Pesti Hírlap, 1896. március (18. évfolyam, 60-90. szám)
1896-03-15 / 74. szám
8 PESTI HIRtAP 1896. március 15. NAPI HIBEE. -- (Személyi hírek.) Bécsből távirják, hogy az osztrák közoktatásügyi miniszter tegnap Sembratovics és Kopp tábornokokat fogadta. — Goluckowski gróf külügyminiszter, ma reggel Berlinből Bécsbe érkezett. — (A király) 8 felsége Mentoneban ma délután 5 óráig dolgozott. Ezután ő felségeik a kertekben egy órahosszat sétáltak. (Egyházi kinevezések.) A király a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére a munkácsi görög szertartású katholikus székeskáptalanban Gébé Viktor éneklő-kanonoknak a nagyprépostságra, Jámbor Antal őr-kanonoknak az olvasókanonokságra, Jakovics János iskolás-kanonoknak az éneklő-kanonokságra, Fejér Emánuel kancelár- kanonoknak az őr-kanonokságra és Turjay János hetedik vagyis utolsó kanonoknak, az iskolás-kanonokságra való fokozatos előléptetését jóváhagyta; azonkívül Marosics Mátyást, a fiumei gimnázium tanárát és hitoktatót, valamint Perkovics Antal alesperest és ogulini plébánost a modrusi illetve a zengai székes káptalanhoz címzetes kanonokokká nevezte ki. (Katonaorvosi kinevezések.) A király dr. Mocsar Adolf törzsorvost és a szizeki honvédállomás orvosfőnökét, a sziszeici honvéd-kórház parancsnokává nevezte ki és megengedte, hogy dr. SDomsitz Mihály pécsi 8. honvéd huszárezredbeli tartalékos főorvos, a honvéd orvosi tisztikar tényleges állományába 1896. évi március hó 1-vel áthelyeztessek.• (Nők tisztelgése Wlassicsnál.) Wlassics Gyula kultuszminiszternél a budapesti hölgyek küldöttsége tisztelgett ma délelőtt, amely ezer budapesti hölgy aláírásával ellátott hálaföliratot nyújtott át a miniszternek s kifejezte a miniszter előtt köszönetét azért, hogy Magyarországon a nőknek lehetővé tette a tudományos képesítés magasabb fokozatainak elérhetését. A küldöttséget a miniszternél a képviselőház egy külön termében Nedeczey János országgyűlési képviselő mutatta be, mire a minisztert a halafelirat szerkesztője és ennek átnyújtása körül megindított mozgalom vezetője, Ábrányi Kornélné, született Katona Klementina úrnő üdvözölte, mire Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter válaszolt, fölemlítve, hogy a társadalom nagy viszásságának tartotta mindig azt a fölfogást, hogy a nők elvileg el legyenek zárva a magasabb tudományos kiképzéstől. Ennek a fő fogásnak nincs is más támasza, mint a megszokottság s az előítélet. De sem a megszokás, sem az előítélet nem mértéke valamely fölfogás helyességének vagy helytelenségének. Ez a reform az igazság diadala és a kellő határok kosan végrehajtva, remélhetőleg a magyar társadalom műveltségi kincsének gyarapítására vezet, anélkül, hogy igazat adna, az előítélet azon igen kevés számú de makacs híveinek, kik társadalmi fölforgatást láttak ebben is. Szola nem organizált versenyt akar megindítani a férfiak és nők között a szakpályákra, de azt sem akarhatja, hogy az a nő, akit najlamai, tehetségei a tudományos pályára vonzanak, akinek talán utólérhetlen a családi élet hivatásának betöltése, elzárva legyen attól, hogy a lelke magasabb szárnyalását kövesse és nemzete tudományos intelligenciáját szaporíthassa A miniszternek ezután átnyújtották az ezer hölgy által aláirott memorandumot. (Egyetemünk első női hallgatója) Az egyetem bölszerzeti fakultásának már van egy rendes női hallgatója, Glücklich Vilma, ki egy fiumei felsőbb leányiskola tanítónője volt, most pedig matematikát és fizikát tanul az egyetemen. Férj kollegái természetesen a legnagyobb előzékenységgel és udvariassággal viseltetnek vele szemben. (A második évforduló.) E hó 22 ikén lesz már második esztendeje Kossuth Lajos halálának. A főváros kegyeletes és feledni nem tudó közönsége nem kisebb fénynyel fogja e napot megünnepelni, mint a tavalyi 22-ikét. Vasárnap, 22-ikén, délután nagy gyászmenet zarándokol ki a temetőbe a Kálvin-térről a múzeum-köruton és Kerepesi uton át. A rendező bizottság fekete szegélyű nagy vörös plakátokon hívja föl a polgárságot, hogy ez utakon levő házakra gyászlobogókat tűzzenek ki. (Május 1) A fővárosi munkások erősen készülnek a május elseje megünneplésére. Tegnap ez ügyben a szocialisták népes gyűlést tartottak. Véresebb szájú vezéreik azt hangoztatták, hogy a májust csak egy általános sztrájkkal lehet méltóan megünnepelni. A higgadtabb elemek persze perborreskálták e túlmerész tervet és mikor szavazás alá bocsátották a kérdést, csakugyan kevesen voltak mellette, hangoztatva azt, hogy az általános sztrájk egyenlő volna a hazaárulással akkor, mikor az egész nemzet ünnepel.Végre megállapították a május elsejei programmot. (Az akadémia) III-ik osztálya 1896. márc. 16-ikán, hétfőn d. u. ülést tart, amelynek tárgyai: 1. Mihalkovics Géza r. t.: Az orrüreg fejlődéséről. 2. Schuller Alajos r. t.: A Röntgen-féle sugarak magyarázatáról. 3. Lengyel Béla r. t.: Adatok a calcium vegytanához. 4. Kenek Frigyes részéről China alkaloidok hydro származékai, előterjeszti Ilosvay Lajos 1. — (Szenzáció a börzén.) A budapesti börze látogatói a mai nap folyama alatt épen úgy végezték a dolgaikat, amint azt máskor szokták cselekedni. Vettek és adtak a szokásos zajban. Az élénkség csakis börzei volt, ami azt jelenti, hogy csinos volt. Semmi, de semmi különösebb dolog sem adta elő magát. A férmirozó hírek nem érkeztek, váratlan és nagy bukás nem izgatta a kedélyeket, még pofozkodni sem pofozkodtak, úgy ment minden, mint a karikacsapás, legalább egy ideig, mert egyszer csak mégis történt valami, ami fölizgatta a kedélyeket, ha mindjárt pár percre is. A kötések idején, abban az egyhangú zűrzavarban, valami csodálkozó kiáltás hangzott föl, ami azután ismétlődött, más és más torokból kelve ki. Az első pillanatban, mikor a legnagyobb rész csak érzett valamit, de amikor már az amulat hangjai fölcsendültek volt, csodálatos, vészjósló csönd állt be, hogy később annál nagyobb legyen a zajongás. A csöndben a tömeget képező börzsánerek gyorsan szétváltak s mintegy utat nyitottak valakinek, aki a szenzáció eleven oka volt. És ez a valaki, akinek a nevét nem telefonozták meg, de akit a hir végén Kohn Mórnak fogunk nevezni, nagy lassúsággal, ünnepélyes komolysággal s határozottan drámai pózban haladt el az emberek képezte utcán, ámulatot keltve azokban, akik látták. Pedig mindenki ösmerte, mert az illető a börze látogatója, aki ezerszer megjelent ott s aki csak most, ezeregyedszer keltett határozott feltűnést. Tüneményszámba ment, ami váratlanul támadt, hogy szájlátékká tegye az embereket. De még milyen tüneményszámba, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a börzén, ahol a játék erősen lenyűgözi az urakat, holmi kisebb eseményekre fittyet sem vetnek. Akadtak egyesek, akik félénkséggel, tiszteletteljesen simogatták meg a ruháját s akadtak egyesek, akik a meglepetés és a csodálkozás hatása alatt mosolyogtak. Az a valaki, aki ilyen szenzációt tudott kelteni, meg se szólalt. Nem dobott oda ezer és ezer papírt potom áron s nem ígért ezreket az omnibusz-részvényekért. Semmit se tett mást, csatt megjelent. A szenzáció természetesen nem tartott soká s a börzei műveletek mihamar megindultak a maguk módja szerint. Ám azért itt is, ott is, sőt később az utcákon is, meg a kávéházakban is lehetett hallani, amint ez, vagy az a börziáner, aki a börzei tüneménynek eleven tanúja volt, a maga módja szerint újságolta: — A Kohn Mór kismagyar öltőidben jelent meg a börzén. — (Az egyetemről) Érzékeny búcsút vett ma az egyetemi ifjúság Klupathy Jenő dr.-tól, a physika kiváló tanárától, aki elhagyja most a tanszéket, hogy azt Eötvös Loránd báró dr.-nak, akit eddig helyettesített, átadja. Ez alkalomból a hallgatót rendkívüli ovációkban részesítették, Balázs Dezső pedig az orvostanhallgatók, Besski Jenő a bölcsészethallgatók nevében tolmácsolta az egyetemi ifjúságnak szeretett tanára iránt táplált szeretetét és ragaszkodását. Dr. Klupathy erre szintén szép szavakban megköszönte azon megtiszteltetést, melyben az ifjúság részesítette s lelkes éljenzéstől kísérve elhagyta a tantermet. (A kiállítás látogatottsága.) Hogy a kiállítás mily nagy látogatottságnak fog örvendeni, legjobban kitűnik azon nagyszámú jelentkezésekből, melyek a „Millennium utazási- és ellátási vállalalai‘-hoz beérkeznek. ” Úgy a vidékiek, valamint a külföldi közönség, jó eleve biztosítani akarják magukat, hogy ne legyenek kitéve a lakáskeresés kellemetlenségeinek, mely sajnos, sok esetben eredménytelen is lesz. — Hogy a vállalat az elhelyezésről kellőképen gondoskodhassál ismét két szép nagy házat bereit, melyeket elegáns, tiszta uj bútorozattal, szállodaszerüveg rendez be. — (A IIők magyar osztálysorsjáték húzását) ma délután befejezték. A főnyeremények mind olyan sorsjegyekre estek, amelyeket tized, huszad részekben adtak el. A 100,000 koronás főnyereményes 20/36 részes sorsjegyet Körös Albert adta el Szegeden. A 60,000 koronás nyeremény sorsjegye S.A.-Ujhelyen kelt el Lőw Mihálynál. A 40,000 koronásét Heintze Károly adta el Budapesten. A 30,000 koronás sorsjegy Hebbert Irmánál kelt el a városháztér 4. sz. a. A 20,000 és 15,000 koronát nyert sorsjegyeket pedig Heintze Károly főgyüjtődésében adták el. — (Helyi hajók közlekedése.) Az I. cs. kir. szab. Duna-gőzhajózási társaság közhírré teszi, hogy a helyi hajók az újpesti kikötőben, levő vastag jég miatt egyelőre csak a vámház és Ó-Buda között közlekednek — (Váltóhamisító polgár.) Mint nekünk levelezőnk sürgönyei, Kőrösladányban nagy feltűnést keltett Diószeghy Kálmán előkelő polgár elfogatása, aki egyik vagyonos fővárosi rokonának nevére háromezer forintos váltót hamisított. Diószeghyt Szeghalmon fogták el és fölhozták Budapestre. (Március 15.) A budapesti egyetemi hallgatóság által minden évben rendezni szokott március 15-ijei matiné holnap délelőtt fél tizenegy órakor lesz a vigadó nagytermében. A már ismertetett műsort még egy számmal megtoldotta a rendezőség: Török Irma, a nemzeti színház tagja, zongorakíséret mellett szavalni fogja a Homnalan című melodrámát. A szózatot nem a budai dalárda, hanem a népszínház férfikara fogja énekelni. A terézvárosi polgári kör ma este tartotta a szabadságharc évfordulója alkalmából a minden évben szokásos emlékünnepet. A négy nap jelentőségét dr Politzer Gusztáv, a kör háznagya, méltafa hazafias szép beszédben. Ezután ünnepi lakoma volt, melyen a kör tagjai számosan vettek részt. (A budavári honvédszobor kisebbítve és ércbeöntve ) Zala György budavári honvédszobrának rendkívül sikerült ércbeöntött kisebbített mására hívjuk föl. olvasóközönségünk figyelmét és erre vonatkozólag utalunk mai számunk hirdetési rovatára. E minden izében magyar műemlék lakások, egyesületi helyiségek, tanácsnodó termek, iskolák hazafias díszéül szolgáló legalkalmasabb műtárgy, milyennek hiányát már régóta éreztük. A szoborra vonatkozó megrendelések Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai) könyvkereskedéséhez Budapesten (Andrássy ut 21. sz. a.) intézendők.) — (Hymen.) Wechsler Adolf ur Miskolcról, eljegyezte Mezei Hana kisasszonyt Budapesten. Lessner Imre bécsi kereskedő oltárhoz vezette Dukes Dóra kisasszonyt, Dukes M. a hasoncímű bécsi hirdetési iroda tulajdonosának leányát. (A Duna) tegnap óta ismét áradt az egész folyam mentén. A folyammérnökséghez érkezett jelentések szerint további áradás már alig várható, ha csak nagyobb esőzés nem következik be. A fővárosnál még 50—60 centiméternyi áradás lesz. A mai vízállások a következők : Pozsony 545 cm., áradt 15 cmt., Komárom 498 cm, áradt 29 cmt., Budapest 450 cm., áradt 42 cmt., Ercsi 384 cm., áradt 40 cmt., Duna- Földvár 344 cm., áradt 68 cmt., Paks 400 cm., áradt 80 cmt., Baja 432 cm., áradt 80 cmt. — (Halálozás) . Temesvárott e hó 13-ikán meghalt özv. Fajner Károlyné, szül. vaszkai Kardos Mária, élete 70 ffő évében. Deckner Ádám iparos, Székesfehérvár egyik legrégibb polgára, rövid betegeskedés után 59 éves korában elhunyt Budapesten. Nagy számú család gyászolja. — (Tavasz) A korcsolyázás örömeinek vége. — Budapest hölgyközönségének találkozóhelye nem a városliget korcsolyapályának sima jégtükre többé, hanem a kirakatok fényözönétűl megvilágított váciutcai körző. — Ott látjuk a kora esti órákban szép ,kesfővárosunk előkelőségeit, szépségeit, amint a fény-árban úszó üzletek pompázó kirakataiban gyönyörködnek. Ezek közül, mint mindig, úgy most is, kiválnak a Zwieback Lajos és testvére-cég nagyarányú divatáruházának kirakatai. E cégnek szakavatottságáról előnyösen ismert főnöke — Herz Rezső úr — csak az imént tért vissza párisi és berlini útjáról, beszerezvén mindama különlegességeket, miket e világvárosok hírneves műtermei a tavaszi évszakra létrehoztak. E páratlan választékú, kizárólag a Zwiebackcég számára készült eredeti felöltő- és ruhamodellek azonban — könnyen érthető okokból — nem kerülnek a cég kirakataiba, nehogy utánoztassanak és így általánossá, értéktelenné váljanak. Ha még fölemlítjük, hogy e cégnek kitűnő, kipróbált munkaerővel ellátott műhelyeiben készülő öltözékek úgy szabatosságuk, mint nemes ízlésre valló kiállításukkal napról-napra "s nagyobb tért hódítanak maguknak urhölgyeink körében, akkor röviden jeleztük ama tulajdonságokat, melyek révén hölgyeink a Zwieback Lajos és testvére áruházát székesfővárosunk előkelő, megbízható cégei közé sorolják. (Meggyalázott szép leány.) Schatelesz Etelka egy belgrádi kézművesnél kapott alkalmazást s miután ott jól folyt a dolga, arra határozta el magát, hogy húgát is magához veszi. A húga elmebeteg volt s ő maga akarta gondozni. Miután ennek a Magyarországon tartózkodó elmebeteg leánynak nem volt útlevele, hát Schatelesz Etelka azt eszelte ki, hogy ő a gazdája feleségének adja ki magát, a húga pedig az ő útlevelével lép Belgrádba. Mikor az elmebeteg leány Zimonyba érkezett, Schatelesz Etelka a gazdájával együtt átment oda. Dehát mindjárt baj adta elő magát. Az őrült leány ugyanis lármázni kezdett, hogy ő nem használja a nénje útlevelét. Ennek a következménye azután az volt, hogy a rendőrség mindhármukat letartóztatta. A kihallgatás után az őrült leányt és Schatelesz Etelka gazdáját szabadon bocsátották, de Etelkát a rendőrök fogva tartották és meggyalázták. A gaz rendőröket, akik öten voltak s akiknek baromi bánásmódja folytán a leány megbetegelt, mihamar letartóztatták s a vizsgálat erősen folyni. (A monte-carlói Játékbank engedélyének meghosszabbítása.) Albert monacói fejedelem a montecarlói játékbank engedélyét öt évre meghosszabbította. A bank ezentúl évente két millió frankkal többet fog fizetni neki s egy másik kaszinót s épít, 20 millió frank költséggel.