Pesti Hírlap, 1896. február (18. évfolyam, 31-59. szám)
1896-02-14 / 44. szám
Budapest, 1396. XVIII. évi 44. (6162.) szám. Előfizetési árak: Egész évre .. 14 frt Félévre..... 7 „ Negyedévre . . 3 Egy hóra 50 20 Egyes szám ára 4 kr. Vidéken 5 kr. Megjelenik minden nap, fnnep és vasárnap után is. kr. Péntek, február 14. Szerkesztőség: Budapest, Ydes körut 73. I. emelet, hová az lap szellemi részét illeté minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Moral insanity. (v. v.) Bűnös-e a képtár szerencsétlen igazgatója, vagy paralizis progresszivában szenved , nem érzünk magunkban hivatást e kérdés eldöntésére. De irtózattal veszszük észre, hogy már ez a kérdés is belekerült a politikai szenvedélyek forgatagába és a kifogástalan ellenzékiség feltétlen követelménye, hogy ellenezzük a paralízis progresszívát. A lelkekben ott szunynyad a vágy, döntsük el ezt is névszerinti szavazással. Miért is ne ? A népfelség erejétől duzzadó parlament mindent megtehet, amit akar. Csak tőle függ és lehet a jog, erkölcs és minden tudomány legfőbb fóruma, ítél elevenek és holtak fölött, de neki nincs ítélő bírája. Tűzzel, vassal kiirthat minden gonoszt, de neki nem eshetik bántódása. Mint az egyszerre megnyílt tűzhányóból a tűz és hamu, úgy ömlik belőle az erkölcs. Jaj annak, aki nem tiszta és nincsen immunitása. Nem fáj nekünk, hogy a bűn remeg és a becsületnek végre ismét becsülete van. Szükség van a nemzet nagy erkölcsi megtisztulására, az üzérkedés és a politika frigyének fölbontására; szükség van arra, hogy a politika újra a politikusoké legyen. De az a zsivaj, mely napok óta a parlamentből hangzik felénk, csak eltereli a nemzetet a kérdés lényegétől és verjék bár mellüket a hangos erkölcsbirák, e zsivaj segítségével menekszik meg a korrupció. De az a vad halotti tánc, melyet odabenn az elesettek holttestein tipródva járnak és az a kajánság, káröröm, hahota és aranyos humor, melylyel közéletünk szomorú jelenségeit tárgyalják, nem gyarapítja az ország erkölcsi javait. Látva ezt a fölfordulást, az ember fölveti magában a kérdést, várjon így üldözni az erkölcstelenséget, nem új fajtája-e az erkölcstelenségnek? És e kérdés után fohászkodik: Uram, ha megszabadítottál a gonosztól, szabadíts meg aztán az ilyen erkölcsbíráktól. Szabad-e fegyverbarátságot kötni a bűnnel, vagy a paralízis progresszívával ? Szabad-e politikai siker gyanánt ünnepelni, hogy ime az országos képtár igazgatója nem tud a gondjaira bízott pénzekkel elszámolni ? Erkölcs-e a taktikává alacsonyított erkölcs, igazság-e az eszközzé lesülyedt igazság ? Örülni annak, hogy egy jobb sorsra érdemes zseniális ember megbotlott, politikai bankettel ünnepelni meg ezt az elért nagyszerű politikai diadalt: mi ez ? Erkölcs talán ? Erre csak az elmekortan ad feleletet „• ez moral insanity. Igen, ott, ahol a paralízis progresszíva emlegetését „zajos, hosszantartó derültség“ fogadja, a moral insanity kórja dühöng. Ott az erkölcsi érzék annyira eltompult, hogy a katasztrófákon kacagnak, a tragédiát bohózatnak veszik. Ott az erkölcs az ördögnek se kell, kivéve, ha beválik taktikának. Ott az emberek nem a korrupciót üldözik, hanem egymást gyűlölik és marcangolják. Ott, akárhogyan dőljön el a harc, csak a hatalmi viszonyok változnak, de a politikai erkölcs állapota változatlan marad. A borsodi főispán bukásával helyes mederben indult meg a politikai megtisztulás folyamata. Először érvényesült a nagy igazság, hogy aki a közéletben szerepet visz, az befolyásának egyetlen szemétyét sem érvényesítheti a maga javára. Aki üzérkedni akar, az ne legyen politikus ; aki aranyra éhes, az ne fertőzze meg jelenlétével a politikai légkört. A képviselőházban nem volt meg valami erősen a hajlam, hogy ezt az igazságot önmagával szemben is diadalra juttassa. A népfelség nagyzásában csak a főispánoktól követelte meg ezt az aszketizmust és eszében sem volt, hogy a böjtöt önmagára is kiterjeszsze. Csáky Albin gróf volt az, aki a képviselői kötelességek szempontját kidomborította és a parlamentnek eszébe juttatta, hogy az erkölcs az erkölcsbirákat is kötelezi. Mi történt azóta? A megtisztulás folyamata megakadt. A politikai üzérek bátran folytathatják működésüket, az alkotmányos korrupció vígan tenyészhet tovább. Az országos képtár igazgatója állítólag a hivatali sikkasztás bűntettét követte el és ezen táplálkozik napok óta minden erkölcsbiró Apponyitól kezdve le egészen Szapáry Gyula grófig. Mi ez ? Haladás ? Hiszen azt, hogy sikkasztani nem szabad, már régen tudtuk. Ez az igazság nem újabbkori vívmány. Kiabálhatják akármilyen hangosan, gyerekesség erről beszélni. Olyan romlott, hála az istennek, még sincsen Magyarország, hogy bizonyítani kellene népének, hogy a sikkasztás tilos. Szerencsésen elérkeztünk tehát oda, hogy a régi, primitív igazságokat nagy diadallal körülhordozzák és ez alatt elhalványul, elenyészik az új, nehezen kivívott igazság, hogy a politikusnak üzérkednie nem szabad. Pedig erre az új igazságra van szükség politikai életünkben; büntető törvénykönyvünket elég szigorúan csinálta meg Csemegi, csak politikai erkölcseink kódexe túlságosan lanyha és hiányos. A korrupcióról. — Jegyzetek. — — A „Pesti Hirlap“ eredeti tárcája. — Ha veszünk egy fedhetlen jellemű embert és azt beteszszük gazdaságunkba, hogy számunkra illő fizetésért gazdálkodjék, de nem helyezzük egyúttal kellő felügyelet alá és nem járunk utána magunk, hogy a szigor érvényesüljön is, akkor az az ember elkezdromlani.“ Az első évben fegyelmet tart, a másodikban a mi kukoricánkon egy-két disznócskát hizlal; a harmadikban baksisokat fogad el a gabna-eladásnál s ha észreveszi, hogy a jogi és erkölcsi törvények rajta nem érvényesülnek, lassan kint egészen megromlik. Sőt később nagyon föl fog háborodni azon, ha netán elszednénk tőle jogtalan javadalmait. Azt, hogy eddigi visszaéléseiért meg is bűnhődjék, határozott gazságnak tartaná. Ha veszünk egy hőst, aki a szabadságharcban, vagy a becsület mezején, valóban nagy eszmékért fényesen és sokszor kockáztatta életét és ezt a hőst odateszszük, — ismét kellő felügyelet nélkül, például egy gőzmalom élére; csakhamar beáll az az állapot, hogy hősünk különböző mellékjövedelmeket csinál magának. Az első évben fegyelmezi magát; a második évben megtanulja (a többitől), hogy a malomban összesöprött szemetet ocsu gyanánt jól el lehet adni; a harmadikban már gondja lesz arra, hogy a zsákok lyukasak legyenek s minél több búza keveredjék a szemétbe; a negyedikben tovább organizálja a visszaélést, a hasznos szemetet métermázsánként eladja egyik sógorának, vagy vejének pl. 50 krért; ezzel a vállalatnak becsületesen beszámol, de sógora (veje) ugyanakkor 4 iztot nyer a mesterségesen szaporított szemétért. Ez csak két példa, de az átlagember és az átlag korupció ilyen. Vannak állhatatosan derék emberek, akik ilyent nem csinálnak soha. Viszont vannak, akik sokkal merészebb dolgokat csinálnak s a lopás, csalás és sikkasztás művészetét csodálatos, hogy ne mondjam: irigylésreméltó finomságokig tudják fejleszteni. A mindennapi tapasztalat pedig azt mutatja, hogy erre a pénzre járó romlottságra nagy tömegekben képesek az olyan emberek is, akik máskülönben kifogástalan tisztességü családapák, perfekt gondolkozásu gentlemenek s a társadalmi életben — ismét „máskülönben,“ — jól megérdemlett tisztességnek örvendenek, sőt nem egyszer mintaképei a jóravaló adófizető honpolgárnak. S ha valaki, ezeket olvasván, fáradságot vesz magának arra, hogy este, napi munkája után, etnikai Röntgen-sugarakat eresztget át a lelkiismeretén, többé-kevésbbé észre fogja venni, hogy ezek a sugarak lelkiismeretének egyes részein áthatolnak, másutt pedig nem hatolnak át, mivel a jogtalanul szerzett pénznek az a tulajdonsága van, hogy ezeket a sugarakat vagy egyáltalán nem, vagy csak tökéletlenül ereszti át. Különben pedig ez az experimentum, a hozzávaló tudás és a velejáró rendkívüli pontosság következtében, a polgári társadalomban nem gyakori, hacsak ezután nem lesz az. Mindebből pedig semmiféle fölháborodás nem következik, csak épen az az induktív megállapítás, hogy a gazdálkodó társadalom átlaga, tehát az evidenter előkelő- és evidenter gaz-emberek két végletétől eltekintve az egész emberiség : ilyen. Jobb is lehetne szegény, de ilyen. Hogy ez így van, annak kétségtelenül a vagyoni érdekeknél uralkodó morális fejletlenség, tehát nagyban és egészben véve az "általános erkölcsi műveletlenség az oka, amire a XIX. század csakugyan nem lehet büszke. Megállapítható általában véve, hogy az adás-vevésnél, a pénzrejáró szolgálatnál, vállalkozásnál és egyéb produktív gazdasági munkánál nemcsak hogy a más embereknek csalárd, erőszakos vagy jogtalan megrövidítését nem tartjuk magunkra nézve világos bűnnek, de hogy azt egy bizonyos fokig elnézzük másnál is, sőt szokássá, némelykor épen az erkölcs bizonyos nemévé teszszük. Turgenjeff egy csoport vidéki orosz nemest beszélgettet egyik iratában és azok kedélyesen megállapítják, hogy a mostani kerületi főnök rendkívül becsületes ember, mivel potom 20—30 rubelért azonnal intézkedik, még pedig úgy, ahogyan az ember óhajtja. Ez a fölfogás másutt sem épen ismeretlen. Ilyen a korrupció, mint társadalmi tünemény. A légkör bizonyos neme, mely az ablakhasadékon is behat az emberhez s amiben élnie kell, mivel más és jobb nincsen. A közfelfogás lassan aklimatizálódik hozzá. A t. olvasó is nagyon jól tudja például, hogy az olyan embert, aki tisztakezű, szigorúan becsületes " és szegény tud maradni akkor, amikor mások tágabb lelkiismeret mellett meggazdagodtak, (hiszen a lopásra annyi szépítő körülírásunk van) a társaságban közhelyeslés mellett idealistának, vagy épen „bolondnak“ szokás nevezni, aki öreg napjairól és családjáról nem gondoskodik, amikor te- A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal.