Pesti Hírlap, 1897. március (19. évfolyam, 60-90. szám)

1897-03-01 / 60. szám

1897. március 1. PESTI HÍRLAP ______________­—mam­om—m­úmiám magyarok, hogy mit irt az újságjába Kulcsár uram, vagy mibe hepciáskodott bele tekintetes Helmeczy Mi­hály ur. Az egyik nagyapám majdnem viceispán lett azért a híréért, hogy Kemény Zsigmonddal levelezik, hozzá is tették minden bemutatásnál: „levelezik Ke­mény Zsigmonddal!“ Az egész levelezés abból állt, hogy bort és almákat küldözgetett Keménynek min­den őszszel. És mert ünnepeltek voltak az eleink, hát szépek is voltak. Egy-egy képes lap hozta az arcképeiket, azokat a végiggombolt attilás acéltnet­­szetteket kihajtott inggallérral, a nyakukba kanyarított fantasztikus köpenyegekkel. Áhítattal járt kézről kézre egy ilyen kép. De szép ember! Milyen elmélyedő a tekintete ! Nézze komám uram ezt a homlokot. De maguk eleink is értették a csíziót és a Petricsevics- Horváth Lázár arcképét azért nem adta ki Vachot, mert Petricsevics púpos nyomorék ember és a per­­szonája rontaná az illúziókat a vidéken. Valami különleges lénynek képzelték az újság­írót, excentrikusnak, aetherinek, kiki a saját esze sze­rint és csak az az egy látszott bizonyosnak róla, hogy attila van rajta, pergamentekercs a kezében, ahogy a szobrokon látszik és hogy a szózatot énekli . . . folyton énekli. Kedves zöld idők! Azt mondanám, hogy akkor kellett volna élnünk és újságot írnunk, de ha meg­gondolom, hogy azóta már úgyis meghaltunk volna, hát belenyugszom, hogy most írjuk az újságokat — m­éltóztassanak szintén belenyugodni. Végre is könnyű volt, sőt magától jött a nagy­ság a mi öregjeinknek. A sajtó még néma volt, vagy legalább dadogó, megkötött kezű gyermek, tehát az újságírók növekedtek meg, mint árnyékos zárt udva­ron a platánok, melyeket kihúz a napfény a házfe­delek fölé. A teljes verőfényen úgy kellett annak lennie, hogy a sajtó lett nagy, munkásai pedig szür­kék és jelentéktelenek, mint a selyemgubók, melyek minden lefejtett szál után kisebbek-kisebbek és csak abban a nagy szövetben érvényesülnek látatlanul, névtelenül, mely a szabadság magna chartája, melyen keresztülszövődik minden, ami az emberi agyvelők­ben mozgott s melyből visszamegy tovább mozogni más és más agyvelőkbe, ami egyszer benne volt. De önök ezt talán nem hiszik. Más és más képek élnek önök előtt a sajtóról. Önök előtt a rettenet ruhájába öltözik az a nagy papírlepedő, az élettelen alakú hatalmas Valaki, amely mindennap eltűnik örökre és mindennap elő­jön újra, hogy soha el ne múlhasson, mely fenyege­tőzik, int, támad és véd és ítél elevenek és holtak fölött. Mások ismét úgy látják az új­kor e fenséges szörnyetegét, mint egy fénygolyót, mint egy világító lámpát, melyet a muslincák egész raja dong körül. Egy raj parasztja, mely újságíróknak adja ki magát. És sokan vannak, akik e muslincák miatt a lámpást szeretnék eltörni. Nos végre oda jutottam, tisztelt hölgyeim és uraim, ahova akartam, a közönség igazságtalanságá­hoz. A közönség már elfeledte a régi nagyokat, kik sírjukban vannak és nem mondja, hogy mi az ő folytatásaik vagyunk, pedig igaz — de mindennap látja e muslincákat a fénygolyó perifériáján és azt mondja, hogy ezek a mi folytatásaink, pedig nem igaz. Örömmel látjuk itt önöket, hogy megismerjenek s ami prózai valóságunkban se jobbaknak, se rosszab­­baknak, amint vagyunk. Isten hozta nálunk! * *­­ * Ezután Szápáry Pál gróf játszott cimbalmon néhány kedves magyar nótát. Érzéssel és művészet­tel. A gróf általános feltűnést keltett e debütjével, melynek érdekessége nagyban hozzájárult a programm érdekességéhez is. Az újráztatásokkal a közönség alig győzött betelni. A cimbalomjátékot igen kitűnően kisérte Noszéda Károly úr, az opera tagja. Most Helvey Laura úrnő, a nemzeti színház művésznője, szavalta el Inczédy László nov című hangulatos költeményét. A művésznő gyönyörű ég­színkék toiletteje, bal karja fölött virággal, is igen kel­lemes hatást keltett. A bensőséggel és finom művé-­­­szettel való előadást hosszasan tapsolták.­­ Verő György eddig itt ismeretlen operettejéből, Az oroszlánvadász-ból került ezután bemutatóra há­rom énekszám. Verőné Margó Célia úrnő Gaston be­lépő dalát énekelte el általános nagy tetszést aratva, aztán pedig Hegyi Aranka úrnő egy bájos keringőt. A népszínház kitűnő primadonnája igazán elemében volt ma, gyújtott és lelkesített. Mindketten pedig Margó és Hegyi a baba-duettel még fokozták a tetszést. Jókai Mór, az Írók atyja sem, feledkezett meg övéiről. Egy szellemes monológot irt Hipparasa cím­mel s ezt Helvey Laura úrnő adta elő, tetézve vele a mai szép sikereit. A verses munkát figyelemmel hall­­­­gatták s az utána fölhangzó éljenek szerzőnek és előadónak egyaránt szóltak. A monológból adjuk a következő részt : Hipparasa. De most a végső terhelő tanút idézem, archonok, elétek : ime Látjátok rajtam ezt a chlamyst ? — no, ugy-6 Pompás darab! — Tudjátok, hogy miből Van szőve ? Lenből ? — vagy csalánból ? —N Oh nem, Nem Indián termett selyemfonálból, Ez egy bysszus-szövet, melyhez való Fényes sörényt csak a tengerfenék Nemes kagylója termel: — ritkaság! , Ilyet királykisasszonyok viselnek. Tapintsátok meg: úgy ítéljetek. Felséges Pallas! Aki a szövés Művészetének istennője vagy: Nézd! És becsüld meg: vakmerő Arnelme Vesztére szőtt versenygő fátyola E­ehlamys mellé téve, nemde kapca? Hát még a hímzés rajta! Szinarany, Mely rózsaszínben ég, mig az ezüst Azúrkék. Perzsa mágusok nagy titka ez, S e gyöngyök itt, amelyek chlamysom Csücskéin ráncot húzva, függenek, Meleagrina margaritifera Csodás termékei: nagy ritkaságok. Ez a chlamys (már megbecsültetem­) Királynék között is megér egész Hajótehernyi cinnamomumot. — Ezt hozta én nekem ajándékul A férjem, a drága Alcibiád, A nagy királyvárosbul Ninivébül, Hová követül küldette magát. Noiszen tudjátok jó bölcs archono­! Micsoda város az a Ninivé? Hol tárva nyitva a két templomi, Nem a mi tengerszülte Aphroditénk ! Hanem Báltis, chylissa fanumi. Már most, ha van „psyche“ és „lógis”” Hellásban és „hysteron proteron“ Ebből ítéljetek, milyen nagyot kellett egy vándor férjnek véteni Hitvesi hűség megszegésiben, Hogy Ninivébül haza vitorlázva, Ily drága chlamyst hozzon a nejének? Ez a chlamys egy válóperre indok!" — És mindent bizonyítok fényesen És most követelem ti tőletek, Vágjátok szét hymeni láncaink. Az utasítás szerint Alcibiadesnek két karjára kellett volna kapni Hipparasát és úgy vinni ki. Az itt Alcibiades gyanánt szereplő rendezőnek, Szeredai Leónak, azonban meg kellett elégednie az­zal, hogy karján levezesse a művésznőt, kit ez útjá­ban a közönség lelkes éljenzése kísért. A piece de resistance egy eredeti genrekép »A bakancsos és picard­ leány«, melyet Schneider után ez estély alkalmára dolgozott át Reiner Ferenc. A picard leány szerepében Killy Klára kisasszony francia jelmezben igen kedves jelenség volt. Leomló sárga hajával, kopogós topánkás és rövidke szoknyájával mintha egy párisi színpadról termett volna ide. S emellett franciául csevegett­­ közbe-közbe törve egy­­egy magyar szót. A jelenet azt a furcsaságot ábrá­zolja, amikor egy picard leányhoz magyar bakát szál­lásolnak be s a baka igyekszik vele megértetni ma­gát. Ez a baka pedig Tollagi Adolf ur, teljes uni­formisban, a maga szeretetr­eméltó humoros ötleteivel folytonos derültséget keltve. Küry Klára közben egy uj francia kuplét, az Aubert kacagó dalát és a Lam­lette-t énekelte el gyönyörűen és játszott, kaca­gott, táncolt úgy, hogy igazán maga a jókedv és tem­peramentum volt. A tapsoknak persze se vége se hoszszú ... Aztán frissen kivitték a székeket és megkezdő­dött a bál. Valóságos nagy bál, a főbál, ahogy újság­­irói szójárás szerint a szuperlativuszban beszélni lehet. A hírlapírók köztársaságában a képviselőház tagjai közül is sokan voltak, mint gr Thoroczkay Mik­lós, gr Teleki Sándor, gr. Zay Miklós, gr Zichy Ala­dár, gr Zichy János, Mikszáth Kálmán, Buzáth Fe­renc, Fenyvessy Ferenc, Pap Géza, Egyedi Arthur, Neumann Ármin, Bolgár Ferenc, Heltai Ferenc, Ser­bán Miklós, Visontai Soma, Pichler Győző, báró Fei­­litzsch Bertold, dr Farkas László, stb. stb. A tánchoz a Radics zenekara muzsikált. Dolga elég volt. Az újságírók, akik hozzá vannak szokva az éjszakai munkához, a kellemesből is ki tudják venni a részüket, fáradhatlanul jártak hajnalig. A jelenvolt hölgytársaság névsora ez: Asszonyok. Ábrányiné Wein Margit, Adonyi Lászlóné, Árpádi Elekné, Bolgár Ferencné, Bodor Zsigmondné, Blau Istvánná, Basch Lajosné, Bándy Elekné, Buzzi Bódogné, Berger Mórné, Bokor Jó­­zsefné, Baum Ignácné, dr Bán Zsigmondné, Brust Sándorné, dr Bauer Gáborné, Borovitz Adolfné, Bó­dogné, Bőheim Józsefné, Bleicher Miksáné, dr Bátta­­széki Lajosné, Brandenburg Sándorné, Biró Jánosné, Buchwald Sándorné, Bedegh Antalné, Bartos Jakabné, Benkeő Jenőné, Balázsy Imréné, Beck Oszkárné, Ba­logh Ödönné, Bőhm Mórné, Breitner Vilmosné, Bics­kei Tamásné, Csávolszky Lajosné, Derri Gyuláné, Cziklay Lajosné, Czenner Gézáné, Darányi Gézáné, dr Diósy Béláné (Handel Berta), Daróczy Vilmosné, Deutsch Antalné, Deutsch Izidorné, Dedinszky Kál­mánná, Déri Ernőné, Dickmann Gyuláné, Diner Jó­zsefné, Diamantstein Lajosné, Egres Szaniszlóné, En­gel Lajosné, Ecker Mórné, Ehrenhaftné, Engl Li­­pótné, Erdélyi Balázsné, Eibenschütz Zsófia, Fáy Miksáné, Ferenczy Pálné, Fischer Mórné, Farkas Imréné, Frank Ödönné, Frankel Jen­őné, Fáy Kiss Jó utasítsa vissza ezt a szerelmet. Az a férfi, aki önt szereti, nagylelkű és nemes szivü. Narcrené asszony : Valóban ? Mervelle kisasszony: Tiszta valóság. . . . A kezéből olvasom, hogy ő semmi áldozattól sem retten vissza, csakhogy a kezét elnyerje. Narcrené asszony : És ezt a tenyeremből olvassa ? Különös ! Merveüle kisasszony: Kétségkívül! Ön is csodálatosnak találja ? Narcrené asszony: De mennyire! Merveüle kisasszony (folytatva): Hosszú és keskeny ujjak. Ön nagyon hiszékeny s olyan férfiaktól is befolyásoltatja magát, akiknek ér­dekükben áll őt eltávolítani. Narcrené asszony (egyre élénkebb meg­lepetéssel) : Kit ? Mervelle kisasszony: Azt a férfiút, aki önt őrülésig szereti. Narcrené asszony: Honnan tudja ezt ? Merveille kisasszony: Olvasom a . . . Marcrené asszony : Olvassa ? . . . Úgy ? . . Csak olvassa tovább! Merveille kisasszony (élénken): Ő mindent el fog követni, hogy az ön kezét elnyerje . . . elhagyná családját . . . politikai pályáját . . . Talán megijedt? Marcrené asszony: Igen, de van is rá okom. ... Az én tenyeremből olvassa a má­sok terveit ? Ez rendkívül ritka tudomány! Merveille kisasszony: Még különbet is tu­dok ... Ha ön nem hallgatja meg az imádója kérését, a legborzasztóbbra is eltökélte magát. Ngrerené asszony: Ah, mit nem mond! Merveille kisasszony: Ó! Ön nem jól is­meri őt! Nem tudja, hogy mennyire szereti önt! Hidegnek, tartózkodónak látszik, de épen az ellenkezője. Röviden, ha a szívét neki nem adja, tönkreteszi az imádója egész boldogságát. Narcrené asszony : Honnan olvassa mindezt ? Merveille kisasszony: (A keze vonalaira mutatva) Itt áll, innen olvasom. . . Narcrené asszony : Olvassa ? Miért ne ? Hisz az egész idő alatt rám bámult, meg a ka­lapomra, de nem a tenyeremre. Merveille kisasszony (mérgesen): De madame ! Narcrené asszony: (félre) Ah, ez a Pa­­roly műve! Ne várjon csak! Meg akart tré­fálni. Jól ismeri a kíváncsiságomat és Jacques előtt csak azért mesélt erről a jósnőról, hogy ide jöjjek. . . És ő előre elmondott neki mindent... Azt is megmondta, hogy a nagy saphirköves gyűrűről fog reám ismerni, melyet a bal kezem negyedik ujján viselek. .. Merveille kisasszony (folytatva): Kövesse az utasításaimat, madame, ön jól jár, nem bánja meg, hogy hozzám jött.. . Narcrené asszony (dühösen fölugrik): Most majd én is jósolok magának valamit s amit én mondok, az szentül igaz, anélkül, hogy egy aranyat fizetne érte! Maga egy közönséges csaló! Mervelle kisasszony : De­l madame ! Narcrené asszony : Ezt nem a kezéről, de a képéről olvasom le! Adieu! (Büszkén kilejt a szobából.)

Next