Pesti Hírlap, 1896. március (18. évfolyam, 60-90. szám)

1896-03-22 / 81. szám

1896. március 22. P­ESTI HÍRLAP miként ürülnek meg az egyes páholyok, miként sietnek a mamák haza leányaikkal, miként menekülnek a nem Velük finövendékeikkel ... úgy, hogy a tragédia kö­zepe táján már alig maradt hölgy-publikum a szín­házban. Én e közben, a kuliszszák között hajba kap­tam Jágó úrral és megtiltottam neki, hogy továbbra is Desdemonát, a nyílt színen, ilyen ocsmány szavak­kal szidalmazza, de mit sem használt, ő tovább gorombáskodott, amíg csak a tüdejéből tellett. Másnap tele volt ugyan pénzzel a zsebem, de szégyenlettem még az utcára is kimenni, de hogyis ne, mikor még az istenben boldogult Kovács Pál is megjegyezte kritikájában, hogy a győri női közönség kissé több kíméletet érdemelt volna! Még mai napig is tartja magát a hír, hogy ezen előadás óta a győri színi­bizottság egyszer s minden­korra kikötötte, hogy ott „Shakesperet“ soha többé előadni nem szabad . . . Faludy Antal. TUDOMÁNY. * (A magyar tudományos akadémia) I. osztálya március hó 23-án, hétfőn, délután 5 órakor ülést tart, amelynek tárgyai: 1. Pécs Vilmos lev. tag.­­„A magyarok ősi nevéről Bíborban született Konstan­­tinusnál.“ 5. Simonyi Zsigm­ond r. tag. „A Königs­berg! Töredék egy érthetetlen helyéről.“ 3. Hegedűs István mint vendég. „Guarinus és Janus Pannonius.“ * (A kir. magy. természettudományi tár­sulat) engedve az általános óhajtásnak, a Röntgen­féle fotográfiákról megint népszerű előadást tart e hó­nap 26-ikán, csütörtökön, este 6 órakor a műegyetem I. emeleti b. 4. számú termében. Ezúttal Strauss Ár­min műegyetemi tanársegéd tart kísérleti mutatvá­nyokkal kapcsolatos előadást e címen: „Lénárd és Röntgen“. Belépő jegyek a társulat titkári hivatalá­ban osztatnak ki szerdán délelőtt 10—12 órakor és csütörtökön. KÉPZŐMŰVÉSZET. * (A bécsi mű­vész-egyesü­let kiállítása.) Bécsből távírják. Ő felsége ma nyitotta meg a mű­vész-egyesület évi kiállítását. Az ünnepélyes megnyi­tásnál jelen voltak : Lajos Viktor főhercg, a cum­­berlandi herceg, Gautsch báró közoktatásügyi minisz­ter, Lichtenstein herceg főudvarmester, Trauttmansdorf gróf főkamarás, Szécsen gróf udvari főmarsall, Lozé nagykövet és Kielmannsegg gróf helytartó. Steininger­­nek, a bz­űvészegyesület elnökének beszédére ő felsége a következőleg válaszolt: „Örvendek, hogy az évi kiállítást ma is megnyithatom és így bizonyítékát adhatom be­cslésemnek, melylyel a művészegyesület iránt vi­seltetem.“ Az uralkodó ezután megkérdezte, vájjon sokan vesznek-e részt a kiállításban, majd cerclet tartott, mire megkezdte körútját a kiállításon. * (Egy angol festő halála.) Londonból tele­­grafálják, hogy ott Richmond hírneves angol festő tegnap meghalt. Richmondot hazáján kívül különösen Parisban és Németországban ismerték, hol indiai táj- és genreképeivel sok elismerést szerzett. Tagja volt a londoni képzőművészeti akadémiának. IRODALOM. * (A szerelem zarándoka.) Zólyomi K. Vil­mos, kinek nevével először találkozunk irodalmi té­ren, lefordította Washington Irving „Szerelem zarán­doka“ c. elbeszélését. Azoknak ajánlja, akik „igazán szeretnek“. A fordítás gondos és a poétikus beszély magyar mezben is méltó az olvasásra. A könyvecs­két a Légrády testvérek műintézete rendkívül ízlése­sen állította ki. * (Az örökösödési eljárásról) alkotott és életbelépett 1894. XVI. t.-cikk valamint az annak életbeléptetése és végrehajtása tárgyában kibocsátott rendelet külön kiadásban, dr. Nyu­lászi János kassai ügyvéd magyarázatos jegyzeteivel ellátva megjelent Politzer Zsigmond kiadásában Budapesten. A zseb­könyv alakú, csinos kiállítású vászonkötéses könyv­e67 lapra terjed, tartalommutatóval és tárgymutató­nál is el van látva s törvénykezési használatra van , szánva.­ * (A közjegyzői törvények magyarázata.) ezalatt az 1874. XXXV. és 1880. VII.törv. cikkek. Valamint az ezzel összekapcsolt örökösödési eljárásról szóló 1894. XVI. t. c. idevonatkozó intézkedéseeinek­­teljes kommentárja jelent meg dr. Blum Béla pécsi ftír közjegyzőtől a Grill Károly cégnél Bpesten. A 318 lapra terjedő könyv a három törvény intézkedéseit egy­máshoz tartozóságuk rendje szerint fűzi össze­s sza­­kaszonkint kommentálja, végül pedig az örökösödési­­ írásról alkotott egész törvényszöveget közli az élet­­éptetési rendelettel s annak iratminta mellékleteivel egyoz színház és zene. * (Színházak jövő heti műsora.) A m. kir. operaház műsora: hétfőn nincs előadás, a várszín­házban. A tévedt nő, kedden A falu roszsza (3-szor), szerdán Tanhäuser, csütörtökön Parasztbecsület, Vióra, pénteken A bibliás ember, szombaton Hunyadi László, vasárnap A falu roszsza. A nemzeti színház műsorai hétfőn Makrancos hölgy, kedden Honthy háza, szerdán Liliomfi, csü­törtökön Bál után, Huszárszerelem, pénteken Stuart Mária, szombaton Egy szegény ifjú története, vasár­nap A nők barátja, hétfőn A nagymama. A népszínház műsora, vasárnap d. u. Holto­miglan, este A 3 Kázmér, hétfőn A 3 Kázmér, ked­den Hoffmann meséi, szerdán d. u. A 3 Kázmér, este Az istennő, csütörtökön Orpheus a pokolban, pénteken A 3 Kázmér, szombaton „Gyerekasszony“ 1-szür, vasárnap d. u. Virágcsata, este „Gyerek­asszony.“ * (A Tücsök a tűzhelynél) premierje, mint nekünk Bécsből sürgönyzik, fényesen sikerült. Régen, vagy táb sohasem volt ily zajos estéje az operának. A sok halasztgatás után végre előadhatták Goldmark operáját és a díszes közönség sokszor ki­tapsolta a szerzőt és a szereplőket. Az első fölvonás­ban nagyon tetszett Renard kisasszony (Dot) dala, a második felvonásban Schrödter aratott viharos tet­szést Plummer áriájával. A harmadik fölvonás előtti közzenét is zajosan megtapsolták. Jalin igazgatót is többször hívták. Goldmark az első fölvonás után nem akarta elhagyni páholyát, de a második fölvonás után mégis engedett a hívásoknak. Ötször jelent meg a függöny előtt. A harmadik fölvonás után a közön­ség állva maradt és úgy tapsolta ki a szereplőket és a szerzőt tizenkétszer. Végül Jahnnak is újból meg kellett jelennie, akivel a szerző a közönség ujongása mellett kezet szorított. Az előadáson jelen volt Lajos Viktor főherceg, Auer, pétervári hegedű­művész, szá­mos külföldi igazgató és kritikus. Goldmark új dalműve — mint már említet­tük — május hó első felében, a millennáris szezon legelején fog színre kerülni a m. kir. operaházban. A próbákon részt vesz maga a szerző is, aki művé­nek még u. n. zongora­próbáira is akar befolyást gya­korolni. A dalműnek szereposztása nálunk a követ­kező lesz : John, postás . . . . . Takács (utóbb Beck), Dot, neje ....... kbrányiné (v. Bárdossy I.), May, varrónő ..... Danckay Sarolta, Tackleton, babagyáros Hegedűs (utóbb Szendrey), Edward, matróz.... Broulik, Tücsök-tündérke . . . Bianchi B. (v. kbrányiné). * (Hírek a népszínházból.) Gyerekasszony cím alatt szombaton, f. hó 28-án, új darabot adnak a népszínházban, Bokor Józseftől, a Kis alamuszi és a Télen szerzőjétől. Az új énekes vígjáték főbb szere­peit Küry Klára, Gazsi Mariska, Vidorné, továbbá: Vidor, Horváth V., Kiss Mihály és Újvári játszszák. — Orpheus a pokolban csütörtökön, f. hó 19-én 49-ed­­szer kerül színre a népszínházban. * (A gyermekszínházban) ma, vasárnap, az évadnak utolsó előadása lesz. Színre kerül „Hamu­pipőke“, egyik legkedveltebb darabja a gyermekvilág­nak, Feld Irénnel a címszerepben. Jegyek már dél­előtt válthatók. Az előadás fél 5 órakor kezdődik. A (Thoman István) zongoraművész ma délután a „Telefon-Hírmondóban“ hangversenyt rendez, mely alkalommal Bródi Sándor, a kiváló író, olvas föl a Telefon-Hírmondó előfizetőinek. A hangversenyen részt vesznek még Horváth Zoltán, a nemzeti színház tagja és neje Vukovich Aranka, Váradi Margit, Son­­degg Adolf és a főváros művésztársaságának több jeles tagja. * (A Babos pocsirtát) aligha fogják lefor­­díttatni a párisi Fehér színház számára ; nem is túl­ságosan alkalmas gyermekelőadásra, de azért a Rákosi-féle színiiskola növendékei úgy, ahogy, mégis beadták a várszínház nézőterén gyér számban meg­jelent közönségnek. A mai est kevésbbé sikerült az előbbieknél. Az összes szereplők közt még legjob­­ban tetszett az Ilefeld személyesítője, akiben a vidéki színészet használható erőt fog nyerni, természetesen Folberth néven nem szerződtetné magyar direktor. Kardis Andorban jó humor nyilatkozott meg. Ara­­nyossi Jankának a címszerepben voltak sikerült moz­zanatai. Szerepeltek még Fóthy Frida, Házi Anna, Székely és Tanay, de nem valami különös sze­rencsével . (A színiakadémia előadása.) A várszínház keddi előadásán, melyet az orsz. színművészeti aka­démia rendez, a Csók című vígjátékot a Bál után magánjelenet előzi meg; a monológot Baróthy Irma másodéves növendék adja elő. A Csók főszerepeit Odry Árpád, Almási E., Schlenker Hedvig, Hajnal J­ D., Pálfy Atwat Gárfey ’­Qrg$­ .«fiú.Jeszenszky L. »­játszszák. * (Ének- és szavaló estélyt) rendezett mi este a budapesti állami felsőbb leányiskola fiatalsága az intézet dísztermében. Nagyszámú előkelő közönt­ség hallgatta végig az egyes előadásokat és nem rs fukarkodott tapssal, elismeréssel. És ezt az elismerést megérdemelte nemcsak a közreműködők mindegyike, de maga a tanári kar is, amely oly kitűnő oktatásban részesíti a gondozására bízott csemetéket. Az egyes közreműködők közt felemlítjük Kónya Zsófiát, aki Petőfinek „szülőföldemen“ című versét szavalta el sok érzéssel, Hermann Honát, aki Seitz g-moll he­gedű versenyét adta elő bravúrral, Schrodt Margitot, aki Tompa Mihály egy költeményét mondta el és Buchwald Elza s Nyáry Berta növendékeket, kik Reinecke egy nyitányát adták elő zongorán, négy kézre. De az estének fénypontja a „kecske és a hét gödölye“ (die sieben Gaislein) című zenei újdonság előadása volt; ez tudvalevőleg Humperdink Engel­­bertnek, a Jancsi és Juliska szerzőjének, nővére Wette Adelaida szövegére írt legújabb tündérregéje (a szöveget Torkos László magyarította, remek fordí­tásban,) amely ma került először minálunk előadásra és valósággal elbájolta a hallgatóságot. Az egyes köz­reműködők : Fischer Ferike, Giacomo Valéria, Barna, Aranka, Szanter Irma, Nyári Berta, Wertheimer Irén és Leichter Ilona derekasan kitettek magukért, de a siker oroszlánrésze mégis csak Krausz Gusztáv énektanárt illeti, ki ezt, valamint a többi zeneszámokat is betanította. — A közönség soraiban ott láttuk Wlassics Gyulánét is, kis leányával; a miniszter neje élénk érdeklődéssel követte az egyes zenei elő­adásokat, elejétől mindvégig és hangverseny után őszinte elismerését fejezte ki az intézet vezetőjének, Sztippan igazgatónak. * (Szabadkai Irén), a bécsi konzervatórium kitűnően végzett növendéke, tegnap tartotta meg a vigadó kis termében szép számú közönség előtt hang­versenyét. A kisasszony Beethoven, Liszt, Henselt­,­ 3 volt mesterétől Grünfeldtől játszott néhány zongora­­darabot, igen szép technikával és egyenletes billentyű­­vetéssel. Észrevettük továbbá gyönyörű ujjtartását is, a­melyet Lesehetitzkytől sajátított el Ha a kisasszony — aki ez est folyamán sok tapsot és elismerést ka­pott — kissé emancipálódik az iskolában nagy preci­zitással betanult frazírozásoktól és önállóan fogja elő­adandó műveit átgondolni és kidolgozni, még sok szépet várhatunk tőle. * (Hangverseny.) Daniela Malvina, a bérli®» opera tagja, ma szívélyes fogadtatásra talált a vigadó kis termében egybegyűlt nagyszámú közönségnél. Ro­konszenves jelenség, kellemes üde hangjával igen­ jól bánik. Legjobban tetszett a Tauber madárdala. A hangversenyen közreműködött Bürger Zsigmond gor­donkaművész is, akit szintén örömmel hallgattak. * (Reichenberg Suzanne) ma vasárnap, d. u. 3 órakor lép föl társulatával a Somossy mulatóban. Előadásra kerül Pailleron vígjátéka, „La souris“ („Az egér“), mely után Reichenberg kisasszony több mo­nológot fog előadni. * (A jótékony Kaméliás hölgy.) A nemzeti színház művészei e hó 25-én jótékony célra fognak játszani, amennyiben a várszínházban a nemzeti színház munkásnyugdíj-intézetének javára előadják a Kaméliás hölgyet. Az összes szereplők lemondtak a fellépési díjaikról. * (Sólymod színésziskolája) kedden, már­cius 24-én, délután 3 órakor — a saját helyiségében — József-körút 17. szám alatt tartja ezidei II. vizs­gálati előadását, amely alkalommal Hennequin Három, kalap című 3 felvonásos vígjátéka kerül előadásra. A­ darab főszerepeit azok a növendékek játszszák, akik ez idén végeznek. Az előadást bárki megnézheti, aki az iskola helyiségében előre gondoskodik jegyről. * (A „Nemzeti Zenede“) 1. évi március hó 29-én délelőtt 10 órakor az intézet helyiségében (IV. Koronaherceg­ utca 10 sz.) az intézetnek végleges el­helyezése tárgyában rendkívüli közgyűlést tart. * (Színészet a vidéken.) Egerben Szalkay Lajos, a szepességi színészet igazgatójának kitűnő idénye van, az elmúlt héten mindennap zsúfolásig telt ház volt. „Rika“ kétszer egymásután került szinre olyan telt ház előtt, hogy minden talpalatnyi hely el volt foglalva. Szalkayné Kövessy Rózsa jutalomjáté­kául tegnap „Citerás“ operett került színre; a közön­ség zajos ovációkban részesítette a kedvelt primadon­nát, minden énekét meg kellett ismételnie. A közönség közt nagy az érdeklődés „Három Kázmér“ bohózat iránt, amely szerdán kerül bemutatóra, még utolsó előadásul színre kerül: „Nők barátja.“ A kedvelt tár­sulat vasárnap fejezi be működését és húsvét vasár­nap újonnan szerződtetett tagjaival Rimaszombaton kezdi meg az idényt. Kövessy Albert színtársulata Nyitrán folyó hó 17-én Hegyesy Mari vendégszereplésével fejezte be csaknem három hónapig tartó szezonját. Nyitrának eddig két hónapos szezonjai is minden irányban na­gyon mérsékelt eredményűek s a jóravaló színtársulat

Next