Pesti Hírlap, 1896. február (18. évfolyam, 31-59. szám)

1896-02-14 / 44. szám

Budapest, 1396. XVIII. évi 44. (6162.) szám. Előfizetési árak: Egész évre .. 14 frt Félévre..... 7 „ Negyedévre . . 3 Egy hóra 50 20 Egyes szám ára 4 kr. Vidéken 5 kr. Megjelenik minden nap, f­nnep és vasárnap után is. kr. Péntek, február 14. Szerkesztőség: Budapest, Ydes­ körut 73. I. emelet, hová az lap szellemi részét illeté minden közlemény in­­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci­ körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. Moral insanity. (v. v.) Bűnös-e a képtár szerencsétlen igazgatója, vagy paralizis progresszivában szen­ved , nem érzünk magunkban hivatást e kérdés eldöntésére. De irtózattal veszszük észre, hogy már ez a kérdés is belekerült a politikai szen­vedélyek forgatagába és a kifogástalan ellenzé­kiség feltétlen követelménye, hogy ellenezzük a paralízis progresszívát. A lelkekben ott szuny­­nyad a vágy, döntsük el ezt is névszerinti sza­vazással. Miért is ne ? A népfelség erejétől duz­zadó parlament mindent megtehet, amit akar. Csak tőle függ és lehet a jog, erkölcs és min­den tudomány legfőbb fóruma, ítél elevenek és holtak fölött, de neki nincs ítélő bírája. Tűzzel, vassal kiirthat minden gonoszt, de neki nem eshetik bántódása. Mint az egyszerre megnyílt tűzhányóból a tűz és hamu, úgy ömlik belőle az erkölcs. Jaj annak, aki nem tiszta és nin­csen immunitása. Nem fáj nekünk, hogy a bűn remeg és a becsületnek végre ismét becsülete van. Szükség van a nemzet nagy erkölcsi megtisztulására, az üzérkedés és a politika frigyének fölbontására; szükség van arra, hogy a politika újra a poli­tikusoké legyen. De az a zsivaj, mely napok óta a parlamentből hangzik felénk, csak eltereli a nemzetet a kérdés lényegétől és verjék bár mellüket a hangos erkölcsbirák, e zsivaj segít­ségével menekszik meg a korrupció. De az a vad halotti tánc, melyet odabenn az elesettek holttestein tipródva járnak és az a kajánság, káröröm, hahota és aranyos humor, melylyel közéletünk szomorú jelenségeit tárgyalják, nem gyarapítja az ország erkölcsi javait. Látva ezt a fölfordulást, az ember fölveti magában a kérdést, várjon így üldözni az erkölcstelenséget, nem új fajtája-e az erkölcstelenségnek? És e kérdés után fohászkodik: Uram, ha megszaba­dítottál a gonosztól, szabadíts meg aztán az ilyen erkölcsbíráktól. Szabad-e fegyverbarátságot kötni a bűnnel, vagy a paralízis progresszívával ? Szabad-e poli­tikai siker gyanánt ünnepelni, hogy ime az or­szágos képtár igazgatója nem tud a gondjaira bízott pénzekkel elszámolni ? Erkölcs-e a tak­tikává alacsonyított erkölcs, igazság-e az esz­közzé lesülyedt igazság ? Örülni annak, hogy egy jobb sorsra érdemes zseniális ember meg­botlott, politikai bankettel ünnepelni meg ezt az elért nagyszerű politikai diadalt: mi ez ? Erkölcs talán ? Erre csak az elmekortan ad feleletet „• ez moral insanity. Igen, ott, ahol a paralízis progresszíva emlegetését „zajos, hosszantartó derültség“ fo­gadja, a moral insanity kórja dühöng. Ott az erkölcsi érzék annyira eltompult, hogy a ka­tasztrófákon kacagnak, a tragédiát bohózatnak veszik. Ott az erkölcs az ördögnek se kell, ki­véve, ha beválik taktikának. Ott az emberek nem a korrupciót üldözik, hanem egymást gyűlölik és marcangolják. Ott, akárhogyan dőljön el a harc, csak a hatalmi viszonyok változnak, de a politikai erkölcs állapota változatlan marad. A borsodi főispán bukásával helyes meder­ben indult meg a politikai megtisztulás folya­mata. Először érvényesült a nagy igazság, hogy aki a közéletben szerepet visz, az befolyásának egyetlen szemétyét sem érvényesítheti a maga javára. Aki üzérkedni akar, az ne legyen politi­kus ; aki aranyra éhes, az ne fertőzze meg jelenlétével a politikai légkört. A képviselő­házban nem volt meg valami erősen a hajlam,­ hogy ezt az igazságot önmagával szemben is diadalra juttassa. A népfelség nagyzásában csak a főispánoktól követelte meg ezt az aszketiz­­must és eszében sem volt, hogy a böjtöt ön­magára is kiterjeszsze. Csáky Albin gróf volt az, aki a képviselői kötelességek szempontját kidomborította és a parlamentnek eszébe juttatta, hogy­ az erkölcs az erkölcsbirákat is kötelezi. Mi történt azóta? A megtisztulás folya­mata megakadt. A politikai üzérek bátran foly­tathatják működésüket, az alkotmányos korrup­ció vígan tenyészhet tovább. Az országos kép­tár igazgatója állítólag a hivatali sikkasztás bűn­tettét követte el és ezen táplálkozik napok óta minden erkölcsbiró Apponyitól kezdve le egé­szen Szapáry Gyula grófig. Mi ez ? Haladás ? Hiszen azt, hogy sikkasztani nem szabad, már régen tudtuk. Ez az igazság nem újabbkori vívmány. Kiabálhatják akármilyen hangosan, gyerekesség erről beszélni. Olyan romlott, hála az istennek, még sincsen Magyarország, hogy bizonyítani kellene népének, hogy a sikkasztás tilos. Szerencsésen elérkeztünk tehát oda, hogy a régi, primitív igazságokat nagy diadallal kö­rülhordozzák és ez alatt elhalványul, elenyészik az új, nehezen kivívott igazság, hogy a politi­kusnak üzérkednie nem szabad. Pedig erre az új igazságra van szükség politikai életünkben; büntető törvénykönyvünket elég szigorúan csi­nálta meg Csemegi, csak politikai erkölcseink kódexe túlságosan lanyha és hiányos. A korrupcióról. — Jegyzetek. — — A „Pesti Hirlap“ eredeti tárcája. — Ha veszünk egy fedhetlen jellemű embert és azt beteszszük gazdaságunkba, hogy szá­munkra illő fizetésért gazdálkodjék, de nem he­lyezzük egyúttal kellő felügyelet alá és nem járunk utána magunk, hogy a szigor érvénye­süljön is, akkor az az ember el­kezd­­rom­lani.“ Az első évben fegyelmet tart, a második­ban a mi kukoricánkon egy-két disznócskát hizlal; a harmadikban baksisokat fogad el a gabna-eladásnál s ha észreveszi, hogy a jogi és erkölcsi törvények rajta nem érvényesülnek, lassan kint egészen megromlik. Sőt később na­gyon föl fog háborodni azon, ha netán elszed­nénk tőle jogtalan javadalmait. Azt, hogy eddigi visszaéléseiért meg is bűnhődjék, határozott gazságnak tartaná. Ha veszünk egy hőst, aki a szabadság­­harcban, vagy a becsület mezején, valóban nagy eszmékért fényesen és sokszor kockáztatta életét és ezt a hőst odateszszük, — ismét kellő fel­ügyelet nélkül,­­ például egy gőzmalom élére; csakhamar beáll az az állapot, hogy hősünk különböző mellékjövedelmeket csinál magának. Az első évben fegyelmezi magát; a második évben megtanulja (a többitől), hogy a malom­ban összesöprött szemetet ocsu gyanánt jól el lehet adni; a harmadikban már gondja lesz arra, hogy a zsákok lyukasak legyenek s minél több búza keveredjék a szemétbe; a negyedik­ben tovább organizálja a visszaélést, a hasznos szemetet métermázsánként eladja egyik sógorá­nak, vagy vejének pl. 50 krért; ezzel a válla­latnak becsületesen beszámol, de sógora (veje) ugyanakkor 4 iztot nyer a mesterségesen szapo­rított szemétért. Ez csak két példa, de az átlag­ember és az átlag korupció ilyen. Vannak állhatatosan derék emberek, akik ilyent nem csinálnak soha. Viszont vannak, akik sokkal merészebb dolgo­kat csinálnak s a lopás, csalás és sikkasztás művészetét csodálatos, hogy ne mondjam: irigylésreméltó finomságokig tudják fejleszteni. A mindennapi tapasztalat pedig azt mu­tatja, hogy erre a pénzre járó romlottságra nagy tömegekben képesek az olyan emberek is, akik máskülönben kifogástalan tisztességü családapák, perfekt gondolkozásu gentlemenek s a társadalmi életben — ismét „máskülönben,“ — jól meg­­érdemlett tisztességnek örvendenek, sőt nem egyszer mintaképei a jóravaló adófizető hon­polgárnak. S ha valaki, ezeket olvasván, fáradságot vesz magának arra, hogy este, napi munkája után, etnikai Röntgen-sugarakat ereszt­get át a lelkiismeretén, többé-kevésbbé észre fogja venni, hogy ezek a sugarak lelkiismeretének egyes részein áthatolnak, másutt pedig nem hatolnak át, mivel a jogtalanul szerzett pénznek az a tulajdonsága van, hogy ezeket a sugarakat vagy egyáltalán nem, vagy csak tökéletlenül ereszti át. Különben pedig ez az experimentum, a hozzávaló tudás és a velejáró rendkívüli pon­tosság következtében, a polgári társadalomban nem gyakori, hacsak ezután nem lesz az. Mindebből pedig semmiféle fölháborodás nem következik, csak épen az az induktív meg­állapítás, hogy a gazdálkodó társadalom átlaga, tehát az evidenter előkelő- és evidenter gaz-em­berek két végletétől eltekintve az egész emberi­ség : ilyen. Jobb is lehetne szegény, de ilyen. Hogy ez így van, annak kétségtelenül a vagyoni érdekeknél uralkodó morális fejletlen­­s­ég, tehát nagyban és egészben véve az "általá­nos erkölcsi műveletlenség az oka, amire a XIX. század csakugyan nem lehet büszke. Megállapítható általában véve, hogy az adás-vevésnél, a pénzrejáró szolgálatnál, vállal­kozásnál és egyéb produktív gazdasági munká­nál nemcsak hogy a más embereknek csalárd, erőszakos vagy jogtalan megrövidítését nem tart­juk magunkra nézve világos bűnnek, de hogy azt egy bizonyos fokig elnézzük másnál is, sőt szokássá, némelykor épen az erkölcs bizonyos nemévé teszszük. Turgenjeff egy csoport vidéki orosz nemest beszélgettet egyik iratában és azok kedélyesen megállapítják, hogy a mostani kerü­leti főnök rendkívül becsületes ember, mivel potom 20—30 rubelért azonnal intézkedik, még pedig úgy, ahogyan az ember óhajtja. Ez a föl­fogás másutt sem épen ismeretlen. Ilyen a korrupció, mint társadalmi tüne­mény. A légkör bizonyos neme, mely az ablak­­hasadékon is behat az emberhez s amiben élnie kell, mivel más és jobb nincsen. A közfelfogás lassan aklimatizálódik hozzá. A t. olvasó is nagyon jól tudja például, hogy az olyan embert, aki tisztakezű, szigorúan becsületes " és szegény tud maradni akkor, amikor mások tágabb lelki­ismeret mellett meggazdagodtak, (hiszen a lopásra annyi szépítő körülírásunk van) a társaságban közhelyeslés mellett idealistának, vagy épen „bolondnak“ szokás nevezni, aki öreg napjairól és családjáról nem gondoskodik, amikor te- A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal.

Next