Pesti Hírlap, 1897. szeptember (19. évfolyam, 242-271. szám)

1897-09-01 / 242. szám

Budapest, 1897.___________~_____________XIX. évf. 242. (6120.) szám. Szerda, szeptember 1. __* ... . . Szerkesztőség: Budapest, váci­ körút 70« Egész évra^ . ^ 14 írt —­ka emelet. ^ Bejelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozódés. Előfizetési érák: Békét az Emké­nek. (bp .) A magyar kulturegyesületek közt a leg­fejlettebb, a legvirágzóbb intézményt, az Emk­é-t múlt őszszel komoly benső válság fenyegette. A nemzet nagy szeretetet, bizalmat érzett min­denha az egyesület iránt és megütődve kellett értesülnie, hogy az intézők közt meghasonlás támadt, személyes ellentétek élesedtek ki attól kezdve, hogy az Emke üléseire a pártpolitika és a pártos bírálat minden szenvedelme — az intézmény kárára — behurcoltatott. Ilyen ter­mészetű válság megölő betűje lett volna az Emké-nek, mert megoldani csak harc árán volt lehetséges s a harccal részrehajló győzelem, a legyőzetéssel maradandó keserűség jár, ami vi­szont leszerelte volna végkép azt az összhangot és idealizmust, mely az Emkét eddig áthatotta, fejlődésbe vitte s erővel fegyverezte föl. A gyászeset, mely az Emkét Bethlen Gá­bor gróf váratlan halálában érte, úgy jött az intézményre, mint egy intés a gondviseléstől. A koporsó körül megbékült sok ellentét, a sír mesgyéje fölött elcsillapodott sok szenvedély s az Emke élére állítandó férfiú jelölésénél mind általánosabb az a törekvés, hogy az intézmény érdeke mindeneknél előbb való, s az Emke szent ügyének minden hatalmi szempontot, min­den pártos érzületet vagy személyes antagoniz­­must alá kell rendelni. Ez a békés irányzat Ugron Gábor jelölt­ségével szemben, aki véralkatánál és erősen ki­domborult pártpolitikai állásánál fogva a harc elemét és csatajelszavait képviseli, a semle­­ges­, az Emke múltjával mégis összeforrott, si­kereiben próbált érdemeket szerzett közéleti férfiak felé fordul. Ilyennek látják sokan a volt földmivelési minisztert, Bethlen András grófot, akit néme­lyek közel rokonsági kötelékénél fogva az el­hunyt elnök természetes utódának is tartanak. Sokan vannak másfelől, kik ez európai művelt­ségű s gavallérjellemű férfiú jelöltségét az Emke pártoktól semleges, pártszínezet iránt nem fogé­kony érdekei szempontjából vélik mellőzendő­nek. Mert midőn Ugrón személyében az Emkét szélső ellenzéki jelleggel fölruházni vonakodtak, következetességük vonakodni kénytelen a Beth­len András gróf személyében kifejezett gouver­­nementális pártpolitikai jellegtől is. Ezek jelöltjei: Kim Géza és Korniss Viktor grófok, amaz a hunyadmegyei, emez a szolnok­­dobokai Emke-választmánynak és intézeteknek kipróbált buzgósága elnöke. Mindketten az ak­tuális pártpolitikától távol állanak, mert hajla­maik a közélet nyugodtabb területeire utalták őket. Kún Géza gróf, a halhatatlan emlékű Kun Kocsárd gróf öcscse, a nemzet etnológiai törté­netének művelője és mecénása évek óta. Kor­niss Viktor gróf viszont a nemzetgazdasági moz­galmakban bizonyult be bátor indító és erős kezű szervező talentumnak. Van oly kombináció is, mely e két férfiút egyaránt megnyerni törekszik az Emke legfőbb vezetésének, Kun Géza grófnak szánva az el­nöki, Korniss grófnak az első alelnöki széket. E megoldás az Emke kettős föladatát nézi, mely egyfelől közművelődési célokban, másfelől a köz­­gazdasági kultúra fajvédő s erősítő hivatásában van kifejezve. A kettős jelöltség e kettős felada­tot kívánja szolgálni, midőn mindkettőnek élére hivatásos férfiút állít s bennük tudós elmét, ide­ális lelkületet és praktikus érzéket, reális irány­zatot egyaránt biztosít az Emké-nek. Nem feladatunk, hogy a jelöltség kérdésében állást foglaljunk s a kandidátusok valamelyikét dicsérjük a többiek rovására. Az elnök­válasz­tás az Emke belső ügye, melyre közvetlen be­folyást gyakorolni nem állhat szándékunkban. Amit azonban el nem hallgathatunk, az a nemzet várakozásának, kívánságának tolmácso­lása is. A nemzet az elnökválasztás alkalmával oly megoldást vár és kíván, mely az Emké-nek­ visszaadja a békét, a benső összhangot s biz­tosítja számára az eddigi virágzás zavartalan folytatását, midőn egyesíti a már kipróbált erő­ket az új elnök vezetése alatt új győzelmekre, s módot ad nekik, hogy elvitázhatatlan eddigi­ érdemeikhez újakat, még hathatósabbakat sze­rezhessenek. Félre a pártoskodással, a személyes ellen­tétekkel, amik meddővé teszik az Emke mű­ködését, s meddőn fogyasztják a nagy erkölcsi tőkét, melyet az egyesület a nemzet lelkes sze­retetében bir. Gondolják meg az összes tényezők, mire vállalkozott az Emke, mikor a nemzet áldozat­készségéből vagyont gyűjtött és intézményes munka alapjait rakta le. Gondolják meg, hogy most érkezett el az Emke az időponthoz, mely epochát jelent életében, mikor a tőkegyűjtés he­­­lyett immár a vagyon céltudatos fölhasználá­sára kell a fősúlyt helyeznie, beváltva ígéreteit,­ közeledve céljai felé, melyeket a nemzet színe előtt magára vállalt. Gondoljanak arra, mily elengedhetetlen föltétele e nehéz műveletekben a sikernek, s Csak egy perc . . . A Festi Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Bede Jób.­h A fürdő szezon haldoklott. A vendéglő­kért szegény fáin a levelek már az idei hajtások felé is fonyadtak. A katonamuzsika is fegyelme­zetlenebb lett. Csupa luxból muzsikáltak s min­den regula nélkül úgy csapdosták néha a réz­tányérokat, hogy a karmester is elnevette magát. Néhány család és egy-két nyugalmazott hivatal­nok volt már csak a fürdőben és a betegek persze, akik mindennap sírtak az igazgatónak, hogy küldje már el a katonazenét. A többiek is sóhajtoztak az ősz miatt és a derék családapák oúsan nézték a pénztárcát, hogy mi lesz majd otthon ? A kapun jön be két szürkeruhás idős leány avagy asszony, nem lehet kiismerni. Nap­ernyőjüket simítgatják és az övét igazítják a de­­rekukon. A kisebbik mondja: — Giza, úgy­ e, van nálad pénz visszame­­netre a villanyosra és a lóvasútra, van ? — Van, igen, csak itt ne kelljen költeni. Ez a kitáncolás még belekerül vagy egy forintba. Akkor nem tudom mi lesz az ebédünkkel. Meg az idő is, hogy elpocsékoljuk az időt! Mit akar­hat Maylandné, hogy ide hív bennünket ? Leg­alább uzsonnára hívott volna. De nem. Hogy a kávéház verandáján várnak, aztán sétálunk és mond valami újságot. A nagyobbik leánynak a sápadt arca ke­sernyés, szigorú volt. Az élet gondja lakott a szemeiben. A napernyőjével csapkodta az utat. A kisebbik is vézna volt és fehér, de mert fia­talabb volt, kevésbbé haragos. Nevetett is most és ott folytatta, ahol a nénje elhagyta. — Persze, Maylandné mindig a nagyságos asszonyt adja; ő a mi előkelő nagynénink, a szegény rokonait idecitáltatja, hogy tartsuk szerencsének, ha beszélhetünk vele. Mindig ilyen flancokat csinálnak világéletükben. Pedig nincs semmijük, legfölebb a sok adósság és hogy egyszer hopp, máskor hopp! Jobb volna, ha férjhez adnák már Mayland Elzát, nem cipelnék annyit drága fürdőkbe, adnák inkább oda egy kisboltosnak vagy minek. Mert úgy is hiába a szemfényvesztés, ma már senki se megy lépre és Elza is csak úgy megvénül, mint mi. Megint nevetett és a nénjét vigasztalta aztán : — Na ne félj, mi majd férjhez megyünk, mi is fogunk valakit, úgy-e ? — Igaz, Teréz, nem gondolod, hogy May­landné azért hívott, mert talán Elzának kérője akadt ? — Na, az lehet . . . A két leány lassabban ment a sétautakon, melyek mellett a virágok a megfakult fű között hervadtak. Az ég felleges volt és az egész kert olyan sötétnek tetszett, mintha nem is reggel volna, hanem alkonyat. A kávéház terasszán újságokba bujt fejek látszottak. A leányokat senki se vette észre. Végigjárták az egészet és belső házba is be­tekintettek. — A pénztár tetszik ? — kérdezte végre félvállról egy pincér — ott van balfelől. — Nem, — felelt Giza — Maylandnét, Maylandné asszonyt keressük, aki itt lakik. Nem jött-e még le ? A pincér hajlongani kezdett: — A méltóságos asszony ? Maylandné e méltósága, kéremásan, nem, még nem mél­­tóztatott lefáradni. Parancsolnak megvárni, ké­rem, parancsolnak? A két leány leült. Teréz gunyorosan szólt a nénjéhez: — Hallottad, méltóságoztatja magát, hallot­­tad? Mibe kerülhet ez, istenem, mennyibe ke­rülhet ? Nekünk két esztendőre elég lenne az élésre, amibe neki ez a méltósságosság egy hó­nap alatt kerül. Na, én azt mondom, itt törté­nik valami. — Hát persze, Mayland József nem hagyja magát. A börzével sokat próbál, úgy látszik, az idén beütött. Most hopp! Még egy félórányit ültek ott így Maylan­­dékról beszélgetve. Levetkőztették e vidékről fölrándult családot és fölboncolták. Az öreg Maylandot, aki csaknem mindig Pesten van, igen dicsérték, de alapjában gyönge embernek tartották. Soha valamit félretenni nem tud. Ha nyeresége van, azzal megint játszik és megint elveszíti. Az asszony meg mint egy páva úgy jár és úgy öltözteti Elzát. Elza már huszon­nyolc esztendős lehet s még most is mellette van a gouvernáns, persze parádénak csak, mert Elza már a franciát is, a zongorát is jobban tudja, mint a gouvernáns. De meddig tarthat ez így? — kérdezik. Elza még most is úgy csücsörít és A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal.

Next