... Elhagytuk az erdőt s leszálltunk a völgybe. A tájék egyre vadabb lett s minél közelebb értünk a síksághoz, annál vadregényesebben nézett ki, annál jobban emelkedtek a bércek. Mintha az egekig nyúlnának. Barátom is egyre álmodozóbb lett, úgy, hogy alig lehetett szavát venni. Az alkonyat már leszállt, mikorra a faluba értünk, hogy ott meghaljunk. A vendéglőben, étkezés alatt a barátom nagyon idegesen kérdezősködött ama rejtélyes erdei jelenség után. — Ah, a szép Katharinát látták? kiáltott föl a korcsmárosné. — Szép Katharinának hívják? — Igen, kétségkívül gúnyból. A zárda romjai között lakik, fönn a hegy csúcsánál . . . És az idejét vadászattal tölti . . . Régebben esténkint néha ide is betért, hogy a matrózokkal egy-egy poharat ürítsen ... De az sok A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal.