Pesti Hírlap, 1896. február (18. évfolyam, 31-59. szám)

1896-02-01 / 31. szám

Budapest, 1898. XVIII. évi 31. (6149.) szám. Szombat, február 1. Szerkesztőség: Budapest, váci-körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illeti minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Előfizetési árak: Egész évre .. 11 írt — kr. Félévre..... 7 „ — „ Negyedévre . . 3 „ 50 „ Egy hóra ... 1 , 20 » Egyes szám ára 4 kr. • Vidéken 6 kr. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. ) Valami a divatról. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Az igazgató, akinek jó szimatja volt, odaszólt a leányhoz: — Nemesi becsületszavamra mondom, hogy nem fizethetek többet negyven forintnál. De ennyi gázsit is csak kivételesen, a tisztelt kisasszonynak adok, akiről tudom, hogy tanulni akar. Ah, mindig gyönyörűség fog el, ha valaki az én társulatomhoz kínálkozik. Tudom az illetőről, hogy nemesen buzog benne az ambíció, s hogy nem a gázsira néz. Az ilyen ajánlkozást megtiszteltetésnek veszem s büszke önérzettel konstatálom, hogy az elismerés mégse marad el. Nemesi becsületszavamra mondom önnek, nagyság, hogy a színi pályán sohasem vezetett más, mint a legtisztultabb művészi becsvágy. Alkotni akartam magam s a társulatommal, amely mindig mintatársulat volt. Majd nézzen meg, mikor a nagy szerepeket adom s együtt játszik velem. Én nem kímélem a mozdulatokat s ha az ihlet úgy hozza magával, hát szinte nyekkenek, amint a földhöz vágódom. Soha még művész nem rugdalózott úgy, mint én, mikor a britt óriást alakítom. Figyelje meg, hogy menynyire nem kímélem a hangomat sem, ha elragad a művészi hév. Hah, az aztán az üvöltés, amit én produkálok. Pedig elrekedek, de mindegy. Amíg bírom, addig rettenetes vagyok. A partnerem az első percben ámul, remeg, de azután épen úgy belemelegszik a szerepébe, mint én s együtt kiabálunk, együtt rugdalózunk, miközben a közönség vad gyönyörtől letiporva veri össze a tenyereit. — De az a negyven forint mégis csak kevés. Öltözködnöm is kell. — Persze, hogy kevés volna, ha szubvenciót kapnék s ha a népszínházát vezetném. Dehát hol működöm én? A vidéken, a kisvárosokban, ahol a legjobb hely nyolcvan krajcár s ahol ezek a legjobb helyek nem kelnek el. Nemesi becsületszavamra mondom, hogy eddig hatvanhatezer forintot fizettem rá az igazgatóskodásomra. Nem volt év, hogy ne deficittel dolgoztam volna. A gabaji pusztám árát a színészek ették meg s épen most adtam el a pozsonyi házamat, csakhogy tovább is művészi becsvágyamnak élhessek. Istenem, mi volna a vidéki színészet, ha én nem költenék el rá egy vagyont . Ki alakítaná az írók csodálatos hőseit, a nagy szereplőket, ha nem én? Kisasszony,jegyezze meg, hogy én nem vagyok ripacs-igazgató. Én pénzes ember vagyok. Én művész vagyok. Én jellemszínező vagyok. Kisasszony, az én mottóm az, hogy a színészet minden elölt, írja alá a szerződést. Negyven forint és egy fél jutalomjáték. Gondolja meg, hogy aki velem van, az a magasba tör s velem együtt a fővárosba jut. És ha itt marad nálam, ne a gázsiért maradjon itt. A dicsőség tartsa meg köztünk. Lakmározzék a szellemiekkel s alakítson úgy, miként én. Akkor a babérért nem kell kapaszkodni. A babér maga jön mihozzánk. A színésznő ambíciótól égett és a negyven forintos szerződést aláírta. Hitt abban, amit a direktor mondott, amint mindig hitt az álmoknak. Nem volt már újonc és jó ismerősei voltak a sikerek is, jobb anyagi viszonyok között. Arról álmodott, hogy a fantaszta igazgató, akiben sok volt a jóakarat s a törekvés, de akiből az igazi talentum teljesen hiányzott, a művészibb útra tereli. Hitte, hogy annak még nagy sikerei lesznek s hogy annak az oldalán, annak a pártfogása mellett a tetőre jut s kárpótlást talál a nélkülözésekért. Azután beállt a truppba, negyven forintos gázsi mellett. Az igazgató ettől a perctől kezdve a pártfogásába vette s igen rokonszenvezett vele az igazgatóit is, aki Jászai Mari szerepét játszotta s épen úgy nem kímélte a hangját, mint a férje, aki még a rugdalózás tekintetében sem múlta fölül, Klárika tehát meglehetősen kellemes viszonyok közé jutott s a legjobb szerepeket kapta meg. Ma naiva volt, holnap drámai szende, hogy hősnő is legyen alkalomadtán. A társalgási daraboknak Ő volt a lelke s a kisváros közönsége valóban melegen, szeretettel tapsolta meg. Ám amig fönt a színpadon sikereket ért el, amig ott boldognak érezte magát, addig nagy keserűségeket élt át. Az a negyven forint, amit két részletben kapott meg, rettenetesen kis summa volt. Holmi kórista, aki adósságokat csinál s aki potyázik is, talán jól ki tudott volna jönni belőle, sőt talán még jól is élt volna abból. De képzeljék el annak a szép leánynak, annak az ambiciózus színésznőnek a helyzetét, aki majd mindennap játszik, akinek egy darabban négyszer is kell öltözködni s akinek még egészséges gyomra is van. Azután tetőtől talpig becsületes, szerény s aki inkább éhen halna, semhogy egy koronát kérjen kölcsön. Fizetnie kell a lakásért, fizetni a mosásért, fizetni az ennivalóért, fizetni mindenért negyven forintból. ______Klárika keserű könyeket sirt, emberfölöt- A kúriai bíráskodás (F. F.) Az isten békéje és vele Apponyi javaslata nyugszik békében. Apponyi a kúriai bíráskodásról szóló, Szilágyi Dezső által még 1892-ben beterjesztett javaslathoz fűzte a maga tizenkét pontját, de a javaslat tárgyalásának ideje, sőt mi több, a javaslat sorsa bizonytalan. Tizenkét új gombot akar a nemzeti párt vezére fölvarratni, de mi lesz a gombokkal, midőn időközben a megsemmisülés veszedelmébe jutott a kabát? A képviselők közt pártkülönbség nélkül fölébredt a lappangó ellenszenv a kúriai bíráskodás eszméje ellen, féltik a képviselőház szuverenitását, visszariadnak a nagy alkotmányjogi újítástól. Herman Ottó, a radikális, már régebben kijelentette, hogy a kúriára nem bízhatná megnyugvással a képviselőválasztások fölött való bíráskodást és az esküdtszék bizonyos formáját ajánlotta a mai rend helyett, Eötvös Károly pedig a belügyi vita folyamán ugyancsak erős aggályait hangoztatta. Az a nagy helyeslés, mely szavait követte, arra vall, hogy a javaslatnak sok az ellensége. Mintha temetés készülne. Csak az a kérdés, hogy ki nyitja meg a menetet és milyen lesz a temetés szertartása. Kétségtelen, hogy a kúriai bíráskodás meglepő újítás alkotmányunkban, de az első, amit meg akarunk jegyezni, az, hogy maga az elv már benn van alkotmányunkban és itt csak gyakorlati megvalósítása lehet. Az érvényben levő választási törvény, az 1874: 33. te. 89-ik szakasza már kimondja, hogy a képviselőválasztások felett a kúria bíráskodik. Csak az eljárást tartja fönn külön törvény szabályozásának. Valóban furcsa, hogy huszonkét esztendővel az elv törvénybe iktatása után most újra kezdődik a harc az elvi kérdés körül. Tiszteljük a kúriai bíráskodás ellen fölhozott aggályokat. A népképviselet függetlensége, a parlament szuverén joga olyan szempontok, melyek bizonyára figyelmet érdemelnek. A parlament a mandátumok felett való bíráskodást eddig csak Angliában és Svédországban adta át a bírói hatalomnak, egyebütt magának tartotta fönn a döntést. Érdekes jelenség ez, annál érdekesebb, mert a közigazgatási választások felett számos nyugati államban a bíróságok ítélkeznek és egyik-másik a választások vezetését, a választási elnöki tisztet is a bírákra ruházza. Különösen feltűnő a parlamenti bíráskodás e tárgyban Belgiumban, ahol a bírák vezetik a választást és a bírói hatalom még keletkezésében is teljesen független, mert a király kinevezési jogát az önkormányzati területek és a bíróságok kötelező jelölése korlátozza. E jelenség magyarázatát csak abban láthatjuk, hogy Montesquieunek a hatalmak szétválasztásáról fölállított és meglehetősen félremagyarázott tana igen mély hatással volt a politikusokra és e hatás alól még ma sem vonhatják ki magukat. A hatalmak szétválasztásának szempontjából lehetetlennek látszik, hogy a bírói hatalomnak a törvényhozó hatalom alakulására befolyása legyen. De Anglia, mely pedig mestere volt Európának a parlamentarizmusban és ma is mintaképe, 1868-ban a főtörvényszékre bizta a megtámadott képviselő-választások fölött való bíráskodást. A főtörvényszék két bírája tárgyal és ítél ezekben az esetekben, de ha valamely jogi elv tekintetében merülne föl kétség, a főtörvényszék teljes ülése dönt. A parlament a főtörvényszék ítéletéhez alkalmazkodik, e szerint jelenti ki a képviselőt igazoltnak, vagy rendel el új választást. A parlament e mellett föntartotta magának azt a jogot, hogy hivatalból semmisítse meg a választást, ha a megválasztottnak nincsen meg a törvény által előírt minősítése. A parlamentet illeti meg az a hatalom is, hogy olyan kerületeket, amelyekben feltűnő módon elharapódzott a választási korrupció, megfoszszon a képviselő-küldési jogtól, az ilyen kerületet beolvaszthatja más kerületbe. Anglia parlamentje mindig féltékenyen őrizte jogait és mégis a bírói hatalomra ruházta a döntő szerepet a választási bíráskodásban. A hatalmak szétválasztásának egészen helytelen gondolata itt sohasem érvényesült. Az angol tudományos radikalizmus nagy képviselője, Stuart Mill kimutatta, hogy a szabadságot nem a hatalmak szétválasztása, hanem korlátozása biztosítja. Ha az uralkodó abszolút hatalmát más közegre ruházzuk, csak az abszolutizmus gazdája változott meg. A szabadságot csak az biztosítja, ha az államban egyetlen tényező és szerv hatalma sem korlátlan. A közigazgatás, bíráskodás és törvényhozás szigorú szétválasztása Franciaországban nem használt a bírói függetlenségnek, csak a közigazgatási zsarnokságot és parlamenti túlkapásokat erősítette. Angliában a bíráskodás és közigazgatás szoros viszonya biztosította a közigazgatás tisztaságát és törvényességét és amellett a bírói tekintélyt és füg- A Pesti Hirlap jelen száma 22 oldal.