Pesti Hírlap, 1896. január (18. évfolyam, 1-30. szám)
1896-01-01 / 1. szám
1896. január 1. PESTI HIRI LAP y—--------------------------— --------■ A Magyarország ma este megjelent számában kijelenti, hogy Ugrón nyilatkozatát nem veheti komolyan. Ugrón állítólag azt is mondta, hogy a „Magyarország“ nem támadja Perczel belügyminisztert, vagy Latkóczy államtitkárt. Hiszen nemrég Perczel egy cink miatt provokáltatta Holló Lajos szerkesztőt és az ügyet lovagiás után intézték el. Apponyi kassai beszéde alkalmával a Magyarország kifejtette az ellentéteket, amelyek Apponyitólválasztják. Ugrón még dec. 28-án a függetlenségi és 48-as körben ajánlotta a „Magyarország“ támogatását. Bartha Miklós ugyancsak a „Magyarország“ mai számában azt fejtegeti, hogy nem akarta dicsérhetni Apponyit, csak a meglevő állapzotot konstatálta, mikor Apponyit a nemzet bevallott vezérének mondta. * Ennek a kis perlekedésnek meglepő fordulatot ad a Magyarország „Legújabb“-rovata, amelyben a következőket találjuk: Ugron Gábor úrtól, mivel az Egyetértés mai közleményét táviratilag közöltük, lapunk zárta előtt a a következő táviratot kaptuk: Székely-Udvarhely, dec. ál. (Föladatott: 3 óra 20 p.-kor.) Bihari Imre, az Egyetértés munkatársa, üldözött, hogy a passzív rezisztenciáról írt cikkem tárgyában engem megintervievváljon. Én ezt az Egyetértésnek megtagadtam. Az Egyetértés mai közleménye, melyet velem táviratilag közöltök, valótlan, mert én Biharit kérdezősködéseivel elutasítottam. Ugrón Gábor: hosszabb ideig beszélgettünk a karácsonyi cikkről és annak kapcsán mindazokról, amiket én az Egyetértés mai számában megírtam. Azt kell hinnem, hogy Ugrón Gábor képviselő urat az interview tartalmáról távirati útón tévesen informálták s e téves információ bírhatta a föntebb közölt távirat elküldésére s épen ez okból az ő táviratára a következő telegrammot intéztem hozzá: Jigron Gábor képviselő úrnak Székely-Udvarhely. Miután az Egyetértés mai közleményében egyetlen szó sincsen, amit a képviselő úr nem mondott, méltóztassék a nyilatkozást a közlemény olvasásáig függőben hagyni. Bihari Imre: Még meg kell jegyeznem, hogy Ugron Gábor képviselő úr a velem folytatott beszélgetése során egyetlen szóval sem tett említést arról, hogy nyilatkozatait ne közöljem, habár tudta, hogy vele interviewciás szándékából beszélek és erről a szándékomról neki már a megbeszélés folytán előzetes tudomása is volt. Méltán hihettem tehát, hogy teljességgel nem vétek a diszkréció ellen, mikor nyilatkozatait nyilvánosságra hozom. Az itt említett Bihari Imre az Egyetértés holnapi számában következő nyilatkozattal magyarázza a különösnek tetsző ügyet: „Ugron Gábor képviselő úrnak a „Nemzeti Hírlap“ karácsonyi számában megjelent cikke általános szenzációt keltett. Engem, mint sok más újságíró kollegámat is, meglepett az a körülmény, hogy Ugrón képviselő úr ezt a nagy föltűnést keltett cikkét egy kevéssé ismert hetilapban közölte, de még más részről, mint újságírót, érdekelt az is, hogy mily célból írta meg és minő eredményt várt Ugrón úr a cikk megjelenésétől. Ezeket megtudni, kerestem föl Ugrán képviselő urat hétfőn délután a lakásán, ahol arról értesültem, hogy a nemzeti kaszinóban időzik. A nemzeti kaszinóba érkezve, a váróteremből beküldtem hozzá a névjegyemet, amelyen arra kértem föl, hogy szíveskednék megjelölni az időt és hebet, ahol és amikor vele pár pillanatra beszélhetek. Ugrón képviselő úr kiüzente, hogy esti 7 órakor a lakásán fogad. Ebben az időben meg is jelentem ott. Ugrón képviselő úr vendégszeretettel s előzékenyen fogadott. Szivarral és üléssel kínált meg, amit én, mivel Ugrón képviselő úr utazni készült, el nem fogadtam, de — Miért? Önérzetesen nézett rám. — Mert az ambícióm sarkal, hogy többre vigyem. Az én tehetségemmel künn vidéken maradni tanítanak ? Aztán mi az a hatszáz forint ? — Az bizony semmi. Hát most mihez fog ? A szél egyszerre csak hajtogatni kezdte a karjait, töpörödött arca szenvedővé vált, a szája rángatódzott, a szeme sebesen pislogott. Kicsi híja, hogy sírva nem fakadt. — Ha ön nem segít rajtam, akkor csak isten segíthet — szólt fuldokló hangon — mindenemből kifogytam, az éhhalál szélén állok. És nincs senkim, akihez fordulhassak. Nincs nyomorúságosabb látvány, mint a férfi, aki kétségbeesik az üres gyomrán. Nyersen szóltam rá: — Én is szegény ember vagyok. — Hiszen nem pénzt akarok kérni, azt önérzetem nem is engedné meg. Hanem pártfogásátrönnek oly nagy összeköttetései vannak, annyi családba bejáratos. Csak egy jó szavába kerül s szerezhet nekem nevelői állást, ahol tanulmányaim befejeztéig maradhatok. Végignéztem a nyomorult alakon s megesett rajta a szivem, mint a gyertyamolyon, melynek érintése undorít, de még sincs lelkem, hogy megöljem, éppen most jelent meg. Legszebb újévi ajándék. eszterce ostroma. -es « !A9 ta-3 GO vai alatt kiment a szobából. A nagyságos ur pedig nagyokat hahotázott, majd engesztelően, a vállamat veregette. — No hiszen ez egyszer csizmadiát fogtál, barátom. Képzeld csak, nem adtam volna két krajcárt annak az embernek az önérzetéért. S amint egyszer hazajövök a hivatalból — hát istenuccse, ha nem Préger ur adoniszi alakja lett volna, megesküdtem volna rá, hogy elcsábította a feleségemet. A szalonban voltak s Préger ur felkarjával átölelve tartotta a feleségemet, aki magánkívül kiáltott segítség után. S ez a bika meg egyre azt hajtogatta: „De mi lelte, mi lette édes angyalom ?“ Nem értette meg, hogy egy asszony az ő ölelése ellen segítségért kiáltson. Elhültem. — És? — Fölképeltem és kidobtam. Alig sikerült a szegény asszonyt lecsillapítanom. Végre is tréfára fogtam a dolgot, így aztán mind a ketten nevettük. Ezt már nem néztem volna ki Préger úrból, hogy ilyen vállalkozó, sem a nagyságos űrből, hogy a nevelők nála olyan szerencsések. És a nagyságos asszony! hm, jó volt utána ejteni a szalvétát. A nagyságos úr félreértette zavaromat, mert ismét kacagva ütött a vállamra. Irta: MIKSZÁTH KÁLMÁN. Mühlbeck Lajos rajzainak Még egyszer a társalgási leckék. Ma a „Hazánk“ című lapban üti föl magát egy cikkely , a „Társalgási leckék“ ellen, melyekről már egyszer nyilatkoztam. Körülbelül fölösleges most még egyszer nyilatkozni, mert most már látom, hogy nem annyira a „Társalgási leckékében van a hiba, hanem az én szabadelvű párti voltam a baj, ebből a bajból pedig nem szándékozom kigyógyulni. Az ellenzék keresi a korrupciót lámpással a kezében, mint Diogenes, de a lámpásán csak mifelénk (a szabadelvű párt felé) van üvege — a többi vaktábla. Nézzük, hogy mit talál a mai Sylveszter napra ? Nagy vigasztalásomra szolgál, hogy eljutottak a Társalgási leckékhez, hogy már nincs más théma. Ebből legalább látom én is, hogy nincs Magyarországon korrupció. A vád az, hogy a kultuszminiszter nekem háromezer forintot űzetett e füzet megírásáért s ez az a korrupció. Hát erre csak egy fölfogás lehet, hogy ha a miniszter dolgoztat valakivel , az el is fogadhasson azért honoráriumot. A magyar állam sok százezer embert foglalkoztat és mindnek van azért fizetése. Csak épen én tőlem várta meg a Hazánk, hogy ingyen dolgozzam ? Miért nem ajánlja ezt föl mindenkinek, akit az állam valamivel megbízott? Már most aztán, ha Wlassics miniszter úr csakugyan háromezer forintot fizetett egy teljesített munkáért, hol van ebben a korrupció ? Mondhatják, hogy sokat fizetett, ez lehet nézet dolga, valamint az is. Adtam neki ajánlólevelet egy előkelő famíliához, ahol épen kerestek nevelőt. — Préger úr — szóltam hozzá hidegen. — Ajánlatom alapján akceptálni fogják önt, bár egy kicsit finyás az asszony s külsejétől valószínűleg idegenkedni fog. Ne adjon okot rá, hogy a személyes impresszió erősebb legyen, mint ajánlatom hatása. Tisztán rajta áll, hogy most már nyugodtan tanulhasson, vagy sem. Szinte elolvadt a hálálkodásban. Kurtán utasítottam vissza s ő távozott. Két héttel később látogatóba mentem ahhoz a családhoz. A szokott nyájassággal fogadtak, a kis Erzsike leszökött a guvernántja öléből s elémbe szaladt. Gyurka, a gimnazista, büszkén tette kezét az enyémbe, a szép asszony nyájasan csodálkozott s a nagyságos ur átfogott s bevitt a dohányzószobába. Az asszony elénk tette a konyakos üveget s maga is kocintott velünk. Az otthonos érzés fölhevülésében körülnéztem. — Hát Préger úr, a mi nevelőnk, hogy szuperál ? Nem tudom, úgy rémlett-e csak, vagy csakugyan úgy volt-e, a nagyságos asszony vérvörös arccal az asztal alá hajolt, hogy egy kis szalvétát vegyen föl, melyet nagy tapintatosan utána ejtettem, aztán a nagyságos ar első szabágy a Társalgási leckék sem érik meg, de korrupciónak mondani nem lehet s tisztességes ember nem is teszi. Azonban ezt csak academics állítom föl, ha t. i. igaz volna a „Hazánk“ közleménye, de biz az nem igaz. Légből kapott koholmány az egész háromezer forint, a tanügyi bácsik meséje, aminek a „Hazánk“ is felült. Részletekbe nem bocsátkozom, (mert a részletek nem pusztán a magam dolgai), de ha már rákényszerítenek, egy részletet mégis fölhozok ennek az ügynek a megvilágítására. Azt, hogy a miniszter a háromezernél jóval kissebb összeget ajánlott föl tiszteletdíjul a nyár elején, mikor a füzettel elkészültem s én akkor azt jegyeztem meg előtte: „Ezt soknak tartom.“ S annak az általa fölajánlott csekélyebb öszszegnek is csak a felét fogadtam el. Mikszáth Kálmán. ** * Félhivatalos részről ez ügyre vonatkozólag a következőket jelentik : Némely lap irányzatos színezéssel említi dr. Wlassics Gyula közoktatási miniszter azon intézkedését, hogy a magyar nyelvtanítás sikerének biztosítása céljából „Társalgási leckéket“ íratott. Pedig a minisztert ezen intézkedésében a legjobb intenció és azon tapasztalat vezérelte, hogy a nem magyar anyanyelvű tankötelesek az iskolában elsajátított magyar beszédkészséget künn az életben csakhamar elfeledik. Egy oly könyvecske felől akart tehát a miniszter gondoskodni, amely a gyakorlati életből merített eszmekörben a gyermeknél öregbítse a magyar beszédképességet, sőt a szülei háznál is kedvet ébreszszen a magyar társalgás iránt. Ily célzatból írattak a „Társalgási leckék“, s osztattak szét ingyen, 100 ezer példányban az iskolák tanulói között, jellegkülönbség nélkül. Teljesen téves a lapok azon állítása, hogy Mikszáth Kálmán a füzeske megírásáért háromezer forint tiszteletdíjat kapott volna , mert ennél sokkal kevesebb és semmi esetre nem annyi díjban részesült a szerző, mint mennyivel az ő munkáját különben is honorálni szokták ; — megbízta pedig a miniszter Mikszáthot a füzetke megírásával azért, mert azt egyik legnagyobb íróval akarta megiratni; ily módon biztosítani kívánta annak belbecsét és rokonszenves fogadtatását. A társalgási leckék nemcsak német, hanem azonkívül még román, tót, szerb, ruthén és horvát fordításban is megjelentek. A fordítást, nyomatást, szétküldést, szóval az előállítással járó összes teendőket a kiadó cég teljesítette, mégpedig nem tízezer forintért, hanem ennél kevesebb összegért és annyira előnyös feltételek mellett, hogy egy-egy füzetnek előállítása mind ______________________5